Előrebocsátom, ennek a cikknek a létrehívását számos negatív élmény eredményezte. Elsősorban a hazai üzletek eladóinak „komoly szakmai felkészültségén” felbuzdulva készültem fel remélhetőleg tudományos alapossággal, hogy megírjam ezt a cikket. Ráadásul ez az én véleményem. Viszont a cikkben szereplő adatok tények, melyekkel könnyen alátámaszthatom ezt a véleményemet.
A hivatalos európai standard szerint egy anyagnak minimálisan 1.500 mm vízoszlop nyomásának kell ellenállnia, hogy használhassa a WATERPROOF jelzőt. A vízoszlop nyomását négyzetcentiméterre vetítve kell érteni. Magyarul a vízálló anyag minden négyzetcentiméterének minimum 1.500 mm vízoszlop nyomását kell elviselnie. Ez önmagában rendben is lenne, csakhogy a vízállóságot sok tényező befolyásolja. Ez egy elméleti számérték, melybe nem kalkulálható bele az esőcseppek impakt hatása (a geomorfológia is komolyan számol az úgynevezett „raindrop impact” felszínformáló erejével), vagy az anyag felületét érő egyéb nyomásbefolyásoló tényezők (leggyakrabban a hátizsák). Ugyanis amikor az eső simán éri az anyag felületét, akkor az 1.500 mm vízállóság már elfogadható védelmet nyújt az ellen. Csakhogy a legkevesebb esetben vannak ilyen ideális körülmények. Ad egy, a túrázók 99%-án van hátizsák, ad kettő, egy túrán mindig a legrosszabb körülmények ellen kell a felszerelést megválasztani, mert különben csak felesleges tömeg és bosszúság az eredmény.
Saját tapasztalat alapján a 10.000 mm hivatalos vízállóság alatti ruházati anyagok gyakorlatilag csak gyengébb eső ellen adnak megbízható védelmet egy hátizsákosnak. Magyarul nem etikus ezeket vízállónak nevezni. A 10.000 és 20.000 mm közötti anyagok kivitelezési konstrukciójától függ, hogy mennyire felelnek meg a maximális védelem elvárásának. 20.000 mm vagy a feletti érték esetén nyugodtak lehetünk, nem fogunk a legrosszabb körülmények között sem elázni (persze ehhez szükséges a megfelelő varráshegesztési technológia és a minőségi kidolgozás is, meg persze hogy ne legyen hamis a cucc). A legnagyobb elméleti védelmet a PVC esőkabát nyújtja, csakhogy az outdoor sportok művelőinek ennél többre van szüksége. Nem elég egyszerűen csak nem megázni. A testünk mozgás közben izzad (az intenzitás növekedésével egyre jobban), ennek párája pedig amennyiben nem távozik a rendszerből, legkésőbb a kabát belső oldalán lecsapódik. Ettől a párolgás endoterm hatása miatt a rendszerből, jelen esetben a kabáton belüli dolgoktól (TŐLÜNK!) hőt von el. Amíg mozgunk nincs is akkora probléma, ám amikor megpihenünk, szinte azonnal elkezdünk fázni, amely előbb csak komfort-, később már egészségügyi probléma, végül életveszélyes is lehet. Amikor ezen okokból elkezdünk tehát fázni, a szervezetünk a végtagoktól (lábujjak, kézujjak) kezdi el elvonni a vért a létfontosságú szervek biztonságos működtetéséhez, és ez szélsőséges esetekben akár fagyási sérülésekhez is vezethet. Ez leginkább olyan tevékenységek esetében fontos, amelyben nappal 5-10 fok, éjjel fagypont alatti hőmérséklet várható sátrazás, vagy bivakolás közben. Tehát pont a hegymászás, sziklamászás és magashegyi túrázás esetén érdemes ezekre a dolgokra odafigyelni.
Ezt pedig a legtöbb komolyan vehető gyártó nagyon szigorúan veszi. Erre találták ki a vízálló és egyben lélegző anyagokat. Ennek megoldása komoly problémát jelent. A legtöbb esetben valamilyen membrán alkalmazásával oldják ezt meg. Ezeknek többféle változata létezik, de a legtöbb két módszer köré csoportosíthatók. Az egyik – véleményem szerint a hatékonyabb – a vízcsepp és a pára aeroszol részecskéi közötti méretkülönbségen alapszik. Az elv az, hogy a mikroporózus anyag szálai közötti rések néhányszázszor nagyobbak a pára aeroszol részecskéinél, ellenben több tízezerszer kisebbek a legkisebb lehetséges vízcseppnél. Az erre használt anyagok közül a legjelentősebb az – általam legjobbnak tartott két márkát – a Gore-Tex és az eVent membránt is alkotó expanded-politetrafluoretilén (ePTFE).
A másik módszer a hidrofil és hidrofób részecskék meghatározott elrendezésén alapszik. Lényege, hogy a hidrofób (víztaszító) részecskék (vagy szálak) a szervezet hőjének hatására mintegy átpréselik a vizet a vízálló külső anyagon az anyagba épített hidrofil (vízkedvelő) részeken keresztül, azonban a külső anyag továbbra sem engedi be a vizet, tehát a módszer végtére is a belső és a külső rendszer közötti nyomáskülönbségen alapszik, mely az egész rendszert mozgásban tartja. Az ilyen membránok legtipikusabb példája a Mountain Hardwear Conduit membránja.
Tapasztalati hatékonyság alapján mindkettő típusnak megvan az előnye és a hátránya is. A Gore-Tex vízállóság terén verhetetlen, a hagyományos kétrétegű laminátumok 28.000 mm, míg az XCR és a három rétegű ProShell akár 45.000 mm elméleti vízállósággal is rendelkeznek. Ehhez nagyjából hasonló teljesítményre képes az eVent is (30.000 mm). A Conduit szintén erősen függ a laminálástól és a külső anyagtól, de itt a jellemző vízállóság 20.000 mm vagy az alatt marad. Általában összes hidrofilikus elven működő membrán maximális mértéke ezen szinten, vagy alatta mozog (például Haglöfs Proof Membrane 20.000 mm). Ebből kifolyólag a vízállóságuk gyengébb az ePTFE membránokénál. Lélegző képességük azonban bizonyos változatoknál jelentősen elmaradhat azokétól, csakhogy az ePTFE technológia mintegy harmadával drágább az azonos kategóriájú egyéb típusú anyagoknál. Az extra védelem jó dolog, de a túlbiztosítás nem mindig szükséges ekkora mértékben, viszont az összeg, amibe kerül igenis nagyon fontos tényező.
Vannak a kettő előnyeit kompromisszumokkal használó módszerek is. Ilyen a The North Face HyVent technológiája, melynek legtöbb változata mikroperforált anyaggal dolgozik, az elv nagyjából megegyezik az ePTFE-ével, csak itt nem szövetszerű az anyag, hanem egyszerűen csak perforált. Vízállóságát PSI értékben határozzák meg. A legtöbb HyVent 60 PSI nyomást bír ki, mely az idő múlásával kopó felülettel 40 PSI teljesítményig eshet vissza (ez a felszínén lévő PU réteg kopásának tudható be, ráadásul a DWR is eltűnik a felszínről). Ez vízoszlop milliméterben kifejezve komoly értéket képvisel, mivel 1 PSI = 703 vízoszlop mm-nek felel meg. Vagyis a HyVent újkorában valamivel több, mint 42.000 mm, használat után pedig 28.000 mm vízállósággal rendelkezik. Emellett a The North Face azt az elvet követi, hogy a cég rendelkezik a Gore-Tex technológiájú termékek olyan széles skálájával, hogy kínálhatja a kabátját a rendkívül alacsony 650g/m2/24 óra lélegző-képességgel is. Ez az ePTFE technológia tizenötöd része. A hidrofillikusnak pedig az ötöde. Egyszóval minimális (azonban becsülendő a TNF őszintesége, mert ez az érték legalább nem kamu). Általában ez a technológia alacsony intenzitású mozgásokhoz kiváló csapadékosabb időjárás esetére.
A fentebb említett okokból a technikai héjkabátok tudásában sokkal nagyobb szerepet játszik a lélegző-képesség, hiszen a bojler-hatás következtében a rendszerbe leginkább testünkből kerülhet nedvesség. A lélegző-képesség mérésére több módszer is van. A leggyakrabban használt gramm/m2/24 óra érték. Ezt használja a legtöbb gyártó. Bár vannak cégek, akik a Gore-Tex metódusát követve RET értéket adnak meg (a komolyabb gyártók jó része, köztük az eVent is). Ez egy viszonyszám és értelmezése elég nehéz (a membránok katonai alkalmazása miatt tértek át erre a módszerre), lényege, hogy minél kisebb a RET érték, annál jobban lélegzik az anyag. A lélegző (BREATHABLE) jelző európai szabványa legjobb tudomásom szerint 20 vagy az alatti RET érték esetén használható.
