2009. augusztus 6., csütörtök

MAGAZIN: Less-Is-More (Ultralight Backpacking)


A közeli Egyesült Államokban dívik egy új őrület. A lényege az ősi minimalizmus. Pontosabban az, hogy „carry less, enjoy more”, tehát vigyél kevesebbet és élvezkedj többet. Megértem. Rá is álltam a témára, hiszen egészségügyi okokból kifolyólag sem cipelhetek túlzott méretű pakkokat, de az LDT szépségeitől még egy taposóakna sem tudna eltántorítani. Mint mindenhol, itt is vannak fokozatok.

A piac lehetőséget ad arra, hogy némi kényelmetlenség (és ez semmi a tizenöt-húsz-huszonöt kilós táska cipelésének kellemetlenségéhez képest) árán akár a származási helyen felállított 10 fontos (4536 gramm) lélektani határ alá toljuk táskánk teljes értékű felszereléssel telipakolt tömegét (a legmenőbbek így csinálják végig az Appalachian Trail-t (2175 mérföld – 3480 km)). Ezt természetesen nagyban elősegíti a kicsivel több szállásra szánt pénz (azért ma már kevés térség kivételével elég jól kiépített hütte- és bivakkunyhó-hálózat áll rendelkezésre), mert így nem kell kellemetlen sátortömeget, vagy kényelmetlen bivakzsákot elszenvedni.

Érdemes megemlíteni, hogy ebben listában az étel és a víz, valamint a magunkon hordott ruházat nem szerepel (jelen esetben kivételt képez a Paclite nadrág (vagy valamilyen hasonló alternatíva), mert a minimalista elv szerint nem szükséges még egy túranadrág), hiszen az nem a vállunkat húzza (extrém meleg időjárással nem számolva). A költségek természetesen meglehetősen tetemesek a sok high-tech anyag (GTX Paclite és titán) miatt, de ha ezt a cuccot egyszer felépítjük (akár lépésről-lépésre is) sosem akarunk majd többet nagy zsákkal gyalogolni a Grande Randonnée 20-on vagy akárcsak az Országos Kék Túrán. Bár ez is relatív, mert ha az alap cuccokat nem vesszük meg, nem is kerül olyan vészesen többe, mint egy hagyományos betonszerkó. Az általam áhított és részben birtokolt felszerelés összeállításakor leginkább a minőségre törekedtem, de ez látszani is fog a márkákon. Mivel csak a legszükségesebb felszerelés van az embernél, életbevágó, hogy annak minden eleme a minőség csúcsát képviselje.

Az alapelv szerint egy több napos (profibbaknak akár több hetes) útra az alábbi felszerelések kellenek:

Hátizsák
Hálózsák
Menedék
Főző és üzemanyag
Edény és evőeszköz
Hidratálás
Navigáció
Elsősegély és túlélő felszerelés
Baselayer
Midlayer
Esőruházat
Tábori lábbeli
Napvédelem
Túrabotok

Nem sok dolog. Ráadásul feltételezi a célterület viszonylagosan jó infrastruktúráját. Persze az Appalachian Trail, vagy a GR20, esetleg a Kéktúra is rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával (főleg ásványvizet és élelmet árusító üzletekkel útközben, persze ez is tovább variálható egy SteriPen-nel, de élelem azért akkor is kell). Összességében tehát az Ultralight MDH azoknak való, akik ismert és kiépített ösvényeken szeretnek járni. Azt mindenkire rábízom, hogy a saját terveiben szereplő célpontokat hová sorolja be. A felszerelés természetesen anyagi áldozattal még tovább faragható, ha áldozunk egy kis hüttézésre (nemcsak alvás, evés-ivás is), mely persze területtől függően akár tizenöt-harminc euró szállás is lehet éjszakánként (per Kopf persze). Plusz néhány tíz, mondjuk harminc eurónak megfelelő napi étel és ital (ebbe reggelit, ebédet és vacsorát és innivalót (tea vagy kávé egy napi víz) is beleszámoltam a saját tapasztalataim alapján, melyet elsősorban Ausztriából és Szlovéniából vettem).

Természetesen a szemlélet itt is a legfontosabb. Olyan apróságok is sokat számítanak (néhány gramm csupán, de óriási érték a kilométerek előrehaladtával), mint a címkék vagy a nem frekventált cipzár húzó zsinórok kivágása (a címkéket szigorúan meg kell otthon őrizni a mosás és ápolás végett).

Még egyszer elmondom, hogy a lista elemeinek összeállításakor nem az ár volt a szempont. Hozzátenném még azt is, hogy a listán szereplő elemek legnagyobb része csak a neten szerezhető be Magyarországon, így érdemes komolyabb időt ráfordítani a részletek tisztázására. Összességében ez a lista a kontinensen jelenleg kapható legkönnyebb létező teljes értékű felszerelést taglalja (a hátizsák esetében természetesen a legkönnyebb merevített típus).

A LISTA (hüttézés esetén):

HÁTIZSÁK - Deuter Speed Lite 15 – raincover szükséges (340+60g – 50€)
IZOLÁCIÓS FÓLIA – Decathlonos (55g – 5€)
FŐZŐ (bivak esetén leveshez) – Tibetan Titanium SF Tablet Stove (10g – 35€)
ÜZEMANYAG – FireLite Solid Fuel Tablets (5db) (50g – 3€)
HÁLÓZSÁK - Mountain Hardwear Phantom 45 Down (480g – 170€)
EVŐESZKÖZ - Vargo Titanium Spork (15g – 10€)
CSAJKA – Tibetian Titanium 0.45L (72g – 25€)
TÚLÉLÉS – túlélődoboz (65g)
TÁJOLÓ - Silva Voyager 9020 (20g – 20€)
ELSŐSEGÉLY - AMK Ultralight and Watertight #3 (85g – 40€)
ESŐKABÁT – Marmot Essence Jacket (198g – 240 €)
ESŐNADRÁG – Arc’teryx Alpha SL GTX Paclite Pants (200 €)
TÚRABOT – Gabel Carbonlite (260 g (pár) – 90€)
NAPVÉDELEM – Buff Original High UV Coolmax (48g – 25€)
TÉRKÉP – (kb. 50g – 10€)

Ez összességében 1.525 gramm (3,95 font) in-pack tömeg (címke kivágása nélkül, ahol van méret ott XL méretben). Az ára, ha nulláról építkezünk, összesen mintegy 700-750 euró. Sok pénz, de ennyibe kerül egy igényesebb normálszerkó is (sőt). Persze ebben nincsenek benne a ruházat elemei, ahol szintén tudok ajánlással szolgálni. Nadrágnak a már fent említett Arc’teryx Alpha SL GTX Paclite nadrágot ajánlom. Polárnak a népszerű és piszkosul olcsó Quechua Forclaz 50 Ultralight-ot (mindent bele extrém minimalistáknak ott van az Arc’teryx Delta LT Zip (65€), mely a Polartec 100 anyagával és 226 grammos XL tömegével etalonnak számít). Felsőnek mindenképpen valami komolyabb (hosszú ujjú) aláöltözet kell (például olcsóbb a Quechua SSV Forclaz 900, drágább és a legkönnyebb opció az Arc’teryx Rho SL Crew LS – 120 gramm). A lábbeli ízlés és terep, de főleg pénztárca kérdése, de mindenképpen bakancs és nem túracipő (hiába nincs a könnyű zsák miatt akkora terhelés a bokán, bakancs nélkül túrázni egyszerűen felelőtlenség). Nyilván nem kell a meglévőt lecserélni, de ha itt is ajánlhatok, akkor a Meindl Softline Ultra GTX az egyik kedvencem (könnyű – 940 gramm per pár, erős és garantáltan vízálló). A napok száma miatt érdemes antibakteriális zoknit vinni (ezüst- vagy rézszálas), például a Lasting TRB szériája, vagy Meindl Alpin zoknik. A kulacsokat simán helyettesíthetik 1,5 literes PET palackok, ha van SteriPen-etek (később lesz róla cikk) literes, széles szájú műanyagkulacsokat vigyetek. A túlélődoboz tartalmát embere válogatja, de mindenképpen kellene benne legyen a felszerelés javításához szükséges varrószett, izofólia, gyógyszerek, tűzgyújtó eszköz (ha netán elfogyna a nafta), jelzősíp és néhány apróság (pruszikkötél, damil, esetleg horog és biztosítótű). Mindenképpen vinni kell ízlésünknek és úti célunknak megfelelő svájci bicskát, de minőségit (Victorinox vagy Wenger), ne ott derüljön ki, hogy a gagyi megint nem vált be. Mivel ez a felszerelés egy-két évszakos szett, ezért a napvédelem alapvető szempont. Erre a Buff Original multifunkciós kendőt ajánlom, mert ez befér a héjkabát kapucnija és a sisak alá is, rettenetesen jól szívja az izzadságot és nagyon sokféleképpen hordható. Más ízlésűeknek a Trekmates Adventure GTX Paclite kalapját is ajánlom dupla áron. Ami nagyon tetszik, az a SteriPen Adventurer. Borzasztóan okos kis szerkezet, és minden eddigi víztisztítóval felveszi a versenyt (ha nem jobb azoknál) és csak 145 gramm, az övre fűzve is hordható. Sok súlyt lehet megspórolni vele, ha az ember nem akar folyton ásványvizet inni. Ára körülbelül 40.000 forint, azonban ezt háromheti alpesi trekkingeléssel behozza (egy üveg víz 2-5 euró).

A bepakolás a kisebb méretű hátizsák miatt sokkal nagyobb odafigyelést igényel. Sok helyet spórolhatunk az egyes darabok egymásba csomagolásával (az MSR például így árulja szettben a Titanium Kettle-t és a Pocket Rocket-et, ha nem akaródzik tablettás főzőt vinni). Szintén hasznos lehet a kompressziós hálózsáktok, mely ugyan plusz pár tíz gramm, de legalább néhány liter térfogatot megspórol cserébe, valamint szárazon tartja a finnyás pehelyhálózsákot (a listában szereplő MHW hálózsáknak saját kompressziós tokja van). A pakolásnál a lényeg az legyen, hogy amit gyakran használunk, az vagy kívül vagy felül legyen. Amit pedig ritkábban az alul és sorrendben. Tehát legalulra a hálózsák, fölé pedig sorban az esőhéj, a polár és az aprólék.

Megjegyzések: Amennyiben mégis gázfőzőre esik a választás, akkor egy negyed kilós gázpalack (tapasztalataim az MSR Pocket Rocket főzőre és a hozzá tartozó gyári MSR gázpalackra vonatkoznak) normál használat (reggeli tea, napi egyszeri meleg étkezés) mellett nagyjából egy hétig elég két embernek (szélvédett helyen széles edénnyel). Az üzemanyag-tabletta változó teljesítményű (a példaként felhozott 10 grammos FireLite tabletta 17 percig folyamatosan ég és szűk tíz perc alatt forral fel egy liter vizet). Az evőeszköznél említett „spork” a villa és a kanál között van (spoon+fork=spork), mindkét funkciót kiválóan betölti, helytakarékos és könnyű. A Deuter Speedlite-hoz kell raincover-t venni (kábé 60 gramm plusz). A napszemüveg, fejlámpa és naptej semmiképpen ne maradjon otthon. Komolyabb esetekben szinte kötelező, amúgy meg (nekem személyszerint) fontos a magasságmérő, melyet ultralight esetben legjobb ha egy sportórában viszünk magunkkal.

Verdikt: Nem kötelező, de nagyon megéri. Óriási minőségi javulást jelent a korábbiakhoz képest. Persze az itt felsorolt dolgok helyett mindenki olyan cuccokat válogat össze, amilyeneket akar. Létezik ennél drágább és sokkal-sokkal olcsóbb megoldás is. Lehet szépen apránként évek alatt átállni erre. Én is ezt teszem. El lehet adni a régi dolgokat az apró rovatban, és megvenni az újakat. Csak szépen nyugodtan, hogy meglegyen az élmény. Ha valaki kezdő, annak érdemes elgondolkodnia egy ilyen befektetésen, mert jobban jár a hagyományos cuccoknál. A többieknek meg annyit: a kevesebb néha több.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése