Az emberi testnek megvan a saját működési optimuma. Megvan az a testhőmérséklet, melynél optimálisan teljesít túrázás, hegymászás és egyéb sporttevékenységek közepette (ennek pontos, század °C értéke minden embernél más és más). Az optimum alatti testhőmérséklet esetén a szervezet didergéssel próbálja megemelni azt, hogy visszaálljon a legnagyobb izomteljesítmény fenntartásához szükséges optimumra. Amikor a szervezet túlmelegszik, vagyis felfelé lépi át az egyéni optimum pontot, a véredények kitágulnak, a test verejtékezni kezd. Ennek a hőmérsékletnek a szinten tartásához a szervezetnek energiára van szüksége. Vagyis az energiafogyasztás terepen, elsődlegesen a mozgás intenzitásának függvénye, másodlagosan pedig a ruházat technikai fejlettségének, tehát hőtartásának (ide a csapadéktól átvizesedett ruházat is beleértendő, tehát a vízállóság is) és szélmarás-regulációjának, valamint lélegzőképességének mértékétől függ, a különféle klimatikus viszonyok között. Egyszerűsítve, egy komoly technikai ruházat-rendszer súlyos kilokalóriákkal csökkenti egy mászó optimum fenntartási irányszámait, ami ha a 4,5 grammos kilokalóriánkénti optimális (outdoor ételek esetén) beviteli tömeget alapul vesszük, akár több kilogrammnyi beviteli tömegtől is megszabadíthat bennünket. Vegyük csak az egyik legextrémebb példát, a nyolcezresek halálzónáit. Itt az emberi test több tízezer kilokalóriát is elégethet naponta. Gondoljunk bele, hogy a -25°C alatti hőmérsékletek esetén mennyi energia-bevitelt (és így kilókat) spórol meg a mászó a könnyű és hatékony expedíciós pehelyruházattal.
Az emberi testnek is megvan a saját, jellegzetes hőtérképe. Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek megvannak az erősebb és gyengébb hőleadásra képes területei. Ez nemenként is változó, hasonlatosan a hőérzet alakulásához, például a hálózsákok hőmérsékleti értékeinek meghatározása esetén. Általánosan nagy hőleadású területek mindkét nem esetében (ahogyan az az emberi testről készített infravörös képeken is jól megfigyelhető): a fej nem hajjal borított részein a külső homlokélen, a halánték környékén, mindkét oldalon; a nyaki verőerek futásvonalában a nyakon, különös tekintettel a nyak és a kulcscsont találkozásánál fekvő területekre; a hónaljak szűk értelemben vett tájékán; a köldöknyílásnál; valamint testtömegtől függően az aorta hasi lefutási vonalában. A nők specifikus relatíve nagy hőleadású területei: izomtömegtől és testtömegtől függően a teljes hasi magterület. Férfiak esetén pedig a mellkas középső, szintén az aortát követő szegmense, valamint a felső-hát lapockák közötti területe.
Miután tudjuk, mely részek azok, melyek leginkább alkalmasak a hőleadásra, jöhetnek a különféle külső körülmények, melyek befolyást gyakorolnak annak mértékére. A hőveszteség öt leggyakoribb okát viszonylag könnyű megjegyezni. Elsőként említendő az evaporáció. A verejték párolgása a testfelszíntől hőt von el. Második ok a konvekció, vagyis amikor a test körül mozgó levegő szállítja el a testfelszínen a szőrszálak által megtartott hőt. A harmadik, igen fontos technikai szempont a kondukció, mely a hideg felületekkel való kontaktus révén von el hőt az emberi testtől. A két legkisebb, hőveszteséget okozó tényező a radiáció (a fedetlen testfelület természetes hővesztesége) és a respiráció (a légzés során a test természetes rendszeréből kikerülő hő).
Mostmár meglehetős könnyedséggel tudunk összefüggéseket felállítani a klímaspecifikus ruházati szükségletekre, a korábbi cikkekben leírt anyagok és technológiák ismeretében.
Mivel a hegyek általában hideg klimatikus körülményeknek felelnek meg, ráadásul meglehetős kitettséggel párosulva, ezért ennek kapcsán említem meg azt a néhány alapelvet, melyekkel jól kezelhető a test hőveszteségének problematikája.
Az evaporációs hőveszteség jó lélegző-képességű ruházati rendszerrel (a teljes ruházati rendszernek ilyennek kell lennie) minimalizálható. A konvekció legjobb ellenszere egy kiváló szélállóságú réteg (CFM<5), mely lehet hardshell, softshell, vagy fleece, de akár önálló baselayer (Gore Windstopper Active Shell) is, függően a szükséges rétegek számától. A kondukció ellen a klasszikus szigetelőrétegek és a kitett helyeken történő megerősítések (fenék, tenyér, térd) adják az egyetlen igazi védelmet. Megjegyzésként elmondható, hogy a fentebb említett megoldások alkalmasak a radiációs hőveszteség tökéletes kezelésére is. Az utolsó, a respiráció, vagyis a légzéses-hőveszteség a legnehezebben regulázható probléma. Sajnos minél aktívabb a mozgás (és persze minél nagyobb a tengerszint feletti magasság) annál nagyobb a légzésszám és ezzel párhuzamosan a gázcsere térfogata. Egyszóval hatalmasra nő a respirációs hőveszteség a normál állapothoz képest. Az embernél nem ez a fő hőleadási tényező, de hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a kutyák lihegéssel történő hatékony testhűtése. Az ilyen jellegű veszteség kiküszöbölése elsősorban balaklavákkal és csősapkákkal (neck gaiter) oldható meg. A probléma itt abban rejlik, hogy a hőveszteség csökkentésével a légzési kapacitást is korlátozza a légzőnyílások fedése… Összefoglalás: Azért érdemes mindezekről tudni, mert ezek alapján kell, hogy összeállításra kerüljön a túraspecifikus ruházat. Az ilyen ismeretek birtoklása számos ember életét mentette már meg a szélsőséges viszonyok között (melyek általában meglepetésszerűen jönnek). Aki nem a legmagasabb fokú technikai tudatossággal állítja össze az extrémebb körülmények közé használandó ruházatát ugyanúgy bajba kerülhet, mint aki készült. A különbség csupán a túlélés esélyében van…
Az emberi testnek is megvan a saját, jellegzetes hőtérképe. Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek megvannak az erősebb és gyengébb hőleadásra képes területei. Ez nemenként is változó, hasonlatosan a hőérzet alakulásához, például a hálózsákok hőmérsékleti értékeinek meghatározása esetén. Általánosan nagy hőleadású területek mindkét nem esetében (ahogyan az az emberi testről készített infravörös képeken is jól megfigyelhető): a fej nem hajjal borított részein a külső homlokélen, a halánték környékén, mindkét oldalon; a nyaki verőerek futásvonalában a nyakon, különös tekintettel a nyak és a kulcscsont találkozásánál fekvő területekre; a hónaljak szűk értelemben vett tájékán; a köldöknyílásnál; valamint testtömegtől függően az aorta hasi lefutási vonalában. A nők specifikus relatíve nagy hőleadású területei: izomtömegtől és testtömegtől függően a teljes hasi magterület. Férfiak esetén pedig a mellkas középső, szintén az aortát követő szegmense, valamint a felső-hát lapockák közötti területe.
Miután tudjuk, mely részek azok, melyek leginkább alkalmasak a hőleadásra, jöhetnek a különféle külső körülmények, melyek befolyást gyakorolnak annak mértékére. A hőveszteség öt leggyakoribb okát viszonylag könnyű megjegyezni. Elsőként említendő az evaporáció. A verejték párolgása a testfelszíntől hőt von el. Második ok a konvekció, vagyis amikor a test körül mozgó levegő szállítja el a testfelszínen a szőrszálak által megtartott hőt. A harmadik, igen fontos technikai szempont a kondukció, mely a hideg felületekkel való kontaktus révén von el hőt az emberi testtől. A két legkisebb, hőveszteséget okozó tényező a radiáció (a fedetlen testfelület természetes hővesztesége) és a respiráció (a légzés során a test természetes rendszeréből kikerülő hő).
Mostmár meglehetős könnyedséggel tudunk összefüggéseket felállítani a klímaspecifikus ruházati szükségletekre, a korábbi cikkekben leírt anyagok és technológiák ismeretében.
Mivel a hegyek általában hideg klimatikus körülményeknek felelnek meg, ráadásul meglehetős kitettséggel párosulva, ezért ennek kapcsán említem meg azt a néhány alapelvet, melyekkel jól kezelhető a test hőveszteségének problematikája.
Az evaporációs hőveszteség jó lélegző-képességű ruházati rendszerrel (a teljes ruházati rendszernek ilyennek kell lennie) minimalizálható. A konvekció legjobb ellenszere egy kiváló szélállóságú réteg (CFM<5), mely lehet hardshell, softshell, vagy fleece, de akár önálló baselayer (Gore Windstopper Active Shell) is, függően a szükséges rétegek számától. A kondukció ellen a klasszikus szigetelőrétegek és a kitett helyeken történő megerősítések (fenék, tenyér, térd) adják az egyetlen igazi védelmet. Megjegyzésként elmondható, hogy a fentebb említett megoldások alkalmasak a radiációs hőveszteség tökéletes kezelésére is. Az utolsó, a respiráció, vagyis a légzéses-hőveszteség a legnehezebben regulázható probléma. Sajnos minél aktívabb a mozgás (és persze minél nagyobb a tengerszint feletti magasság) annál nagyobb a légzésszám és ezzel párhuzamosan a gázcsere térfogata. Egyszóval hatalmasra nő a respirációs hőveszteség a normál állapothoz képest. Az embernél nem ez a fő hőleadási tényező, de hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a kutyák lihegéssel történő hatékony testhűtése. Az ilyen jellegű veszteség kiküszöbölése elsősorban balaklavákkal és csősapkákkal (neck gaiter) oldható meg. A probléma itt abban rejlik, hogy a hőveszteség csökkentésével a légzési kapacitást is korlátozza a légzőnyílások fedése… Összefoglalás: Azért érdemes mindezekről tudni, mert ezek alapján kell, hogy összeállításra kerüljön a túraspecifikus ruházat. Az ilyen ismeretek birtoklása számos ember életét mentette már meg a szélsőséges viszonyok között (melyek általában meglepetésszerűen jönnek). Aki nem a legmagasabb fokú technikai tudatossággal állítja össze az extrémebb körülmények közé használandó ruházatát ugyanúgy bajba kerülhet, mint aki készült. A különbség csupán a túlélés esélyében van…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése