2010. május 27., csütörtök

TARTÓS-TESZT: Olang Dakota (?) trekking cipő



Röstellem, de mivel már a doboza és a papírjai sincsenek meg, nem tudom megmondani, hogy mi a fantázianeve a cipőnek. Leginkább az Olang Dakotához hasonlít, talán annak egy korábbi változatával van dolgunk.

Ami biztos, hogy egy trekking cipőről van szó. Ez a kategória nekem sántít. Sajnálom, egészen kicsi korom óta bakancsban túrázom, úgyhogy mindig is furcsálltam a félcipős, vagy még inkább szandálos turistákat. Elhiszem, hogy könnyebb, akár kényelmesebb is utóbbiak bármelyike, de az is biztos, hogy a bokánkat nem tartják, egy patakon bátortalanabbul gázolunk át, vagy akár azt is mondhatnám – adott környezetben -, hogy kígyómarás ellen sem az igazi. Ettől függetlenül egyre inkább terjednek, hiszen nem csak a hegyen vehetjük hasznát.

A kényelmes és könnyű viseletnek számító trekking cipők rengeteg variációjával találkozhatunk. Anyagukban, felépítésükben és kialakításukban hatalmas különbségek lehetnek, melyeknek kényelmi (tömeg, „puhaság/keménység”) és gyakorlati hatása (vízállóság, szellőzés, talpmerevség és „kapaszkodóképesség”, időtállóság) van. Ennek megfelelően választásunkkor arra kell figyelni, hogy milyen környezetben, időjárási körülmények között és mire szeretnénk használni.

A sok bakancs után/mellett miért vettem trekking cipőt? Mert értelmét láttam egy olyan lábbelinek, mely terepre van tervezve, mégis utcán is kényelmes viselet lehet. Más szemszögből ezzel a cipővel elmehetünk oda, ahol szeretnénk túrázni, viszont odáig nem kell bakancs-kalodába zárni lábunkat. Ráadásul, ha úgy tartja kedvünk, akár könnyebb túrára is elmehetünk benne, arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha bakancsunk épp’ a túrázás közepén mondja fel a szolgálatot.


A cipő kialakítása és anyaga így fontos szerepet játszott a vásárlásnál. Időtálló és időjárás álló, viszonylag merev felépítésű legyen, és lehetőség szerint a bokámat is tartsa. Ez a cipő bőrből van, viszonylag kevés darabból összeállítva. Ennek köszönhetően kisebb az esély, hogy szétmegy a varrások mentén. Szövetet egyedül a nyelvrésznél találunk. A cipőfűzőt fémkarikákon és egy kampón át kell befűzni. A vízállóságot garantálja az Olantex membrán, melyről sok információt nem közöl a gyártó. A cipő talpa Vibram, ami szintén segítség a bolti választásnál.

Természetesen itt is a használat mutatja meg a termék értékét… Ahogy a bakancsokat, úgy a cipőket is illik betörni a komolyabb használat előtt. Na, ez inkább a lábamat akarta magához igazítani, mint fordítva! A sarokrésznél magasított kialakítása majd’ kicsinálta a bokámat az első hónapokban. De nem adtam fel, így utána már egész tűrhetővé vált. Mivel egy merevebb cipőről van szó, ezt a kilométereknél is érezni fogjuk. Ilyen szempontból egy bakancsra hasonlít… egy rosszabb bakancsra. A talpa viszont nem csúszkál, bár ez egy Vibramtól el is várható. Milyen a felső része? Egész jól szellőzik, legalábbis nem sikerült belerohadnom. A vizet pedig meglepően jól állja. Eleinte szkeptikus voltam az ismeretlen és talán megismerhetetlen Olantex membránnal kapcsolatban, de eddigi tapasztalatom szerint nem ázik be (hacsak nem bokánál jön a víz), és az izzadságot is kiviszi. Ápolása a szokásos bőr+membrán kombókhoz való tisztítószereket és impregnálót kívánja. A cipő belsejéről is érdemes megemlíteni, hogy eddig nem kopott vagy szakadt ki, tehát ez is jól bírja. Még egy hátrányával viszont találkoztam, ez pedig a befűzésénél használatos kampóban rejlik. Nem kopik, nem törik, viszont eszi a fűzőt! Jól kell választani, mert különben váratlan helyzetben ér minket a kellemetlen cipőfűző szakadás. Szóval nem hátrány, ha ebből is viszünk magunkkal egy pótot a túrára. 


Verdikt: Őszintén szólva az Olanggal szemben nincsenek elvárásaim. Ahogy az áraik is mutatják, nem a felső kategóriából választ, aki ilyen mellett dönt. Viszont ezzel a trekking cipővel nem csinál rossz boltot, aki egy merevebb, keményebb darabot keres (a betörésének minden gyötrelmével), amivel együtt viszont időtállóságot, vízállóságot is kap hozzá. A bőr felsőrészt megfelelőnek találom, a Vibram talpban bízhatunk, és az Olantex membrán is működik, ebben az esetben meglepően jól. Csak ne feledjünk plusz cipőfűzőt vinni!

2010. május 24., hétfő

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Sátorozás a Radnai-havasokban




Nyakunkon a nyár, a hegyjáró ember fejében bizony egyre gyakrabban felmerül a sátoros vándortúra gondolata. Ezúttal mi is engedünk a csábításnak, és egy újabb hegyigunyhó bemutatása helyett most e nomádabb szállásforma felé fordulunk. Tesszük ezt azért is, mert tőlünk keletre és délre bőven vannak „vadabb” vidékek, ahol ha szeretnénk sem tudnánk menedékházban aludni... Ilyen például a történelmi Erdély és Máramaros határán található Radnai-havasok, ahol a hegység központi régiójában jelenleg egyetlen működő menedékház sincs. Ezt a körülményt hátrányként és előnyként egyaránt el lehet könyvelni, mindenesetre biztosan szerepet játszik abban, hogy nincs tömeges zsibongás fent a hegyen.


A Radnai-havasok felépítéséből adódóan tipikusan gerinctúrára „termett” hegyvonulat. A teljes, mintegy 50 km hosszan elnyúló gerinc (a maga szintkülönbségeivel) csak több nap alatt teljesíthető. Ha nem ragaszkodunk a földrajzi értelemben vett teljes gerinc bejárásához, csak annak egy részéhez, akkor is jó eséllyel fent kell éjszakáznunk a hegyen. Nem mindegy viszont, hogy hol! Egyrészt jogilag, mert nemzeti parkról van szó, ahol csak kijelölt pontokon szabadna sátort állítani (gyakorlatilag a kutya se ellenőrzi, illetve a kutya mégis, de erről kicsit később…). Másrészt a saját kényelmünk érdekében, hisz mégiscsak jobb egy megbízható forrás közelében táborozni, mint kilométereket gyalogolva szomjasan keresgélni valami vízlelőhelyet.

A hegység központi régiójában (a Nagy-Pietrosz és Ünőkő csúcsok között) a következő helyeket jelölték ki sátorozásra (nyugatról kelet felé haladva): Mosolygó-tavi meteorológiai állomás, Rebra-tó, Repedő-csúcs északi oldala, az egykori Puzdra menedékház helye, Ló-havas déli oldala, Kis-Lála-tó. Ezek mindegyike az erdőhatár felett található. Személyes kedvenceim a Ló-havason és a Kis-Lála-tónál lévők. Előbbi helyről pazar kilátás nyílik a hegység déli irányban hosszan elnyúló mellékgerinceire és a főgerinc szomszédos csúcsaira, valamint a környék apró tavacskái is érdekesek. Aki nem bízik annyira a sátra viharállóságában, annak pedig a Mosolygó-tavi meteorológiai állomás melletti táborhelyet ajánlom, gond esetén a meteorológusoknál lehet menedéket kérni (ez nem azt jelenti, hogy turistaházként üzemelnek, csak indokolt esetben fogadják be a bajbajutottakat). A Rebra-tó melletti hely környéke festői látnivalókat tartogat (Bukuly-tavak, Nagy-Pietrosz és Bukuly csúcsok), viszont rossz időben kellemetlen csapdába szorulhatunk itt. Az egyes helyszínekről részletesebb bemutatás a Radnai-havasok weboldalon található, ezért most inkább általános információkra térnék ki.


Táborhelyeinket térkép vagy GPS segítségével, illetve leginkább mások sátraiból azonosíthatjuk be, a helyszíneken ugyanis semmilyen hivatalos jelzés nem utal arra, hogy kijelölt sátorozóhelyre érkeztünk (kivétel a meteorológiai állomás). A táborhelyek láncolata egyébként kényelmes haladást tesz lehetővé, továbbá mindegyik közelében található egy vagy több stabil hozamú vízvételi lehetőség (1800-2000 méteren, a gerinc közelében ez nagy kincs). A kövér füvű legelőkkel benőtt hegyoldalakat azonban nem csak túrázók, hanem pásztorok is hasznosítják, ezért érdemes odafigyelnünk a víz megfelelő fertőtlenítésére (ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni egyik korábbi tesztünket). Jómagam egyszer még a teát is pálinkából főztem víz helyett, igaz nem egészségügyi megfontolásból, hanem mert összekevertem két flakont… :)


Mire kell még odafigyelnünk? Először is, pusztán önvédelemből: lehetőleg erős, kétrétegű, szélnek és víznek minél ellenállóbb sátrat vigyünk magunkkal. Jól jön majd a védelem, ha esetleg kifognánk egy combos vihart a gerinc közelében. Értelemszerűen nem fog senki sem vacsorával várni minket a hegyen, tehát elegendő élelmet is be kell táraznunk. Szükségünk lesz még valamilyen főzőalkalmatosságra és a bele való üzemanyagra is (ebből inkább több legyen, mintsem hogy 5 fokos vízbe lógassuk a teafiltert). Az élelmiszert, ha van mód rá, tároljuk jól elzárható csomagolásban a sátoron kívül. Ez vonatkozik a szemetünkre is (talán felesleges, de azért emlékeztetőül: a hulladékot ugyanolyan természetességgel le kell vigyük magunkkal a hegyről, mint ahogy felvittük oda). Medvének ugyan csak a nyomát láttam egyszer (inkább az erdőben szeret tartózkodni), viszont a pásztorkutyák is szemet vethetnek a kajánkra és a szemetünkre. Talán jobb, ha ők sem néznek be ezek miatt a sátorba…

