Gyakorta előfordul, hogy ismeretlenül csengő márkanevű holmival futunk össze a külföldi webshopok, vagy esetleg boltok kínálatában. Gondoljunk, ez nem valami nagy szám, mert még sosem hallottunk róla, el is megyünk mellette. Amennyiben szerencsénk van, meg-megvillan egy-egy Gore-Tex, eVent, vagy Windstopper biléta és felkapjunk fejünket: Mi van? Örök törvény az outdoor-ruházat vásárlásokkor, ne a márkát nézd, hanem a bilétákat!
Sok kisebb cég tol nagyon komoly termékeket. Most a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni pár általam ismert, vásárlásra érdemesnek tartott, jó minőségű kismárkát, némi körettel a cégekhez. Engedelmetekkel, a tőlünk nyugatabbra híres, ám itt kevéssé ismert néhány komolyabb márkát is megemlítenék.
NORRONA: Ez a norvég cég Európa Arc’teryx-e. Kevéssé ismert, bár a vikingfejes embléma elő-előfordul kis hazánk skandináv cserediákjain. Hát ez a logó, az a logó. Elsősorban télisportok művelőinek gyárt jobbnál-jobb anyagokból (például Gore-Tex) kiváló minőségű termékeket, de a vadász-horgász és a hegymászó vonalat sem hagyja ruházat nélkül. Ami az egyik személyes kedvencem, a cég dizájn-filozófiája.
CRUX: A Franciaországban élő új-zélandi Carol McDermott által alapított Crux hatalmas egyéni tapasztalatra épül. McDermott híres alpinista. Megjárta többek között Patagóniát, a Himaláját, az európai és az új-zélandi Alpokat és a Karakorumot is. Korábban már szabadúszó tervezőként számos cégnek dolgozott. Itt volt az ideje saját buliba kezdenie. Hál’Istennek. Igen jó kis kompromisszummentes kínálata van a cégnek. A Crux minden terméke magashegyi-mászás orientált. A legmerészebb anyagkombinációkkal dolgoznak (például eVent és FP750 pehely, egy kabátban – Crux eVent Plasma Down Jacket).
INOV8: Eredményeik alapján a világ elsőszámú ultralight-lábbeli specialistája. Hihetetlen fejlesztőgárdával dolgoznak a pehelykönnyű outdoor-lábbeliken. Nem is csoda, hogy ők tartják a világ legkönnyebb bakancsának (INOV8 X-Talon 240 – 240 gramm UK8 méretben), a legkönnyebb vízálló bakancsának (INOV8 Roclite 288 GTX – 288 gramm UK8 méretben) és a világ legkönnyebb XC futócipőjének (INOV8 X-Talon 212 – 212 gramm UK8 méretben) rekordját. Mert a lábon minden gramm négynek számít a hátizsákban… Ja, és táskákat is gyártanak (például 30 literes Race Pro és csak 590 gramm)…
MONTANE: A brit ász 1993 óta gyárt úttörő ruházatot. Az eVent technológia egyik első és azóta is legjobban teljesítő felhasználója. Pehely, Polartec, eVent és Sportwool. Önmagukért beszélnek…
RAB: A másik eVent mágus. Csak a legextrémebb körülmények közé terveznek. Ruházat, hálózsákok és pár kiegészítő. Only for expedition use! Amennyiben megfigyeltek egy himalájai alaptábor-körképet, fogtok pár RAB logót látni. Szinte biztosan brit mászók lesznek…
TIERRA: Azért a svédek sem kutyák. Nemcsak jégkorongban, sífutásban, meg nőkben erősek. Persze, ahogyan a norvégoknak, így nekik is van hová cuccot tervezni, meg persze van kinek (értsd lóvés a piac). Amennyiben eléképesztően tartós, Gore-Tex, Pontetorto Tecnopile, Sportwool, Pertex és pehely, holmit kerestek fjell-járáshoz (akár vadásztok, akár horgásztok, akár szikláztok), a Tierra nektek való. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Izlandot egyedül és gyalog átkelő, híres svéd bushcraftos, Michel Blomgren is a Tierra Gore-Tex XCR alsó-felső héjcuccait választotta. Teljes a kollekciójuk, minden réteghez, plusz utcára is…