Mindenképpen említést érdemel, hogy a külső rendszer relatív páratartalmának hatalmas szerepe van az anyagok lélegző-képességében. A legjobb esetben a membránra kevéssé van hatással a páratartalom (így kevésbé befolyásolják teljesítményét a változó körülmények, tehát sokkal megbízhatóbb és egyenletesebb a teljesítménye), előnytelenebb esetben a membránnak szüksége van egy megfelelő tartományra az optimális működéshez (ez általában 70% körüli relatív páratartalomnál van, bár ez meglehetősen más és más a különféle technológiáknál). Ez gyakorlatilag szűkebb körülményekre szabja a membrán maximális teljesítményét. Mivel a természet és az aktivitások a legszélesebb skálán tudnak körülményeket teremteni, ezért ez fontos szempont.
A gyári információk sokszor nem pontosak, megpróbálnak a membránok elméleti értékeivel játszani. A probléma addig fenn is áll, ameddig a gyártói katalógusokban keressük a választ (ahol még csak a mérési módszert sem adják meg, hogy melyik négy JIS metódus szerint jött ki az adat), csakhogy az Amerikai Hadsereg katonai felszereléseit tesztelő laboratóriuma elvégezte a leggyakrabban alkalmazott vízálló-lélegző anyagok tesztelését (mind RET, mind g/m2/24h méréssel, melyből itt a gyakorisága miatt az utóbbit ismertetem), így egészen pontosan meghatározott értékekkel szolgál azok képességeiről. Ebben az is plusz pont, hogy ugyanabban a laborban, egyenlő körülmények között és pártatlanul végezték a vizsgálatokat. Ennek eredménye az lett, hogy a legjobban lélegző ismertebb technikai shell anyag az eVent (6.500 g/m2/24h; RET~3) és teljesítménye is ennek a legegyenletesebb (30% és 70% relatív páratartalom között mindössze 5% az eltérés a membrán teljesítményében). Ezt követi az Entrant XT (4.200 g/m2/24h), melynek teljesítménye szintén egyenletes (bár ez meglehetősen ritka termék). Szintén a legjobbak közé sorolnám a Patagonia saját Nextec technológiáját is (stabil a teljesítménye, de később elmarad a GTX membránokétól – 3.000 g/m2/24h). Ez nem mondható el a Gore-Tex XCR és a hagyományos Gore-Tex laminátumokról, melyeknek megfelelő relatív páratartalomra van szüksége a maximális teljesítmény leadáshoz. Ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy a hagyományos GTX (ebben a kontextusban tényleg a klaszzikus Gore-Tex, melynek ma a Performance Shell-ek felelnek meg a legjobban) 3.200 g/m2/24h értéket tud (GTX XCR és a Pro Shell-ek 3.800 g/m2/24h; RET~3,5), melyre fokozatosan jut el a relatív páratartalom növekedésével (alapértéke átlagos 1.500 g/m2/24h). A GTX optimuma a száraz és hideg külső viszonyok között van, viszont itt felmerül az „esőkabát szárazban” kérdés, persze jogosan. Hasonlóan viselkednek a hidrofillikus membránok is, persze produkált értékeik elmaradnak az ePTFE technológiáktól. Néhány példa: Dermizax (például Spyder síkabátoknál alkalmazott anyag) és Marmot Membrain 3.000 g/m2/24h; Lowe Alpin Triple Point 2.300 g/m2/24h; MHW Conduit és Columbia OmniTech Titanium 2.000 g/m2/24h vagy az alatt (OmniTech Titanium).