S ha már itt tartunk, essen pár szó a pásztorkutyák viselkedéséről, hiszen jó eséllyel fogunk találkozni velük a hegyen. Az ő munkaköri leírásukban a nyáj védelme szerepel mindenek felett, ezért módfelett ellenségesen fognak közelíteni felénk, ha úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelentünk a barikákra. Fellépésük erélyessége fordítottan arányos a nyájtól való távolságunkkal, a kellemetlen atrocitásokat tehát leginkább a tisztes távolság megtartásával kerülhetjük el. Előfordulhat, hogy minden igyekezet ellenére váratlanul kerülünk a nyáj közelébe (pl. egy magaslat mögül kibukkanva), ilyenkor pillanatokon belül több megtermett őrző-védő jószág fog vicsorogva felénk vágtatni. Megijedni, futásnak eredni nem tanácsos, a leghelyesebb, ha csoportba összehúzódva erélyes, ugyanakkor nem támadó fellépést tanúsítunk a csaholó ebekkel szemben (s ha engedik, akkor lassan távolodjunk el a nyájtól). A helyzet kulcsa ilyenkor a pásztor, csak az ő szava (kabátja, botja) képes feloszlatni a kutyák fenyegető gyűrűjét. Speciális eset, amikor effektíve a táboron keresztülhajtják a nyájat. Ilyenkor nem számítunk betolakodónak, és ugyanezek a „fenevadak” érdeklődve haverkodnak velünk (azért biztos, ami biztos, semmiképp se vessünk éhes pillantásokat a mellettünk elvonuló bárányokra).


Verdikt
: A Radnai-havasok gerincén való végigvonulás működő menedékházak híján igazi nomád vándortúra élményét nyújtja. A nemzeti park által kijelölt sátorozóhelyek elosztása megfelelő, azonban fel kell készülnünk az önellátásra, illetve a vérmes pásztorkutyák jelenlétére. Akit ezek a körülmények nem riasztanak vissza, az bizton élvezni fogja a túrát (pláne ha jó időt fog ki). A sátrazós túrázástól valamilyen okból ódzkodók számára pedig a végére tartogattam egy kedvező hírt. A Magashegyi Menedékházak Egyesület (ACCMME) szervezésében idéntől fogva elindul egy új túraprogram, melynek célja, hogy a nyári hónapok során a gerincút közelében felépített ideiglenes táborokban biztosítsanak szállást és ellátást, ezáltal visszahozva ebbe a régióba a „nyugati típusú”, menedékházról menedékházra történő vándorlás élményét. Sőt, további tervekkel rendelkeznek egy új ház építésére
a régi Puzdra menedékház helyén.


Sátorhelyek a Radnai-havasok gerincén nagyobb térképen való megjelenítése

2010. május 21., péntek

TESZT: RP OUTDOOR Mello Windbloc dzseki



Kategória: windlayer, advanced midlayer

Tevékenység: túrázás, hegymászás, vadászat

Külső anyag: Polartec Windbloc technical fleece

Laminátum: három rétegű, PU membránnal ellátott poliészter fleece

Tömeg (XL): 647 gramm (saját mérés)

Vízállóság: kiváló

Szélállóság: tökéletes (0 CFM)

Lélegzőképesség:

RPék hivatalos verziója: extrém körülmények közé tervezett csúcsmodell, raglán ujj, hosszított hát, cipzárkocsikon hosszabbítók, egykezes csípőösszehúzó, magas nyak, gyorsan szárad. Hogy mi az igazság szerintünk?

A Polartec cég termékei személyes kedvenceim. Nincs olyan cuccuk, ami ne lenne a csúcskategóriában. Anyagai egyszerűek, átgondoltak, sallangoktól mentesen teszik a dolgukat. Amint azt már sokszor mondtam, ennyi azonban nem elég. A Milo Peli és az RP Pittards/Windbloc kesztyű után már nem merek az anyagválasztás alapján ítélni. Apropó anyagválasztás, ez a dzseki Windbloc-ból van, mely elméletileg 0 CFM (tökéletes szélállóság akár 60 km/h szél felett is) szélállósággal, és 20 PSI (14.100 mm) vízállósággal (a softshell változat esetén) bír. Hogy mit tud a gyakorlatban?

Nagyon brutális! Egy órát „hájkoltam” benne nagyon intenzív esőben és semmi. Egyszerűen nem ázott be. Pedig ez nem egy softshell, vagy hardshell, hanem egy polár! A szélállósága persze ezek után nem meglepően kiváló. Azért nem esőkabát, de elég mellé egy vízálló fejfedő, mondjuk kalap, ha nem extrém durván nedves a környezet. Az egyetlen baja, mint ahogyan azt a sapka esetében is tapasztaltuk, hogy nagyon megszívja magát vízzel és elég lassan szárad (mondjuk talán nem annyira lassan mint a sapka…), egy óra eső elteltével már szabályosan nehéz a kabát, érezni a benne felgyülemlett víz súlyát. Kicsavarni membrános mivolta okán tilos, így inkább csak felitathatjuk valami szárazzal a külső polárrétegből a vizet és várunk pár órát, mire kívül is teljesen megszárad. Mindezek mellett, ha nem is eVent módjára, de azért elég jól lélegzik. Nem szabad elkövetni használata során azt a bizonyos túlöltözéses hibát, mert nagyon meleg és ezt fülledtséggel fogja megbosszulni. Négy-öt Celsius fokig egy hosszú ujjú aláöltözettel is simán kényelmes. Egy Classic 100-as polárral pedig akár fagypont alatti aktivitáshoz is elég, azért lesen nem üldögélnék benne egy csípős őszi hajnalon…

Mindezek mellett a szabása kicsit bő. Én konfekció XL méret vagyok, de ebben ez bő, viszont az ujja így passzol, a kisebb L-es ujja már rövid (nagyon), viszont nem bő, szóval kicsit érdekes a szabása, de így legalább jobban aláöltözhető (bár nem tudom, hogy ez egy midlayernél mennyire szempont). A raglánujj teszi a dolgát, semmi extra, viszont a mélyebbre engedett hátrész kellemes extra ücsörgés esetére. Összességében a szabására a „buggyos, de jó” minősítést akasztanám. Ebből következően nem ez a kabát legerősebb pontja. A zsebkiosztás szokásos, két handwarmer és egy napóleon. Belül mindkét oldalon hálós kulacszseb, mely a fast-and-light szerelmeseinek jó hír. Minden zseb nagy, így könnyen szervezhető benne a cucc (mondjuk egy pár órás csúcstámadáshoz egy liter víz, a térkép, az izofólia, a túlélődoboz, néhány energiaszelet, egy pár kesztyű és egy esőkalap, vagy vízálló sapka, mondjuk az RP North Windbloc). Persze maga a dzseki meglehetősen nehéz. Hatszáz gramm feletti tömege nem épp fast-and-light, de képességei azok, mondjuk ennél sokkal könnyebb az Arc’teryx Gamma MX, vagy annak Hoody változata, de ez nem az a kategória. Mondjuk zsebileg igen jól el van eresztve, így viszont megspórolható a táska, övtáska tömege. Gallérja tömött, meleg és magas. Jól zár, így nemcsak kalappal, de sapkával is jól véd az eső és a szél ellen. Cipzárjai YKK Coil-ok, gyorsan járnak, hosszított húzókákkal, melyek jól funkcionálnak. A nem értem miért rovatba már örökre beírta magát az RP hímzésfilozófiája. Mivel ezen is túl nagy a hímzés (pontosan ugyanakkora, mint a kesztyűn, csak ez egy kicsivel azért nagyobb ruhadarab) és még véletlenül sincs másképp megoldva, mint azon, így emellett azért bizony be-beszivárog a víz. Persze a kabát mellkasi részén a függőleges felület okán csak szembeszéllel jövő eső okoz gondot a kesztyűvel ellentétben. Itt ez a hiba tehát nem olyan vészes a gyakorlatban.

Verdikt: RP-ék szerint extrém körülmények közé tervezett csúcsmodell, szerintem is (bár az extrém szerintem a téli Ben-en (Ben Nevis) kezdődik). A raglán ujj, a hosszított hát, a cipzárkocsikon lévő hosszabbítók és a magas nyak mind csupa jó és működő extra, de szerintünk azért annyira nem szárad gyorsan. Kicsit sokallom még az akciós 27.000-et is érte. De amúgy bejön.

2010. május 15., szombat

MAGAZIN: A túrazoknikról...


Korábban már többször esett szó a különféle outdoor lábbelikről, ám arról még nem nagyon, hogy milyen zoknit/zoknikat válasszunk hozzá, illetve e zokniknak milyen típusai léteznek. Most következő magazinunkban ennek jártunk alaposabban utána…

Elsőként a zokni-választás fontosságáról: Mindenképpen adjuk meg lábainknak a kijáró figyelmet, hiszen szinte mindenhová ők fognak elvinni bennünket. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a tanácsolt szempontok szerint megvesznek egy kiváló outdoor lábbelit, majd a továbbiakkal nem törődve megfeledkeznek a technikai zokni vásárlásáról. Így azután a túrákon sajgó, vízhólyagokkal teli lábbal érnek célba, elrontva ezzel az élményt, majd bőszen kijelentik, „ez a cipő/bakancs nem jó, folyton feltöri a lábam”. Pedig „a hiba nem az ön lábbelijében van”, csupán a megfelelő zokni-választásban. Mint az outdoor ruházatok szinte minden szegmensében, itt is igaz, hogy a különféle klimatikus körülmények közé, különféle típusú és anyagú zoknik kellenek. A by-foot-típusú outdoor sportokban az a szép, hogy a forró Anatóliától, a jeges Grönlandig gyakorlatilag mindenhová el lehet jutni. Ennek megfelelően természetesen léteznek a legmelegebb és a leghidegebb körülmények közé is zoknik, vagy zokni-rendszerek. Igen rendszerek, de erről majd kicsivel később…

A zoknik tipizálása könnyű. Ennek elsődleges szempontja a szabás, valamint a rendszerben elfoglalt hely. Minden zokni elsőre szembetűnő sajátossága a hossza. A különféle túracipőkhöz (legyenek azok fél-, vagy akár mid-cipők) alacsonyabb, a bokát bőven fedő, de annak felső csontkorong-elvégződésétől maximum 5 centiméterre felnyúló zoknik szükségesek. A magasabb szárú darabok ettől a magasságtól egészen a leggyakrabban vadászok által használt térdmagasságig terjedhetnek, elsődlegesen persze különféle bakancsokba, esetleg hótaposókba ajánlva. Mindezen tulajdonságok mellett megkülönböztetünk, monolayer és multilayer darabokat is. Lényegi különbség a kettő között, hogy mint ahogyan az a nevükből is kikövetkeztethető, előbbi egy rétegben kell nyújtsa azt a komfortot, melyet utóbbi több réteg kombinálásával is elérhet. Itt megjegyzendő, hogy a két típus külön-külön összegzett keresztmetszeti vastagsága nem konzekvensen nő, vagyis a monolayer zoknik összességében gyakran vastagabbak, mint egy multilayer-rendszer. Ráadásul a két kategória átjárható egymás felé, vagyis egy professzionális monolayer túrazokni is lehet egy rendszer eleme, függően természetesen a felhasználási terület igényeitől (bár ez inkább gyakorlati, mintsem szakmai megközelítés). A monolayer zoknik ennek megfelelően sokféle szál- és szövés-típus kombinációjával érik el a lábfej-térkép optimális lefedettségét, mely jelen esetben a tökéletes és maradéktalan használati komfortérzetet jelenti. Ennek mintázatát a legjobb gyártók (például Falke, Bridgedale, Thorlos, Lasting, Icebreaker, Lorpen) gondosan feltárt „bevetési” igényrendszer szerint tervezik és kivitelezik. Szerkezetük erősen függ keresztmetszeti vastagságuktól.

A vékonyabb, melegebb klimatikus körülményekhez, vagy nagyobb fizikai aktivitáshoz (például raid, vagy XC) készített zoknik általában a sarok- és lábujj-környék (esetleg a talp) kivételével nem rendelkeznek extra megerősítéssel, hiszen feladatuk elsősorban a kiváló izzadság-transzfer, mely persze nagyban függ az anyagoktól is (később).

A hidegebb és keményebb használati környezetre (például igazi hiking) készített daraboknál már a szigetelés és a párnázottság is előkerül, mint primer tervezési szempont. Szekunder szempont továbbá a linerekkel való jó együttműködési képesség, mely elsősorban a változó magashegyi környezet kihívásai mellett fontos szempont. Ezek a zoknik a nagy igénybevételnek kitett lábfej-részeken belülről puha (kellően kipárnázó), míg kívülről rendkívül strapabíró szálakat és szövéstechnikát használnak.

A legkeményebb terepre és hidegre (kifejezetten magashegyi környezetbe, vagy poláris-jellegű területre) a gyártók a létező legkomolyabb technológiákat alkalmazzák, szorosan együttműködve a vezető extrém-lábbeli gyártókkal (például Meindl, La Sportiva, Raichle). Nem véletlenül. A statisztikák szerint a magashegyi időjárási extremitások leggyakoribb velejárója a különféle testfüggelékek elfagyásos sérülése, közöttük előkelő helyen a lábujjakkal. Ezek a zoknik a legvastagabb anyagi keresztmetszetűek, a legmelegebbek és legjobban párnázottak. Ennek sokféle általános oka (kevés igazítási lehetőség, nagy impakt kitettség – például hágóvasak berúgása esetén, általánosan rendkívül hideg környezet, …stb.) mellett kiemelendő, hogy az irritált (mondjuk kidörzsölődött, netán vízhólyagos) bőrfelületek sokkal hamarabb kezdenek elfagyni, mint ép környezetük.

A linerek önálló, speciális kategóriát képeznek. Minden esetben a fentebb említett zoknik (elsősorban a vastagabb darabok) alá valók. Szerepük szinte kizárólag két dologra korlátozódik: a nagyon hatékony izzadság-transzfer, valamint az elcsúszási felület lábtól távolabb helyezése. Gyakorlatilag e zoknik a lábak baselayerei. Azzal, hogy a primer elcsúszási felület nem a lábfej bőre, hanem a liner külső oldala, karöltve a jó vezetőképesség miatti szárazabb bőrfelülettel, töredékére csökkenti a nagy igénybevétellel járó hideg és intenzív „by-foot mozgások” során fellépő irritációt és így közvetve a fagyási sérüléseket a lábfejeken.

