HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Egy éjszakás kaland a Gyilkos-tónál

Lehet, jobb lenne, ha inkább anti-tesztnek nevezném az írást, vagy általános tájékoztató jellegét emelném ki. Nem is tudom. Az viszont elöljáróban is biztosra vehető az ismert mondás alapján, hogy aki „k***ának áll, ne csodálkozzon, ha megb****ák”! Vagyis hasonlóban lehet részünk Dobogókőn, Mátrafüreden, Lillafüreden, vagy más, hasonlóan frekventált helyen is, mint itt. Inkább arról lenne érdemes beszélni, hogy a természeti értékeket, hogyan lehetne kevesebb károsodással nagy célközönség számára elérhetővé tenni: valószínűleg szigorúbb szabályozással, és kevésbé „rossz gazdával”…

De jöjjön a sztori: Régóta terveztük a Gyilkos-tó és a Békás-szoros meglátogatását, hiszen kihagyhatatlan látványosságot kínál, utóbbi ráadásul sziklamászó helyként is egy különlegesség. Erdélyi tartózkodásunkat kihasználva, a Görgényi-havasok után át is ugrottunk egy éjszakára. Előtte a térképek és internet alapján igyekeztünk tájékozódni, hogy hol lehetne sátorozni (a vadkemping tilos!), vagy turistaszálláson megszállni, hogy a helyhez illően (így utólag ?!) lehessen időnket eltölteni. Végül a gyergyói EKÉtől kértünk telefonos segítséget, akik egy kempinget tudtak is mondani. 

Közeledve a helyhez kiderült, hogy a kemping (=infrastruktúra nélküli sátorozó hely) valóban kilométerekre van a tótól, így tovább mentünk, hiszen a térképen (ma kapható 2002-es DIMAP „A Gyilkos-tó és Békás-szoros környéke” 1:15000-es térképről van szó!) más is szerepelt… csakhogy a jelölt kempingek már nincsenek, sőt sok más is megváltozott azóta. Ezek közé tartozik a Cohárd menedékház is, melynek helyén hatalmas félbehagyott munkagödör éktelenkedik, látszólag a gazdasági válság eredményeként.

Mérlegelve szűk időkeretünket, és a látott kemping távolságát úgy döntöttünk, hogy a „turistaszálló” névre hallgató ***-os hotelhez tartozó bungalók egyikében éjszakázunk. 20 lej/fő/éj-ért elfogadhatónak tűnt, ráadásul egy éjszakát úgyis kibírunk benne. A retro-feelingre sajnos némi kosz már rakódott, a takarítás mellett pedig szellőztetés is ráfért volna a helyre. De ne rohanjunk ennyire előre…

Kihasználva a nap hátralevő részét, jöhetett egy Gyilkos-tó séta, ill. a hely szelleme, amit valami aggregátoros indián hakni próbált életre kelteni a micshús füstjében pácolódva. A kirakodóvásárból nem hiányozhattak a színes műanyag csacsik, a tóról pedig a csónakban hancúrozó, vizet csapkodó „civilizált” áradat. Körbenéztem, hátha megindul egy újabb csuszamlás a hegyről, de a természet türelmes a magunkfajtával (velünk is, hiszen mi is részesei lehettünk az eseménynek).

Visszatérve a szállásra jöhetett a fürdés. Természetesen hideg vízben, ami persze nem baj, de mondjuk nem említeném az Encián menedékház (Retyezát) zúgó patakjánál kialakított mosdási lehetőség élményével egy lapon. A WC-ről pedig ismételten ne beszéljünk, inkább a közeli fenyőerdő illata maradjon meg emlékünkben. Fitten-frissen jöhetett a térkép, hogy a másnapi „kiszakadást a civilizációból” megtervezhessük. És ekkor jöttek a szomszédok… több is…

A buli leírásához szociológus vagy tapasztalat kell, a zene viszont egy külön asztalt érdemel. Szerencsére erdélyi barátainktól részletes ismertetést kaptunk róla. „Manele”! Ez egy transzkárpátián rétegmuzsik, mely itt tökéletesen megfért Scooterrel, a román könnyűzenével és a szocializmusból maradt viskókkal. Javasolt a kevés alvás után a korai kelés, és az áradat előtt irány a hegyek, ahol – persze csak ha mi vagyunk az elsők – csend van és nyugalom!

Zárásként pedig pár szót a Békás-szorosról: nyugati szomszédjaink, látván a hely jelentőségét, nyilván már rég átfúrták volna a hegyet, hogy megkíméljék a szorost a forgalomtól. Természetesen ez pénz kérdése. Ami viszont a szorosban van, az nem tudom minek a kérdése! Minden elismerésünk azoknak a mászóknak, akik a pesti szmogot meghazudtoló levegőben igyekeznek a hátuk mögött hagyni ezt a civilizációtól erősen szennyezett helyet, hogy fentről, csendben, nyugalomban tekinthessenek szét a lenyűgöző tájon, melyet jó lenne kicsit békén hagyni!

Verdikt: Nem hazudtolhatom meg magam, a bevezetőben írtak igazak: ettől a helytől ezt lehet várni csúcsidőben, ne lepődjön meg senki! De szépen kérünk mindenkit, hogy ha arra jár, tegyen érte, hogy ez a hely ne így nézzen ki: ne a főúton, hanem a hegyekből jöjjünk; kulturáltan viselkedjünk; ha tehetjük, ne szálljunk meg a völgyben; termeljünk minél kevesebb szemetet… és buzdítsunk ezekre másokat is!

Gyilkos-tó, Erdély nagyobb térképen való megjelenítése

KÖNYVAJÁNLÓ: 450 erdélyi túra (Pusztay Sándor – Zsigmond Enikő)

A Kornétás Kiadó tekintélyes anyagot feldolgozó, mégis egy zsebben (valamilyen nagyobban) elférő túrakalauzát jó érzés kézben tartani, hiszen az általa feldolgozott hegységek között mindenki megtalálhatja a kedvének, erejének megfelelő helyszíneket. Ami előnye – vagyis, hogy mindent igyekszik bemutatni -, az egyben hátránya is, de nem várható el, hogy teljes részletességgel vezessen be minket az erdélyi tündérkert minden részletébe.

Kézbe fogva a könyvet elsőként az időtálló keményfedeles borítóval nyugtatjuk magunkat: ezt lehet olvasni, bírni fogja. Ugyanez igaz a kötésére is, úgyhogy bátran vihetjük magunkkal a körutazásokhoz (feltéve, hogy akarjuk cipelni).

Még mielőtt belelapoztam volna, előjött a szkepticizmusom, ugyanis a túrakalauzt mint kategóriát fenntartással szoktam kezelni: egy könyvet ugyanis megírnak, lezárnak, kiadnak. Ez mind idő, és a benne rejlő információk – főleg a mai világban – gyorsan avulhatnak. Minden elismerésem azoknak a szerzőknek/szerkesztőknek, akik úgy tudnak egy ilyen munkát összeállítani, hogy az hosszú évek multán is hasznosan forgatható marad! Tehát az első, és legfontosabb információt, a kézirat lezárását meg is találjuk: 2008. május 1.

Másik fontos dolog, hogy mi is a cél a könyvvel. A szerkesztőktől szerencsére ezt is megtudjuk, vagyis, hogy az egyes helyek turisztikai leírásával szeretnének kedvet csinálni Erdély bebarangolásához/bebringázásához/beutazásához, ezt pedig megfejelik némi gyakorlati információval, nomeg a fontosabb túraútvonalak leírásával. Az eligazodást segítő tartalomjegyzéket viszont jobb lett volna előre tenni.

Aki még nem járt Erdélyben, általánosságban jól tájékozódhat a könyvből. Legalábbis a szöveges részéből, ugyanis a térképi háttér az szinte teljességgel kimaradt! Ezt hatalmas hibának tartom. Igaz, hogy a belső borítón Erdély domborzati térképe fogad, de ez csupán egy nagyon felületes tájékozódást enged. Félreértés ne essék, nem az összes létező turistatérkép kihajtogatható verzióját képzelem el a könyvhöz (azért ez sem lenne rossz ;) ), de akár kézzel rajzolt skiccekkel is átláthatóbbá tehették volna az eligazodást (ahogy ez más, ilyen jellegű munkáknál meg is van).

Miután nem tudjuk, hogy pontosan hol vagyunk (vagy szerzünk az adott részhez egy térképet), nekiállhatunk az olvasásnak. Szerintem itt jön a könyv erőssége. Minden hegységről kapunk egy általános, mégis turisztikai szempontból jelentős bemutatót: hogyan jutunk oda, milyen a hegység felépítése, mik a látnivalók, stb. Ezeket a részeket önmagában, konkrét tervek nélkül is érdemes forgatni. Némi vizuális háttérrel, vagy a mellékelt képeket segítségül hívva megszülethetnek a következő, vagy távoli túratervek, nyaralási (telelési) helyszínek. Ha kiválasztottuk a szívünknek kedveset, akkor következhetnek a túraleírások.

Na ezek szűkszavúak. Még a kolostorok másolói is visszakérdezhettek volna ezek alapján, hogy akkor az itinerárium (útleírás) következő állomására mit is fessenek. Térkép nélkül szinte semmit sem érnek, hiszen aki tapasztalt túrázó, az nem tudja, hogy kire van szabva, aki pedig tapasztalatlan, az igazán el sem igazodik rajtuk. És ismét ott vagyunk, hogy hiányzik a térkép. Ráadásul Erdély azon hegységei, amelyekről van turistatérkép, rendelkeznek a hátoldalukon ilyen (vagy részletesebb) leírásokkal.

A fejezeteket a gyakorlati információ, a szálláshelyek, hegyimentő szolgálatok adatai zárják. Fontosak, de a helyszín meglátogatása előtt mindenképpen ellenőrizzük érvényességüket!

A könyv képanyaga között színes, és szövegközi fekete-fehér képek vannak. Nem sok, de szép válogatás. Természetesen ma már akár az interneten is találunk az adott helyekről rengeteg felvételt, amivel kiegészíthetjük ismereteinket, és kitűnő kedvcsinálók is lehetnek.

Verdikt: a Kornétás Kiadó 450 erdélyi túra című túrakalauza mindenkinek ajánlható, aki szeretné megismerné Erdély hegyeit, vagy már ismeri egyes részeit, és szeretne többet megtudni általánosságban. A könyv erősségét a hegységek, tájak leírását tartalmazó részek adják, míg a túraleírások és a szállásinformációk inkább iránymutató lehetnek. A leírásokhoz szerezzünk be térképet, a többit pedig saját tapasztalatunk, és friss adatok felkutatásával egészítsük ki!

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Gyopár Panzió és Kemping, Torockó

ORSZÁG: Románia
HELY: Torockói-medence
MAGASSÁG: 475 méter
TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 500 kilométer
TELEFON: +40 744 542 563
CÍM: Gyopár Panzió és Kemping, RO–517610 Torockó (Rimetea) 157/a.

KOORDINÁTÁK: 46.4695 É ; 23.5765 K
MAIL: gyoparpanzio@gmail.com
WEB: www.gyoparpanzio.hu
BESZÉLT NYELVEK: magyar, román, francia, ~német, kézzel-lábbal bármi

A torockói Gyopár Panzió és Kemping valójában egy „völgyigunyhó” Erdély szívében, hiszen a Torockói-medencében szinte csak felfelé indulhatunk innét. Helye azonban meghatározó, vagy remélhetően mind többek számára lesz az. Miért? Mert aki még nem járt Erdély hegyeiben, annak talán az egyik legjobb kiindulópont, vagy kedvcsináló a Torockói-hegység szikla szorosokkal, szurdokokkal és meredek falú hegyekkel teletűzdelt vadregényes tája; aki a Keleti-Kárpátok gerinceit célozza, annak a félút üdítő pihenőhelye, aki pedig a kulturális emlékeket keresi, ideális központ innét, ebből a magyar szigetből indulni a környék látványosságai felé.

Megközelítése közúton a legegyszerűbb, ami a határ átlépésétől számított néhány órás „ingerkavalkád” után komoly felüdülést jelent. Járművünk és saját épségünk érdekében is legyünk óvatosak! A szállást Torockó előtt, attól egy kellemes sétányira találjuk a Nagyenyed (Aiud) felé vezető út mellett. A fákkal határolt, virágokkal tarkított udvaron hamar belebotlunk a mindenben segítőkész házigazdákba.

Habár fedett kerékpár tároló nincs, mégis szívesen látják a drótszamáron érkező vendégeket is. Biztos vagyok benne, hogy hegyi-, és városnéző bringatúrák kezdőpontjához is megfelelő a hely. Ha kedves háziállatainkat szeretnénk nyaraltatni, akkor viszont érdeklődjünk előre, mert az amúgy barátságos házőrzővel nem biztos, hogy jól ki fognak jönni.

Kedvünk szerint aludhatunk a panzióban, faházban, vagy sátorozhatunk is. Szerencsére amit lehetett fából készítettek, mely tökéletesen illeszkedik a környezethez. A gondozott, gyerekbarát kerthez tiszta szállások, kulturált illemhelyek, zuhanyzók társulnak. Hideg-meleg víz, áram van, térerő és internet nincs, vagyis amit tölteni kell, azt megoldhatjuk, de szerencsére a kikapcsolódás aktivitása is megőrződik (annak, aki ezt szereti).

Kérhetünk étkezést is, sőt az árak szempontjából minden bizonnyal így járunk a legjobban. A félpanzióhoz reggeli és vacsora tartozik, utóbbi házias, idényjellegű ételeket jelent, melyből annyit kapunk, hogy biztos nem maradunk éhen. Étlap nincs, sőt büfé sem, de ne féljünk igényeinkkel, kérdéseinkkel a háziakhoz fordulni, találni fognak megoldást.

Ha bevackoltuk magunkat, már csak a hegyek felé kell venni az irányt. Karnyújtásnyira találhatók olyan látványosságok, mint a Székelykő, Vidalykő, Szolcsvai-búvópatak, Bedellő és cseppkőbarlangja, a torockószentgyörgyi vár, vagy a sziklamászás szempontjából is vonzó Tordai-hasadék (jelenleg /2010. nyár/ a 4 hídból 3 hiányzik, úgyhogy nagyvíz idején a hasadékban vezető út járhatatlan!), a távolabbi, esetleg felmálházva innét körtúrára indulók számára elérhető célpontokat pedig nem is sorolnám. Aki még nem látta, kihagyhatatlan hely Torockó is, mely világörökségi helyszín is.

Verdikt: a torockói Gyopár Panzió és Kemping egy hosszabb utazás közepére, vagy akár több hetes kikapcsolódásra is kellemes hely. Ajánlott az étkezést is bevállalni, érdemes beszélgetni a háziakkal, és jó sokat kell túrázni a környező hegyekben, szurdokokban. Fűtetlenségéből adódó hátránya, hogy csak májustól-szeptember végéig (jó idő esetén tovább) van nyitva, látogatottsága miatt pedig – bár sátrazni mindig van hely – jelentkezzünk be előre.

Gyopár Panzió és Kemping nagyobb térképen való megjelenítése

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Sátorozás a Radnai-havasokban

Nyakunkon a nyár, a hegyjáró ember fejében bizony egyre gyakrabban felmerül a sátoros vándortúra gondolata. Ezúttal mi is engedünk a csábításnak, és egy újabb hegyigunyhó bemutatása helyett most e nomádabb szállásforma felé fordulunk. Tesszük ezt azért is, mert tőlünk keletre és délre bőven vannak „vadabb” vidékek, ahol ha szeretnénk sem tudnánk menedékházban aludni... Ilyen például a történelmi Erdély és Máramaros határán található Radnai-havasok, ahol a hegység központi régiójában jelenleg egyetlen működő menedékház sincs. Ezt a körülményt hátrányként és előnyként egyaránt el lehet könyvelni, mindenesetre biztosan szerepet játszik abban, hogy nincs tömeges zsibongás fent a hegyen.

A Radnai-havasok felépítéséből adódóan tipikusan gerinctúrára „termett” hegyvonulat. A teljes, mintegy 50 km hosszan elnyúló gerinc (a maga szintkülönbségeivel) csak több nap alatt teljesíthető. Ha nem ragaszkodunk a földrajzi értelemben vett teljes gerinc bejárásához, csak annak egy részéhez, akkor is jó eséllyel fent kell éjszakáznunk a hegyen. Nem mindegy viszont, hogy hol! Egyrészt jogilag, mert nemzeti parkról van szó, ahol csak kijelölt pontokon szabadna sátort állítani (gyakorlatilag a kutya se ellenőrzi, illetve a kutya mégis, de erről kicsit később…). Másrészt a saját kényelmünk érdekében, hisz mégiscsak jobb egy megbízható forrás közelében táborozni, mint kilométereket gyalogolva szomjasan keresgélni valami vízlelőhelyet.