A harmadik fontos szempont a membránokhoz laminált anyagok milyensége. Olyannyira jelentős ez a kérdés, hogy az egyes laminált anyagok között ugyanolyan membránnal akár két-, háromszoros árbeli különbség is lehet (például GTX Paclite és GTX Proshell). Nem véletlenül. Az erősebb (magasabb denier számú) anyagok sokkal ellenállóbbak, nehezebben szereznek az anyag szerkezetét érintő sérüléseket, melyek mind a membránokat veszélyeztetik. A külső anyagok esetében az ilyen mikro-sérülések a DWR (Durable Water Repellent – egy vízlepergő felszínkezelési mód) kopásával karöltve egy idő után lerontják a laminátum teljesítményét. Ráadásul elsősorban a külső anyagok határozzák meg egy héj használati körét (például a legjellegzetesebbek a mászó tevékenységeknél a különféle softshell külső anyagok). A külső anyagok és a bélések milyenségétől függ a teljes laminátum lélegzőképessége is (tipikus példa a háromrétegű Performance Shell (RET~8) és a háromrétegű Pro Shell (RET~3,5) közötti különbség). Itt az extrém példát a speciális feladatokra kialakított hibrid-kabátok jelentik, melyek gyakran két-három különféle laminátum összetett konstrukciójából állnak össze (mozgó részek softshell, kopó részek hardshell). A nem mindegy a dologban az, hogy az általunk végzett tevékenység mekkora mértékben fogja megviselni az anyagokat (ebbe a szakszerűtlen impregnálást is beleértem). A kérdés természetesen a bélésanyagok esetében is fennáll, persze itt mások a szempontok. A 3 rétegű laminátumok (például Proshell) esetében a külső anyag, a membrán és a bélés is össze van teljes felületén laminálva. Léteznek érdekes, bevonatszerű bélések is. Ezek az úgynevezett 2,5 rétegű laminátumok (például Paclite), ahol a belső fél réteg egy általában selymes és kopásálló bevonat a külső anyag és a membrán laminátumának belső oldalán. A 2 rétegű rendszerekben (például Performance Shell) a bélésanyag nincs oda laminálva a másik két elemhez, hanem egyszerűen szabadon hozzávarrták a két külső réteghez, persze hegesztett varratokkal.
Összegezve a dolgokat, a legjobb technikai hardshellek 20.000 mm, vagy még magasabb vízállóságot tudnak, mindamellett, hogy valódi lélegző-képességük (nem a katalógus adatok) 3.000 g/m2/24h feletti és természetesen egyenletesen képesek ezen tudásukat leadni. Tapasztalataim alapján 500-800 g/m2/24h mértékű eltérés már egyértelműen érezhető fokozott aktivitás közben. Ez RET értékben kifejezve körülbelül 0,5, vagyis fél érték eltérés már érezhető, főleg a nagyobb lélegzőképesség esetén (RET<6).
A hivatalos európai standard szerint egy anyagnak minimálisan 1.500 mm vízoszlop nyomásának kell ellenállnia, hogy használhassa a WATERPROOF jelzőt. A vízoszlop nyomását négyzetcentiméterre vetítve kell érteni. Magyarul a vízálló anyag minden négyzetcentiméterének minimum 1.500 mm vízoszlop nyomását kell elviselnie. Ez önmagában rendben is lenne, csakhogy a vízállóságot sok tényező befolyásolja. Ez egy elméleti számérték, melybe nem kalkulálható bele az esőcseppek impakt hatása (a geomorfológia is komolyan számol az úgynevezett „raindrop impact” felszínformáló erejével), vagy az anyag felületét érő egyéb nyomásbefolyásoló tényezők (leggyakrabban a hátizsák). Ugyanis amikor az eső simán éri az anyag felületét, akkor az 1.500 mm vízállóság már elfogadható védelmet nyújt az ellen. Csakhogy a legkevesebb esetben vannak ilyen ideális körülmények. Ad egy, a túrázók 99%-án van hátizsák, ad kettő, egy túrán mindig a legrosszabb körülmények ellen kell a felszerelést megválasztani, mert különben csak felesleges tömeg és bosszúság az eredmény.
