MAGAZIN: Kulacsok minden helyzetre

Testünk háromnegyede víz, így induljunk akár sétálni, akár túrázni, mászni, bringázni vagy futni, még rövid távon is szinte létfontosságú, hogy folyadék-utánpótlást vigyünk magunkkal. Ennek módja elsősorban stílusunktól és aktivitásunktól függ. Másodsorban azonban érdemes figyelembe venni néhány dolgot, amelyekről szeretnék kicsit többet is elmondani.

A kulacsok legfontosabb használati tulajdonsága, a méret. A leggyakoribb kulacsok szabványos ötszáz, hatszáz, ezer és ezerötszáz milliliter térfogatúak. Persze vannak ezektől eltérő kulacsok is, általában kisebb méretekben, hiszen egy-egy rövid kocogáshoz nem ritkán kétszáz milliliter méretű (gyakorta kézfejre, vagy övre applikálható) ivóalkalmatosságok is piacra kerülnek. Logikusan minél rövidebb útra indulunk, annál kisebb palack kell. Ugyanez igaz az aktivitás intenzitására, vagyis, minél kisebb az aktivitás mértéke, annál kisebb az egységnyi időre jutó vízigény és így a kulacsmérettel szembeni elvárás. Persze ez csak iránymutatás, általánosságban azonban az összes ivóvíz-szállító alkalmatosságra igaz (ideértve a vizestasakokat is). Például a hetvenes zsákhoz két másfeles kulacs dukál, a harmincashoz két literes, az övtáskákhoz meg felesek (naná :D).

Sokan nagyon fontosnak tartják a kulacsok anyagát (így mi is), de annak túlmisztifikálása előtt érdemes egy annál sokkal fontosabb praktikus szempontot, mégpedig a kulacs száját és az azt záró kupakot górcső alá venni. Miért fontos ez? A nagyobb szájú kulacsot sokkal könnyebb tisztán tartani (ám nehezebb hozzá szívócsövet találni), a még szélesebb nyílás pedig még egyes víztisztító berendezésekhez (például a sokat emlegetett SteriPen) is elvárás. A kupakot is érdemes szemügyre venni. Általában két alaptípust különböztetünk meg. A gyorszáras és a csavaros típust. Előbbi elsősorban a futáshoz és kerékpározáshoz való, ahol az instant elérhetőség primer szempont. Utóbbi minden máshoz tökéletes. A lényeg, hogy a csavaros változatra szinte minden esetben rögzíthető a karabiner. Melynek gyakorlati haszna inkább nyitási segédeszközként, mint rögzítőként ismert.

Persze az anyag sem mindegy. Ez befolyásolja a kulacs tartósságát, tömegét, árát, reciklálhatóságát és hőtartóképességét egyaránt. A klasszikus kulacsok fémből (főként alumíniumból, kevésbé rozsdamentes acélból) készülnek. Az alumínium előnye a kis tömeg, a relatíve kicsi szag- és íztartó faktor (ez azt jelenti, hogy a korábbi tartalom íze és szaga általában ritkán észlelhető számottevő mértékben a következő töltet esetében). Bár én ennek ellenére a fémkulacsokban inkább csak tiszta vizet hordok. Hátránya, hogy ezeket a tulajdonságait rendszerint csak valamilyen kopoliészter belső bevonat segítségével tartja, így ezek közül csak a BPA mentes változatok a megfelelőek. A nemesacél hasonló tulajdonsággal bír, kivéve a nagyobb tömeget (ám cserébe némileg strapabíróbbak). Közös hátrányuk a nem átlátszó mivoltuk, így nehéz megbecsülni a bennük lévő folyadék mennyiségét. Napjainkra egyre divatosabbak a különféle műanyag alapanyagú kulacsok (ide értve a vizestasakokat) is. Ezek között a legelterjedtebbek az LDPE (recycle-4), a HDPE (recycle-2), a polipropilén (recycle-5) és a polikarbonát (ritkábbak a kopoliészterek). Általános tulajdonságuk a kicsi tömeg. Ráadásul elviekben (ez nem mindig tükröződik a bolti árakban) a gyártásuk is olcsó. Az LDPE (kis sűrűségű polietilén) puhább, így jobban viseli az ütéseket, de könnyen lyukad. Futóknak tervezett kézikulacsok általános alapanyaga. A HDPE (nagy sűrűségű polietilén) erősebb, ám így nehezebb (ez is képes kilyukadni, bár ehhez azért komoly behatás kell). A polipropilén a személyes kedvencem, mert nagyon könnyű tömege mellett erősen strapabíró, bár ez is képes léket kapni, ám cserébe sokkal kevésbé reped, mint a polikarbonát. Még valami: nem annyira forróital párti alapanyag, de a mosogatógépet még éppen elbírja. Sajnos, mint ahogyan azt az eVent esetében is tapasztalhattuk, a célra legmegfelelőbb alapanyag rendszerint nem a környezettudatosság szobra. Így van ez itt is, hiszen a legfontosabb szempontokat (kis tömeg strapabírás, folyadékszint láthatósága, olcsó gyártási folyamat) magába foglaló alapanyag a polikarbonát. Nagyon nagy hátránya praktikai előnye is egyben, hiszen tartósságát egy BPA (biszfenol-A) nevű adaléknak köszönheti, melynek újrafelhasználhatósága napjainkban még erősen aggályos (akárcsak a Gore-Tex és az eVent alapanyagául szolgáló ePTFE esetében).

A vizestasakok nagyon praktikus dolgok. Nem kell azonban őket sem túlmisztifikálni. Egyrészt az „air-hátas” táskák kivételével sajnos a hátunk felől érkező testmeleg felmelegítheti (főleg a nagyobb folyadékigényű meleg klimatikus körülmények között) a folyadékot, másrészt igazán csak annak érik meg a komoly befektetést (és praktikai hendikepet, mint a folyadékszint nem ismerete, vagy a tölthetőségi és kezelési nehézségek) akinek nincs lehetősége megállni és egyben mindkét keze szabad kell maradjon (például terepfutók és gyalogos katonák, esetleg bringások, de főleg motorosok, akiknek ez kötelező jellegű eszköz). Figyeljünk a táskánk kompatibilitására is, hiszen nem minden táska alkalmas az ezekkel való munkára.

Beszéljünk kicsit a kulacsok fenntarthatóságáról. Bár nagyon jól teljesítenek, ne válasszunk polikarbonát kulacsot. Amennyiben már van, vigyázzunk rá, hogy nem menjen tönkre. Ne dobáljuk, mert életciklusa végével nem forgatható vissza a piaci körforgásba. Jobb, sokkal jobb megoldás, ha valamilyen újrafelhasználható anyagból készült kulacsot választunk. Ezek közül szerencsére minden aktivitáshoz megtalálhatjuk a megfelelőt. Ám ez nem az egyetlen megoldás. A legnagyobb lépést akkor tesszük, amikor nem a recycling, hanem az upcycling jegyében járunk el. A millió-féle üdítős és ásványvizes palack között szinte biztosan megtaláljunk a megfelelő méretű és formájú PET-palackot. Így megspóroljuk a vásárlási költséget és az újrahasznosítási és gyártási energiabefektetést is. Ráadásul ezeket kedvünkre strapálhatjuk, hiszen szinte ingyen vannak a kulacsokhoz képest, és bármikor hozzáférhetőek (akár az éjjel-nappali boltokban is). Nem is beszélve az öko-lábnyomról...

Verdikt: Nekem szinte mindenféle van, és mindet másért szeretem. Bár kicsit furcsán, amolyan keleti blokkosan hat, de szeretem a PET palackokat is, mert jó érzés tudni, hogy még a recycle-t is meg lehet spórolni. A fémek szépek és stílusosak, de nagyon macerásak (főleg karbantartási szempontból). A „tevepúpok” meg nem érik meg mindenkinek, de akinek igen, annak nagyon. Utolsó jó tanács: a legspeciálisabb formájú (igen lapos) és tartalmú kulacsot se felejtsük otthon! :D

MAGAZIN: Az EN60529-es szabványról...

Annak okán, hogy a Tikka Plus tesztjében említett restanciánkat tovább pótoljuk, elmélkedjünk el egy kicsit arról, hogy outdoor elektronikánknak mit is kell elméletileg kibírnia. Erre jó a fent említett titokzatos nevű EN60529-es szabvány, közismertebb nevén az IP XX mutató.

Az IP XX védelmi fokozat arra szolgál, hogy megmutassa a hordozható kültéri elektronikus eszközök strapabíró képességét, legalábbis a szilárd és folyékony anyagokkal szembeni ellenállását. A leggyakoribb probléma ezzel a mutatóval az, hogy nem minden gyártó listázza így termékei képességeit, illetve egyes termékcsoportokra nem jellemző, hogy ezt az egyébként rém praktikus mutatót katalógusaikra és termékeikre véssék…

Az IP XX valójában az IP betűket követő két szám, melyek 0 és 6, illetve 0 és 8 között mozognak egy előre definiált strapabírás-tartományon belül. Az első szám a termék szilárd anyagokkal szembeni felvértezettségét jelzi a következőképpen:

0 – a termék nem védett szilárd anyagok behatolása ellen
1 – a termék háza 50 mm átmérőnél nagyobb méretű testek ellen védett
2 – a termék háza 12,5 mm átmérőnél nagyobb testek ellen védett
3 – a termék védett a 2,5 mm átmérőnél nagyobb testek tokozatba jutása ellen
4 – az eszköz a milliméteresnél nagyobb szilárd szemcsék bejutása ellen védett
5 – a pornemű szennyeződés ellen a termék védett, bár a tokozásba bekerülhetnek szemcsék, de jellemzően nem történik káros lerakodás a készülékházon belül
6 – a termék a szilárd halmazállapotú szennyeződésektől maximálisan védett, még a legfinomabb por sem hatolhat be a tokozásba.

A második jelölés outdoor elektronikánk folyékony anyagokkal szembeni védettségét jelzi:

0 – a termék nem védett semmilyen jellegű folyadékkal szemben
1 – a függőleges cseppekkel szemben a termék védettséget élvez
2 – a termék 15°-os szögben védett a cseppekkel szemben
3 – a termék 60°-os szögben védett a cseppekkel szemben (gyakorlatilag az eső ellen védett a termék)
4 – a termék permet és csepp formájú folyadékokkal szemben teljes felületén védett
5 – a termék hagyományos tömlőből történő befecskendezéssel szemben védve van
6 – a termék erőteljes vízsugarat is kibír a beázás kockázata nélkül is
7 – a termék fél órán keresztül képes 1 méternél nem mélyebb vízben működni a beázás kockázata nélkül
8 – a termék tartós alámerítéssel szemben védett, vagyis egy méternél mélyebbre is meríthető, a gyártók által megadott időtartam erejéig

Az X érték (például IP X7, vagy IP6X) értelemszerűen adathiányt jelent, így lehetséges, hogy termékünk bírja az adott körülményeket, csak azokkal szembeni ellenállását nem vizsgálták, vagy nem az EN60529-es szabvány szerint tették azt. Praktikus információ lehet ilyen esetekben, hogy azok a termékek, melyek legalább IP X7 besorolásúak, általában mindennemű porral szemben is védettséget nyújtanak, hiszen szerkezetük kvázi légmentesen zárt.

Milyen eszközeink lehetnek, melyek esetében kihagyhatatlan az IP XX védelmi fokozat ismerete?

Természetesen mivel ezek minden esetben elektronikus jellegű készülékek, így leggyakrabban azok, melyek általában táskánkon vagy zsebeinken kívül vannak, esetleg használatuk vizes körülményekhez köthető. Persze mivel ez elég relatív, így felsorolnék pár dolgot, melyek rendelkezhetnek, sőt rendelkezniük illene ilyen besorolással.

Az első és legfontosabb ilyen eszköz a fejlámpa. A túrázó és hegymászó darabok nem teljesen vízállóak, csupán vízhatlanok. Besorolásuk általában IP X4 és IP X6 közé esik. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a víz alá merítés kivételével bármilyen időjárási (csapadék és páratartalom) viszonyok között képesek a működésre. A teljesen vízálló darabok már általában barlangász-lámpák. Ezek minden esetben IP X8-asok. Általános információ, hogy ezek mellé minden esetben fel kell tüntetni a „waterproof –X meter” adatot, ahol az X szám a maximális merítési mélységet jelzi, minimum 30 perces alámerítési időhosszig.

A GPS készülékek esetén a túrázók általában a masszívabb darabokat kedvelik. Ezek jellemzően IP X7 besorolásúak, hiszen búvárkodni és barlangászni nincs értelme GPS-el, mivel a készülék úgysem „lát” műholdjelet. A 7-es besorolás inkább csak a patakba, pocsolyába ejtés esetére történő túlbiztosítás okán jellemző. Egyre elterjedtebbek a karóra jellegű GPS-ek. Ezek esetén rendkívüli módon figyeljünk oda az IP XX védelmi fokozatra, hiszen ezek nem vákuumzárt vitorlás vagy búvár karórák. Nem lehet bennük a tengerbe, tóba, vagy folyóba ugrani, hacsak nincsenek az ellen felvértezve (minimum 5 méterig jó IP X8 besorolás kell).

A hordozható rádió adó-vevők között ritka, amelyik a vízbe ejtést bírja. Ezek esetében általában valamilyen IP 54 körüli számot kell feltételeznünk, amennyiben azonban a gyártó ezt az értéket nem adja meg, nem tegyük ki őket még az esőnek sem. Azért az esetek többségében ezek nem olyan csapadék-érzékeny eszközök.

A sportórákra (a barometrikus érzékelőkkel – magasság és időjárás – szerelt darabok esetén különösen) a karóra jellegű GPS-eknél fennálló információk jellemzően megfeleltethetők.

Felszerelésünk sarkalatos pontja a mobiltelefon. Ezek legnagyobb hányada kifejezetten finnyás jószág, így használatuk outdoor környezetben meglehetősen lekorlátozódik, általában IP 30 besorolásúaknál nem jobbak.

A jó digitális outdoor fényképezőgép ismérvei a vízállóság, a leejthetőség, a jó tölthetőségi kompatibilitás és a kis tömeg. A nagyobb gépek rugalmasabb fényképezést tesznek lehetővé, de egy magashegyi, vízi vagy barlangi túrán egyszerűen túl nagyok és nehezek, ráadásul hihetetlenül érzékenyek. A kompakt gépek között elérhetők ma már 14 megapixel feletti darabok is, mely felbontással az utómunkák következtében jól kompenzálhatók az esetleges objektív-hiányosságok. A kis kompaktgépek között keressük az IP X8, vagy IP 68 besorolású darabokat, legalább 1,5 méteres, de inkább 5 méteres vízállósággal és mindezek mellett 2 méteres ejthetőséggel. Jó példa az ilyen gépekre a Panasonic DMC-FT2, mely IP68 10 méteres vízállósággal.

A végére még néhány praktikus tanács:

Az elemcserék és más karbantartási műveletek esetén szigorúan tartsuk magunkat a mellékelt tájékozatóban leírt gyártói instrukciókhoz. A nem megfelelő bánásmód módosíthatja a gyakorlati IP XX besorolást, a garancia-feltételekről nem is beszélve.

A sós víz nem édes. Eddig rendben is van, nem mondtam nagyon okos dolgot, csakhogy ezek az elektronikus alkalmazások nem kedvelik a tengervizet. Nem minden eszköznél lehet hasonló tanáccsal élni, de például a Petzl az IP X8 besorolású fejlámpái esetében azt ajánlja, hogy amikor tengervizes merítésre kerül sor, vegyük ki a lámpából az elemeket, majd bő édesvízzel öblítsük ki a lámpát. Végül hagyjuk tökéletesen kiszáradni.

Verdikt: Ahol van, ott keressük ezt a számot és válasszunk a felhasználási területnek maximálisan megfelelő, vagyis legalább egy kategóriával túlbiztosított készüléket. Érdemes egy víz és ütésálló darabra kicsit többet áldozni, mert egyetlen beázás is sokszor annyiba kerülhet, mint ez az árkülönbség. Így jár, aki szereti a mostoha körülményeket…

TESZT: Petzl TIKKA PLUS fejlámpa

Típus: fejlámpa

Fényforrás: 4 led

Fényerő: 35 lumen (szórt fény!)

Üzemmód: 4

Üzemidő: ~100-150 óra (3 db AAA elem)

Világítótávolsága: max. 32 m

Súly: 78 gramm (elemmel)

Túráink elengedhetetlen kellékeiről, a különböző fényforrásokról még nem esett szó magazinunkban. Kezdésnek a legelterjedtebb darabok, a fejlámpák közül egy általános, széles körben használható modellel, a Petzl TIKKA PLUS fényforrásával indítunk.

Bevezetőnek egy „érdekes” élményről kell, hogy beszámoljak. Mielőtt megvettem ezt a fejlámpát több más Petzl terméket használtam (használok ma is), többek között sziklamászó felszereléseket. Az első fejlámpám pedig egy – mondhatnánk gagyi – kínai ledes volt. Előbbivel és utóbbival is elégedett voltam, viszont miután a lámpa felmondta a szolgálatot (több évvel a háta mögött) úgy gondoltam, hogy váltok a minőségi Petzl termékek egyikére. Nem kellett csúcsmodell, a túrákhoz, bringázáshoz, estébe nyúló mászások utáni pakoláshoz és a sátrazáshoz kellett egy tábori darab. Vettem egy Petzl TIKKA-t, vagyis a TIKKA PLUS kistesóját. Kettő garanciális csere után inkább váltottam a jobbikra, és másoknak sem ajánlom használtan megvenni a korábbi modellt. Miért? Mert a tolókapcsolója 2-ből kétszer kontakthibás volt (az újabbaknál szerencsére már váltott a gyártó!). 

A gyenge kezdés után jött a 4 ledes, 4 üzemmóddal felvértezett TIKKA PLUS. A gyártó kirándulásokhoz, táborozáshoz, kerékpározáshoz ajánlja a terméket, vagyis semmi durvulás (extrém hideg, extrém meleg, extrém fényszükséglet, extrém víz alatti műveletek, stb.). Az elvárás, hogy bírja az esőt, a kirándulásokkor előforduló hideget/meleget, jól szuperáljon táborozáskor, kényelmes viselet legyen, és természetesen ezidő alatt elegendő fényt is adjon.

Nos, nem minden gyártó látja el elegendő információval a vásárlót. A Petzl tömör, lényegre törő, de amit kell közöl, méghozzá egy nagyon informatív lapon. 

A lámpa három AAA elemmel működik. Elemestül 78 gramm tömegű. 4 leddel, és 4 üzemmóddal rendelkezik (a fényerősséget nem a világító ledek számával, hanem intenzitásbeli különbséggel éri el): erős – gyengébb - még gyengébb - villogó. Ezek után nem csak az egyes üzemmódok fényerejét és üzemidejét írja, hanem a tesztelési körülményeket (20 ºC), valamint az elemek teljesítményének csökkenésekor várható változást is! Ennek „fényében” legnagyobb teljesítménnyel kb. 100 órát üzemel a fejlámpa, eközben világítótávolsága 32 méterről 5 méterre csökken (aztán persze nullára). Leggyengébb állásban 150 óra az ideális körülmények között mért üzemidő, a távolság pedig 15-9 méter között változik. A villogó mód természetesen egy külön kategória, viszont biztos, hogy bringásként durva élményt nyújthat a szembejövő autósnak, ha a szemébe kapja (legyünk tekintettel közlekedőtársainkra!)!

A lámpát egy 2,5 cm széles gumipánttal tehetjük a fejünkre, méretét természetesen szabályozni tudjuk. A lámpatestet tartó műanyag viseléskor nem zavaró. A lámpa dőlésszögét 5 lépésben szabályozhatjuk, vagyis egész jól idomítható az igényekhez. A be- és kikapcsolást, illetve a módok közti váltást egy gumírozott kapcsológombbal végezzük, ami a lámpatest tetején foglal helyet. Szerencsére ez nem kontakthibás. Ha előre döntjük a lámpát, láthatóvá válik az elemcserét segítő nyitógomb. Megnyomásával előre billen a test, és kicserélhetjük az elemeket. Érdemes még otthoni körülmények között kipróbálni, hogyan is működik, hogy ne „élesben”, a sötétben kelljen szerencsétlenkedni. Az sem baj persze, ha másnál is van lámpa, hogy segíthessen!

A lámpa az eddigi használat során annyira bevált, hogy egy másikat is beszereztünk (egy újabb változatát). Könnyű, kényelmes viselet, sokoldalúan rögzíthető, ráadásul a pántjánál fogva még a sátorban fel is akasztható. A gumipánt nem tágult ki, vagy lazult az idők során. Elegendő, szórt fényt biztosít az éjszakai túrák, táborozás, vagy bringázás során, utóbbi esetben a villogó módot garantáltan észreveszik a szembejövők. Elemet még nem cseréltem benne, de fényerején látszik már a használat. Az esőt és a hőmérsékleti változásokat bírja, sem a kapcsológombnál, sem az illesztéseknél nem jelentkeztek problémák. A lámpatest műanyagja sem öregedett el. A be- és kikapcsolás nem okoz gondot, könnyen rááll a kezünk. A fényerőt pl. mérőszalaggal nem mértem le, de ránézésre teljesíti a leírtakat. Mik a hiányosságai? Az elemek merüléséről kizárólag a fényerő változása tájékoztat, nincs más, egzakt visszajelzője, és talán, hogy kizárólag fehér fénnyel képes a segítségünkre lenni. Esetleg felróható még, hogy egyetlen pánttal rögzíthető, nincs keresztpántja, mely a fejünk tetején futna, így talán bizonytalanabb a rögzítése.

Verdikt: Bár a Petzl TIKKA PLUS kistesójával befürödtünk, ez a darab jól működik, nem lehet rá panasz. A leírt hiányosságokat azóta pótolták, vagy nem tartják fontosnak ebben a kategóriában, tehát elsősorban azzal kell tisztában lennünk a vásárlás előtt, hogy mire szeretnénk használni, mert a Petzl sokféle lámpát gyárt, megannyi célterületre. A másik dolog, amiért szintén érdemes körülnézni, a sokféle kiegészítő és variációs lehetőség, amivel a különböző felszereléseinket kombinálhatjuk. A TIKKA PLUS kirándulásra, táborozáshoz és bringázáshoz jó választás, és a 10000 Ft körüli ára sem lehet elrettentő.