A hegység központi régiójában (a Nagy-Pietrosz és Ünőkő csúcsok között) a következő helyeket jelölték ki sátorozásra (nyugatról kelet felé haladva): Mosolygó-tavi meteorológiai állomás, Rebra-tó, Repedő-csúcs északi oldala, az egykori Puzdra menedékház helye, Ló-havas déli oldala, Kis-Lála-tó. Ezek mindegyike az erdőhatár felett található. Személyes kedvenceim a Ló-havason és a Kis-Lála-tónál lévők. Előbbi helyről pazar kilátás nyílik a hegység déli irányban hosszan elnyúló mellékgerinceire és a főgerinc szomszédos csúcsaira, valamint a környék apró tavacskái is érdekesek. Aki nem bízik annyira a sátra viharállóságában, annak pedig a Mosolygó-tavi meteorológiai állomás melletti táborhelyet ajánlom, gond esetén a meteorológusoknál lehet menedéket kérni (ez nem azt jelenti, hogy turistaházként üzemelnek, csak indokolt esetben fogadják be a bajbajutottakat). A Rebra-tó melletti hely környéke festői látnivalókat tartogat (Bukuly-tavak, Nagy-Pietrosz és Bukuly csúcsok), viszont rossz időben kellemetlen csapdába szorulhatunk itt. Az egyes helyszínekről részletesebb bemutatás a Radnai-havasok weboldalon található, ezért most inkább általános információkra térnék ki.

Táborhelyeinket térkép vagy GPS segítségével, illetve leginkább mások sátraiból azonosíthatjuk be, a helyszíneken ugyanis semmilyen hivatalos jelzés nem utal arra, hogy kijelölt sátorozóhelyre érkeztünk (kivétel a meteorológiai állomás). A táborhelyek láncolata egyébként kényelmes haladást tesz lehetővé, továbbá mindegyik közelében található egy vagy több stabil hozamú vízvételi lehetőség (1800-2000 méteren, a gerinc közelében ez nagy kincs). A kövér füvű legelőkkel benőtt hegyoldalakat azonban nem csak túrázók, hanem pásztorok is hasznosítják, ezért érdemes odafigyelnünk a víz megfelelő fertőtlenítésére (ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni egyik korábbi tesztünket). Jómagam egyszer még a teát is pálinkából főztem víz helyett, igaz nem egészségügyi megfontolásból, hanem mert összekevertem két flakont… :)

Mire kell még odafigyelnünk? Először is, pusztán önvédelemből: lehetőleg erős, kétrétegű, szélnek és víznek minél ellenállóbb sátrat vigyünk magunkkal. Jól jön majd a védelem, ha esetleg kifognánk egy combos vihart a gerinc közelében. Értelemszerűen nem fog senki sem vacsorával várni minket a hegyen, tehát elegendő élelmet is be kell táraznunk. Szükségünk lesz még valamilyen főzőalkalmatosságra és a bele való üzemanyagra is (ebből inkább több legyen, mintsem hogy 5 fokos vízbe lógassuk a teafiltert). Az élelmiszert, ha van mód rá, tároljuk jól elzárható csomagolásban a sátoron kívül. Ez vonatkozik a szemetünkre is (talán felesleges, de azért emlékeztetőül: a hulladékot ugyanolyan természetességgel le kell vigyük magunkkal a hegyről, mint ahogy felvittük oda). Medvének ugyan csak a nyomát láttam egyszer (inkább az erdőben szeret tartózkodni), viszont a pásztorkutyák is szemet vethetnek a kajánkra és a szemetünkre. Talán jobb, ha ők sem néznek be ezek miatt a sátorba…

S ha már itt tartunk, essen pár szó a pásztorkutyák viselkedéséről, hiszen jó eséllyel fogunk találkozni velük a hegyen. Az ő munkaköri leírásukban a nyáj védelme szerepel mindenek felett, ezért módfelett ellenségesen fognak közelíteni felénk, ha úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelentünk a barikákra. Fellépésük erélyessége fordítottan arányos a nyájtól való távolságunkkal, a kellemetlen atrocitásokat tehát leginkább a tisztes távolság megtartásával kerülhetjük el. Előfordulhat, hogy minden igyekezet ellenére váratlanul kerülünk a nyáj közelébe (pl. egy magaslat mögül kibukkanva), ilyenkor pillanatokon belül több megtermett őrző-védő jószág fog vicsorogva felénk vágtatni. Megijedni, futásnak eredni nem tanácsos, a leghelyesebb, ha csoportba összehúzódva erélyes, ugyanakkor nem támadó fellépést tanúsítunk a csaholó ebekkel szemben (s ha engedik, akkor lassan távolodjunk el a nyájtól). A helyzet kulcsa ilyenkor a pásztor, csak az ő szava (kabátja, botja) képes feloszlatni a kutyák fenyegető gyűrűjét. Speciális eset, amikor effektíve a táboron keresztülhajtják a nyájat. Ilyenkor nem számítunk betolakodónak, és ugyanezek a „fenevadak” érdeklődve haverkodnak velünk (azért biztos, ami biztos, semmiképp se vessünk éhes pillantásokat a mellettünk elvonuló bárányokra).

Verdikt: A Radnai-havasok gerincén való végigvonulás működő menedékházak híján igazi nomád vándortúra élményét nyújtja. A nemzeti park által kijelölt sátorozóhelyek elosztása megfelelő, azonban fel kell készülnünk az önellátásra, illetve a vérmes pásztorkutyák jelenlétére. Akit ezek a körülmények nem riasztanak vissza, az bizton élvezni fogja a túrát (pláne ha jó időt fog ki). A sátrazós túrázástól valamilyen okból ódzkodók számára pedig a végére tartogattam egy kedvező hírt. A Magashegyi Menedékházak Egyesület (ACCMME) szervezésében idéntől fogva elindul egy új túraprogram, melynek célja, hogy a nyári hónapok során a gerincút közelében felépített ideiglenes táborokban biztosítsanak szállást és ellátást, ezáltal visszahozva ebbe a régióba a „nyugati típusú”, menedékházról menedékházra történő vándorlás élményét. Sőt, további tervekkel rendelkeznek egy új ház építésére a régi Puzdra menedékház helyén.

Sátorhelyek a Radnai-havasok gerincén nagyobb térképen való megjelenítése

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Encián (Genţiana) menedékház

Bemutatkozás

Túrafelszerelésekkel kapcsolatos háttérismeretek tekintetében bizonyára nem érek a GearMag oszlopos tagjainak nyomába, azonban az utóbbi 10 évben (atyavilág!) megfordultam jó néhány közeli és egy-két távolabbi hegyvidéken. Természetesen hamar rájöttem, hogy a zergecsőszködés megfelelő felszerelést kíván. Cuccaimat igyekszem a végelgyengülésig használni, és nagy megelégedéssel tölt el, ha a vásárlástól eddig a pontig nem hagynak cserben. Hiszem, hogy alapvetően az ember kell teljesítsen, de azért nem árt ha sátrunk, hacukánk, cipőnk nem ázik be idő előtt... Eddig a háttérből, barátként bátorítottam a blog elindítóit, most némi unszolásra én is billentyűzetet ragadtam. Eleinte főleg hegyigunyhó vonalon várhattok tőlem irományokat, aztán meglátjuk mi jut még majd a GearMag humán erőforrás menedzsment osztályának eszébe…

Budai Péter /Zergecsősz/


Encián (Genţiana) menedékház


ORSZÁG: Románia
HELY: Retyezát
MAGASSÁG: 1670 m
KOORDINÁTÁK: 45,392875°É - 22,880486°K
TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 490 km
TELEFON: +40-733-963292 (menedékház); +40-721-398509 (Deák Lajos)
WEB: http://www.retyezat.ro
BESZÉLT NYELVEK: román, magyar

A meseszép tengerszemeiről híres Retyezátba általában sátorral a hóna alatt indul az ember, ezen a vidéken ugyanis nem mondhatni, hogy hemzsegnek a menedékházak (legalábbis az alpesi zónában). Ha valakinek mégsem szíve csücske a nomadizálás, annak hasznos lesz megismerkednie a hegység legmagasabban fekvő menedékházával. Az Encián egy igen szimpatikus hegyigunyhó, ugyanakkor nem egy „wellness-hütte”. Túl sok kényeztetésre tehát ne számítsunk, cserébe viszont igazi hegyi hangulatban lesz részünk.

A házat motorizált szárazföldi járművel (szerencsére) nem lehet megközelíteni. Ebből következően nincs ellátás sem. Egy bögre különleges receptúrájú teára meghívhat bennünket az aktuális gondnok, a többit azonban magunknak kell felcipelnünk, különben éhkoppon maradunk. Ha szeretnénk bevágódni, a házhoz vezető ösvény mellett kikészített fahasábokból felnyalábolhatunk egyet-kettőt, a háziak erőst örülni fognak neki (tea garantált). A gondnokok egyébként kéthetente váltják egymást: Deák Lajos (Laji bácsi) minden hónap első felében, Mircea Costea pedig a hónapok második felében felügyeli a házat. Mindketten barátságos öregurak (de nem vénurak). A nevekből mindenki kitalálhatja, hogy melyikük beszél magyarul.

Az Encián a Retyezátot észak-déli irányban átszelő turistaút mellett található, az északi főgerinc egyik északi völgyében (Pietrele-völgy). Ebből sejthető, hogy leginkább észak felől „esik kézre” (Magyarországról pont ebből az irányból érkezünk). Autóval Cârnic telepig juthatunk fel, onnan még kb. két óra a menedékház. A dózerútról való letérő után sűrűn elhelyezett fényvisszaverő jelzések kalauzolnak a házig. Luxusnak tűnhet, de odafelé a hosszú úton könnyen összeszedhet az ember egy kiadós késést, s bizony ha sötétben kell feltalpalni a házhoz, jól jön egy ilyen vezérfonál a sűrű retyezáti fenyőerdőben.


Kétféle szállástípus közül választhatunk: a földszinti, cserépkályhával fűtött hálóban kényelmes vaságyak vannak (18 férőhely), a padláson pedig matracláger (22 férőhely). 2009-ben az előbbiért 25, utóbbiért 20 lejt kértek, az ár tehát baráti. A földszinten van még egy tágas étkezőhelyiség és a gondnoki lakófülke. Mosogatásra, ivásra használható a földszinti csap, mosdani viszont csak a patakparton kialakított szabadtéri „élményfürdőben” lesz lehetőségünk (a víz hőmérséklete nem több néhány foknál). A mellékhelyiséget (prózaian: fabudit) szintén házon kívül találjuk, egy percnyi sétára a másik irányban. Nem a vendégmarasztaló fajtából való...

Ami a túralehetőségeket illeti, a Retyezát legnépszerűbb nevezetességei (Bukura-katlan, Pelága-csúcs, Retyezát-csúcs) egynapos körtúrák keretében elérhetőek innen, de a domborzati adottságok miatt komoly szinteket és távokat kell megtenni. Aki ennél mélyrehatóbban szeretné megismerni, vagy kevesebb napi szintezéssel bejárni a hegységet, annak nincs mese, feljebb kell tábort vernie (a Bukura-tónál van ugyan egy kis faház, ez azonban a téli időszakot leszámítva a hegyimentők szálláshelyéül szolgál, és értelemszerűen sokkal alacsonyabb komfortszinttel jellemezhető).

Az Encián egész évben nyitva tart, de főleg nyáron nagy a forgalma. Ezért nem árt előre telefonon lefoglalni a szállásunkat – jobb ha tudnak az érkezésünkről. Télen a fűtés mértékét a hideg szezonra rendelkezésre álló tüzelő mennyisége határozza meg – ne számítsunk gatyarohasztó melegre, de mindenképp jobb sorunk lesz bent, mint kint. A házon egyébként minden évben fejlesztenek valamit, törődnek vele.


Verdikt: Az Encián a Retyezát leginkább központi fekvésű, legmagasabban található működő menedékháza. Nem puhányoknak való hely, de mindent megad, ami az adott körülmények között elvárható. Igazi mentsvár a magashegyi túrázók számára, akár átutazóban érintik egy-egy éjszakára, akár bázisként használva pár napra bevackolják magukat. Merem ajánlani.

Encián (Genţiana) menedékház nagyobb térképen való megjelenítése