Saját tapasztalat alapján a 10.000 mm hivatalos vízállóság alatti ruházati anyagok gyakorlatilag csak gyengébb eső ellen adnak megbízható védelmet egy hátizsákosnak. Magyarul nem etikus ezeket vízállónak nevezni. A 10.000 és 20.000 mm közötti anyagok kivitelezési konstrukciójától függ, hogy mennyire felelnek meg a maximális védelem elvárásának. 20.000 mm vagy a feletti érték esetén nyugodtak lehetünk, nem fogunk a legrosszabb körülmények között sem elázni (persze ehhez szükséges a megfelelő varráshegesztési technológia és a minőségi kidolgozás is, meg persze hogy ne legyen hamis a cucc). A legnagyobb elméleti védelmet a PVC esőkabát nyújtja, csakhogy az outdoor sportok művelőinek ennél többre van szüksége. Nem elég egyszerűen csak nem megázni. A testünk mozgás közben izzad (az intenzitás növekedésével egyre jobban), ennek párája pedig amennyiben nem távozik a rendszerből, legkésőbb a kabát belső oldalán lecsapódik. Ettől a párolgás endoterm hatása miatt a rendszerből, jelen esetben a kabáton belüli dolgoktól (TŐLÜNK!) hőt von el. Amíg mozgunk nincs is akkora probléma, ám amikor megpihenünk, szinte azonnal elkezdünk fázni, amely előbb csak komfort-, később már egészségügyi probléma, végül életveszélyes is lehet. Amikor ezen okokból elkezdünk tehát fázni, a szervezetünk a végtagoktól (lábujjak, kézujjak) kezdi el elvonni a vért a létfontosságú szervek biztonságos működtetéséhez, és ez szélsőséges esetekben akár fagyási sérülésekhez is vezethet. Ez leginkább olyan tevékenységek esetében fontos, amelyben nappal 5-10 fok, éjjel fagypont alatti hőmérséklet várható sátrazás, vagy bivakolás közben. Tehát pont a hegymászás, sziklamászás és magashegyi túrázás esetén érdemes ezekre a dolgokra odafigyelni.
Ezt pedig a legtöbb komolyan vehető gyártó nagyon szigorúan veszi. Erre találták ki a vízálló és egyben lélegző anyagokat. Ennek megoldása komoly problémát jelent. A legtöbb esetben valamilyen membrán alkalmazásával oldják ezt meg. Ezeknek többféle változata létezik, de a legtöbb két módszer köré csoportosíthatók. Az egyik – véleményem szerint a hatékonyabb – a vízcsepp és a pára aeroszol részecskéi közötti méretkülönbségen alapszik. Az elv az, hogy a mikroporózus anyag szálai közötti rések néhányszázszor nagyobbak a pára aeroszol részecskéinél, ellenben több tízezerszer kisebbek a legkisebb lehetséges vízcseppnél. Az erre használt anyagok közül a legjelentősebb az – általam legjobbnak tartott két márkát – a Gore-Tex és az eVent membránt is alkotó expanded-politetrafluoretilén (ePTFE).
A másik módszer a hidrofil és hidrofób részecskék meghatározott elrendezésén alapszik. Lényege, hogy a hidrofób (víztaszító) részecskék (vagy szálak) a szervezet hőjének hatására mintegy átpréselik a vizet a vízálló külső anyagon az anyagba épített hidrofil (vízkedvelő) részeken keresztül, azonban a külső anyag továbbra sem engedi be a vizet, tehát a módszer végtére is a belső és a külső rendszer közötti nyomáskülönbségen alapszik, mely az egész rendszert mozgásban tartja. Az ilyen membránok legtipikusabb példája a Mountain Hardwear Conduit membránja.
Tapasztalati hatékonyság alapján mindkettő típusnak megvan az előnye és a hátránya is. A Gore-Tex vízállóság terén verhetetlen, a hagyományos kétrétegű laminátumok 28.000 mm, míg az XCR és a három rétegű ProShell akár 45.000 mm elméleti vízállósággal is rendelkeznek. Ehhez nagyjából hasonló teljesítményre képes az eVent is (30.000 mm). A Conduit szintén erősen függ a laminálástól és a külső anyagtól, de itt a jellemző vízállóság 20.000 mm vagy az alatt marad. Általában összes hidrofilikus elven működő membrán maximális mértéke ezen szinten, vagy alatta mozog (például Haglöfs Proof Membrane 20.000 mm). Ebből kifolyólag a vízállóságuk gyengébb az ePTFE membránokénál. Lélegző képességük azonban bizonyos változatoknál jelentősen elmaradhat azokétól, csakhogy az ePTFE technológia mintegy harmadával drágább az azonos kategóriájú egyéb típusú anyagoknál. Az extra védelem jó dolog, de a túlbiztosítás nem mindig szükséges ekkora mértékben, viszont az összeg, amibe kerül igenis nagyon fontos tényező.
Vannak a kettő előnyeit kompromisszumokkal használó módszerek is. Ilyen a The North Face HyVent technológiája, melynek legtöbb változata mikroperforált anyaggal dolgozik, az elv nagyjából megegyezik az ePTFE-ével, csak itt nem szövetszerű az anyag, hanem egyszerűen csak perforált. Vízállóságát PSI értékben határozzák meg. A legtöbb HyVent 60 PSI nyomást bír ki, mely az idő múlásával kopó felülettel 40 PSI teljesítményig eshet vissza (ez a felszínén lévő PU réteg kopásának tudható be, ráadásul a DWR is eltűnik a felszínről). Ez vízoszlop milliméterben kifejezve komoly értéket képvisel, mivel 1 PSI = 703 vízoszlop mm-nek felel meg. Vagyis a HyVent újkorában valamivel több, mint 42.000 mm, használat után pedig 28.000 mm vízállósággal rendelkezik. Emellett a The North Face azt az elvet követi, hogy a cég rendelkezik a Gore-Tex technológiájú termékek olyan széles skálájával, hogy kínálhatja a kabátját a rendkívül alacsony 650g/m2/24 óra lélegző-képességgel is. Ez az ePTFE technológia tizenötöd része. A hidrofillikusnak pedig az ötöde. Egyszóval minimális (azonban becsülendő a TNF őszintesége, mert ez az érték legalább nem kamu). Általában ez a technológia alacsony intenzitású mozgásokhoz kiváló csapadékosabb időjárás esetére.
A fentebb említett okokból a technikai héjkabátok tudásában sokkal nagyobb szerepet játszik a lélegző-képesség, hiszen a bojler-hatás következtében a rendszerbe leginkább testünkből kerülhet nedvesség. A lélegző-képesség mérésére több módszer is van. A leggyakrabban használt gramm/m2/24 óra érték. Ezt használja a legtöbb gyártó. Bár vannak cégek, akik a Gore-Tex metódusát követve RET értéket adnak meg (a komolyabb gyártók jó része, köztük az eVent is). Ez egy viszonyszám és értelmezése elég nehéz (a membránok katonai alkalmazása miatt tértek át erre a módszerre), lényege, hogy minél kisebb a RET érték, annál jobban lélegzik az anyag. A lélegző (BREATHABLE) jelző európai szabványa legjobb tudomásom szerint 20 vagy az alatti RET érték esetén használható.
Mindenképpen említést érdemel, hogy a külső rendszer relatív páratartalmának hatalmas szerepe van az anyagok lélegző-képességében. A legjobb esetben a membránra kevéssé van hatással a páratartalom (így kevésbé befolyásolják teljesítményét a változó körülmények, tehát sokkal megbízhatóbb és egyenletesebb a teljesítménye), előnytelenebb esetben a membránnak szüksége van egy megfelelő tartományra az optimális működéshez (ez általában 70% körüli relatív páratartalomnál van, bár ez meglehetősen más és más a különféle technológiáknál). Ez gyakorlatilag szűkebb körülményekre szabja a membrán maximális teljesítményét. Mivel a természet és az aktivitások a legszélesebb skálán tudnak körülményeket teremteni, ezért ez fontos szempont.
