MAGAZIN: A túrazoknikról...

Korábban már többször esett szó a különféle outdoor lábbelikről, ám arról még nem nagyon, hogy milyen zoknit/zoknikat válasszunk hozzá, illetve e zokniknak milyen típusai léteznek. Most következő magazinunkban ennek jártunk alaposabban utána…

Elsőként a zokni-választás fontosságáról: Mindenképpen adjuk meg lábainknak a kijáró figyelmet, hiszen szinte mindenhová ők fognak elvinni bennünket. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a tanácsolt szempontok szerint megvesznek egy kiváló outdoor lábbelit, majd a továbbiakkal nem törődve megfeledkeznek a technikai zokni vásárlásáról. Így azután a túrákon sajgó, vízhólyagokkal teli lábbal érnek célba, elrontva ezzel az élményt, majd bőszen kijelentik, „ez a cipő/bakancs nem jó, folyton feltöri a lábam”. Pedig „a hiba nem az ön lábbelijében van”, csupán a megfelelő zokni-választásban. Mint az outdoor ruházatok szinte minden szegmensében, itt is igaz, hogy a különféle klimatikus körülmények közé, különféle típusú és anyagú zoknik kellenek. A by-foot-típusú outdoor sportokban az a szép, hogy a forró Anatóliától, a jeges Grönlandig gyakorlatilag mindenhová el lehet jutni. Ennek megfelelően természetesen léteznek a legmelegebb és a leghidegebb körülmények közé is zoknik, vagy zokni-rendszerek. Igen rendszerek, de erről majd kicsivel később…

A zoknik tipizálása könnyű. Ennek elsődleges szempontja a szabás, valamint a rendszerben elfoglalt hely. Minden zokni elsőre szembetűnő sajátossága a hossza. A különféle túracipőkhöz (legyenek azok fél-, vagy akár mid-cipők) alacsonyabb, a bokát bőven fedő, de annak felső csontkorong-elvégződésétől maximum 5 centiméterre felnyúló zoknik szükségesek. A magasabb szárú darabok ettől a magasságtól egészen a leggyakrabban vadászok által használt térdmagasságig terjedhetnek, elsődlegesen persze különféle bakancsokba, esetleg hótaposókba ajánlva. Mindezen tulajdonságok mellett megkülönböztetünk, monolayer és multilayer darabokat is. Lényegi különbség a kettő között, hogy mint ahogyan az a nevükből is kikövetkeztethető, előbbi egy rétegben kell nyújtsa azt a komfortot, melyet utóbbi több réteg kombinálásával is elérhet. Itt megjegyzendő, hogy a két típus külön-külön összegzett keresztmetszeti vastagsága nem konzekvensen nő, vagyis a monolayer zoknik összességében gyakran vastagabbak, mint egy multilayer-rendszer. Ráadásul a két kategória átjárható egymás felé, vagyis egy professzionális monolayer túrazokni is lehet egy rendszer eleme, függően természetesen a felhasználási terület igényeitől (bár ez inkább gyakorlati, mintsem szakmai megközelítés). A monolayer zoknik ennek megfelelően sokféle szál- és szövés-típus kombinációjával érik el a lábfej-térkép optimális lefedettségét, mely jelen esetben a tökéletes és maradéktalan használati komfortérzetet jelenti. Ennek mintázatát a legjobb gyártók (például Falke, Bridgedale, Thorlos, Lasting, Icebreaker, Lorpen) gondosan feltárt „bevetési” igényrendszer szerint tervezik és kivitelezik. Szerkezetük erősen függ keresztmetszeti vastagságuktól.

A vékonyabb, melegebb klimatikus körülményekhez, vagy nagyobb fizikai aktivitáshoz (például raid, vagy XC) készített zoknik általában a sarok- és lábujj-környék (esetleg a talp) kivételével nem rendelkeznek extra megerősítéssel, hiszen feladatuk elsősorban a kiváló izzadság-transzfer, mely persze nagyban függ az anyagoktól is (később).

A hidegebb és keményebb használati környezetre (például igazi hiking) készített daraboknál már a szigetelés és a párnázottság is előkerül, mint primer tervezési szempont. Szekunder szempont továbbá a linerekkel való jó együttműködési képesség, mely elsősorban a változó magashegyi környezet kihívásai mellett fontos szempont. Ezek a zoknik a nagy igénybevételnek kitett lábfej-részeken belülről puha (kellően kipárnázó), míg kívülről rendkívül strapabíró szálakat és szövéstechnikát használnak.

A legkeményebb terepre és hidegre (kifejezetten magashegyi környezetbe, vagy poláris-jellegű területre) a gyártók a létező legkomolyabb technológiákat alkalmazzák, szorosan együttműködve a vezető extrém-lábbeli gyártókkal (például Meindl, La Sportiva, Raichle). Nem véletlenül. A statisztikák szerint a magashegyi időjárási extremitások leggyakoribb velejárója a különféle testfüggelékek elfagyásos sérülése, közöttük előkelő helyen a lábujjakkal. Ezek a zoknik a legvastagabb anyagi keresztmetszetűek, a legmelegebbek és legjobban párnázottak. Ennek sokféle általános oka (kevés igazítási lehetőség, nagy impakt kitettség – például hágóvasak berúgása esetén, általánosan rendkívül hideg környezet, …stb.) mellett kiemelendő, hogy az irritált (mondjuk kidörzsölődött, netán vízhólyagos) bőrfelületek sokkal hamarabb kezdenek elfagyni, mint ép környezetük.

A linerek önálló, speciális kategóriát képeznek. Minden esetben a fentebb említett zoknik (elsősorban a vastagabb darabok) alá valók. Szerepük szinte kizárólag két dologra korlátozódik: a nagyon hatékony izzadság-transzfer, valamint az elcsúszási felület lábtól távolabb helyezése. Gyakorlatilag e zoknik a lábak baselayerei. Azzal, hogy a primer elcsúszási felület nem a lábfej bőre, hanem a liner külső oldala, karöltve a jó vezetőképesség miatti szárazabb bőrfelülettel, töredékére csökkenti a nagy igénybevétellel járó hideg és intenzív „by-foot mozgások” során fellépő irritációt és így közvetve a fagyási sérüléseket a lábfejeken.

A felénk ritka, de a tengerentúlon relatíve elterjednek számító oversock kategória lényege, hogy valamilyen vízálló-lélegező membránból (leggyakrabban Gore-Tex) elkészítenek egy zokni-jellegű, de inkább lábbeli-bélésnek számító elasztikus héjat. Ennek létjogosultsága abban rejlik, hogy a legtöbb nagy aktivitású, vagy melegebb (általában a kontinentális éghajlatok nyara, ahol esélyes a nagyobb csapadék a meleg ellenére) éghajlaton aktív sportkedvelő nem szereti a membrános lábbelik (még ha az extrém lélegző eVent, esetleg Gore-Tex XCR is) melegebb és fülledtebb belső mikroklímáját az extrém használat közben, ezzel szemben az időjárás változásaira gondolva szeretne egy ilyen réteget mégis magánál tudni. Mindezek mellett, mivel sok olyan sport létezik, melyek speciális lábbelijei nem szükségszerűen vízállóak (például kerékpáros cipők és motoros csizmák), így bármikor szükségessé válhat egy ilyen réteg a felszerelésben. További nagy előnyük a lábbelikbe integrált membránokkal szemben, hogy elasztikusságukból fakadóan jobban zárják a lábfejet, nagyban csökkentve így a felülről beszivárgás veszélyét. Nem utolsó sorban ezek sokkal olcsóbbak is, mint a membrános és nem membrános lábbelik közötti árkülönbség mértéke (áruk 20€ körül mozog).

Miután sikerült eldöntenünk a megfelelő szabást és szerkezetet, térjünk rá az anyagokra. Itt is a bevetési terület a meghatározó. A nagy izzadság-transzfer igényű felhasználásokban (linerek és vékonyabb túrazoknik) vezető szerephez jutnak a multicsatornás-poliészterszál alapú szövetek, melyekre legjobb példa a CoolMax. A gyapjú, pontosabban a nagyon finom merinói gyapjúszál-alapú szövet itt is kezdi reneszánszát élni. Ennek érthetői okai vannak. A gyapjú nedvesen is szigetel (bár nehezen szárad), természetesen antibakteriális hatású, meleg és jól párnáz, bár sokaknak irritáló is lehet. Legjobb példája a SmartWool. A gyapjú jó tulajdonságait megőrizni, rossz tulajdonságait kiküszöbölni hivatott anyagok között számtalan változattal találkozhatunk. Közös jellemzőik a jó izzadságtranszfer, a jó hőtartás, az antibakteriális kezelés (például ezüstszál), valamint a gyors száradás. Példa az ilyen anyagra a Pontetorto X-Static for socks. Ritka, de létező opció a selyem. Szinte minden zokni tartalmaz elasztikussága érdekében valamilyen extra adalékszálat (még ha kis százalékban is), például Lycrát.

Végül megjegyezném, hogy a pamut alapanyagú (60-80% feletti pamuttartalom) zoknik nem valók a hegyi sportok világába.

MAGAZIN: Az aláöltözet - avagy az első réteg...

A hegyi körülmények között – ahol a legextrémebb időjárási események válthatják egymást – végzett komolyabb mozgás melletti izzadság-menedzsment megoldása rendkívül fontos. Ennek oka az izzadság fiziológiás természetéből fakad, mivel természetes szerepe a test hűtése. Csakhogy egy nulla fokos hőmérséklet mellett hulló havas esőben végzett erős megterhelés alatt az ember a legkevésbé sem szeretne azért izzadni, hogy hűljön. Mivel az izzadás meglehetősen elkerülhetetlen folyamat, így annak hatásait kell valahogy megreguláznia a technológiai ruházatnak. Persze léteznek az izzadság hatásainak – mintegy – fokozására tervezett darabok is, melyek az extrém meleg felhasználói környezet követelményeihez alkalmazkodnak. Természetesen meglehetősen sokféle körülmény van, mellyel szembe kell néznie ezeknek az öltözeteknek. Mivel minden cirkumsztanciához találhatunk passzoló baselayert, így az ezek között való eligazodáshoz szeretnék támpontot nyújtani a kedves olvasóknak.

Mielőtt a különféle anyagtechnológiák fejtegetésébe kezdenék, mindenképpen érdemes a szabásokkal foglalkozni. Mondom ezt azért, mert ezzel tudjuk a legjobb hatást éppúgy elérni, mint a legkellemetlenebb érzést, függetlenül az anyag tulajdonságaitól. Alapjában véve megkülönböztetünk felső (top) és alsó (bottom) elemeket.

Az alsók a ritkábban használtak és a kevesebb variánssal rendelkeznek. Ez persze érthető, mert míg felsőt az ember a hétköznapokban is megszokta, a testhez simuló alsó valahogy kevésbé megszokott, főleg a férfitársadalom körében. Az alsók között tehát a természetes alsóneműk szabásain kívül teljes-, háromnegyedes- és short-szabások a legelterjedtebbek. Az alsók természetüknél fogva sok outdoor sportban önálló külső rétegként is funkcionálhatnak (például futás, biciklizés, sífutás).

A felsők között számtalan szabás létezik. Általános igazság azonban az, hogy sajnos sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl rövid felsőt választanak maguknak. A probléma elsősorban a nyári mászások sajátja. Ilyenkor az ember nem szívesen hord hosszabb, darabokat, de azt kell mondjam, hogy mégis ez a tanácsos. Elsősorban a hegyvidék magas UV-sugárzási értékei okán, másrészt azért, mert a gyorsan változó körülmények könnyen megcsalhatják hőérzetünket. Tehát hiába kaphatók ujjatlan és póló (SS, mint Short Sleeve) szabású darabok, én mindenképpen a hosszú ujjú (LS, mint Long Sleeve) darabokat preferálom (alapozom ezt számtalan naptej ellenére szerzett napégésre az alkarjaimon). Ezek között is vannak a hagyományos szabású (úgynevezett crew neck, CR) és cipzáras (zip) darabok. Ez utóbbiak előnye a jó termoreguláció, hátrányuk viszont, hogy a nem annyira igényesen kivitelezett daraboknál a cipzár szúrhatja a felhasználó mellkasát.

A felhasználási feladatkörök függvényében számtalan anyag közül válogathatunk. Alapvető tulajdonságaikat itt is a régi séma szerint csoportosíthatjuk, vagyis természetes és szintetikus alapanyagok.

A természetes alapanyagok közül az olcsó pamut és a ritkán fellelhető selyem mellett egyedül a finom (leginkább merinói eredetű) gyapjú jöhet szóba. A pamut a meleg és száraz égövek kivételével nem tekinthető jó aláöltözet-anyagnak. Ami a hegyi körülmények között a legnagyobb hátránya az az előnye például a sivatagokban, mégpedig hogy rendkívül jól lélegzik (amivel önmagában nem is lenne baj) és megtartja a nedvességet, ezzel a hűtve a felhevült testet. Mindemellett nagyon olcsó és ezért könnyen kezelhető különféle UV-sugárzás és rovarok elleni impregnálókkal. A selyem nagyon kellemes viselet és igen könnyűnek is számít, de mindemellett ez is megtartja a vizet. Mára szinte csak a kiegészítő hálózsák-bélések készülnek belőle. A gyapjú mostanság lett újra divatos. Nem is alaptalanul, mert szálai természetes szagtalanítók (mondjuk azért nem 100%-ig), ami valljuk be őszintén egy több napos (esetleg ultralight :D) túrák során nem utolsó szempont. A merinói gyapjú másik fontos tulajdonsága, hogy még nedvesen is megőrzi szigetelő tulajdonságait. Természetesen alapkövetelmény a finom tapintás, hiszen a legtöbb gyapjú szúrós érzetű a bőrön (kivéve a merinóit és a kasmírt). Amint azonban azt a pehelynél is tapasztalhattuk, a jó és természetes alapanyagok (itt csak a merinói gyapjút értem) rendkívül drágák. Egy ugyanolyan vastagságú és szabású baselayer ára legalább a kétszerese a szintetikus anyagokénak.

A szintetikus anyagok tehát olcsóbbak. Bár a jobbak ezek közül sem olcsók. Mára ez a piac viszonylagosan letisztult. Ezt úgy értem, hogy mára az eladott szintetikus aláöltözetek legnagyobb hányada poliészter alapanyagú. Nem véletlenül. A poliészter jól reciklálható, így a gyártásnál felmerülő költségek nagyban csökkenthetők. Szinte bármilyen formában lehet belőle szövetet készíteni. A vékony és aprócska tölcsérszerű pórusokkal jellemezhető felületű könnyű baselayerektől, a legváltozatosabb fleeceken át, egészen a finomabb Gore-Tex kabátok héjanyagáig. Így nem csoda a térhódítás. Mindemellett ki kell emelni, hogy a poliészter gyorsan ás hatékonyan képes elvezetni a test felületéről az izzadságot a szövet külső oldalára. Valamint nagyon gyorsan szárad (kivéve a legvastagabb fleece anyagokat, melyek azonban már közel sem a baselayer kategóriába tartoznak). Az egyéb piacon lévő szintetikus aláöltözet-anyagok közül csupán a polipropilén maradt viszonylag gyakoribb (néhol még a hasonló kvalitású poliamid is fellelhető). Jellemzően a vastagabb baselayerek között találunk ilyeneket, hiszen mindamellett, hogy viszonylag gyorsan szárad és jól vezeti az izzadságot, melegen is tart. Így érthető, hogy nem a nyári időjáráshoz tervezett darabok készülnek belőle. Nagy előnye még, hogy ez is meglehetősen olcsó.

A fejlesztések ma már nem maradnak a saját szintetikus, vagy természetes térfelükön. Mára majdnem minden gyártó készít vegyes szövetű baselayereket. A leggyakrabban a két nagymenőt, a poliésztert és a merinói gyapjút vegyítik a szövetben, szálszinten. Általános keverési aránya ¼ gyapjú, ¾ poliészter. Természetesen ez csak amolyan irányarány…

Valami bűzlik… Hát igen. A legtöbb aláöltözet rövid időn belül az izzadságból származó baktériumok táborhelyévé változik. Ez azonban megelőzhető. Viselhetünk természetesen antibakteriális alapanyagból készült aláöltözetet (gyapjú), vagy olyan szintetikus szövetet, melybe ezüstszálakat szőttek (például Pontetorto X-Static), vagy valamilyen antibakteriális anyaggal szálszinten kezeltek. Környezettudatos ember lévén, ezek közül a természetes eredetű származékokat ajánlom. Ilyen például a Cocona, mely kókuszdióból (a célra legalkalmasabb szálas-porózus szerkezet) készített aktív szén hatóanyaggal eliminálja a kellemetlen szagokat. A kezelési eljárás során nano méretű aktív szén szemcsékkel járatják át az anyag szálait, már a szövés megkezdése előtt. Hasonló biodegradábilis kezelőanyag például az MHW Chitosan technológiája (a melléktermékként amúgy nem felhasznált sósvízi rákpáncélokból vonják ki).

Saját tapasztalatom a piaci arányokat tükrözi. Úgy gondolom, az ezüstszálat tartalmazó poliészter mellett a kezelt 100% poliészter szövetek a legjobbak aláöltözetnek. A merinói nagyon drága, ezért nem éri meg itthon ilyet venni, bár az biztos, hogy nagyon jók és tartósak, de a dupla pénz az dupla pénz… A pamutpólót mindenki ismeri, de nem nagyon való az utcán és a sivatagon kívülre. Nekem a polipropilén csak fenntartásokkal jön be, szerintem a poliészter anyagok sokkal jobban vezetik az izzadságot.

Logikus, hogy a különféle vastagságú anyagok a különféle klimatikus, vagy felhasználói igények kiszolgálására valók. Általános szabály, hogy nem nagyon érdemes egy vastagabb baselayert vinni egy nagyon vékony aláöltözet és egy vékony fleece helyett. A variálhatóság mindig maradjon az egyik legfőbb ruházat összeállítási vezérelv. Inkább az anyagok tulajdonságaival próbáljuk meg a melegebb, vagy hűvösebb érzetet elérni.

Végül az árfekvések (teljes hosszú, crew neck szabású és férfi baselayerek): merinóit nem nagyon lehet húszezer forint alatt kapni, kezeletlen poliészter már három-négyezer, ezüstszálas (általában 3%-ban) nyolc-kilencezer, a kezeltek pedig tízezer forint környékén kaphatók. Jó csemegézést.