A felénk ritka, de a tengerentúlon relatíve elterjednek számító oversock kategória lényege, hogy valamilyen vízálló-lélegező membránból (leggyakrabban Gore-Tex) elkészítenek egy zokni-jellegű, de inkább lábbeli-bélésnek számító elasztikus héjat. Ennek létjogosultsága abban rejlik, hogy a legtöbb nagy aktivitású, vagy melegebb (általában a kontinentális éghajlatok nyara, ahol esélyes a nagyobb csapadék a meleg ellenére) éghajlaton aktív sportkedvelő nem szereti a membrános lábbelik (még ha az extrém lélegző eVent, esetleg Gore-Tex XCR is) melegebb és fülledtebb belső mikroklímáját az extrém használat közben, ezzel szemben az időjárás változásaira gondolva szeretne egy ilyen réteget mégis magánál tudni. Mindezek mellett, mivel sok olyan sport létezik, melyek speciális lábbelijei nem szükségszerűen vízállóak (például kerékpáros cipők és motoros csizmák), így bármikor szükségessé válhat egy ilyen réteg a felszerelésben. További nagy előnyük a lábbelikbe integrált membránokkal szemben, hogy elasztikusságukból fakadóan jobban zárják a lábfejet, nagyban csökkentve így a felülről beszivárgás veszélyét. Nem utolsó sorban ezek sokkal olcsóbbak is, mint a membrános és nem membrános lábbelik közötti árkülönbség mértéke (áruk 20€ körül mozog).

Miután sikerült eldöntenünk a megfelelő szabást és szerkezetet, térjünk rá az anyagokra. Itt is a bevetési terület a meghatározó. A nagy izzadság-transzfer igényű felhasználásokban (linerek és vékonyabb túrazoknik) vezető szerephez jutnak a multicsatornás-poliészterszál alapú szövetek, melyekre legjobb példa a CoolMax. A gyapjú, pontosabban a nagyon finom merinói gyapjúszál-alapú szövet itt is kezdi reneszánszát élni. Ennek érthetői okai vannak. A gyapjú nedvesen is szigetel (bár nehezen szárad), természetesen antibakteriális hatású, meleg és jól párnáz, bár sokaknak irritáló is lehet. Legjobb példája a SmartWool. A gyapjú jó tulajdonságait megőrizni, rossz tulajdonságait kiküszöbölni hivatott anyagok között számtalan változattal találkozhatunk. Közös jellemzőik a jó izzadságtranszfer, a jó hőtartás, az antibakteriális kezelés (például ezüstszál), valamint a gyors száradás. Példa az ilyen anyagra a Pontetorto X-Static for socks. Ritka, de létező opció a selyem. Szinte minden zokni tartalmaz elasztikussága érdekében valamilyen extra adalékszálat (még ha kis százalékban is), például Lycrát.

Végül megjegyezném, hogy a pamut alapanyagú (60-80% feletti pamuttartalom) zoknik nem valók a hegyi sportok világába.

2010. május 11., kedd

TESZT: Kilimanjaro – One Kilo Bag múmia hálózsák


Típus: múmia hálózsák
Mérete: 216 x 80/55 cm (fej/láb)
Tömege: ~ 1 kg
Külső anyaga: 190 Taffeta Nylon
Töltelék: 2 rétegű üreges rostszál (quatrotermikus), 50 g/m2
Hőmérsékleti tartomány: -5 / +5 / +33 ºC


Arról, hogy milyen hálózsákok léteznek, és hogy mi alapján érdemes választani közülük már megismerkedhettetek két korábbi írásunkból (MAGAZIN: Komolyabb hálózsákok I.; MAGAZIN: Komolyabb hálózsákok II.). Ezek után hogyan eshet a választás egy ilyen „gyenge” hálózsákra? A tényezők közül néhány… cipeljen a fene sokat, amikor úgysem kell a mínuszokra tervezett, ja és persze legyen occsó.

Szóval 4000 magyar pénzért hozzám vágták ezt a zsákot. Nem kell alatta megszakadni, és úgy kell keresni a táska mélyén, mert összecsomagolva és légtelenítve elfér cirka 20x15 cm-es helyen (gyengébbek kedvéért ugyanekkora helyre lehet bepakolni egy 0,7 l-es „gömbszörpöt”, amitől komolyan aludhatunk, meg melegít is… persze mindenki maga választ ;) ).


Külső és belső anyaga nem tartozik a legerősebb, legvastagabbak közé (190T Nylon), tehát figyeljünk rá, hogy ne szaggassuk szét. Víztaszítósága szintén nem a legerősebb, a reggeli harmat akár ébredéshez is vezethet. A hő tartását a két rétegű üreges rostszálra bízták. Az 50 g/m2-től persze nem szabad csodát várni. Annyira nem, hogy szerintem a feltűntetett értékeket csupán messziről ismeri a termék. Lehet, hogy én vagyok a fázós, de elsősorban a magyar nyárra ajánlanám, kimondottan egy évszakosnak ezt a darabot. Még a „magyart” is kihangsúlyoznám, elsősorban arra gondolva, hogy kishazánk legnagyobb részén a nappali meleg után hajnalra sem esik hatalmasat a hőmérséklet. Számokban kifejezve, szerintem 10 ºC felett kimondottan kényelmes a hálózsák, alatta már álmatlanná válhat éjszakánk. Szóval anyaga és hőtartó képessége miatt maradjunk a sátorban!


Na de mit is adnak az alváshoz: kicsomagolva egész kényelmes méretet ölt, még a magamfajta lábdobálós, forgolódós alvónak is egész kényelmes. Persze mindezt kissé korlátozza a múmia forma, de hát aki hálózsákra adja a fejét, annak ezzel számolnia kell. A fentebb leírt anyag tapintásra sem túl vastag, így a dunyha alatti alvás varázsos álomképe rögtön messze illanni látszik. Bekászálódva, szépen magunkra igazítva viszont egész jól átmelegszik, s csak arra kell figyelni, nehogy a súlyos energia befektetéssel megtartott hő elszálljon.


Adnak a kényelemre? Nagyjából igen. Van egy kis belső zsebe, a cipzár két irányban, teljes hosszában nyitható (oldalt), sőt egy tépőzárral a vége le is zárható. Egyetlen baja, hogy könnyen becsíphetjük a cipzárt, amit mondjuk nehézkes gilisztaként tekergőzve kiszabadítani. A kapucnija egyszerű szabású, alakíthatóságát egyetlen zsinór alkotja, mellyel a mell- és fejrész egyszerre húzható össze, vagy lazítható.

Verdikt: A Kilimanjaro One Kilo Bag egy tényleg kicsi, könnyű hálózsák. Szigorúan egy évszakosnak tartom, és nem nagy hőingású területre (pl. Magyarország) ajánlom. Kialakítása elfogadható, előnyei alapján pedig kellemes kelléke lehet nyári néhány napos középhegységi túráinknak, sziklamászó hétvégéknek, vagy bringatáborozásnak.

2010. május 7., péntek

KÖNYVAJÁNLÓ: Nagy Árpád - 250 TÁTRAI TÚRA (TÚRAKALAUZ)


Amikor először jártam a Magas-Tátrában teljesen lenyűgözve éreztem magam. Jártam már előtte három-, sőt négyezresek között is, de ez egészen más volt. Amilyen kicsi, olyan erős, olyan tömör érzést kaptam a bolygó legkisebb magashegységétől. A déli oldalról a nagyok (Lomnici-csúcs, Gerlachovka) impozáns képe, a nagy vihar minden pusztításával és a Csorba-tó tükörképeivel. Északról, Zakopane ékszerdoboz-szerű utcácskái, öreg házikói és mégis éber modernsége, a luxus és a tradíció „keleti-blokkos” aromájával. Ez számomra a Magas-Tátra. Ám maga a Tátra szó ennél sokkal többet is takar. Azokat a változatosnál változatosabb lehetőségeket, melyek a különféle outdoor sportok kedvelői számára itt rendelkezésre állnak, ráadásul nyugati társaikéhoz képest meglehetősen kedvező árakon. Azoknak szeretnék most egy használható segédletet ajánlani, akik hozzám hasonlóan beleszerettek ebbe a csodálatos kis óriásba és szeretnének a háza táján kicsit jobban is szétnézni, legyenek ők a télisportok szerelmesei, túrázók, sziklázók, alpinisták, terepfutók vagy XC bringások.

Nagy Árpád témája persze sok régi és új könyvé is egyben, ám ilyen alapos (304 oldal), itineres jellegű alkotás talán a határok leomlása, sőt még a világrend-változás óta sem került igazán (sajnos) egyre fogyó könyvesboltjaink polcaira. A 250 útvonal itinerei mellett az egyes érintett csúcsok és helyek kicsit jobban kifejtett leírása is a gyűjteménybe került. A leírások között történő könnyebb eligazodás jegyében sematikus térképi ábrák is segédkeznek a könyvhöz mellékelt 1:53000 méretarányú Magas-Tátra zsebtérkép mellett. Praktikus még a kis szlovák-magyar földrajzi szótár, az eligazodás elősegítésére. A részletes helyi infókat és szabályozásokat magától értetődően tartalmazza. Fényképekben sajnos kissé szegény a könyv (ám reklámokban szokatlanul nem az), de egy tátrai helyről úgysem nagyon lehet két egyforma képet készíteni (tapasztalat). Menjen el mindenki a Tátrába, fényképezzen maga, és semmi esetre se felejtse ki fotóstáskájából ezt a kis túrakalauzt. Én, ha észak felé visz az utam, mindig bedobom a kesztyűtartóba és ez a tudat nekem minden pénzt megér (főleg, hogy mindössze 3000 forintba került).

2010. május 4., kedd

TESZT: RP Outdoor Pittards/Windbloc kesztyű



Mivel törekszünk arra, hogy ne csak a nagy külföldi márkák kínálatát állítsuk csatasorba tesztjeink és útjaink során, így most hazai termék tesztsorozatunk következő elemeként ez a mindig szezonális termék került górcső alá. Amint az a nevében is benne van, ez a kesztyű a méltán híres Polartec márka Windbloc technical fleece anyagából van, a szintén világhírű Pittards cég bőr megerősítéseivel a tenyérrészen. Ez eddig jó ómen, csakhogy…

Amint az a Milo Peli nadrágjánál is tudatosult bennünk, bizony nem elég a jó alapanyag és a jó helyen elhelyezett megerősítés, mert a kivitelezési és befejezési hibák tökéletesen képesek tönkretenni egy felszerelés funkcióját, ami pedig elvileg a lényege mindennek. Itt is ez van. Sajnos. Persze tudom én, hogy nincs nagy költségvetés, de józanész azért lehetne. A zárkózott fejlesztési stratégia nem való az outdoor ipar mély versenyszellemmel átitatott világába. Annyira kicsin múlt az, hogy ez legyen életem kesztyűje, hogy az már nem mérhető forintban, de mégis. Miért is? Most elmesélem…



A kézméretemre stimmelő kesztyű szabása egyszerűen hibátlan. Úgy van a kezemen, mint Chubakkán a bunda. Bármilyen mozdulat nevetségesen könnyen végezhető el benne. Nincs puffancs-érzés, nincs elrontott tenyérméret-ujjhossz-arány. Szóval elvileg tökéletes. Az anyaga nagyon meleg, hiszen Polartec Windbloc technical (poliészter) fleece, melyben egy PU membrán biztosítja (20 PSI, 0 CFM) a tökéletes szélállóságot és a megnövekedett vízállóságot (elvileg). Az erősítések (tenyér, a hüvelyk, mutató- és középsőujj teljesen, a kis- és gyűrűsujj a második ujjpercig, valamint a csuklót összehúzó tépőzáras szűkítőig) a világhírű, Yeoville-ben székelő brit bőripari konszern, a Pittards cég gyakorlatban felülmúlhatatlanul tapadó perforált, papírvékony anyagából készülnek. Mivel az ilyen windlayer jellegű anyagokat csak a komolyabb márkák hegesztik le (Arc’teryx), így nem elvárás, hogy a varrások mentén vízálló legyen az anyag. Ott nem az, viszont ahol nincs szükséges varrás, ott ennek bírnia kéne a szelet és az esőt. Egészen pontosan a kézfejen és a tenyéren. Csakhogy az RP Outdoor valamilyen exhibicionista alap-beállítottság (?!) okán telehímeztette a kézfejet, de olyan ócskán, hogy az már nevetséges. Mivel két pár ilyen kesztyűt is teszteltem, így nem mondhatnám, hogy ez egy hibás darab miatt van (egyszerűen igénytelen). Egyrészt, ki az, aki egésznap abban gyönyörködik, hogy neki egy RP Windbloc hímzés van a kezén. Másrészt, mint azt a mellékelt fotók is mutatják (bár csak az egyik pár kesztyűre jutott belőle, ami nálam külön igényességi aggályokat is felvet, hiszen legközelebb majd a membrán marad ki, mert elfogyott a Windbloc…), kis címkékkel is meglehetett volna oldani, mint ahogyan azt a sokkal komolyabb szintet képviselő Millet vagy Arc’teryx elegánsan meg is teszi. Harmadrészt pedig, ez elvileg egy Gore Windstopper kategóriájú technikai kesztyű, mely szegmensben a vásárlónak lehet némi elvárása. Főleg kilencezer pénzért… Na mármost, ezt a hímzést valószínűleg nem olyan ember kérte erre a kesztyűre, aki életében is hallott a membránokkal ellátott anyagokról (nemhogy azok szerkezetéről). Ugyanis az ilyeneken esetlegesen előforduló hímzéseket vagy lehegesztik, amiről RP-ék csak egyes héjkabátjaik esetében hallottak, vagy címkézik (softshellek esetén maximum szitázzák), de semmiképpen nem lyuggatják szúnyoghálóvá azt a szerencsétlen anyagot. Ebből kifolyólag megbukott az esőteszten, gyakorlatilag semmivel sem vízállóbb, mint egy vastag fleece, ami az RP North Windbloc sapkából kiindulva konkrétan az RP hibája (ott csak kicsi a hímzés, nem is ázik be). Ennél nagyobb baj, hogy a széltesztet is elbukta emiatt, vagyis ez a kesztyű nem a Polartec hibájából nem valódi Windbloc…



Verdikt: Szóval ez itt a tökéletes példája a meggondolatlan fejlesztésnek. Ugyanis, ha ezt a hatalmas, az egész kesztyűt funkcionálisan tönkretevő szarvashibát nem követték volna el, akkor ez lenne életem kesztyűje, de így nem az, nagyon nem… A funkcionálisan pozitív tulajdonságait pedig a Pittards-nak (tapadás) és a Polartec-nek (hőtartás és lélegzőképesség) köszönheti…