A gyári információk sokszor nem pontosak, megpróbálnak a membránok elméleti értékeivel játszani. A probléma addig fenn is áll, ameddig a gyártói katalógusokban keressük a választ (ahol még csak a mérési módszert sem adják meg, hogy melyik négy JIS metódus szerint jött ki az adat), csakhogy az Amerikai Hadsereg katonai felszereléseit tesztelő laboratóriuma elvégezte a leggyakrabban alkalmazott vízálló-lélegző anyagok tesztelését (mind RET, mind g/m2/24h méréssel, melyből itt a gyakorisága miatt az utóbbit ismertetem), így egészen pontosan meghatározott értékekkel szolgál azok képességeiről. Ebben az is plusz pont, hogy ugyanabban a laborban, egyenlő körülmények között és pártatlanul végezték a vizsgálatokat. Ennek eredménye az lett, hogy a legjobban lélegző ismertebb technikai shell anyag az eVent (6.500 g/m2/24h; RET~3) és teljesítménye is ennek a legegyenletesebb (30% és 70% relatív páratartalom között mindössze 5% az eltérés a membrán teljesítményében). Ezt követi az Entrant XT (4.200 g/m2/24h), melynek teljesítménye szintén egyenletes (bár ez meglehetősen ritka termék). Szintén a legjobbak közé sorolnám a Patagonia saját Nextec technológiáját is (stabil a teljesítménye, de később elmarad a GTX membránokétól – 3.000 g/m2/24h). Ez nem mondható el a Gore-Tex XCR és a hagyományos Gore-Tex laminátumokról, melyeknek megfelelő relatív páratartalomra van szüksége a maximális teljesítmény leadáshoz. Ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy a hagyományos GTX (ebben a kontextusban tényleg a klaszzikus Gore-Tex, melynek ma a Performance Shell-ek felelnek meg a legjobban) 3.200 g/m2/24h értéket tud (GTX XCR és a Pro Shell-ek 3.800 g/m2/24h; RET~3,5), melyre fokozatosan jut el a relatív páratartalom növekedésével (alapértéke átlagos 1.500 g/m2/24h). A GTX optimuma a száraz és hideg külső viszonyok között van, viszont itt felmerül az „esőkabát szárazban” kérdés, persze jogosan. Hasonlóan viselkednek a hidrofillikus membránok is, persze produkált értékeik elmaradnak az ePTFE technológiáktól. Néhány példa: Dermizax (például Spyder síkabátoknál alkalmazott anyag) és Marmot Membrain 3.000 g/m2/24h; Lowe Alpin Triple Point 2.300 g/m2/24h; MHW Conduit és Columbia OmniTech Titanium 2.000 g/m2/24h vagy az alatt (OmniTech Titanium).
A harmadik fontos szempont a membránokhoz laminált anyagok milyensége. Olyannyira jelentős ez a kérdés, hogy az egyes laminált anyagok között ugyanolyan membránnal akár két-, háromszoros árbeli különbség is lehet (például GTX Paclite és GTX Proshell). Nem véletlenül. Az erősebb (magasabb denier számú) anyagok sokkal ellenállóbbak, nehezebben szereznek az anyag szerkezetét érintő sérüléseket, melyek mind a membránokat veszélyeztetik. A külső anyagok esetében az ilyen mikro-sérülések a DWR (Durable Water Repellent – egy vízlepergő felszínkezelési mód) kopásával karöltve egy idő után lerontják a laminátum teljesítményét. Ráadásul elsősorban a külső anyagok határozzák meg egy héj használati körét (például a legjellegzetesebbek a mászó tevékenységeknél a különféle softshell külső anyagok). A külső anyagok és a bélések milyenségétől függ a teljes laminátum lélegzőképessége is (tipikus példa a háromrétegű Performance Shell (RET~8) és a háromrétegű Pro Shell (RET~3,5) közötti különbség). Itt az extrém példát a speciális feladatokra kialakított hibrid-kabátok jelentik, melyek gyakran két-három különféle laminátum összetett konstrukciójából állnak össze (mozgó részek softshell, kopó részek hardshell). A nem mindegy a dologban az, hogy az általunk végzett tevékenység mekkora mértékben fogja megviselni az anyagokat (ebbe a szakszerűtlen impregnálást is beleértem). A kérdés természetesen a bélésanyagok esetében is fennáll, persze itt mások a szempontok. A 3 rétegű laminátumok (például Proshell) esetében a külső anyag, a membrán és a bélés is össze van teljes felületén laminálva. Léteznek érdekes, bevonatszerű bélések is. Ezek az úgynevezett 2,5 rétegű laminátumok (például Paclite), ahol a belső fél réteg egy általában selymes és kopásálló bevonat a külső anyag és a membrán laminátumának belső oldalán. A 2 rétegű rendszerekben (például Performance Shell) a bélésanyag nincs oda laminálva a másik két elemhez, hanem egyszerűen szabadon hozzávarrták a két külső réteghez, persze hegesztett varratokkal.
Összegezve a dolgokat, a legjobb technikai hardshellek 20.000 mm, vagy még magasabb vízállóságot tudnak, mindamellett, hogy valódi lélegző-képességük (nem a katalógus adatok) 3.000 g/m2/24h feletti és természetesen egyenletesen képesek ezen tudásukat leadni. Tapasztalataim alapján 500-800 g/m2/24h mértékű eltérés már egyértelműen érezhető fokozott aktivitás közben. Ez RET értékben kifejezve körülbelül 0,5, vagyis fél érték eltérés már érezhető, főleg a nagyobb lélegzőképesség esetén (RET<6).
