Típus: fejlámpa
Fényforrás: 4 led
Fényerő: 35 lumen (szórt fény!)
Üzemmód: 4
Üzemidő: ~100-150 óra (3 db AAA elem)
Világítótávolsága: max. 32 m
Súly: 78 gramm (elemmel)
Túráink elengedhetetlen kellékeiről, a különböző fényforrásokról még nem esett szó magazinunkban. Kezdésnek a legelterjedtebb darabok, a fejlámpák közül egy általános, széles körben használható modellel, a Petzl TIKKA PLUS fényforrásával indítunk.
Bevezetőnek egy „érdekes” élményről kell, hogy beszámoljak. Mielőtt megvettem ezt a fejlámpát több más Petzl terméket használtam (használok ma is), többek között sziklamászó felszereléseket. Az első fejlámpám pedig egy – mondhatnánk gagyi – kínai ledes volt. Előbbivel és utóbbival is elégedett voltam, viszont miután a lámpa felmondta a szolgálatot (több évvel a háta mögött) úgy gondoltam, hogy váltok a minőségi Petzl termékek egyikére. Nem kellett csúcsmodell, a túrákhoz, bringázáshoz, estébe nyúló mászások utáni pakoláshoz és a sátrazáshoz kellett egy tábori darab. Vettem egy Petzl TIKKA-t, vagyis a TIKKA PLUS kistesóját. Kettő garanciális csere után inkább váltottam a jobbikra, és másoknak sem ajánlom használtan megvenni a korábbi modellt. Miért? Mert a tolókapcsolója 2-ből kétszer kontakthibás volt (az újabbaknál szerencsére már váltott a gyártó!).
A gyenge kezdés után jött a 4 ledes, 4 üzemmóddal felvértezett TIKKA PLUS. A gyártó kirándulásokhoz, táborozáshoz, kerékpározáshoz ajánlja a terméket, vagyis semmi durvulás (extrém hideg, extrém meleg, extrém fényszükséglet, extrém víz alatti műveletek, stb.). Az elvárás, hogy bírja az esőt, a kirándulásokkor előforduló hideget/meleget, jól szuperáljon táborozáskor, kényelmes viselet legyen, és természetesen ezidő alatt elegendő fényt is adjon.
Nos, nem minden gyártó látja el elegendő információval a vásárlót. A Petzl tömör, lényegre törő, de amit kell közöl, méghozzá egy nagyon informatív lapon.
A lámpa három AAA elemmel működik. Elemestül 78 gramm tömegű. 4 leddel, és 4 üzemmóddal rendelkezik (a fényerősséget nem a világító ledek számával, hanem intenzitásbeli különbséggel éri el): erős – gyengébb - még gyengébb - villogó. Ezek után nem csak az egyes üzemmódok fényerejét és üzemidejét írja, hanem a tesztelési körülményeket (20 ºC), valamint az elemek teljesítményének csökkenésekor várható változást is! Ennek „fényében” legnagyobb teljesítménnyel kb. 100 órát üzemel a fejlámpa, eközben világítótávolsága 32 méterről 5 méterre csökken (aztán persze nullára). Leggyengébb állásban 150 óra az ideális körülmények között mért üzemidő, a távolság pedig 15-9 méter között változik. A villogó mód természetesen egy külön kategória, viszont biztos, hogy bringásként durva élményt nyújthat a szembejövő autósnak, ha a szemébe kapja (legyünk tekintettel közlekedőtársainkra!)!
A lámpát egy 2,5 cm széles gumipánttal tehetjük a fejünkre, méretét természetesen szabályozni tudjuk. A lámpatestet tartó műanyag viseléskor nem zavaró. A lámpa dőlésszögét 5 lépésben szabályozhatjuk, vagyis egész jól idomítható az igényekhez. A be- és kikapcsolást, illetve a módok közti váltást egy gumírozott kapcsológombbal végezzük, ami a lámpatest tetején foglal helyet. Szerencsére ez nem kontakthibás. Ha előre döntjük a lámpát, láthatóvá válik az elemcserét segítő nyitógomb. Megnyomásával előre billen a test, és kicserélhetjük az elemeket. Érdemes még otthoni körülmények között kipróbálni, hogyan is működik, hogy ne „élesben”, a sötétben kelljen szerencsétlenkedni. Az sem baj persze, ha másnál is van lámpa, hogy segíthessen!
A lámpa az eddigi használat során annyira bevált, hogy egy másikat is beszereztünk (egy újabb változatát). Könnyű, kényelmes viselet, sokoldalúan rögzíthető, ráadásul a pántjánál fogva még a sátorban fel is akasztható. A gumipánt nem tágult ki, vagy lazult az idők során. Elegendő, szórt fényt biztosít az éjszakai túrák, táborozás, vagy bringázás során, utóbbi esetben a villogó módot garantáltan észreveszik a szembejövők. Elemet még nem cseréltem benne, de fényerején látszik már a használat. Az esőt és a hőmérsékleti változásokat bírja, sem a kapcsológombnál, sem az illesztéseknél nem jelentkeztek problémák. A lámpatest műanyagja sem öregedett el. A be- és kikapcsolás nem okoz gondot, könnyen rááll a kezünk. A fényerőt pl. mérőszalaggal nem mértem le, de ránézésre teljesíti a leírtakat. Mik a hiányosságai? Az elemek merüléséről kizárólag a fényerő változása tájékoztat, nincs más, egzakt visszajelzője, és talán, hogy kizárólag fehér fénnyel képes a segítségünkre lenni. Esetleg felróható még, hogy egyetlen pánttal rögzíthető, nincs keresztpántja, mely a fejünk tetején futna, így talán bizonytalanabb a rögzítése.
Verdikt: Bár a Petzl TIKKA PLUS kistesójával befürödtünk, ez a darab jól működik, nem lehet rá panasz. A leírt hiányosságokat azóta pótolták, vagy nem tartják fontosnak ebben a kategóriában, tehát elsősorban azzal kell tisztában lennünk a vásárlás előtt, hogy mire szeretnénk használni, mert a Petzl sokféle lámpát gyárt, megannyi célterületre. A másik dolog, amiért szintén érdemes körülnézni, a sokféle kiegészítő és variációs lehetőség, amivel a különböző felszereléseinket kombinálhatjuk. A TIKKA PLUS kirándulásra, táborozáshoz és bringázáshoz jó választás, és a 10000 Ft körüli ára sem lehet elrettentő.





Nekem is van de elég gyenge darab. 1-2000 huf-ból laptop akku+interneten rendelt led kombóval hússzor erősebb lámpákat csinálunk.
VálaszTörlésBiztosan készíthetők olcsóbban jóval erősebb fényű lámpák, ezt nem kétlem. Amire kíváncsibb lennék, hogy ezek a házilag készített darabok mennyire megbízhatók a különböző időjárási körülmények között?
VálaszTörlésÜdv!
Légipék