WESTCOMB: Ahogyan már egyik kommentelőnk is említette, a kanadai Westcomb (merthogy ők ám csak a „truly canadian”) az egyik legjobb téli- és magashegyi-sportruházat gyártó és fejlesztő. Amennyiben adunk a pletykákra, volt is honnan tanulniuk a srácoknak, hiszen úgy mondják az Arc’terx-nél voltak régebben… Persze ez csak pletyka, de a cuccokon látszik. Lényegében a Westcomb az eVent Arc’teryx, innovációs képességében (például egyedülálló módon ötvözik az eVent és a Schoeller C_Change technológiát a Revenant Hoody-ban), kivitelezésében és páratlan minőségében. Nekem a Specter LT Hoody a kedvencem, mert igen könnyű és persze eVent… A világ talán legjobb, ilyen jellegű ruházati gyártója. Köszönjük meg Alan Yiu-nak, hogy volt mersze kilépni és belefogni ebbe a buliba! Munkáját számtalan Editor’s Choice, ISPO- és APEX-díj fémjelzi…
GOLITE: Az amerikai családi vállalkozás leginkább ultrakönnyű sátrairól és hátizsákjairól híres, de készít ruházatot és kiegészítőket is. Aki követi az ultralight élet eseményeit, az tudja, hogy a long distance trail specialista, Andy Skurka neve mellett merül fel a GoLite logója a leggyakrabban. Rajta kívül is szponzorálnak számos ultrást még… Nekem a filozófiájuk jön be nagyon…
BIG AGNES: Jó a neve, akár Nagy Ágnes is alapíthatta volna, de szerintem nem ő tette. A BA neve messzire csengő visszhangban verődik vissza az északi falak hatalmas sziklatömbjeiről, mivel kifejezetten expedíciós célokra készít sátrakat, hálózsákokat és matracokat (valamint kiegészítőket). Egy újabb márka, mely csak nálunk nem közismert…
TIBETAN TITANIUM: Az egyik legkúlabb specialista-cég a világon. Tudtommal kizárólag titánnal dolgoznak. Gyártanak belőle edényeket, csajkákat, evőeszközöket és sátorcöveket (nem vicc) is. Hatásos dizájn, szép kivitelezés, csúcsminőségű alapanyag. Ez jellemzi a Tibetan Titanium termékeit, persze a magas árcédula mellett…
Persze e cégek nagy része kis mennyiségben termel. Ennek előnye, hogy nem nagyon szervezik ki a gyártást a székhelyüktől távolra, ha mégis megteszik, akkor mivel nem engedhetik meg maguknak a hibák elkövetését, komoly kontrolling-rendszert üzemeltetnek (bár inkább előbbi, mint utóbbi a jellemző). Ezek a cégek általában manufakturális jelleggel termelnek, így a minőség és az innováció szinte garantált esetükben. Persze az alacsony példányszámnak komoly hátrányai is vannak. Ilyen például a sokkal magasabb (mondjuk inkább azt, hogy kevésbé versenyképes) ár, vagy a gyengébb beszerezhetőség, elterjedtség. Sajnos legtöbbjük jellemzően csak néhány országban kapható (például a svéd Tierra). A másik dolog, hogy mivel jellegükből fakadóan ezek a cégek jellemzően specialisták, kevés dolgot tudunk egy cégtől beszerezni. Ami, végülis nem is baj. Természetesen nemcsak tőlünk nyugatra, esetleg északra léteznek ilyen kisebb, de nagyon finom dolgokat készítő cégek, hanem szűkebb környezetünkben (például Romániában). Reméljük hamarosan ők is elég tőkeerősek lesznek a terjeszkedéshez és eljutnak hazánkba is. Amennyiben megtehetitek, a fentebb említettekhez hasonló cégektől vegyetek holmit, mert bár a garanciaérvényesítés és a beszerzés macerás, a szaktudás és a minőség garantált, így kisebb a sansz a szívásra…

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése