ORSZÁG: Szlovénia
HELY: Kamniki-Alpok
MAGASSÁG: 1793 m
KOORDINÁTÁK: 46,34453°É – 14,54706°K
TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 470 km
BESZÉLT NYELVEK: szlovén, angol
Amikor először voltam a szlovéniai Kamniki-Alpokban, rögtön nagyzsákkal (70 liter, 20 kiló) tettem azt, ráadásul Kamniska Bistrica felől a Kokrsko sedlo-ba. 1200 szint 6 kilométeren, kemény terepen (a másik út Kokra felől kicsit könnyebb). Így az élményeim sokkal kontrasztosabbak, az emlékek körvonalai, pedig sokkal élesebbek lettek a megszokottnál. Ennek a túrának volt az egyik legnagyobb élménye a Cojzova koca na Kokrskem sedlo. Valószínűleg, amíg élek, nem felejtem el!
A ház amúgy a Grintovec mászások kvázi alaptábora (stratégiai fontosságú nyeregben fekszik). Mint ilyen, meglehetősen forgalmas. Főleg a szezonális időszak péntekjein és szombatjain, valamint a Grintovec futásokkor. Ilyenkor jó fizikumú nyugdíjas szlovének és osztrákok csapata lepi el az épületet és a hozzá vezető ösvények mindegyikét. Megalázóan szaladnak el az ember mellett, hihetetlen, ha nem látom, egyszerűen nem hiszem el (biztosan hozzájuk igazították az útidőket jelző táblákat, mert az átlagos túrázókhoz biztosan nem…). Ők már csak ilyenek, igazi hegyikecskék. Szerencsére, mivel nagyon gyorsak, egy nap alatt befejezik a Grintovec-mászást. Így nem alszanak a házban, ami némiképp csökkenti a napközbeni zsúfoltságot. Általában június közepétől, szeptember harmadik hetéig van nyitva. Télen zárva tart, de van téli szállása, ami igazi magashegyi edzőtáborozást tesz lehetővé.
A konyha van, de nem tudtuk kipróbálni. Sör van! A hosszabb tartózkodásokhoz nagyon fontos adalék, hogy nincs ivóvíz, de még nagyon csapvíz sem, nemhogy meleg. Ahol amúgy Szlovéniában ezt olvassátok: „Voda ni pitna!”. Ott ne nagyon igyatok belőle, mert szó szerint a tetőről jön… Ásványvizet általában lehet kapni (2-3€).

A másik. Szombat esténként gyakran van sramli-buli. Faház lévén a Cojzova koca ilyenkor zeng a tangóharmónika és a köcsög-duda kicsit sem hegymászó-pihenést elősegítő hangjától. Ilyenkor két választás van, a dühroham, vagy a táncoló csapathoz való csatlakozás és sok-sok ivás. Másnap ilyenkor iktassunk be pihenőnapot. Ennek ára amúgy körülbelül 14 euró. Merthogy ennyibe kerül egy éjszaka Kokrsko Sedlo-ban.
A szobák amúgy jók (bár sokallom a nyolcágyasokat, emeletes ágyakkal), nem kiválóak, csak jók és tiszták. Összesen több mint száz ággyal rendelkezik. Nekem tetszettek, bár kicsit sötétek. Ennek oka, hogy nagyon megbecsülendő módon a ház kizárólag megújuló energiaforrásokból látja el magát (szélkerék és napelemek), tehát világításrendszere meglehetősen spóri…
A végére egy jótanács: A ház nyitvatartása pont a legdurvább zivatarszezonba esik. Ebből kifolyólag nagyon figyeljük az előrejelzésket, mert a villámveszély óriási. Komoly esőruházat (tényleg komoly) és a főzőhöz tartozó szélpajzs szinte kötelező! Nem véletlenül termeli a szélkerék a nyeregben oly hatékonyan az áramot!
Verdikt: Összességében a Cojzova koca na Kokrskem sedlo egy jó, egykori keleti mivoltához képest pedig kiváló ház, közepes komforttal (benti angol WC, konyha), de környezettudatosan és megfizethető áron. A panoráma és a hangulat miatt érdemes meglátogatni. Tarika kutyus mindenkit szívesen lát!

Cojzova koca na Kokrskem sedlo nagyobb térképen való megjelenítése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése