GEARMAG

GEARMAG Info: Költözés

2010-10-04T10:17:00.002+02:00

Kedves Olvasóközönség!

2010 második változása megtörtént, internetes magazinunk átköltözött a www.gearmag.hu címre!

Kérdéseiteket, észrevételeiteket szívesen fogadjuk!

A GearMag csapata

GEARMAG Info: Változásra várva

2010-10-02T13:35:00.002+02:00

Mindannyian tudjuk, hogy szükség van változásra! Változtatni kell, mert az elmúlt időszak mindenre rányomta a bélyegét! Változtatni kell, hogy végre rátérhessünk a helyes útra! Változtatni kell, hogy 2010 másodszor is a változás éve lehessen!

...de aki azt hiszi, hogy a változásnak bármi köze van a politikához, az nagyon TÉVED! Mert ez a hirdetés - a félreértések elkerülése végett - teljesen politikamentes, és erre a változásra egy kicsit még várni kell! :)

Türelmeteket kérjük!

A Gearmag csapata

TARTÓS-TESZT: Helly Hansen L/S Stripe Crew Women

2010-09-30T10:23:00.005+02:00

Írta: Heilmann Lejla

Jöjjön újra egy aláöltözet bemutatása, ezúttal női szemmel, de nem csak nőknek. Hiszen ez a baselayer felsőrész férfi modellben is megtalálható. Ez volt az első aláöltözetem, így egy olyan darabot szerettem volna választani, amit nem csak egy bizonyos évszakban, hanem bármikor tudok viselni. A keresés meglehetősen nehézkesen indult, hiszen számtalan anyag létezik… Melyiket válasszam? A természetes vagy mesterséges anyagból készültet, milyen fazonnal rendelkezzen és egy kisebb vagyont sem szerettem volna rákölteni. A hasonló problémák kezelésére segítséget nyújt egy korábbi, az aláöltözetekről szóló cikk. Végül a Helly Hansen ezen igen népszerű darabjára esett a választásom.

Ez a L/S (long sleeve), azaz hosszú ujjú és crew neck, azaz hagyományos nyak-szabású aláöltözet 100% polipropilénből készült az úgynevezett Lifa® Stay Dry TechnologyTM technológiával, melynek köszönhetően hatékonyan elvezeti az izzadságot a testfelületről. És tényleg! Legyen az futás vagy túrázás, sőt még motorosok is használják a bőrszerkó alá! Olyan gyorsan szárad, hogy szinte észre sem veszem, mikor nedves! Szabása szépen követi a test vonalát, kellemesen rugalmas anyagú és nem látszanak rajta a gyűrődések. A hosszított fazon védi derekunkat (ami nők esetében meglehetősen érzékeny és védendő testrész), valamint a lapos varrások nem dörzsölik ki bőrünket nehéz hátizsák alatt sem.

Közel két éve nyúzom ezt a baselayer felsőrészt. A hazai körülmények esetében téli túrákon – a réteges öltözködést követve – húzok rá valamilyen fleece-t és egy hard shell-t. Anyaga igen vékonynak tűnik, mégis melegen tart, így a nyári hónapokban csak nagyobb tengerszint feletti magasságokban alkalmas (1500 méter felett). Bár szintetikus anyagból készült, még több napos, fürdési lehetőség nélküli helyeken is kiállta a szagpróbát :D! Ez pedig nőknél különösen jó pont!

A sok jó tulajdonságot kevés hátrányos követi. Amit ide fel tudnék sorolni, csupán annyi, hogy a szálak könnyen kihúzódnak az anyagából, pedig észre sem veszi az ember, hogy beakadt volna valahová. Ezen kívül a mandzsetta rész gumírozásánál tapasztaltam, hogy a pici gumiszálak könnyen elszakadnak viselet közben és ezek sündisznószerűn állnak ki ebből a részből (persze azért nem szúrnak). A harmadik észrevétel szintén esztétikai probléma: ahol sokat dörzsölődik az anyag (például a táskával), ott bizony kibolyhosodik. Nem szép, de ez nem csak ennél a ruhadarabnál figyelhető meg. Lehet, hozzá kell szoknunk?

Verdikt: A Helly Hansen összerakott egy sok célra (de nem extrém körülményekre) megfelelő aláöltözetet, 9.900 forintos normál áron. Amit ígérnek, azt a felső teljesíti! Kiváló első darab!

KÖNYVAJÁNLÓ: Nagy Balázs – Gerinctúrák a Kárpátokban (Túrakalauz)

2010-09-26T21:31:00.001+02:00

A Földgomb Terepjáró Könyvek sorozat legújabb darabja a teljes kárpáti hegységív gerinctúráinak, hosszú távú túraútvonalainak összefoglalója, illetve a korábban megjelent könyv javított kiadása. Gyakorlati tanácsokkal, praktikus útmutatóval kíván szolgálni a Kárpátok nyári és téli trekkingtúráihoz a Magas-Tátrától az Al-Dunáig.

A kézben kényelmesen elférő könyvről első ránézésre nehéz elhinni, hogy mindaz benne van, amit a hátulján feltűntettek: 28 hegység 50-nél több túraútvonala, 33 térkép, szurdoktúrák leírása, természetföldrajzi bemutató, hegyi veszélyek leírása, utazási, szállás, és élelembeszerzési tanácsok, hegyvidéki kiskáté, és 5 nyelvű kisszótár. Ismerve a szerző ízig-vérig geográfus munkásságát azonban nem fogunk csalódni…

A Magas-Tátráról és Erdélyről már olvashattatok nálunk könyvismertetőt, és kicsit úgy tűnik, mintha a kárpáti hegykoszorú amolyan sokrétegű rókabőrként csak úgy ontaná magából(magáról) az irodalmat. Szerencsére az átfedések ellenére mind különböző szemszögből közelítenek. Hogy mégis melyikkel érdemes foglalkozni, az már egy más kérdés.

Továbbra is szkeptikus vagyok a könyv formátumú túrakalauzokkal kapcsolatban, hiszen tartalmuk – rohanó világunkban – könnyen túlhaladottá válik. Ha ilyen jellegű olvasnivalóra vágyunk, első dolgunk legyen a kézirat lezárásának időpontját ellenőrizni. A Gerinctúrák a Kárpátokban 2010. júniusában kapta meg az „í-re a pontot”.

Mitől lesz időtálló a mű? Sajnos valószínűleg nem a kötéstől és a borítótól. Megjelenésétől számítva – alig néhány hónapja – forgatom, és már látszik rajta. Pedig szép könyv, sajnálnám tönkreolvasni.

Ha ettől nem is, tartalmától biztos maradandó lesz. Már a borító belső oldala erre utal, ahol vonalzó, a térképek jelmagyarázata, hasznos telefonszámok, a jövőben is minden bizonnyal megtalálható honlapok és egy – a Földgömb magazinból már ismert – hideg+szél veszélyeit taglaló ábra kapott helyet.

Eljutva a tartalomjegyzékig ismét örülhetünk: a 300 oldalnál is terjedelmesebb munka viszonylag szűkszavúan foglalkozik a „mulandó” adatokkal, és annál részletesebben az el talán nem kopó és vándorló hegyekkel. Mivel elsősorban a gerinctúrákra specializálódott általánosnak tűnhet, mégis bepillantást nyerhetünk a felvonultatott hegységek, tájak világába.

A tárgyalt hegységekhez áttekintő térképet is kapunk, melyet elengedhetetlennek tartok egy túra megtervezéséhez, de esetenként még a kivitelezéshez is megfelelők lehetnek. Ennek köszönhetően a leírásokat olvasva végigkövethetjük az útvonalakat, s természetesen az igényeinkhez igazításban is sokat segíthetnek. A fejezetek tárgyilagosak, és rengeteg információt zsúfoltak beléjük. A természetföldrajzi leírásokat a túrák nehézségi foka és hossza, a túraidény, az élelem- és térképbeszerzési lehetőségek, valamint a szállások bemutatása követi, majd az utazási lehetőségek után rátér az útvonalak kifejtésére. A túraleírások elegendő részletességűek a tervezéshez és a végigjáráshoz is. A könyvet igényes fényképek teszik színesebbé, melyek egy része valóban színes formában került a kalauzba.

A könyv végén egy hasznos, de eléggé szűkszavú fogalommagyarázat, egy 5 nyelvű, alapvető turistaszükségletet kielégítő szótár, valamint egy irodalomjegyzék is helyet kapott.

Verdikt: Véleményem szerint a Gerinctúrák a Kárpátokban egy hasznos túrakalauz. Hangsúlyosak benne a hosszabb távon is használható, időtálló információk, praktikus segédletekkel, jó térképekkel és használható útleírásokkal rakták tele, mégis elfér a zsebünkben. Már csak abban reménykedem, hogy a nyomdatechnika is időtálló lesz. Aki a Kárpátokkal kokettál, szerezzen be egyet!

TESZT: RP Outdoor Under Heavy Boy nadrág

2010-09-20T12:26:00.009+02:00

Hmmm... Az ellentmondás heavy baselayer alsója. RP Outdoor, viszont Polartec Classic 100. Jó-e? Kiderül...

Tudjátok megintcsak a Polartec iránti szerelmemmel akartam kezdeni, de az már annyira lerágott csont. A Polartec bármihez nyúl, az egyszerűen király és kész. Az anyagból tervezés, a kivitelezés, az ötlet, az innováció az egészen más. Ettől lesz más egy Black Diamond Stormweight, mint egy RP Pittards/Windbloc, ettől Arc’teryx az Arc’teryx (na és méginkább a Westcomb, Westcomb), és ettől nem az nagyon-nagyon sok más outdoor gyártó. És bizony ettől lesz ez a nadrág más, mint a Milo Peli.

Az RP ebben az esetben mindennél jobban megragadta azt a szálat, amire baselayer bottom-ok esetén igazán képes a Classic 100. A sallangmentességet (250 gramm). Merthogy ez a 100% poliészter klasszikus fleece az egyik legegyszerűbb, de mégis valahogy másolhatatlan szövetszerkezet a világon. Nem kell hozzá zseb, mert a felsőkön sincs, nem kell hozzá derékállító, csak egy egyszerű széles gumírozás. Csak maradjon fent, nem kell más. Nem kell hogy cipzár legyen a szárán, csak az a kis szűkítés, amitől nem lesz buggyos az alsó lábszáron és kész. Nincs hímzés, nem kell a hímzőgép (és erről még a címke sem rohad le, mint az más RP baselayerek esetén a vasalt (vicces, de később még erről is esik szó) logók). Mondjuk le is rohadhatna, az sem érdekelne. Mert ez a gatya tökéletes heavy baselayer. A színskála fedi az amúgy is elég, zöld (tesztpéldány), fekete és sötétkék színeket. Itt tudták áRPiék, hogy úgyis lesz rajta valamilyen külső nadrág, amikkel egyébként nagyon jól együtt is dolgozik (hagyományos túranadrággal sem kooperál statikusan, de a Paclite-ot is munkára tudja bírni, exhalációs téren). Könnyű héjnadrággal fagypontig simán tuti, alatta meg Primaloft. Feladat teljesítve.

Verdikt: Nem sokat lehet többet mondani az RP Outdoor Under Heavy Boy baselayeréről. Így a cikk is velős lett, mint a nadrág... Meg kell venni és kész (7.990,-). Még egy Polartec MUST HAVE!

MAGAZIN: Egy kicsit a túrabotokról...

2010-09-15T21:26:00.006+02:00

Sokat kaptam már hideget-meleget a fejemre a széles ismerőskörből, ami miatt sosem felejtem el megemlíteni, hogy a túrabot kötelező az általam ajánlott felszerelések mindegyikében, még a legultralájtabbakban is...

Azon egyszer sem gondolkodtam el, hogy miért vannak nálam túrabotjaim, de amikor véletlenül elfelejtettem egy túrára elvinni, bizony szitkozódtam eleget. Miért is? Kezdjük azzal, hogy mire jók a túrabotok.

Sokkal stabilabb mozgássort tesznek lehetővé. Aki rutinosan használja őket, annak szinte négy lába van. Komolyan, ez nem vicc, főleg gyors haladáskor, nagyobb sziklás terepen, vagy patak- és folyó-átkelésnél, netán instabil textúrájú felszíneknél (sár, murva, törmeléklejtő...stb.). Ennek oka a hegyes kialakításban rejlik, melyekkel flexibilis talajfogást tudunk elérni, relatíve kis megcsúszási faktor mellett. Ráadásul a fogáspontok flexibilitása mellett csavarodási engedékenységgel számolhatunk (az egy döféspontból fakadó axiális irányú csavarodás okán), mely csuklóink helyes használata esetén óriási talajfogási biztonságérzetet adhat és ad is. Ad kettő, kaptatás esetén az előre vitt húzópontokon keresztül átvitt karerővel nagyban csökkenthető a lábak terhelése, így egyel több szabadtényezőnk lesz erőnk beosztására. A következő, egyáltalán nem elhanyagolható szempont a túrabotok tehermentesítési képességében rejlik, melyet elsősorban ereszkedés közben érezni. Természetesen a hátat húzó teher tömegének függvényében egyre nagyobb szükség van a botok nyújtotta tömegközéppont eltolodásban rejlő lehetőségek kihasználására. Értem ezalatt azt, hogy az előrébb tolt alátámasztási helyzetnek köszönhetően a hátizsák okán a természetes állapottól hátrébb tolódott súlypont gyakorlatilag csak túrabotokkal kompenzálható ki. A másodlagos tulajdonságok sorolásának csak a képzelet szab határt, de gondoljunk csak a törött végtagok sínbetételére, vagy a menedéképítésre, netán nézetelétérések rendezésére kicsit alternatív, de stílusos hegyi módon (túrabotos önvédelem :D).

Most következzenek a túrabotok típusai. Név-értelemszerűen felsorolva: rezgéscsillapított és klasszikus, valamint ezek teleszkópos és szolíd változatai és az úgynevezett féltípusok, mint például a nordic botok, melyek amolyan félutas megoldások a túra- és a sífutó botok között (kis túlzással). Az anyagválasztási lehetőségek a tömegszempont okán gyérek. Két lehetőség fedi le a piac 99%-át, mégpedig a 7075-ös aluminium és a különféle fedésszövetű szénszálas struktúrák. Előbbiek olcsóbbak ám nehezebbek, általános darabtömegük negyed kiló körül mozog. Ennél darabonként jelentős különbséggel, olyan 180 gramm tájékán vannak a szénszálas változatok. Itt jegyezném meg, hogy bár praktikátlan (és ez a közhiedelem ellenére nem sajátja az ultralight technológiáknak) a karbon botokra gyakrabban jellemző a egy darabból készített, klasszikus (karbon és klasszikus, hmmm...) design. Itt nem gyakori, de nem is egyedi a 180 gramm alatti tömeg...

A típusok után egy kis túrabot-anatómia. Minden túrabotnak három biztos része van. A hegy, a test és a markolat. A hegy általában karbid, vagy valamilyen kopásálló fémötvözet (a hibridbotoknál jellemzőek a különféle gumitappancsok). Közvetlen felettük van a tálca. Ez a felhasználástól függően sár- vagy hótálca (kosár). Leggyakrabban a gyári alapváltozatok valamilyen mindenre (semmire) jó köztesmegoldást adnak. Ezeket lehet ápgrédelni és illik is, nem nagy összeg, de specializálja a botok tartási képességeit a felhasználástól függően. Kerüljük a puha műanyagból készített menetű tálcákat, mert kikopnak és nincs többé tálcacsere...

A harmadik, talán a legfontosabb rész a markolat. Itt millió egy típus van az egyszerű fröccsöntött műanyagtól a puha, speciális habból préselt anatómiai markolatokon át a parafáig. Minél kényelmesebb, annál drágább, persze. Ezt csak a sok pusztakezes használatnál érdemes figyelni. Kesztyűben gyakorlatilag gancegál...

Csak a teleszkópos botoknál beszélhetünk a zárási mechanizmusokról. A csavarzáras típusok a legelterjedtebbek, mint azt már korábban említettem ezek kis ápolás és odafigyelés mellett optimális választások (figyeljünk a zárkenésre és a dillatációs jelenségekre a meghibásodás, vagy a megszorulás elkerülése érdekében). Más típusok közül a csapfej-záras megoldások a legelterjededtebbek, ahol egy asszimetrikus monotengelyes csap, jellemzően félfordulatnyi meghúzásával lehet az adott állásban rögzteni a szegmenst (leginkább a biciklinyereg rögzítéséhez hasonlít, de ne egészen úgy képzeljük el, mert ennek az axiálist metsző a locktengelye és nem csak simán merőleges arra). Ezek gyakorta könnyebbek, de élettartamuk jellemzően rövidebb, a csaptengely általában nem túl tartós anyagválasztása okán.

A túrabotok mérete általánosságban nem éri el a 150 centimétert, összecsukva pedig nem kevesebb mint 60 centiméter a jellemző hossz. A beállításuk egyszerű szabályt követ. Lejtőirányba hosszítsunk, emelkőirányba rövidítsünk, függetlenül a lejtőirányra mutatott útvonalunktól (merőleges, vagy párhuzamos). Értem ezalatt azt, hogy lejtőnek arccal mindkét botot rövidítsük, háttal hosszítsuk. Ezek mellett lejtőnek vállal rövidítsünk rézsün haladáskor.

Verdikt: Remélem sikerült minden fontos infót összeszednem. Amennyiben kérdés merülne fel, keressetek fel (gearmag.info@gmail.com) bátran. Még egy megjegyzés: Itt is érdemes egyszer jó minőséget választani (Leki, Gabel szintje) mert ez is évekre szól, akárcsak a bakancs.

TESZT: Gabel Mont Blanc

2010-09-08T17:41:00.011+02:00

Mivel minden utamra a bakancsommal egy fontossági kategóriába sorolva csomagolom el őket, úgy gondolom ideje papírra (monitorra) vetni Gabel Mont Blanc túrabotjaimmal kapcsolatos tapasztalataimat.

Az “expert” kategóriába sorolt teleszkópos bot darabja 260 grammot nyom, mely nem is rossz egy 7075-ös aluminiumból készült, masszív (18/16/14 milliméter csőátmérő) túrabottól (még a szénszálas darabok is 180 gramm körül futnak). A teleszkópcsatok a legegyszerűbb, de relatíve érzékeny csavarmenetes szerkezetűek. Igazából addig nincs is gond, míg nem megy bele sár (ezt kerüljük, mert kikopik és tönkremehet). A másik jellegzetes probléma, mely minden csavarmenetes szerkezetnél előfordul, nemcsak a túrabotoknál, és főleg nem csak ennél a túrabotnál az a dillatációs megszorulás jelensége. Ebben az esetben a fent a hegyen (teszem azt egy lanovka tetőállomásán), a hűvösben összecsukott és normál erővel meghúzótt rögzítések a talpállomás néhány fokkal melegebb parkolójában (esetleg akár nyáron otthonig is) teljesen megszorulnak... Ennek egyik megoldása a laza rögzítés, de mégjobb ha ezt egy kis műszerolajjal történő ápolással is kiegészítjük (én öt év alatt egyszer sem kentem át a szerkezetet, de még mindig csak ritkán szorul és akkor is többnyire az én hibámból). A GearMag ilyenkor a markolattal felfelé szállítást javasolja, mely esetben nincs szükség meghúzásra. Ez persze csak a kompatibilis táskáknál lehetséges...

Nekem, mint az a képeken is látszik kék színben van. A túrabotokon nem igazán lényeges a szín és a mintázat, így ezen csak kedves részlet a stilizált Mont Blanc térképvázlat-minta. Érdemes azonban a nem becsúszó (tehát a legvastagabb) részekre fényvisszaverő ragasztószalagból csíkot-csíkokat ragasztani, így egyrészt éjszaka is könyebben megtalálható a bot, másrészt praktikus kiegészítő a táskán hordáskor is.

A bot második legfontosabb része a hegy (a túrabotok anatómiájáról a későbbiekben még lesz szó), mely ennél a botnál karbid. Nem a legkomolyabb, nekem az egyik öt év alatt teljesen, a másik valamilyen oknál fogva csak olyan félig kopott el. Ez az olaszos anyagválogatás eredménye lehet, de gyakorlatban egyáltalán nem érződik, mert a foglalat anyag is kellően erős. Csak esztétikai hiba.

A markolat sima fröccsöntött műanyag, mert ez a darab még a korábbi Mont Blanc verzió (az újhoz képest még ráadásul anatómiailag nem is teljesen formált). A pántja is sima heveder. Ezek nem hangzanak túl jól, de tökéletesen működnek. Nem törik, nem vágják a kezet, kényelmesek és igénytelenek.

Szállításkor a viszonylag kis tömeg mellett rövid zárt állapoti méret is kedvező (66 centiméter). Kihúzhatósága normálisnak mondható 145 centiméter, melynek jelentősége kevésbé a magas embereknél (én 190 centi vagyok és 130 centiméterre húzom ki, és eddig nem találkoztam 205 centis hegymászóval, de ki tudja), mintsem inkább a túrabot-támasztékos sátorkonstrukcióknál jelentős.

A szokásos multifunkciós, semmire sem igazán jó, de mégis mindenre oké tálcákkal adják. No comment, használatban nincs jelentősége, de az nem tetszett, hogy ha cserélni szeretnénk sajnos a műanyag menet elnyírodik, már viszonylag hamar. Így az új tálcákat nem lehet egykönnyen rögzíteni.

Verdikt: Amennyire kötelező, annyira igénytelen és használatban észrevétlen darabok ezek a Gabel Mont Blanc túrabotok. A korai darabok (mint a tesztpéldány is, mely 2004-es évjáratú) még nem voltak éppen olcsók, de áruk mára sem ment feljebb (7.990,- per darab), pedig sajnos szinte minden sokkal drágább lett a szegmensben azóta. Pont puritánságuk és az olasz termékektől (kis hiányosságoktól eltekintve) nem várt minőségük és strapabírásuk miatt olyan jók. Én elégedett vagyok vele, összeszoktunk, nem is kéne más, talán csak egy kicsit könnyebb Gabel Carbon Lite, de az is majd csak amikor ez tönkremegy. Kiváló darab. Szeretjük.

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Egy éjszakás kaland a Gyilkos-tónál

2010-09-06T15:12:00.004+02:00

Lehet, jobb lenne, ha inkább anti-tesztnek nevezném az írást, vagy általános tájékoztató jellegét emelném ki. Nem is tudom. Az viszont elöljáróban is biztosra vehető az ismert mondás alapján, hogy aki „k***ának áll, ne csodálkozzon, ha megb****ák”! Vagyis hasonlóban lehet részünk Dobogókőn, Mátrafüreden, Lillafüreden, vagy más, hasonlóan frekventált helyen is, mint itt. Inkább arról lenne érdemes beszélni, hogy a természeti értékeket, hogyan lehetne kevesebb károsodással nagy célközönség számára elérhetővé tenni: valószínűleg szigorúbb szabályozással, és kevésbé „rossz gazdával”…

De jöjjön a sztori: Régóta terveztük a Gyilkos-tó és a Békás-szoros meglátogatását, hiszen kihagyhatatlan látványosságot kínál, utóbbi ráadásul sziklamászó helyként is egy különlegesség. Erdélyi tartózkodásunkat kihasználva, a Görgényi-havasok után át is ugrottunk egy éjszakára. Előtte a térképek és internet alapján igyekeztünk tájékozódni, hogy hol lehetne sátorozni (a vadkemping tilos!), vagy turistaszálláson megszállni, hogy a helyhez illően (így utólag ?!) lehessen időnket eltölteni. Végül a gyergyói EKÉtől kértünk telefonos segítséget, akik egy kempinget tudtak is mondani.

Közeledve a helyhez kiderült, hogy a kemping (=infrastruktúra nélküli sátorozó hely) valóban kilométerekre van a tótól, így tovább mentünk, hiszen a térképen (ma kapható 2002-es DIMAP „A Gyilkos-tó és Békás-szoros környéke” 1:15000-es térképről van szó!) más is szerepelt… csakhogy a jelölt kempingek már nincsenek, sőt sok más is megváltozott azóta. Ezek közé tartozik a Cohárd menedékház is, melynek helyén hatalmas félbehagyott munkagödör éktelenkedik, látszólag a gazdasági válság eredményeként.

Mérlegelve szűk időkeretünket, és a látott kemping távolságát úgy döntöttünk, hogy a „turistaszálló” névre hallgató ***-os hotelhez tartozó bungalók egyikében éjszakázunk. 20 lej/fő/éj-ért elfogadhatónak tűnt, ráadásul egy éjszakát úgyis kibírunk benne. A retro-feelingre sajnos némi kosz már rakódott, a takarítás mellett pedig szellőztetés is ráfért volna a helyre. De ne rohanjunk ennyire előre…

Kihasználva a nap hátralevő részét, jöhetett egy Gyilkos-tó séta, ill. a hely szelleme, amit valami aggregátoros indián hakni próbált életre kelteni a micshús füstjében pácolódva. A kirakodóvásárból nem hiányozhattak a színes műanyag csacsik, a tóról pedig a csónakban hancúrozó, vizet csapkodó „civilizált” áradat. Körbenéztem, hátha megindul egy újabb csuszamlás a hegyről, de a természet türelmes a magunkfajtával (velünk is, hiszen mi is részesei lehettünk az eseménynek).

Visszatérve a szállásra jöhetett a fürdés. Természetesen hideg vízben, ami persze nem baj, de mondjuk nem említeném az Encián menedékház (Retyezát) zúgó patakjánál kialakított mosdási lehetőség élményével egy lapon. A WC-ről pedig ismételten ne beszéljünk, inkább a közeli fenyőerdő illata maradjon meg emlékünkben. Fitten-frissen jöhetett a térkép, hogy a másnapi „kiszakadást a civilizációból” megtervezhessük. És ekkor jöttek a szomszédok… több is…

A buli leírásához szociológus vagy tapasztalat kell, a zene viszont egy külön asztalt érdemel. Szerencsére erdélyi barátainktól részletes ismertetést kaptunk róla. „Manele”! Ez egy transzkárpátián rétegmuzsik, mely itt tökéletesen megfért Scooterrel, a román könnyűzenével és a szocializmusból maradt viskókkal. Javasolt a kevés alvás után a korai kelés, és az áradat előtt irány a hegyek, ahol – persze csak ha mi vagyunk az elsők – csend van és nyugalom!

Zárásként pedig pár szót a Békás-szorosról: nyugati szomszédjaink, látván a hely jelentőségét, nyilván már rég átfúrták volna a hegyet, hogy megkíméljék a szorost a forgalomtól. Természetesen ez pénz kérdése. Ami viszont a szorosban van, az nem tudom minek a kérdése! Minden elismerésünk azoknak a mászóknak, akik a pesti szmogot meghazudtoló levegőben igyekeznek a hátuk mögött hagyni ezt a civilizációtól erősen szennyezett helyet, hogy fentről, csendben, nyugalomban tekinthessenek szét a lenyűgöző tájon, melyet jó lenne kicsit békén hagyni!

Verdikt: Nem hazudtolhatom meg magam, a bevezetőben írtak igazak: ettől a helytől ezt lehet várni csúcsidőben, ne lepődjön meg senki! De szépen kérünk mindenkit, hogy ha arra jár, tegyen érte, hogy ez a hely ne így nézzen ki: ne a főúton, hanem a hegyekből jöjjünk; kulturáltan viselkedjünk; ha tehetjük, ne szálljunk meg a völgyben; termeljünk minél kevesebb szemetet… és buzdítsunk ezekre másokat is!

Gyilkos-tó, Erdély nagyobb térképen való megjelenítése

TESZT: GoPro HERO HD sportkamera (2)

2010-08-30T16:58:00.002+02:00

A GoPro Hero HD kamera az első kézbevétel alapján ígéretesnek tűnt, úgyhogy szeretném megmutatni a néhány hónapos tesztek eredményeit is. A felvételeket egyetlen kivétellel (pancsolós videó) az eredeti, vágatlan formátumban töltöttem fel, melyek 3 megapixel felbontással, 30 frame/sec-el készültek.

Kezdjük talán ismét a kézbevétellel. A vízálló, ütésálló tok tényleg sokat kibír, de vigyázzunk, nehogy megkarcoljuk a lencse előtti részt. Ebben az esetben persze vehetünk újat, de mégse ezzel kezdjük. A cserélhető hátlap lenyitásával vehetjük kézbe a kamerát, juthatunk az SD kártyához, akksihoz, vagy a csatlakozóhelyekhez. Szigorú gumi szigetelés, és jó erős csat biztosítja a megfelelő zárást.

A tokon levő minden funkciót képviselő két gomb nyomogatása viszont elég kellemetlen, menet közbeni kapcsolgatáshoz nem árt a rutin. A be-, kikapcsolást, ill. a felvétel indítását és leállítását csipogó hang jelzi (ki is kapcsolható), de erre is rá kell állítani fülünket, hogy mindig tudjuk, mi történik a kütyüvel. Mivel „távirányítója” nincs, esetenként (főleg nagyobb zajban) rá kell néznünk a kijelzőre, hogy megy-e a felvétel. Ez persze sisakon, menet közben szintén nem egyszerű… talán egy fogorvosi tükör segíthet.

Mivel mindent ezekkel a gombokkal változtathatunk, sajnos az egyes funkciók elérése időigényes. Ebből következik, hogy egy kitapasztalt, általánosan bevált funkcióval érdemes használni a készüléket. Akár a felbontás, a felvételi sebesség, vagy a fénymérés módjának állításához kézbe kell venni, és végig kell menni a teljes menürendszeren. Bosszantónak hat, de valójában tényleg ritkán kell ezeken változtatni.

Ami viszont nagyon el lett szúrva, az az akkumulátor töltése. Gyárilag csak USB-ről, vagyis pl. számítógépről tudjuk tölteni (kiegészítőket persze vehetünk hozzá), de ami ennél rosszabb, az a csatlakozás. Nagyon könnyen kimozdul a kábel a csatlakozóból, ráadásul másik kábelről nekem nem is töltötte a készüléket.

Következő a kamera rögzítése. Csomagtól függ, hogy mit kapunk, ill. tőlünk, hogy mit veszünk még hozzá. A sisak változat esetében főleg ehhez való kiegészítőket tartalmaz a doboz. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, de kiemelném, hogy elsősorban zárt, kevés töréssel ellátott sisakra illeszkednek a cuccok. Szóval motoros bukók, DH-s és dirt, valamint sziklamászó sisakok előnyben, MTB hátrányban. Esetemben a fejpántról operáltam le a műanyag tartólemezt, és kábelkötegelővel sufnituningoltam rá a bukómra. Természetesen ez is jól működik. Rövid portyák esetén fel sem tűnik a súlya, több órás viseletét viszont megérezzük, ahogy fárad a nyakunk. Akárhová is szereljük, csavarral rögzíthetjük és állíthatjuk, amihez nem hátrány, ha van egy csavarhúzónk is (nem szériatartozék).

Sufnituning, Balaton Bike Fest 2010 (forrás: www.x-iont.hu)

Irány felvételeket készíteni! A látószög (170º/127º) brutális képet ad. Élmény vele kamerázni, de legyünk figyelemmel a széleken jelentkező torzításra. Ha a haverokat akarjuk felvenni, alig néhány méterről minden rajta lesz a képen. Látható, hogy a gyártó a lehető legjobbat választotta a célra. Gratula érte! Fényképezéshez persze nem ez a legjobb, de úgysem ezért vesszük a kamerát.

GoPro Hero HD, fotó funkció

Járjunk a marketingszöveg végére… a GoPro Hero HD, mint minden fényt leképező eszköz, jó időben teljesít a legjobban. Amit a kevés fényről és a hozzá tartozó kimagasló minőségről írnak, azt fogadjuk némi szkepszissel. Bár nem farkasvak a készülék, de a csökkenő fénymennyiséghez megnövelt érzékenységgel igazodik, vagyis jusson eszünkbe, hogy fényképezésnél mit jelent, ha az ISO értéket megnöveljük: pixelesebbnek, kásásabbnak hat a kép (hivatalosan: lágyabb). Sport felvételeinknél ez persze nem nyugtat meg minket.

Jó időben viszont mindenféle utókezelés nélkül is kiválóan teljesít a kamera. Szembesütő napnál van némi becsillanás, beszűrődő fény, de ami lenyűgöző, hogy az ezen kívüli dolgok láthatók, sőt színük is van. Ehhez persze középre súlyozott fénymérést kell használnunk. Egy dologra viszont figyeljünk oda: bekapcsolás után kell pár másodperc, míg a fényviszonyoknak megfelelő képet kapunk. Ha tehetjük, a téma filmezése előtt már kapcsoljuk be a készüléket, hogy kiküszöböljük ezt a problémát.

Néhány gondolat a spot, és a középre súlyozott fénymérésről. Meglepődtem, de nem csak "naplementére" használható jól a spot fénymérés. Sok esetben észre sem vesszük a különbséget a két mód között, de egyes esetekben a spot lesz a nyerő. Ilyenek: fix állásból felvétel (naplemente, autóban pl. sofőr filmezése, sötétből világosba ha a világos téma a lényeg, stb.), vagy menet közben, ha szeretnénk, hogy a kép közepe legyen minden esetben látható (ilyenkor viszont számítsunk a túl világos, beégő, és a túl sötét, alulexponált részekre). Mivel kapcsolgatása nehézkes, általában a középre súlyozott fénymérést érdemes használni.

Középre súlyozott fénymérésnél a nagy különbségek is átlagolva lesznek, így nagyobb az esélye pl. az ég "beégésének" sötét helyről kamerázva.

A spot fényméréssel készült felvételen csak a kép tényleges középpontja alapján határozza meg a készülék a fényerősséget. Ezzel jól kiemelhetünk részeket, de maradhatnak túl világos, vagy túl sötét foltok is. A felvételen ezen kívül látható, ahogy a bekapcsolás után, néhány másodperc alatt "tér magához" a kamera.

Az extrém helyzeteket valóban jól bírja. Rázkódás, víz, vagy néhány G terhelés repülésnél meg sem kottyan neki, arra viszont nem jöttem rá, hogy miért jelenik meg a képen néha egy-egy lila csík. Szerencsére legtöbbször nem zavaró, de mivel vissza sem nézhetjük a felvételt, csak később bosszankodhatunk a hibán. Apropó visszanézés és látómező: némi rutinnal és a halszemoptikának köszönhetően hamar belőjük, hogy mi fog látszódni a készített videón/képen. Néha nem lenne hátrány, ha real-time tudnánk mi történik, de nem szükségszerű. A kamerához amúgy kapható ilyen csatolható hátlap is, akinek végkép nem menne nélküle az ipar.

Vízben (megfelelő hátlappal) kedvünkre szórakozhatunk a kamerával, nem lesz baja. Érdemes többször vízbe mártani, hogy a cseppek lefolyjanak az optikáról. A víz alatti látótávolság pedig nem a készüléktől függ.

Bár a felvételen nem igazán érezni, ez tényleg egy durva, köves lejtő. Nem DH, de megteszi. Érdemes figyelni a mono hangban "rejlő lehetőségeket" is.

A mono hangról?... hát arról inkább nem mondanék semmit, azt is csak halkan. Mindenki meghallgathatja a tesztfelvételeken, melyeknél ráadásul (víz kivételével) a könnyített hátlap volt fent.

Verdikt: a GoPro Hero HD sportkamera nevéhez méltóan teljesít. Szinte kizárólag sportolási célra érdemes használni, abban viszont örömünket fogjuk lelni. Használata nem bonyolult, némi rutinnal pedig kiismerhető minden gyengéje. Miután belejöttünk már csak annyi problémánk lesz, hogy hová is fér a terrányi anyag, és ki fogja feldolgozni snittjeinket. Kellemes videózást mindenkinek!

A kamerát a Pazirik Kft.-től kaptuk tesztelésre.

TESZT: Mountain Hardwear Power Stretch Zip Tee

2010-08-27T18:03:00.005+02:00

Érdekesen alakult eddigi viszonyunk az MHW cuccokhoz. Valahogy mindig volt valami bibi. Már nem nagyon bíztam az ellentmondások nélküli anyacsavaros cuccban, mikor kaptunk tesztre egy Power Stretch Zip Tee-t. Lássuk.

A nomenklatúra hülyebiztos. Az tuti. Szóval, az anyaga Polartec Power Stretch (86% poliészter, 14% lycra, 231 gramm per négyzetméter), cipzárral (mondjuk nem half-zip a neve, ahogyan annak lennie kellene), és végül is Tee is. A kategóriája multifunkciós jellege miatt erősen meghatározhatatlan. Maradjunk annyiban, hogy nehéz baselayer, vagy light fleece. Attól függően, melyik réteg van belül és melyik kívül. Amennyiben meg kellene neveznem a kategóriát, Formula 1-es hasonlattal élve Intermediate-nek nevezném el... :D

Az anyaggal kezdem. A legjobb technikai köztesréteg-matéria, amivel valaha is dolgom volt. A Polartec mindig is a kedvenceim közé tartozott, de ezzel még a gyártó saját (amúgy is nagyon-nagyon magas színvonalát) is sikerült felülmúlni. Amit mindkét oldallal befelé tud, az a nagyon kényelmesen testhezálló, ellasztikus (nem hiába Power Stretch) jellege, melyet külön erősít az MHW professzionális hozzáállása az anyaghoz (lapos varratok, kifordíthatósághoz tervezett szűk szabás). Amit a fleece oldallal befelé tud, az egy Classic 100 (esetleg fleece-el befelé 200) hőtartó képessége, jóval magasabb szélállósággal és izzadságelvezető-képességgel. Ráadásul a simább oldallal kifelé sokkal könnyedebben viszonyul az esetlegesen ráhúzott rétegekhez, vagyis gyorsabban lehet fel és lehúzni a rávett darabokat. Ami azonban a kedvencem benne, az amikor a fleece oldallal kifelé, a soft oldallal befelé hordjuk (ekkor kevésbé melegít). Akár baselayerként (hiszen ehhez is elég finom az anyag), akár egy vékony baselayerrel viseljük, elképesztő, milyen sebességgel képes kivezetni a testfelszíni nedvességet. Olyan gyorsan, hogy a bőr szó szerint száraz marad, míg az anyag külső felületén gyakorlatilag cseppekben áll meg a kivezetett verejték. Olyan jó gyakorlatban, hogy még a szakavatott szemnek is lélegzetelállító a teljesítménye. Azt gondolom, hogy ezzel az anyaggal nem lehet mellényúlni. A Mountain Hardwear így már csak keveset tudott ehhez hozzátenni (értem ez alatt azt, hogy itt az anyag jobban villog, mint az amúgy kiváló szabás). Láttunk már példát a kiváló anyag, borzasztó design esetére, szerencsére itt az anyag ekszellenciáját a szabás nem rontotta el. A hüvelykujj-bújtatós mandzsetta kialakítás okán nagy mozgásszabadságot biztosít, még sziklázás közben is. A half-zip kellemes hőszabályozást tesz lehetővé, ha melegebbre fordul az idő. Nincs zseb, nem is kell, minek is egy baselayerre. Kellemesen magas viszont a gallér, mely szélben, vagy hűvösebb körülmények között válik fontos kellékké. A hímzések MHW-san nagyok, de aki ennyit fizet egy középrétegért, az mutassa is meg az anyacsavart :D. Tömege 230-as négyzetmétertömege okán nem kevés, de nem is sok, saját mérés szerint 320 gramm.

Verdikt: Minden környező nyári úthoz kiváló midlayer. Hótalpazni, túrasízni, téli túrázni kiváló heavy baselayer. Mint ilyen, a környezet változásaihoz az eddigi legjobban alkalmazkodó köztesréteg, amihez szerencsénk volt. Igazi MUST HAVE!

Az MHW Power Stretch Zip Tee-t az utazom.com-tól kaptuk tesztelésre.

TESZT: Quechua Forclaz 50 baselayer

2010-08-21T17:27:00.005+02:00

A nyári szezon túrafavoritjai a rövidujjú, jó nedvesség-menedzsmenttel bíró, jó árfekvésben lévő felsők. Az igazság az, hogy ebben a kategóriában, a jó árfekvés okán igencsak kevés versenyző állhat rajthoz. Egy biztos, a Forclaz 50 aláöltözet komoly oddsokat kapna egy fogadóirodánál.

A jó szintetikus aláöltözet első ismérve a poliészter anyag. Pipa. Itt megvan. A második a testformát követő szabás, so-so itt is megvan. A harmadik pedig a csöves-csatornás szövetkészítési eljárás. Nagyjából ez is oké. Akkor ez egy jó baselayer? Mindjárt kiderül.

Nagyon sokat nyúztuk mindenfelé, minden körülmények között. Azt kell mondjam, nagyon komolyan meglepett, hogy mit tud. Az anyag izzadságelvezető-képessége nagyon jó (nem egy Polartec PowerDry, de nem is kerül annyiba). Normál tempó és körülmények közé (nem terepfutáshoz) mindenhol bőven elég. A lapos varrásai nem nyomnak, még 25 kilóra pakolt nagyzsák alatt sem. Nem gyűrődik a vállpántok alá, mert szépen, szűken fedi a vállakat. Nagy terhelés esetén sem bolyhosodik ki az anyag, ahogyan azt sok drága riválisánál bizony gyakorta megfigyelhetjük.

Az Equarea anyag amúgy nem egy textilipari csoda, csupán mindent tud, amit kell. Olyan mint egy Volvo. Teszi a dolgát. Nem villog (bár az is igen jó tud lenni néha, ha sikerül kivitelezni, mint a Polartec Power Stretch reversible változatánál), csak szimplán jó.

A színvilága kiváló. Lehet kapni szürkében, feketében, pirosban, zöldben és a kedvencemben, narancssárgában. Így a láthatóság és a hétköznapi konszolidáltság is megtalálható benne. Egyértelműen nyári, hiszen vékony és rövidujjú. Ebből fakadóan, a hazánkban és -ból ésszerűen megközelíthető közép és magashegységek nyári trekkingjeihez (nem hikingjaihoz) a legtökéletesebb választás. Akkor is az lenne, ha négyszer-ötször ennyibe kerülne (mint a sokszor semmivel sem jobb konkurencia). Így viszont, hogy 1690 forint, egyszerűen verhetetlen. Teljes színskálát szerezhetünk be egy konkurens darab áráért. Nem kell sajnálni és nem is érdemes, mert bírja a strapát.

Létezik hosszúujjú változata a ragyogóbb napokhoz. Azzal is érdemes foglalkozni, mert nagyon kellemes és könnyed az anyaga, nagyon jó áron fut és bizony bírja, amit bírnia kell. Minden magyar túrázó ruhatárának kötelező kelléke. Ára és tudása is kiváló. Újabb komoly Quechua dobás. Tökéletes társa a Forclaz 50 Light fleece-nek.

Verdikt: Abszolút hazai favorit.

TESZT: GoPro HERO HD sportkamera (1)

2010-08-15T20:55:00.006+02:00

Mozdulj rá, és „legyél hős”, sulykolja a marketingszöveg, és valóban, ha jobban belegondolunk, a digitális technika terjedésével lassan már mindenkinél ott figyelnek a fényképezőgépek, kamerák, okostelefonok. Az outdoor szegmensben ez annyit tesz, hogy egy-egy látogatottabb helyszínről milliónyi – nevezzük így – „emlék” rögzül pillanatok alatt. Sokszor viszont nehéz a választás, hogy mivel induljunk utunkra, hiszen iszonyatos a kínálati dömping.

Kicsit csökkentsük a lehetőségeket, és most kizárólag a sportkamerák piacának egyik jeles képviselőjét vegyük elő. Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy de jó lenne a terepbringázáshoz, túrázáshoz egy kamera is a fotoaparát mellé, de nehéz az igényeknek megfelelőt megtalálni. Itt és most kicsit segített a Pazirik Kft. felajánlása is, hogy könyörtelenül kivesézhessük a technikát.

Kezdjük a gyártó GoPro cég honlapján látható kedvcsinálókkal, amitől – némi fotós háttérrel – kicsit leesett az állam: éles felvételek, szinte HDR-be hajló színek, nem jellemzők a beégések, gyors váltások a fényviszonyokhoz igazodva, nagy látószög (halszem), minimális rázkódás, és még sorolhatnám. Kezdett izzadni a tenyerem :)

Mivel volt választási lehetőségem, a sisak változatot (Helmet HERO) kértem, hiszen ehhez tartozik a legtöbb olyan kiegészítő, melyet a szabadtéri örömködéskor használhatunk. Bontogatva a csomagolást ezeken kívül mást nagyon nem is kapunk. Egy nem túl szószátyár – de a lényeget tartalmazó – leírás, fejpánt, sisakpánt, rögzítő tappancsok és karok, a víz-, por- és ütésálló ház csere hátlappal, akksi, kábelek (USB, TV és HDTV) és persze a kamera. Memóriakártyát külön kell beszerezni (SD), vásárlásánál pedig figyeljünk a méretre és a sebességre, hiszen HD minőségben fogunk dolgozni. Ugyanígy érdemes egy táskát is venni hozzá a kényelmes és biztonságos cipeléshez. Ja, és szoftver sincs! A mai operációs rendszerek persze felismerik, de hogy mivel végezzük az utómunkát, azt nekünk kell "eldönteni".

Első észrevétel, hogy kicsit nagynak és kicsit nehéznek tűnik, hiszen találkozhattunk már olyan sportkamerával is, amelyiknél az optika külön felrögzíthető volt, hogy se helyet ne foglaljon, se súlyt ne képezzen. Itt az egészet egyben találjuk a házzal és az akksival, vagyis ha pl. bringázáshoz feltesszük bukónk elejére, az bizony órákon át húzni fogja a kobakunkat előre. Hogy mennyire, az a tesztekből kiderül…

Nézzük a technikai hátteret: a GoPro HERO HD-t egy nagylátószögű (170 º /127º), nagy érzékenységű (kis fényhez is! ... ?!), 2,8-as rekesznyílású, 5 megapixel felbontású rendszerrel szerelték, melyet ráadásul rázkódásvédelemmel is elláttak. A felvételeket WVGA/720p/960p/1080p minőségben készíthetjük 30 és 60 frame/sec sebességgel. Mai világban lenyűgöző teljesítmény egy ilyen kis eszköztől. A fénymérés lehet pont, vagy középre súlyozott. Mivel nincs kijelzője, amin követhetnénk, hogy mit is veszünk fel, a pont és középre súlyozott fénymérésnek főként csak fix felvétel esetén lehet jelentősége (pl. naplemente kamerázása fix állásból).

A készülék mozgóképen kívül fénykép készítésére is alkalmas. Készíthetünk egyszerűen, vagy sorozatképet 2, 5, 10, 30 és 60 másodpercenként, és időzítővel is operálhatunk. A látószög viszont nem változik, úgyhogy mindenhez marad a halszem. Ez is mutatja, hogy valójában csak egy dologra használható igazán.

A kamera hangot is rögzít. Ha a realitások talaján szeretnénk maradni, ez az egy mondat elég is lenne róla, de inkább kifejtem: beépített és mono, aminél elképzelhető, hogy milyen minőség születik, ha még a tokot is rátesszük szerencsétlenre. Ha a „szellősebb” hátlapot rakjuk rá, akkor meg oda a vízállóság.

Li-ion akkumulátora egy USB kábelen keresztül tölthető (akár 1 óra alatt teljesen feltölthető), teljes üzemideje pedig kb. 2,5 óra (már ha valaki folyamatos felvételt szeretne készíteni). Hogy mi fér ebbe bele, nyilván a felvétel minőségétől és az SD kártya méretétől függ. Maximum 32 GB-os megy bele, de nem kell aggódni, eleinte nem okoz gondot egy kisebb sem.

Ami viszont hatalmas pozitívum, hogy minden beszerezhető hozzá utólag is. Vagyis attól függetlenül, hogy tényleg sokat kibír, és alapból is bőséges kiegészítővel ellátták, később is bővíthetjük vagy pótolhatjuk alkatrészkészletünket. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mindez Magyarországon hogy működik, mert már a kamera beszerzése is türelemre inti a leendő tulajdonost (az ígéretek ellenére)!

Verdikt: az igazi tesztelés elkezdése előtt is sokat el lehet mondani a GoPro HERO HD sportkameráról. A felvétel minőségére vonatkozó adatok, a kapott eszközkészlet és a neten található videók meggyőzőek, viszont kialakítása és súlya felvet némi aggályt. Ugyanígy nem hiszek a „minden körülmények között” kitűnően működő optikában, vagy a sokat dicsért hangban sem, és az is kiderül, milyen kijelző nélkül, kvázi "vakon" kamerázni.

Hogy a marketingszöveg mögé nézzünk, jöjjön a teszt… a következő írásban!

KÖNYVAJÁNLÓ: 450 erdélyi túra (Pusztay Sándor – Zsigmond Enikő)

2010-08-11T19:28:00.001+02:00

A Kornétás Kiadó tekintélyes anyagot feldolgozó, mégis egy zsebben (valamilyen nagyobban) elférő túrakalauzát jó érzés kézben tartani, hiszen az általa feldolgozott hegységek között mindenki megtalálhatja a kedvének, erejének megfelelő helyszíneket. Ami előnye – vagyis, hogy mindent igyekszik bemutatni -, az egyben hátránya is, de nem várható el, hogy teljes részletességgel vezessen be minket az erdélyi tündérkert minden részletébe.

Kézbe fogva a könyvet elsőként az időtálló keményfedeles borítóval nyugtatjuk magunkat: ezt lehet olvasni, bírni fogja. Ugyanez igaz a kötésére is, úgyhogy bátran vihetjük magunkkal a körutazásokhoz (feltéve, hogy akarjuk cipelni).

Még mielőtt belelapoztam volna, előjött a szkepticizmusom, ugyanis a túrakalauzt mint kategóriát fenntartással szoktam kezelni: egy könyvet ugyanis megírnak, lezárnak, kiadnak. Ez mind idő, és a benne rejlő információk – főleg a mai világban – gyorsan avulhatnak. Minden elismerésem azoknak a szerzőknek/szerkesztőknek, akik úgy tudnak egy ilyen munkát összeállítani, hogy az hosszú évek multán is hasznosan forgatható marad! Tehát az első, és legfontosabb információt, a kézirat lezárását meg is találjuk: 2008. május 1.

Másik fontos dolog, hogy mi is a cél a könyvvel. A szerkesztőktől szerencsére ezt is megtudjuk, vagyis, hogy az egyes helyek turisztikai leírásával szeretnének kedvet csinálni Erdély bebarangolásához/bebringázásához/beutazásához, ezt pedig megfejelik némi gyakorlati információval, nomeg a fontosabb túraútvonalak leírásával. Az eligazodást segítő tartalomjegyzéket viszont jobb lett volna előre tenni.

Aki még nem járt Erdélyben, általánosságban jól tájékozódhat a könyvből. Legalábbis a szöveges részéből, ugyanis a térképi háttér az szinte teljességgel kimaradt! Ezt hatalmas hibának tartom. Igaz, hogy a belső borítón Erdély domborzati térképe fogad, de ez csupán egy nagyon felületes tájékozódást enged. Félreértés ne essék, nem az összes létező turistatérkép kihajtogatható verzióját képzelem el a könyvhöz (azért ez sem lenne rossz ;) ), de akár kézzel rajzolt skiccekkel is átláthatóbbá tehették volna az eligazodást (ahogy ez más, ilyen jellegű munkáknál meg is van).

Miután nem tudjuk, hogy pontosan hol vagyunk (vagy szerzünk az adott részhez egy térképet), nekiállhatunk az olvasásnak. Szerintem itt jön a könyv erőssége. Minden hegységről kapunk egy általános, mégis turisztikai szempontból jelentős bemutatót: hogyan jutunk oda, milyen a hegység felépítése, mik a látnivalók, stb. Ezeket a részeket önmagában, konkrét tervek nélkül is érdemes forgatni. Némi vizuális háttérrel, vagy a mellékelt képeket segítségül hívva megszülethetnek a következő, vagy távoli túratervek, nyaralási (telelési) helyszínek. Ha kiválasztottuk a szívünknek kedveset, akkor következhetnek a túraleírások.

Na ezek szűkszavúak. Még a kolostorok másolói is visszakérdezhettek volna ezek alapján, hogy akkor az itinerárium (útleírás) következő állomására mit is fessenek. Térkép nélkül szinte semmit sem érnek, hiszen aki tapasztalt túrázó, az nem tudja, hogy kire van szabva, aki pedig tapasztalatlan, az igazán el sem igazodik rajtuk. És ismét ott vagyunk, hogy hiányzik a térkép. Ráadásul Erdély azon hegységei, amelyekről van turistatérkép, rendelkeznek a hátoldalukon ilyen (vagy részletesebb) leírásokkal.

A fejezeteket a gyakorlati információ, a szálláshelyek, hegyimentő szolgálatok adatai zárják. Fontosak, de a helyszín meglátogatása előtt mindenképpen ellenőrizzük érvényességüket!

A könyv képanyaga között színes, és szövegközi fekete-fehér képek vannak. Nem sok, de szép válogatás. Természetesen ma már akár az interneten is találunk az adott helyekről rengeteg felvételt, amivel kiegészíthetjük ismereteinket, és kitűnő kedvcsinálók is lehetnek.

Verdikt: a Kornétás Kiadó 450 erdélyi túra című túrakalauza mindenkinek ajánlható, aki szeretné megismerné Erdély hegyeit, vagy már ismeri egyes részeit, és szeretne többet megtudni általánosságban. A könyv erősségét a hegységek, tájak leírását tartalmazó részek adják, míg a túraleírások és a szállásinformációk inkább iránymutató lehetnek. A leírásokhoz szerezzünk be térképet, a többit pedig saját tapasztalatunk, és friss adatok felkutatásával egészítsük ki!

TARTÓS-TESZT: Rafiki lecipzározható szárú nadrág

2010-08-08T20:57:00.001+02:00

Áldjuk a nevét annak, aki megalkotta a lecipzározható szárú nadrágokat! Több okunk is van rá: ahogy jön a jó idő, ahogy megyünk egyre feljebb, ahogy kezdődik a bozótharc, vagy változik a terep, ahogy közeledik a rossz idő, és ahogy telik a zsák, megjelenik a szájszéli mosoly, hogy uggyanmá’, könnyen megoldható! Hiszen egy ilyen nadrág – ha jó -, akkor olyan széles spektrumát nyitja a lehetőségeknek, hogy lehetetlen kihagyni!

Magam részéről mindig nehéz nadrágot találni a hosszú lábaimra, általában vagy a hossz, vagy a derék nem stimmel. Ezek mellett pedig nyári időben egyszerűen nem tudom elviselni a műanyagokat, szóval még pamutnak is kell lennie. Viszont, ha valami bejön, akkor a kisebb bosszantó hibákon is felül lehet emelkedni.

A Rafiki nadrágja hosszban jó, derékban nagy, ergo mindig övvel kell hordanom. Ez persze korántsem hátrány, hiszen az öv – ha erős – más helyzetekben is segíthet, ráadásul bicska, esőzsák, satöbbi is ráaggatható, a túra céljától függően. Na itt jön az első apróság… kb. 3 cm-nél szélesebb övvel ne nagyon próbálkozzunk (ezt vásárlásnál érdemes az övkészletünkkel összevetni). Az öv más szempontból is szükséges, ugyanis nem gombos, hanem patentos a nadrág, és egy egyszerű pössentésnél is hajlamos a kikapcsolódásra.

Ha felvettük, és rajtunk is marad, akkor viszont nagyon kényelmes. Könnyű, igazi nyári anyagát meg sem érezzük. Két zseb elől, kettő hátul, kettő a combon oldalt, mind-mind a pakolást segíti. Kialakításuk nem tökéletes, de ezen is felül lehet emelkedni. Ami három év alatt elfáradt: egy patent a combzseben, és a slicc cipzárja. Minden egyéb bírja, ill. nyilván függ a használattól is.

A nadrág lényege a lecipzározható szár. Ha leszedjük az alját, akkor egy térd fölött végződő rövidnadrágot kapunk. A térdízületet nem zavarja a cipzár helye járáskor, szóval jól eltalálták a leválasztás helyét. Egy másik nadrágom praktikumát viszont itt sajna nem találjuk meg, vagyis a cipzár kiosztás azonos, ergo a cipzárkocsik az alsó szárakat boldogítják, és a felvételnél meg kell nézni, melyik szár melyik oldalhoz illeszkedik. Azért persze nem olyan bonyolult! Egy dolog viszont nagyon el van találva, bár ez nyilván nincs a használati lehetőségek közt jelölve: mind a két cipzár előre nyílik, és így megoldható, hogy a térdünknél elől félig lenyissuk a szárakat. Aki még nem próbálta, nagy melegben (mikor nem szeretnénk leégetni a lábszárunkat a napon, de majd’ megsülünk a melegtől) nyissa ki félig a cipzárakat, és a járás során mintegy „kéményhatás”-sal működnek a szárak, az áramló levegő pedig kellemesen hűti a lábunkat.

Ami még hozzátartozik: a drap szín úgy őrzi a gyephavasok és rétek bebarangolásaink emlékét, ahogy azt semmilyen kitűző, vagy képeslap nem adhatja vissza, de az agyagosabb részek is nyomot hagynak a szárakon, vagy a kicsúszások helyén. Tehát ha utcára, akkor oda, ha terepre, akkor utána utcára biztos nem lesz jó. Ami viszont igen jó hír, a vékony pamut anyag és a varrások az évek alatt sem engedtek a kirándulás-szeretetükből. Tartós darab! Ja, és igen gyorsan szárad eső, vagy patakátkelés után.

Verdikt: a helytakarékos pakolás, és a változó körülmények kitűnő nyári kellékei a lecipzározható szárú nadrágok. A Rafiki bemutatott darabja kisebb hibái, ill. tervezési gyengeségei ellenére is hosszú évek óta jó partnerei túráimnak, és valahogy nagyon szívesen nyúznám még hosszú időn keresztül. Nekem bevált, nektek is ajánlom, vagy keressétek előnyös tulajdonságait felvonultató társait!

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Gyopár Panzió és Kemping, Torockó

2010-08-05T20:15:00.003+02:00

ORSZÁG: Románia
HELY: Torockói-medence
MAGASSÁG: 475 méter
TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 500 kilométer
TELEFON: +40 744 542 563
CÍM: Gyopár Panzió és Kemping, RO–517610 Torockó (Rimetea) 157/a.

KOORDINÁTÁK: 46.4695 É ; 23.5765 K
MAIL: gyoparpanzio@gmail.com
WEB: www.gyoparpanzio.hu
BESZÉLT NYELVEK: magyar, román, francia, ~német, kézzel-lábbal bármi

A torockói Gyopár Panzió és Kemping valójában egy „völgyigunyhó” Erdély szívében, hiszen a Torockói-medencében szinte csak felfelé indulhatunk innét. Helye azonban meghatározó, vagy remélhetően mind többek számára lesz az. Miért? Mert aki még nem járt Erdély hegyeiben, annak talán az egyik legjobb kiindulópont, vagy kedvcsináló a Torockói-hegység szikla szorosokkal, szurdokokkal és meredek falú hegyekkel teletűzdelt vadregényes tája; aki a Keleti-Kárpátok gerinceit célozza, annak a félút üdítő pihenőhelye, aki pedig a kulturális emlékeket keresi, ideális központ innét, ebből a magyar szigetből indulni a környék látványosságai felé.

Megközelítése közúton a legegyszerűbb, ami a határ átlépésétől számított néhány órás „ingerkavalkád” után komoly felüdülést jelent. Járművünk és saját épségünk érdekében is legyünk óvatosak! A szállást Torockó előtt, attól egy kellemes sétányira találjuk a Nagyenyed (Aiud) felé vezető út mellett. A fákkal határolt, virágokkal tarkított udvaron hamar belebotlunk a mindenben segítőkész házigazdákba.

Habár fedett kerékpár tároló nincs, mégis szívesen látják a drótszamáron érkező vendégeket is. Biztos vagyok benne, hogy hegyi-, és városnéző bringatúrák kezdőpontjához is megfelelő a hely. Ha kedves háziállatainkat szeretnénk nyaraltatni, akkor viszont érdeklődjünk előre, mert az amúgy barátságos házőrzővel nem biztos, hogy jól ki fognak jönni.

Kedvünk szerint aludhatunk a panzióban, faházban, vagy sátorozhatunk is. Szerencsére amit lehetett fából készítettek, mely tökéletesen illeszkedik a környezethez. A gondozott, gyerekbarát kerthez tiszta szállások, kulturált illemhelyek, zuhanyzók társulnak. Hideg-meleg víz, áram van, térerő és internet nincs, vagyis amit tölteni kell, azt megoldhatjuk, de szerencsére a kikapcsolódás aktivitása is megőrződik (annak, aki ezt szereti).

Kérhetünk étkezést is, sőt az árak szempontjából minden bizonnyal így járunk a legjobban. A félpanzióhoz reggeli és vacsora tartozik, utóbbi házias, idényjellegű ételeket jelent, melyből annyit kapunk, hogy biztos nem maradunk éhen. Étlap nincs, sőt büfé sem, de ne féljünk igényeinkkel, kérdéseinkkel a háziakhoz fordulni, találni fognak megoldást.

Ha bevackoltuk magunkat, már csak a hegyek felé kell venni az irányt. Karnyújtásnyira találhatók olyan látványosságok, mint a Székelykő, Vidalykő, Szolcsvai-búvópatak, Bedellő és cseppkőbarlangja, a torockószentgyörgyi vár, vagy a sziklamászás szempontjából is vonzó Tordai-hasadék (jelenleg /2010. nyár/ a 4 hídból 3 hiányzik, úgyhogy nagyvíz idején a hasadékban vezető út járhatatlan!), a távolabbi, esetleg felmálházva innét körtúrára indulók számára elérhető célpontokat pedig nem is sorolnám. Aki még nem látta, kihagyhatatlan hely Torockó is, mely világörökségi helyszín is.

Verdikt: a torockói Gyopár Panzió és Kemping egy hosszabb utazás közepére, vagy akár több hetes kikapcsolódásra is kellemes hely. Ajánlott az étkezést is bevállalni, érdemes beszélgetni a háziakkal, és jó sokat kell túrázni a környező hegyekben, szurdokokban. Fűtetlenségéből adódó hátránya, hogy csak májustól-szeptember végéig (jó idő esetén tovább) van nyitva, látogatottsága miatt pedig – bár sátrazni mindig van hely – jelentkezzünk be előre.

Gyopár Panzió és Kemping nagyobb térképen való megjelenítése

KÖNYVAJÁNLÓ: Boorman & McGregor - Long Way Down

2010-07-24T19:52:00.004+02:00

Mindig is vonzott az adventure travel szellemisége. Történjen bár az terepjárón, kombi Volvo-n, vagy túraendúrón, a flash majdnem ugyanaz. A tökéletes szabadság és kaland verejtékes (olykor véres) élményekkel fűszerezve. Igen. Oda is kell sátor és hálózsák. Ott sem mindegy mit viszel és mekkora terjedelemben (főleg motoron). Ezek a borostás kalandok életre szólnak. Életre még az olyan Dakart járt fickóknak is mint Charley, vagy a világot (vagy inkább az Univerzumot :D) körbeutazó Obi Van mester. Mindezek mellett a két jó barát mély részletekbe enged minket betekinteni az igaz Afrikából csakúgy, mint a szenvedésből.

Részletes, útvonalat és felszerelést egyaránt alaposan bemutató darab ez a könyv. Nekem ez különösen kedves. Arról nem is beszélve, hogy szinte a részletekbe menően igényes felszerelést vittek magukkal a srácok, kezdve a két Királynőtől (R1200 GS Adventure), a legapróbb Princeton Tec fejlámpáig. Bravó.

Az út maga tökéletes választás. John O'Groats-tól Fokvárosig (tizenhét államon át). Ez nem mond el mindent. Főleg nem Róma forgatagát, Líbia homokját, Egyiptom Nílusát, Etiópia köderdőit, Ruanda vérszagú csendjét és Namíbia Skeleton-partját. Charley és Ewan tényleg utazott. Láttak Afrika arcaiból szinte mindenfélét. Félelemmel és sztereotípiákkal teli elmével indultak és – bár erről csak ők nyilatkozhatnak igazán – egészen más emberként tértek vissza erről a csodás földrészről.

Akiben él a laprugós kalandtúrázás gyertyalángja, abban ez a könyv felébreszti a kisördögöt (na nem mintha a GS-ben laprugó lenne :D). Viszketni kezd a dolog, mehetnéke támad az embernek. A szerencsések neveznek a Bamakora, a még szerencsésebbek felülnek egy Tenerére, vagy GS-re, esetleg KTM-re. Elgurulnak a Touratech-hez és felmálházzák a lovat. Esetleg négy keréken kimennek Hernádra és buckalakóékkal prooffá teszik a verdát és uccu... Igen, így kéne legyen, mert az ilyesféle poros kalandok minden férfinek járnának...

Verdikt: Vegyétek meg. Amennyiben menni készültök azért, ha meg nem azért. Jó érzés lesz, mikor szalad a szem a sorok között és Afrikába repít minket, szinte halljuk a boxert, nyeljük a port. Aki indul keressen fel, szívesen segítek a cuccban :D. Amíg pedig itthon az ember a mókuskerékben, addig – hogy Ewan egyik reklámját idézzem – legyen a kaland illata a levegőben. Ez az egyik kedvenc közepesen-könnyű könyvem...

TARTÓS-TESZT: Quechua 2 Seconds Simple '08

2010-07-22T12:58:00.010+02:00

Érdekes feladatot adott a Decathlon saját márkája az európai outdoor piac sátorgyártóinak a „feldobhatós” sátrakkal. A fejlesztések mára jutottak el oda, hogy átlépték a csak autóval szállítható mérethatárt, persze lefelé. Csak az a családi pizza ne lenne…

A történet valamikor a jelen dekád közepén kezdődött a francia Sallanches településen, a Mont Blanc lábánál. Néhány, vélhetően túl sok éjszakát a szabad ég alatt töltő ember, kik közül a legtöbb feltehetően mérnöki diplomával is rendelkezett, megalkották a világ eddigi legpraktikusabb kempingsátrának koncepcióját (PCT/FR04/003220 - PCT/FR2006/002190 szabadalmak). Az elv az volt, hogy ahol nincs szükség extrém szél és vízállóságra, ott elsősorban inkább a kényelem és praktikusság számít. A kényelem alatt itt az egy főre jutó nagy belteret és a kis tömeget, a praktikusság alatt pedig gyors felállíthatóságot és összecsomagolást értik – gondolom.

A Decathlon-ban, a vándortábor sátor néven futó kategóriába tartozó seconds sátrak széles választéka áll rendelkezésre, mint forma, mint szín tekintetében. Nálunk most a skála legkisebb és legolcsóbb tagja járt. Nem mondom, hogy látszott is rajta, de azért mégis... Hétezer forintért ma kb. 8 kiló disznóhúst kapunk, vagy egy középkategóriás farmert, de hogy ezért sátrat és nem is a Tuskóból és nem is ócskát, az valami elképesztő. Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva kis hazánkban...

Márpedig ez a sátor ennyibe kerül, ha nem akciós. Az ár-érték arány kulcsa egyszerű: a Decathlon miután legyártatta a cuccot, egyből eladja a saját áruházaiban, nem pedig továbbadja egy nemzetközi disztributornak, aki egy országosnak, aki egy boltnak, aki nekünk.

Ez körülbelül kétharmadával csökkenti a végső értékesítési (másutt kisker) árat. Vagyis ha azt vesszük, akkor ez a sátor nem hétezer forint, hanem tizenöt. Mondjuk ez még mindig kevés lenne...

A szerkezet lényege egy ultrahajlékony és tartós (mondjuk ezt majd az idő eldönti, de a két éves garanciát bizonyosan kibírja) üvegszál fajta, melynek pontos anyagáról – jogosan – mélyen hallgatnak. Ebből készül a kesze-kuszán formált váz, amitől az egész olyan zseniális lesz. Az PU bevonatú poliészter dupla rétegű anyag átlagos. Ebben a típusban élénk-kék és sötét-almazöld színekben áll rendelkezésre (az újabbakban létezik piros, világoskék és sötétzöld is), mely utóbbival talán a legkevésbé zavarjuk meg az erdő képét. A sátoralj polietilénből van, ami szintén szokásos ezekben a körökben, a színe fekete ami azért jó, mert minden kosz meglátszik rajta, így viszont könnyű a sátor belsejét tisztán tartani. A tapasztalatom az, hogy az anyag gyorsan gyűrődik, ami nem jó, mert a gyűrődések növelik a beázás veszélyét. Apropó beázás. A sátor kifeszítetlen állapotban (ez mondjuk nem róható fel neki) hajlamos a beázásra. Kifeszítve ez kevéssé jellemző, bár ez nem is magashegyi sátor. Fesztiválokra jó lesz...

A sátor felállítása tényleg két-három másodperc. Komolyan. Csak fel kell dobni és megigazítani, bár a Quechua-nál már finomítottak ezen, az úriember a videón kényelmesen leteszi. Biztosan jó sokat gyakorolta, mert nekem nem ment. A gyakorlás nem árt az összecsukáskor sem, mert az a művelet bonyolultabb része. Addig érthetetlen, míg pontosan rá nem jön az ember, bár persze a tokba be van varrva a teljes utasítás (és szépen okosan a peckek és a zsinórok is). Jól begyakorolva kb. tizenöt másodperc az egész, bár kisebb csuklóerő kell ugyan hozzá, de negyven kiló felett azért csak megküzd vele mindenki. Megjegyezném, hogy annál a résznél, ahol rá kell térdelni a szétnyílás megelőzése végett piszkosul össze tudjuk magunkat sarazni, ráadásul általában reggel szokás sátrat bontani, ami két okból is rossz. Az egyik az, hogy reggel még száraz időben is harmatos a felszín (tehát bizonyos a dzsuva), a másik pedig a reggeli tisztaruha effektus hirtelenhalála sátorbontásnál. Nagydarab, hosszúkezü delikvensek előnyben. A többieknek szívás.

A sátorhoz alapban ötödcolos (fél centis) acél cövekek vannak, melyek számába természetesen bele lett kalkulálva a feszítő zsinórzat is. Itt is lehet ápgrédelni a felszerelést, ahogy számoltam a szintén decathlonos ultralight aluminium cövekekkel 13 dekával lehet megvágni a súlyát, ami gyárilag 2,7 kiló. Könnyű, tényleg könnyű.

A bejárat a lábaknál van, legalábbis ott célszerű. Egy darab van belőle, ami óriási, bőven elég az egymás zavarása nélküli ki-be járkáláshoz. A sátor két személyre van kiírva és tényleg akkora, a belső szélessége 210x125 centis. Ez tényleg két személyes, de nincs előtere, vagyis nem nagy (kb. 20 centis), éppen a cipőknek elég, tehát arra jó, hogy a róka ne vigye el, meg hogy reggelre alaposan kihűljön, bepárásodjon. A hátizsákoknak, főleg a nagyobbaknak csak a fejek alatt van helye (vagy az autóban :D), ahol nem éppen a legkényelmesebb, de még nem zavaró. A belső sátor egy szokásos anyag-szúnyogháló kombináció, így tehát a melegebb időszakokban is rovarmentes éjszakánk lehet, feltéve, hogy nem hagyjuk nyitva a hálót. Mindkét oldalon kis hálózsebek vannak a telefonoknak satöbbinek. A belmagasság normális, kedves kis 90 cm áll rendelkezésre, ami gyakorlatilag kényelmes ülést tesz lehetővé a sátorban.

Csak a családi pizza ne lenne... Igen-igen pizza. Nem hülyültem meg, a gyári csomag egy ötvenhat centi átmérőjű korong, aminek vastagsága a benne szorult levegőtől függően öt és tizenöt centi között váltakozik. Leginkább egy extravastag óriás-pizzára hasonlít. A csomagolás kiválóan asszisztál a sátor elrakásához, a cipzárak nem szorulnak és nem csipődnek be. Az anyag erős és strapabíró, jól megvarrott négy fülecskével a hátizsákra való rögtítéshez (ami 25 liter feletti táskáknál nagyjából négy minikarabíner felhasználásával megoldható). A kézben szállításhoz van rajta egy nagyobb és erősebb fül is.

Összességében tetszett a sátor, amit főként árának köszönhet. A koncepciót érdekesnek és mostmár főleg elég kiforottnak is tartom a “mindennapi” használathoz.

Ami viszont mindenképpen említést érdemel, hogy nemcsak ekkora méretben áll rendelkezésre. Szinte minden igényhez van seconds sátor, ami nagyon ritka. A másik lényeges szempont, hogy ez a sátor a legnagyobb fesztiválguru. Minden zenei fesztiválon millió darabot látni, ami nem véletlen.

Verdikt: Az ötlet király, a minőség jó, a praktikum tuti, mi is kéne más a Szigetre. Nekem tetszik, meg is tartottam. Autóval kempelni nincs jobb, hiszen végülis arra tervezték...

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Dom Planincev

2010-07-19T23:11:00.007+02:00

ORSZÁG: Szlovénia

HELY: Logarska Dolina

MAGASSÁG: 837 méter

TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 450 kilométer

TELEFON: +386 (0) 35 84 70 06 és +386 (0) 31 26 97 85

MAIL: domplanincev@gmail.com

WEB: www.domplanincev.si

BESZÉLT NYELVEK: angol, szlovén

Aki egy kicsit is jobban ismer, tudja, Szlovénia nekem szerelem (I feel sLOVEnia :D). Pici és tökéletes. Nem feltétlenül szeretek sokat menni azért, hogy hegyet mászhassak, vagy ethnózzak, esetleg sósvizet lássak. Ez' alkalommal egy igazán közeli és csodálatos hely egyik legjobb turistaházába kalauzollak el benneteket, mely nem véletlenül GearMag ajánlás!

A Dom Planincev a Logarska Dolina szigorú falakkal határolt trogjában, annak is a belső egyharmadában található. A pompás architektúrával konstruált loghouse, melyben az a jól ismert hóváró érzésünk támad. Terméskő és rönkfa, maga az álom. A ház összképe a kéménnyel, az esztétikumával, már-már brand-szerű. Tényleg bélyegre való. A szobák kellemes méretűek, de nem nagyok. Néhol emeletes-, néhol francia ágyasak.

Ennél is nagyobb szám a konyha. A kellemes ízvilágú vidékies szlovén konyha mellett hagyományos grillek és sült-húsok is megtalálhatóak az étlapon. Az itallap tömény- és bor-sora magyaroknak nem was ist das, lejjebb a szokásosak tanyáznak (Lasko Pivo :D). Ez már csak így van...

Az árazás 2009-ben normálisan alakult, de közben a válság bolygatta speciál-turisztikai szegmens átállt a PORra (Price-On-Request). Szóval menjenek mailben a rikvesztek és lesz aktuál prájsz... Ebben partnerek az üzemeltetők, főleg angolul. Annyira, hogy egy-ízben éjszaka kellett sátorfát szedni, sürgősségi (hazai) okokból. Tulajkeltés zörgetéssel, álmos szemmel tulaj-előmászás, bocs érted ez van, persze teljes árat kifizetjük. Neeeeem – így a tulaj. Arról szó sem lehet, fél éjszaka az fél ár. Vis major, az vis major. Ilyenek a Planincevben...

A házból közvetlenül indul az Ojstrica, a Kroficka, Planjava és a Skarje útjai közül számos. A közelben (Logarski Kot, mely tulajdonképpen a Logarska Dolina vége) a Slap Rinka (vízesés) kötelező, a fecskefészek szerű látványponttal. A Dom Planincev másik nagy előnye a biztonságos parkolási lehetőség a ház előtti kavicsos parkolóban (a Dolina elején az egyetlen be- és kijárat sorompóval zárt, az út néhány euró erejéig fizetős, ne sajnáljuk, jóra költik). Majdnem egészen a Klemenca Jama-ig látni lehet út közben az autót, a nagyobb csúcsokról nem is beszélve.

Logarska Dolina azonban a joviális, trekking bringás, sétapálcás utazónak is maga az álom. Csend és nyugalom. Tulokborjak és kecskegidák, pisztrángos csodapatakok, csendes, sötét, mély-levegőjű fenyvesek. Kiégni készülő cégvezetők, válságtól viseltes befektetők igazi rehabja. Maga a lélek pompája.

Verdikt: A hegymászók, jégmászók, sífutók, túrázók, fotósok, gearbloggerek mekkájában az igényesebbeknek a Dom Planincevben a helye (bár szerintem a téli nyitva tartás is erőst on request). Igazi európai Yosemite. Lájkoljuk...

TESZT: Teva Cardenas Fisherman

2010-07-15T19:40:00.009+02:00

Vannak az outdoor piacnak prémium szegmensei, melyekben mindent a design, a kiváló anyagok és a magas kidolgozási minőség vezérel. Természetesen a lábbeligyártó cégek közül is jó pár ilyen sorolható fel. A technikai szegmenstől (Raichle), a kvázi munkaszegmensen (Courteney) át, egészen a szabadidős piacrészekig (Panama Jack) mindenhol jellemzőek ilyen cégek. Nos, a legkevésbé sem gondoltam volna, hogy a Teva nálam egyszer ilyen prémium szegmensbe kerül. Persze az is igaz, hogy pont a Teva szkeletírozott lábbelijeinek zászlóshajóját kaparintottuk meg egy újabb könyörtelenül őszinte tesztre...

A Cardenas Fisherman egy speciális felsőrész-kategóriát képvisel. Nem cipő, mert nem zárt. Nem papucs, mert zárt :D. Végül pedig nem szandál, mert nem Achilles-hevederes zárású. Bár igaz, hogy még talán a szandálokhoz van a legtöbb evolúciós köze. Ezeket a hibrid szabású felsőrésszel készített lábbeliket szaknyelven szkeletírozott cipőknek nevezzük, ez jómagyarul fordítva nagyjából „szandacipőt” jelent :D.

Az alapanyag a bőripar míves gyöngyszeme, mely minden tradicionális bőrcserzési eljárás mellett beveti a XXI. század technológiai fegyverét is. Ezt mi csak DWR-nek nevezzük, bár az igazság az, hogy ez a bőröknél egy kicsit többet jelent. A lényege azonban ugyanaz: a kikészítési eljárás során a mikropórusos natúrbőr pórusai közé egy természetes eredetű hidrofób filmet visznek fel, így a víz a vásárlás után még jó ideig el sem jut magáig a bőrig, mert lepereg arról. Gyakorlatban ez használattól függően néhány hónap (szóval tartósnak mondható, és így minőségi az eljárás), de ennek ellenére nem zuhanyzópapucs. A bőr sosem lesz igazán az...

A másik ütőkártya a belsőtalp. Amikor felveszi az ember, kifejezetten luxus-feelingje támad (amit az árcédula is alátámaszt, de erről majd a végén). Ennek oka a Teva által Shoc Pad névre keresztelt szerkezetben keresendő: ennek anyaga nagyrészt környezetbarát (klórmentes eljárással készített) EVA (etilén vinil acetát) és kisebb részben poliuretán. Nagy kombó. Ráadásul olyan kellemesen vonták be a finom bolyhosnak ható burkolattal, hogy kvázi nyuszifülön járunk benne. Nekem lúdtalp-betétet kell hordanom, amelyet ebbe értelemszerűen nem tehetek bele, de őszintén szólva nem is kell, mert annyira tökéletes az anatómiai formáltsága. Az egyetlen hibája, mely mindenkinél és minden körülmények között fel fog merülni, hogy a belsőtalpban van egy dizájnos mintázat, melynek barázdái fél milliméter mélyek. Ezekbe pedig szempillantás alatt művészien bele tud (és bele is) ül a dzsuva. Amit utána nagy gusztán kellemesen össze-konglomerálódott darabokban lehet kivakarni belőle. A higiénia így csak négyes.

A talp (az igazi talp) sekélyen bordázott, jó tapadású (az a vizesen járólapon nyekergős típus) Spider365 gumiból készült. Érzésre hozza a Vibram szintjét...

A szerkezet kényelme a betörést követően kiváló. Nem érdemes szorosra húzni, mert a masszív bőr bizony erősebb az emberénél. Már a szegycsont-bordák flash is hozza egy csúcskategóriás skelly túlkirály dizájnját, hát még a középen végigfutó, nem véka alá rejtett nagyszerű tarajos illesztés. Az egész olyan, mintha egy bordás-krokodilt húztunk volna a lábunkra. Ennek ellenére nem krok'dendisen spártai, mert belül finom és puha szövettel szegett. A design, a struktúra és a kényelem jelesen is túlmutat.

A 770 grammos páronkénti tömeg ebben a kategóriában sok, de nem is terepfutó skelly ez. Elég jól szellőzik a rövidnadrágos óvárosi sétákhoz, de még elég zárt egy őszi gyöngyvászon-gatyás spacírenhez is. Külleme okán akár színházba is jó és még vezetni is álom benne...

Verdikt: Ez az egyik legjobb szkeletírozott cipő szerte e szegmensben. Mindent tud, amit tudnia kell. Mindenhová hordható, amire rásüthető a séta (ethno, alkalmi, hétköznapi). Ez pedig nagy előny. Ennek persze, mint mindig ára van: 31.990 HUF (szép ország, a kinti ár másfélszerese, ott 90 USD). Én személy szerint imádom.

MAGAZIN: Kulacsok minden helyzetre

2010-07-09T23:37:00.006+02:00

Testünk háromnegyede víz, így induljunk akár sétálni, akár túrázni, mászni, bringázni vagy futni, még rövid távon is szinte létfontosságú, hogy folyadék-utánpótlást vigyünk magunkkal. Ennek módja elsősorban stílusunktól és aktivitásunktól függ. Másodsorban azonban érdemes figyelembe venni néhány dolgot, amelyekről szeretnék kicsit többet is elmondani.

A kulacsok legfontosabb használati tulajdonsága, a méret. A leggyakoribb kulacsok szabványos ötszáz, hatszáz, ezer és ezerötszáz milliliter térfogatúak. Persze vannak ezektől eltérő kulacsok is, általában kisebb méretekben, hiszen egy-egy rövid kocogáshoz nem ritkán kétszáz milliliter méretű (gyakorta kézfejre, vagy övre applikálható) ivóalkalmatosságok is piacra kerülnek. Logikusan minél rövidebb útra indulunk, annál kisebb palack kell. Ugyanez igaz az aktivitás intenzitására, vagyis, minél kisebb az aktivitás mértéke, annál kisebb az egységnyi időre jutó vízigény és így a kulacsmérettel szembeni elvárás. Persze ez csak iránymutatás, általánosságban azonban az összes ivóvíz-szállító alkalmatosságra igaz (ideértve a vizestasakokat is). Például a hetvenes zsákhoz két másfeles kulacs dukál, a harmincashoz két literes, az övtáskákhoz meg felesek (naná :D).

Sokan nagyon fontosnak tartják a kulacsok anyagát (így mi is), de annak túlmisztifikálása előtt érdemes egy annál sokkal fontosabb praktikus szempontot, mégpedig a kulacs száját és az azt záró kupakot górcső alá venni. Miért fontos ez? A nagyobb szájú kulacsot sokkal könnyebb tisztán tartani (ám nehezebb hozzá szívócsövet találni), a még szélesebb nyílás pedig még egyes víztisztító berendezésekhez (például a sokat emlegetett SteriPen) is elvárás. A kupakot is érdemes szemügyre venni. Általában két alaptípust különböztetünk meg. A gyorszáras és a csavaros típust. Előbbi elsősorban a futáshoz és kerékpározáshoz való, ahol az instant elérhetőség primer szempont. Utóbbi minden máshoz tökéletes. A lényeg, hogy a csavaros változatra szinte minden esetben rögzíthető a karabiner. Melynek gyakorlati haszna inkább nyitási segédeszközként, mint rögzítőként ismert.

Persze az anyag sem mindegy. Ez befolyásolja a kulacs tartósságát, tömegét, árát, reciklálhatóságát és hőtartóképességét egyaránt. A klasszikus kulacsok fémből (főként alumíniumból, kevésbé rozsdamentes acélból) készülnek. Az alumínium előnye a kis tömeg, a relatíve kicsi szag- és íztartó faktor (ez azt jelenti, hogy a korábbi tartalom íze és szaga általában ritkán észlelhető számottevő mértékben a következő töltet esetében). Bár én ennek ellenére a fémkulacsokban inkább csak tiszta vizet hordok. Hátránya, hogy ezeket a tulajdonságait rendszerint csak valamilyen kopoliészter belső bevonat segítségével tartja, így ezek közül csak a BPA mentes változatok a megfelelőek. A nemesacél hasonló tulajdonsággal bír, kivéve a nagyobb tömeget (ám cserébe némileg strapabíróbbak). Közös hátrányuk a nem átlátszó mivoltuk, így nehéz megbecsülni a bennük lévő folyadék mennyiségét. Napjainkra egyre divatosabbak a különféle műanyag alapanyagú kulacsok (ide értve a vizestasakokat) is. Ezek között a legelterjedtebbek az LDPE (recycle-4), a HDPE (recycle-2), a polipropilén (recycle-5) és a polikarbonát (ritkábbak a kopoliészterek). Általános tulajdonságuk a kicsi tömeg. Ráadásul elviekben (ez nem mindig tükröződik a bolti árakban) a gyártásuk is olcsó. Az LDPE (kis sűrűségű polietilén) puhább, így jobban viseli az ütéseket, de könnyen lyukad. Futóknak tervezett kézikulacsok általános alapanyaga. A HDPE (nagy sűrűségű polietilén) erősebb, ám így nehezebb (ez is képes kilyukadni, bár ehhez azért komoly behatás kell). A polipropilén a személyes kedvencem, mert nagyon könnyű tömege mellett erősen strapabíró, bár ez is képes léket kapni, ám cserébe sokkal kevésbé reped, mint a polikarbonát. Még valami: nem annyira forróital párti alapanyag, de a mosogatógépet még éppen elbírja. Sajnos, mint ahogyan azt az eVent esetében is tapasztalhattuk, a célra legmegfelelőbb alapanyag rendszerint nem a környezettudatosság szobra. Így van ez itt is, hiszen a legfontosabb szempontokat (kis tömeg strapabírás, folyadékszint láthatósága, olcsó gyártási folyamat) magába foglaló alapanyag a polikarbonát. Nagyon nagy hátránya praktikai előnye is egyben, hiszen tartósságát egy BPA (biszfenol-A) nevű adaléknak köszönheti, melynek újrafelhasználhatósága napjainkban még erősen aggályos (akárcsak a Gore-Tex és az eVent alapanyagául szolgáló ePTFE esetében).

A vizestasakok nagyon praktikus dolgok. Nem kell azonban őket sem túlmisztifikálni. Egyrészt az „air-hátas” táskák kivételével sajnos a hátunk felől érkező testmeleg felmelegítheti (főleg a nagyobb folyadékigényű meleg klimatikus körülmények között) a folyadékot, másrészt igazán csak annak érik meg a komoly befektetést (és praktikai hendikepet, mint a folyadékszint nem ismerete, vagy a tölthetőségi és kezelési nehézségek) akinek nincs lehetősége megállni és egyben mindkét keze szabad kell maradjon (például terepfutók és gyalogos katonák, esetleg bringások, de főleg motorosok, akiknek ez kötelező jellegű eszköz). Figyeljünk a táskánk kompatibilitására is, hiszen nem minden táska alkalmas az ezekkel való munkára.

Beszéljünk kicsit a kulacsok fenntarthatóságáról. Bár nagyon jól teljesítenek, ne válasszunk polikarbonát kulacsot. Amennyiben már van, vigyázzunk rá, hogy nem menjen tönkre. Ne dobáljuk, mert életciklusa végével nem forgatható vissza a piaci körforgásba. Jobb, sokkal jobb megoldás, ha valamilyen újrafelhasználható anyagból készült kulacsot választunk. Ezek közül szerencsére minden aktivitáshoz megtalálhatjuk a megfelelőt. Ám ez nem az egyetlen megoldás. A legnagyobb lépést akkor tesszük, amikor nem a recycling, hanem az upcycling jegyében járunk el. A millió-féle üdítős és ásványvizes palack között szinte biztosan megtaláljunk a megfelelő méretű és formájú PET-palackot. Így megspóroljuk a vásárlási költséget és az újrahasznosítási és gyártási energiabefektetést is. Ráadásul ezeket kedvünkre strapálhatjuk, hiszen szinte ingyen vannak a kulacsokhoz képest, és bármikor hozzáférhetőek (akár az éjjel-nappali boltokban is). Nem is beszélve az öko-lábnyomról...

Verdikt: Nekem szinte mindenféle van, és mindet másért szeretem. Bár kicsit furcsán, amolyan keleti blokkosan hat, de szeretem a PET palackokat is, mert jó érzés tudni, hogy még a recycle-t is meg lehet spórolni. A fémek szépek és stílusosak, de nagyon macerásak (főleg karbantartási szempontból). A „tevepúpok” meg nem érik meg mindenkinek, de akinek igen, annak nagyon. Utolsó jó tanács: a legspeciálisabb formájú (igen lapos) és tartalmú kulacsot se felejtsük otthon! :D

TESZT: RP Szundi Mummy (múmia) hálózsák

2010-07-05T22:34:00.006+02:00

Típus: múmia hálózsák

Mérete: 185/220 cm (hossz+kapucni), 55/80 cm (szélesség lábnál/fejnél)

Tömege: ~ 1,5 kg

Külső anyaga: 190 Taffeta Nylon

Bélésanyag: polycotton

Töltelék: Hollowfiber 4H, 900g

Hőmérsékleti tartomány: -2 / +5 / +26 ºC

Nemrég írtam egy hasonló kaliberű, de sokkal kisebb hálózsákkal szerzett tapasztalataimról (Kilimanjaro One Kilo Bag), melyek után tényleg jó kérdés, hogy a papíron hasonló adatokkal ellátott darabok között mi lehet a különbség. Egyrészt nem sok, másrészt sokszor pont ez elegendő ahhoz, hogy rendesen kipihenjük magunkat!

Mondjuk, ha az egyik meghatározó élményem alapján kellene véleményt mondani erről a hálózsákról, valószínűleg nem ajánlanám nyugodt szívvel. A vénasszonyok nyara szívet melengető nappalai és hűvösbe hajló éjszakái sokunkat csábít még laza sátorozós túrákra. A Pádis-fennsík 10 ºC alatti éjszakái azonban inkább a bushcraft-os technikák felé terelték a gondolatokat, ahogy napról napra egyre kevésbé tudtam kipihenni magamat. Ezt az élményt a másik zsákkal még ennyire sem szeretném átélni, attól függetlenül, hogy az extrém tartománya elvileg jobb az RP hálózsákénál. Ennyit a papírra vetett értékekről és a valóságról (még akkor is, ha tudjuk, hogy nem az extrém tartomány a mérvadó!).

A balos és jobbos kivitelben is kapható hálózsák impozáns méretet ölt hátizsákunkban, vagy annak külső oldalára kötve. A majd’ 40x25 cm-es csomag a kompressziós zsák hatására sem igen fog összébb menni. Apropó, mindig is foglalkoztatott, hogy mi vezérli a gyártókat egy-egy ilyen tartó méretének megállapításánál. Kandi-kameránál nyilván jó vicc, amúgy pedig elég kellemetlen a hálózsákot belegyűrni az igencsak passzentos tartóba, főleg, ha még egyszer és jól érthetően leírom: a tartó zsák kooompresssszzzióóóós! Vagyis UTÁNA is össze lehet(ne) húzni kicsire!

A hálózsák külső anyaga az elemeknek részben ellenálló 190 Taffeta Nylon. Ne lepődjünk meg, ha átnedvesedik a harmatos fűben, vagy ha a hátizsákon cipelve valami kiszakítja. Ezeket szem előtt tartva aludjunk fedett helyen, ha zsákon kívül cipeljük, akkor pedig érdemes pluszban becsomagolni. Hőtartó képességét a Hollowfiber 4H üreges rostszálnak köszönheti, mely nem számít komoly anyagnak. A tartó külső oldalán látható rajz szerint kétrétegű, átfedéses-kazettás technológiával teszik hőtartóvá a hálózsákot, mégis elgondolkodtató, hogy a felső kategóriás technológia és a gyenge töltőanyag hogy kombinálható össze?!

Az alvás élményéről: hossza és szélessége múmiaságára tekintettel is kényelmes. Kapucnija és gallérja összehúzható a jobb hőszigetelés érdekében. Kétutas cipzárjának hála melegebb éjszakákon a lábnál, vagy a láb irányából is kinyithatjuk. A véletlen kicipzárazást tépőzáras fedő lapokkal oldották meg. Ha egy balos és egy jobbos hálózsákkal is rendelkezünk, össze is kapcsolhatjuk őket a páros alvás élményéért.

Verdikt: Az RP Szundi Mummy hálózsák nem túl kicsi, de nem is túl nehéz darab, fagypont felett (inkább 10 ºC körüli), fedett helyen alváshoz kellemes cucc. Bár a címke és a logika néha talán megfejelik egymást, nyári sátrazáshoz, menedékházak éjszakáihoz jó társ lehet. Legegyszerűbben talán a neve alapján érdemes közelíteni hozzá: ez egy „szundi mummy”.

GEARMAG INFO: Balaton Bike Fest 2010, Right Guard XCO video

2010-06-27T09:36:00.003+02:00

Elkészült a 2010-es Balaton Bike Fest első videója, mely a rendkívül pörgős Right Guard XCO-ból ad ízelítőt. A több körös mountain bike üldözőverseny a kánikulában komoly kihívást jelentett a versenyzőknek.

A pálya a versenyközpont "köré épült", egy része a balatonfüredi görög faluban vezetett. A szikrázó napsütés és az élénk színű házak különleges hangulatot kölcsönöztek ennek a szakasznak.

A video alatt a colorStar együttes Aalomadalom című száma szól.

MAGAZIN: Pakolás hüttehétvégékre...

2010-06-21T17:52:00.005+02:00

Azt gondolom a legtöbb kedves olvasónk ment már „hosszúhétvégézni” a hegyekbe. Ilyen esetben az ember általában rutinból összedobálja a cuccot és csak az emelkedő első ötszáz métere után jut eszébe, hogy minek is a sátor, meg a főző, meg persze a derékalj, meg a többi, de már nincs visszaút. Így lesznek a hosszúhétvégék nagy százalékban Mao-san hosszúmenetelések… Szerencsére azért itt van a GearMag, hogy még indulás előtt adjon pár tanácsot Nektek. Amolyan iránymutatást, hogy ne legyen a túra tortúra…

Azzal kezdeném, hogy én leggyakrabban azért ajánlom az ilyen két-háromnapos utakra a hüttéket, mert a sátrazás csak az igazi fanatikusoknak nyújt élvezetet, ráadásul ezek az utak pont a hétköznapi mókuskerék ellensúlyozására kellene, hogy szolgáljanak, de ez sátorozás esetén csak igen kevéssé van így. Más az, amikor még tanul az ember és szabad a nyara egy kis bulira, esetleg amikor autóskempingezés a cél, vagy ne adj’ Isten pont a Ő háta mögé készülünk. A hátizsákozás másik szép formája azonban véleményem szerint a menházazás (már amennyiben ez lehetséges a kiszemelt célterületen). Rengeteg új emberrel és szokással ismerkedhetünk meg, a helyi ízekről és a szebbik nemről nem is beszélve… Egyszóval aki egy igazi aktív, de nem hardcore kikapcsra vágyik, annak valamelyik finomabb közeli magashegységben a helye, egy jó kis hegyigunyhóban…

A második lépés a pakolás. Még a hüttékbe is lehet igencsak túlpakolni magunkat. Elsőként szedjük össze a leggyakoribb hüttés túlpakolási helyzeteket:

GOND #1: A piperecucc. Tipikus csajos málőr. Értem én persze, hogy smink még az éjszakai túrákra is kell (Ez nekünk is érdekünk. Ugye kedves férfitársaim?), de minek például egy egész flakon tusfürdő oda, ahol még víz sincs? Szoktam is néha kérdezni a túratársaktól, hogy a viccesmintás fogmosó-bögrét betették-e… Borotva, aftershave szintén marad (bár ezt inkább csak kompenzáció gyanánt említem, nem gyakorlati probléma :D)…

GOND #2: Főző és üzemanyag. Persze van, ahol gyakorlatilag kötelező (például bothy, vagy ha nincs tiszta víz, vagy víztisztító), de jellemzően egy-két éjszakára nem szükséges. Főleg, ha nem viszünk mellé semmi megfőzhető dolgot. A legtöbb (legalábbis látogatást érdemlő) hüttében minimum a forróvíz és a kisebb konyha, szóval a gázfőző és főleg folyékony üzemanyagú (és persze amint azt már egyszer-másszor említettük nehézkes) mobilsparheltekkel ilyenkor csak a gond van. Nem vonatkozik ez az ultrakönnyű solidfuel darabokra (a biztonság kedvéért rovat eleme), melyek kábé gyufás-skatulyányi problémát okozhatnak. Ráadásul a hüttevacsi fenntartható. Miért? Ahol lehet, és aki megteheti, inkább éljen a helyi kajálás lehetőségével. Nemcsak az ízek miatt, hanem a hütték fenntartása okán is sokat számítanak azok az étkezések. Mivel finom (ha finom :D) nekünk azonnal jó, nekik a jövőt jelenti, ami meg később nekünk ismét jó lesz! :D

GOND #3: Papucs. Aki finnyás ezt a részt hagyja ki és olvassa el inkább EZT. A többieknek viszont ajánlom figyelmébe a hütték (főleg nyugati) gratis hüttepapucs szolgáltatását. Néhány tíz deka is felesleges, ha nem kerül elő úgysem…

GOND #4: Nagyzsák. Nem kell két napra több, mint 25-30 liter, főleg ha sokat olvastok GearMag-ot. :D

A leggyakoribb overload-ok után most nézzük át, nagyjából mit is ajánlunk, mit érdemes mindenképpen bedobni a kiszsákba. Gyakorlatilag ez 24 dolog (részletesen megtekinthetők ITT) meg az apró. Ezeken belül ki-mit szeretne, de persze mindig tartsuk szem előtt a lehetőségeink szerint elérhető legjobb minőséget (ami nem mindig egyenlő a legmagasabb árral). Apropó apró: amennyiben táskánkban nincs raincover, dobjunk be egyet. Folytassuk a sort a nem is olyan apró (már persze attól függ) hálózsákkal (persze nem a raincoverre, az legyen felül :D). Ide vonatkozó tanácsainkat ITT és ITT olvashatod. Plusz egy infó: a legtöbb hüttében nem fogad majd minket kellemes meleg, így hálózsákunk hőtartományát a jobb meteorológiai oldalak napi minimum hőmérsékleteinél jellemzően ne lőjük öt foknál melegebbre (biztos, ami biztos). Azért páronként legalább egy törölköző (például MSR Packtowl, pici és olyan gyorsan szárad, mint tankenyér) is legyen. Derékalj nem kell. Komolyan. További hasznos dolog (hacsak nem igen meleg (hegyi terminológiában ez 20-25 fok feletti napi középhőmérséklet) helyre készülünk) valamilyen membrános vadásznadrágot venni, mert erősek, halkak és vízállóak (a jobbak igen jól is lélegeznek), így megspórolhatjuk az esőnadrág tömegét. Amennyiben nincs vadászgatya, azonban mégis menjen a tatyóba esőnadrág. Tartalék zokni, mégiscsak társaságban alszunk (na persze nem ez az elsődleges szempont, de akkor is…) és nadrágszíj (akár életet is menthet végtagi sérülések esetén), melyen érdemes azt alapvető túlélődolgokat tartani (kés, tűzgyújtó, stb.).

Verdikt: Készítsünk (akár ezen cikk alapján is) egy checklist-et, vagy inkább többet (mindeféle úttípushoz, például hüttézés-sátrazás, nagyzsákos-kiszsákos, önellátó-konyhás) egyet. Amit minden út előtt automatikusan végigellenőrzünk. Kipróbált dolgokkal mozogjunk a hegyen (használat előtt mindig ellenőrizzük dolgaink állapotát, főleg a romlandó jellegű tartalmakat és az elemeket). A térkép se legyen ezeréves. És még két dolog: hívjuk fel a hüttét indulás előtt, valamint soha ne hagyjuk fent a szemetünket a hegyen, AMIT FELVITTÜNK, AZT HOZZUK IS LE! Kellemes hétvégét!

GEARMAG INFO: Balaton Bike Fest 2010

2010-06-17T08:45:00.002+02:00

Bringás körökben előkelő helyet foglal el a tavaly indult Balaton Bike Fest, melyre 2010-ben június 9-13. között került sor. Itt mindenki megtalálhatja a számára érdekes programot, akár nézelődésről, akár bringatúráról, akár versenyről van szó. Magam részéről a Balaton Maraton volt a fő célpont.

A kellemest az érdekessel összekapcsolva fejkamerával indultam a versenyen, de természetesen más rendezvényeken is készítettem felvételeket. Sajnos a technika ördöge kifogott rajtam: a 10. km táján a – már kotyogó és csereérett – pedálom felmondta a szolgálatot, levágta magát a menetről, és feladni kényszerültem a versenyt. Visszagurultam Hidegkútra, majd onnét Balatonfüredre. A középtávos reményeket, és ezzel együtt a táv érdekesebb részeinek kamerázását is kénytelen voltam feladni.

A rajttól az esetig, illetve utána a visszaút során készített felvételeket viszont fel fogom tenni remélve, hogy minél többen megtaláljátok rajta magatokat! Addig is türelmeteket kérem!

Szabó Máté ’Légipék’

TARTÓS-TESZT: Deuter AC Lite 25

2010-06-16T21:27:00.015+02:00

Kategória: kis közepes hátizsák

Tevékenység: egy- vagy néhány napos túrák

Külső anyag: Microrip Nylon

Tömeg: 1.250 gramm

Vízállóság: széria raincover

Ahogyan azt már említettük, a Deuter táskákat a világ számos pontján tartják a legjobb hátizsákoknak. Mostani tartós-tesztünkben a Deuter egyik legkedveltebb (vásárlók és másolók által egyaránt) szériájának már kifutott, legnagyobb darabját, az AC Lite 25-öt vesszük górcső alá.

A több éves használat bizony gyakorta meglátszik a holmikon, még a legjobbakon is. Főleg azokon, melyek relatíve könnyű anyagokból (hát ez itt éppen határeset, de nem olyan nehéz mint a canvas vagy a bőr az biztos) készülnek. Na ez a táska ez alól (is) kivétel. Az anyagválasztás ebből kifolyólag tökéletes. Egy csat, egy cipzár, egy varrás nincs rossz helyen, nem ment tönkre az évek alatt. Nem is csoda, hiszen ez a konstrukció az egyik legkiforrottabb a világon. A stílusa csuklyás, mint a legtöbb Deuteré. Hátrendszere az „air-hátas” típusok közül a belépő Aircomfort. Semmi extra, csak a szokásos szépen feszített háló. Nincs állítási lehetőség (persze ez csak a hátrendszerre igaz), de nem is kell. Egyaránt kényelmes férfinek, nőnek. Nincs szükség a bonyolultabb rendszereknél megszokott női és férfi változatokra. További fontos és meghatározó tulajdonsága az egyszerű konstrukción és a kiváló anyagokon kívül a masszivitás. A stabilitása így több mint megfelelő. Persze lehetne jobb is, mert a derékpántok csak vékony hevederek, csak a veséknél vannak kipárnázva (igaz ott jól), nem kényelmetlen, csak nehezebb terheknél (8 kg felett) kellene az a kis extra. A vállpánt jól tömött, a mellszíj a megszokott elasztikus, kényelmes darab. Összességében a hibák nem zavaróak, csak az veszi észre, aki külön ezeket figyeli…

A raktér ellenben szembetűnő módon nem adja érzésre a 25 litert. Ennek a domború, a raktérbe domborodó hátmerevítő-rendszer az oka. Nem lehet olyan jól és szépen pakolni, mint a pálcás Speed Lite szériát. Ellenben annál sokszor merevebb és masszívabb. Valamit valamiért. Ám az kicsit bosszantó, hogy nagyon gyömöszölni kell a nagyobb dolgokat (például hálózsákot). Emiatt és persze a Speed Lite 30-hoz képest adott 400 grammos extra tömege miatt meggondolandó, melyiket válasszuk hosszúhétvégékre. Nagyon szűk érzetre és gyakorlatban egyaránt. Tényleg csak egy-két napos kiruccanásokra fér bele elég cucc, azokból is csak a nyáriakra és inkább csak a hüttékbe. Ez a szegmens csak gyengének minősíthető, azzal a kitétellel, hogy emiatt jobb a hát szellőzése, valamint a legtöbb air hát ugyanilyen problémákat vet fel. Nagyok a kulacszsebek, melyekbe így a másfeles palackok is beférnek, de alapjában véve inkább a literes kulacsokat kedveli, azokat még stabilan is tartja (emiatt került a tesztpéldányra némi upgrade). A csuklyában egy kívülről hozzáférhető zseb van, amiben minden extra kimerül egy kulcsrögzítő csattal. Hiányolom az alpesi vészjelzéses bélést… Nagyon jó és nem kérne kenyeret (bezzeg a Speed Lite). Ezenkívül egy kicsi, de cipzáras belső értéktartó zseb és természetesen a vizes tasak helye. A szokásos deuteres, egyoldalas túrabot-tartók is benne vannak (ebből is látszik, hogy ez egy trekkingtatyó). Nem extra ma már az integrált raincover sem, reflektív deuter logóval (a táskán szintén).

Verdikt: Kicsi is és viszonylag nehéz, de talán pont emiatt (nem lett agyonpakolva és masszív) elképesztően tartós. Nagyon jó minőségű és ez az igazán fontos. Persze drága is volt (kb. 100€), de több száz kilométer után is ugyanolyan friss és kiváló, mint amikor lekerült a bolt polcáról. Ez egy érdekes táska, mert én nem kifejezett szeretem az air hátakat, de ez tetszett, mert nem szeretem a nem ultralight táskákat, de ez tetszett. Jó kis táska, annyi biztos (minden kompromisszumával együtt). Kár, hogy kiváló használhatósága csak gyenge kihasználhatósággal társul.

TESZT: Merrell Chameleon3 Ventilator Gore-Tex

2010-06-11T12:49:00.006+02:00

Hogy milyenek a Merrell cipők általában? Jók és kényelmesek, ráadásul (bár ez kicsit szubjektív) design terén is meglehetősen erősek, minden lábbelijük jellegzetes függetlenül attól, hogy saru vagy trailcipő. Ez mondjuk funkcionális szempontból olykor nem a legésszerűbb (gondoljatok csak a túl sok darabból összevarrt cipőkre).

Régóta hordunk Merrell lábbeliket hétköznapra és hazai ösvényekre egyaránt. Eddig mind tartós volt és kényelmes, ám egyik sem volt Gore-Tex. Mivel a Meindl és a Salomon esetében nagyon jó tapasztalatokat szereztünk a Gore-Tex Performance Comfort Footwear technológiáról, így úgy gondoltam méressenek meg Merrell-ék is a GearMag mérlegén. Hát, jól gondoltam…

Jól, ugyanis a tesztelt cipő, nem extrém körülmények közötti esős utcai (nem erdei, sáros ösvényen) használat alatt is olyan gyönyörűen beázik, mint egy elhanyagolt bothy a Skót-felföldön. El sem tudom képzelni, hogy ennyire vonzanám a hibás darabokat. Úgy gondolom, hogy a beszállítóknak át kellene gondolnia, hogy kinek szállítanak, és hogyan tartják kontroll alatt a piacra kerülő termékek minőségét, mert ez bizony erősen rontja az ő imázsukat is. Ráadásul nem szerencsés egy elvileg nedves körülmények közé tervezett cipőnél olyan anyagot/anyagokat (disznóbőr) választani, melyek, ha egyszer átnedvesednek, két napig tart mire szabályos körülmények (kivett talpbetét, lazított cipőfűző, szobahőmérséklet) között megszáradnak. Úgy általában azt sem értem, hogy egy esős időre tervezett (a Merrell szerint ráadásul Pro Trail) cipőnek miért kell millió-egy darabból állnia. Bár igaz, hogy ennek a Chameleon3-nak létezik egy limitált szériás Monsoon névre hallgató változata (szintén Gore-Tex), ami kevesebb darabból áll és alapjában véve nem is bőr (bár ahogy hallom azzal is vannak vízállósági problémák…). Mindezek mellett a sok darab miatt vastag és nehezen lélegzik, így meleg, de mivel alapjában alacsony a szára, nyári cipőnek gondolnám… Mit mondjak, ez sem pozitívum. Mostmár szívesen kezdeném a jó dolgokat, de van még tovább a feketelevesből. Ugyanis az első két héten halálra töri a lábat. A cipő nagyon merev, ám mivel alacsonyszárú, a boka alatt rendszeresen vág, a sarka meg nem elég képlékeny. Ez eléggé szégyenletes, hiszen már nehéz B/C bakancsoknál is megoldották ezt a kérdést (Meindl MFS System).

A jó dolgok (mint már sokszor) a Vibram talpnál kezdődnek. A mintázata sárban is jól kapaszkodik, ám nedves kövön eléggé csúszik. Érdemes odafigyelni rá a kitett ösvényeken (csakúgy a városi macskaköveken). A másik – szinte az egyetlen igazi pozitívuma – a design. És ez az igazi bizonyítéka annak, melyet olyan-amilyen tudásából már sejtettünk is, hogy ez a Merrell marketingszövegével ellentétben nem egy protrail túracipő, hanem egy sportos utcai viselet az ilyen stílusban öltözködőknek.

Verdikt: Sajnálom, de ez is egy jó példa arra, hogy hogyan lehet tökéletesen feleslegesen elkölteni azt az ötezer extra forintot, amelyet a Chameleon3 Ventilator Gore-Tex változatért kérnek a normálhoz képest. Ráadásul nem tartom a tudásnak megfelelően korrektnek a hazai árazását (29.990 Ft). Véleményem szerint (legalábbis a tesztpéldány) nem éri meg az árát, ám jól néz ki. Amennyiben újra választhatnék, a nem GTX-re tenném a voksomat.

TESZT: QUECHUA A200 önfelfújó matrac (derékalj)

2010-06-07T13:22:00.004+02:00

A táborozás évszaktól független élménye csak akkor lehet teljes, a reggeli nap fényét csak akkor élvezhetjük igazán, ha nyugalmas éjszaka van a hátunk mögött. Ehhez pedig három dolog szükséges: megfelelő hely, ahol alszunk, megfelelő cucc, amiben alszunk, és megfelelő dolog, amin alszunk. Mivel nem a túlélőtúrákhoz jönnének az adalékok, maradjunk az ideális sátor+hálózsák+derékalj felosztásnál, ahol még mindig boncolgatható, hogy mi a „megfelelő”? A Quechua A200 önfelfújós matrac a nyári szezon megfelelője lehet.

Miután túljutottunk a polifoam nyújtotta előnyökön és hátrányokon, ajánlott venni egy fokkal jobb felszerelést, mondjuk egy önfelfújós derékaljat. Természetesen nem „automatizmusa” miatt ajánlott a csere, hanem a hőszigetelő képessége és kényelmi oldala miatt (méretben nincs igazán különbség). Ha megérett a csere, akkor viszont igényeinknek megfelelőt válasszunk. Nyári táborozáshoz elegendő lesz a Quechua A200 derékalj is.

A kedvező árfekvésű termék szemrevételezésekor el kell dönteni, hogy elegendő lesz-e a mérete. A 180 cm-es hossz és az 50 cm-es szélesség nem biztos, hogy mindenkinek elegendő! Ha hosszban jó, szélessége akkor sem fog teret engedni holmi éjszakai forgolódásnak, s könnyen a kemény és hideg talajon találhatjuk magunkat. Ha ezek a méretek viszont megfelelnek, a (felfújva) 2,5 cm-es vastagságú sűrű habszivacs elegendő hőszigetelést fog nyújtani normál körülmények között (nyári használat során inkább a hálózsákunk lehet a szűk keresztmetszet, és nem alulról fogjuk érezni a hideget).

Mivel önfelfújós a derékalj, vigyázzunk, nehogy kiszúrjuk (szállításnál is!). Aggódni azért nem kell, mert erős az anyaga és jók a hegesztései, de a táborhely kiválasztásánál – amúgy is – figyeljünk oda, hogy a veszélyes tárgyakat (hegyes kövek, ágak, stb.) távolítsuk el. Automatizmusa hivatalosan 80%-os a Decathlon szerint, de annyi biztos, hogy lefekvés előtt némi tüdőtornára felkészülhetünk. A levegő be- és kiengedésére szolgáló szelep sem fog cserbenhagyni, masszív darabot illesztettek a derékalj sarkához.

Üzemkésszé a szelep kinyitásával tehetjük. Miután kisziszegte magát, rajtunk a sor, hogy rendesen felfújjuk. Használat során a szelep nem nyílik ki magától, tehát ha nem lyukas a derékaljunk, garantáltan nem fogunk arra ébredni, hogy kemény lett alattunk a talaj. A hálóhely kiválasztásánál viszont kerüljük a lejtős terepet, mert sajnos ez a matrac nem csúszásgátlós, és reggelre könnyen a sátor aljában találhatjuk magunkat. Véleményem szerint talán ez a legkellemetlenebb vonása a darabnak.

Az ébredést követően érdemes kicsit letakarítani még felfújt állapotában, aztán a szelep kinyitásával egyszerűen leengedjük. Természetesen nem fog kijönni az összes levegő, de a felesleget a feltekerés során úgyis kipréseljük belőle. Miután ezzel végeztünk visszazárjuk a szelepet, és a gyárilag ráapplikált hevederekkel összehúzzuk és rögzítjük. Átmérője összetekert állapotban kb. 15 cm. A pántoknál fogva a hátizsákra is könnyen rögzíthetjük, így szállítása sem okoz problémát. Otthon pedig – ha tehetjük – nyitott, kiengedett állapotban tároljuk.

Verdikt: A nyári táborozás csak nyugodt alvással együtt lehet élmény. Ennek egyik alapkövetelménye a megfelelő derékalj megléte. A Quechua A200 önfelfújós derékalj – ha méretben illünk hozzá – vastagsága és anyaga elegendő kényelmet fog biztosítani a sátorozás során. Okos és egyszerű kialakítása miatt sok bajunk nem lehet vele, viszont mivel nem csúszásgátlós, preferáljuk a vízszintes alvóhelyet.

MAGAZIN: Különféle cipzárakról...

2010-06-02T21:43:00.009+02:00

Bizonyára mindenki találkozott már cipzárral. Ez az okos kis eszköz, melyet Whitcomb L. Judson amerikai úriember szabadalmaztatott 1893-ban és mai formáját (húzókocsis szerkezet) Gideon Sundback révén 1913-ban nyerte el, mára az egyik legfontosabb textilipari nyitó-záró eszközzé vált. Jelentőségét az outdoor-iparban különösen nagynak tekinthetjük. Persze ez az eszköz sem olyan egyszerű, mint amennyire hozzászoktunk…

A cipzáraknak alapvetően négy főtípusa létezik. Az outdoor-iparban ezek között is kiemelkedően fontos a fröccsöntött műanyag (VISLON) és spirális-zárláncú (COIL), melyek mellett a fémfogas és a fogazat nélküli (igazából ez nem is cipzár, hanem húzózár) cipzárak is jelentősek.

A VISLON cipzárak azért olyan népszerűek, mert rendkívül erősek és megbízhatóak (kis meghibásodási arány). Mindemellett gyorsan és könnyen járnak. Sajátos kialakításukból kifolyólag reverzibilisek, vagyis csakis a cipzárkocsi kialakításától függ, hogy melyik oldal kerül kívülre és melyik belülre. Ez a nagy előnye egyben a hegymászó-felszerelések esetében a nagy hátránya is, hiszen így nem zár tökéletesen szél- és esőmentesen. Emiatt az ilyen típusú cipzárakhoz hátsó, vagy első flapni (takaróanyag) szükséges, mellyel nő a teljes ruházat tömege, ami ugye nem éppen kívánatos szempont ebben a szegmensben. Nagy használati igényű soft- és hardshellek, valamint bélelt termékek (például hálózsákok és kabátok) esetén alkalmazzák, mert relatíve kis eséllyel csípi be a szélanyagokat. Ráadásul a VISLON sokféle változatban konfigurálható, egészen pontosan zártvégű (kötött hossz, ütközőkkel), nyíltvégű, kétutas (nyílt és zárt végű) és duplacsúszkás változatban.

Ezekkel szemben a COIL húzózár egy ellentétes emelkedési ritmusú műanyag spirálpár segítségével működik. Jó tulajdonságai közé sorolják a kis tömeget, és a relatíve komoly zárást. Ez a típus kötött oldalszerkezetű. Ebből is fakad a jó záróképessége. Amennyiben reverz varrják be, akár tizedmilliméteresre is szűkülhet a rés a két laptextil között. Gyakran alkalmazzák fleecek esetében, mert így flapnimentesen (sokkal kényelmesebben) oldható meg a zárás. A COIL-ok fejlettebb változataiban a háttextil egy szilikonos réteget kap, mellyel a vízzel és széllel szembeni ellenállás a sokszorosára növelhető. Ezeknek a szilikonrétegeknek a jellemző tulajdonsága, hogy mivel puhák, az anyagok által hagyott tizedmilliméteres réseket is képesek képlékenyen egymásba nyomódva zárni. Okos ötlet. Az ilyen cipzárakat a köznyelv vízálló cipzárnak is nevezi (ez nem egészen igaz, de esőállóak, az biztos).

Az outdoor iparban a fém cipzáraknak csupán a nehezebb vadász- és motorosruházat esetében van létjogosultsága. Magas teherbírásáért relatíve nagy tömeggel és kis megbízhatósággal (nagy meghibásodási ráta) kell fizetni.

A modernebb szerkezetek közül mindenképpen kiemelendők a fogazat nélküli húzózárak. Ezek képesek az outdoor ipar legnemesebb sztenderdjeinek is megfelelni (bár igaz, hogy éppen nem itt, hanem a motorosruházat esetében terjedtek el). Közülük kiemelendő a Gore Lockout Closure rendszere. Ennek lényege, hogy nem fogak, hanem sínek működnek benne. A Lockout Closure esetében három sín csúszik be a szemközti három vájatba. Az eredmény? Tökéletes víz és szélállóság, könnyen csúszó szerkezet, kívülről lapos, letisztult és esztétikus látvány. Hátránya, hogy a hagyományos cipzárak óriási tömegtermelésével szemben igen kis mennyiségben gyártja a Gore. Egyszóval ez a technológia cipzárszinten méregdrága (valószínűleg ezért terjedt el inkább a sokkal magasabb árfekvésű motoros felszerelések terén).

Mára igazából minden outdoor alkalmazásban vegyesen használják a pin-lock (vagyis tűs), a non-lock (vagy laza) és az automata (automatic-lock), esetleg félautomata cipzárkocsikat. Így ezek általános tulajdonságairól csak annyi kitérőt érdemes tenni, hogy a pin-kocsik a leghajlamosabbak a kopásra.

A Gore mellett több nagyobb cég is foglalkozik húzózárak készítésével, melyek közül egyértelműen kiemelendő a világelső YKK.

A cipzárak műszaki adatai esetén több dolgot is figyelembe kell venni. A fent említett általános működési típuselvek és szerkezet mellett fontos a záróláncolat szélessége (helyenként megadják a textilszalagok teljes szélességét is) és a különféle szerkezeti elemek szakítási ellenállása (erőegységben megadva).

Verdikt: Általános útmutatásként elmondható, hogy a nem vízálló daraboknál a reverz coil, a vízállóknál pedig a szilikonozott reverz coil (vízálló cipzár), esetleg a Lockout Closure a preferálandó. A VISLON viszont könnyed és egykezes, strapabíró és flapnikkal megfelelően vízálló is, egyszóval Jolly-Joker.

ELSŐ BLIKK: Gravity Gore-Tex® nadrág

2010-06-01T08:17:00.002+02:00

A nyugati kis gyártók bemutatása után kelet felé – rendhagyóan – nem a gyártókkal, hanem termékkel kezdjük a sort. A Gravity ugyanis egy marosvásárhelyi (Románia) illetőségű cég, mely outdoor felszerelések gyártására adta a fejét. Az ő kollekciójukból származik ez – a fantázianév nélküli – nadrág.

Mivel pont a túrák után, hazautazás előtt sikerült megvennem, nem állt módomban az igazából magasabb régiókba tervezett nadrágot hosszú távon tesztelni. Persze nem csak beraktam a szekrénybe, hiszen egy Gore-Tex® membrános gatya elegendő lélegzést kell, hogy biztosítson a kellemesebb tavaszias időben is. Úgyhogy egyelőre középhegységi próbáknak vetettem alá.

De ne rohanjunk előre… Eddig a téli időben a korábban már bemutatott RP nadrágot használtam több-kevesebb sikerrel. Kerestem viszont egy olyan darabot, melyben bizonyos kulcsszavak (Cordura® és Gore-Tex®), és kialakításbeli apróságok (megerősítések, kantár, beépített kamásli, stb.) megvannak. Az erdélyi boltban, ezen a Gravity gatyán mindez megvolt, ráadásul a magyarországi árak kb. feléért. Gondoltam teszek egy próbát…

Akkor nézzük azokat a száraz adatokat, melyekkel egy boltban találkozunk: Gore-Tex® membrán, erős anyag és Cordura® megerősítések a fenék- és belső boka részen, a mozgást könnyítő, térdnél szűkített kialakítás, a térdhajlatnál a hajlítást könnyítendő vékonyabb anyag, magasított derék, kantár, vízálló YKK cipzárak a lábak külső oldalán két irányba combközépig nyitható részen és a zsebeknél is, beépített kamásli, két zseb, hálós bélés, mindez fekete – sötétkék – világoskék - piros színösszeállításban. Anyaga 10% elasztánt tartalmaz, így rugalmasan illeszkedik mozgásunkhoz.

Szerencsére bakancsban voltam a próbánál, viszont így is kicsit rövidnek érzem a nadrágot (ilyenkor nem jók a hosszú lábak :) ). Mivel mindenhol máshol klappolt, és nem éreztem vészesen rövidnek, emellett döntöttem. Első benyomás: kényelmes. Szabásának köszönhetően mozgás közben is illeszkedik viselőjére. A cipzáras slicc felett két gombbal kapcsolható össze (kisebb az esély, hogy elenged), dereka tépőzárasan állítható, de természetesen övet is felvehetünk hozzá. Kantára pontosan beállítható, viszont az elülső rögzítő patent pont a medencelapáthoz igazodik. Kíváncsi leszek, milyen kényelmetlenség származik majd belőle egy hosszú túrán. A cipzáras zsebek elhelyezése és kialakítása is jó. A lábrészi szabásnak és anyagválasztásnak köszönhetően nagyon kényelmes. Bokarészen kiszélesedik, kissé trapéz forma. A beépített kamásli viszont szerintem kicsire sikerült. Ezt nem a hosszú lábaimnak tulajdonítom, ugyanis egyszerűen egyetlen bakancsomhoz sem igazodik rendesen. Ráadásul, ha egyszerűen lifegni hagyjuk, a tépőzáras illesztése járás közben vághatja a lábunkat.

A próbatúrák során szerencsére (?) rossz idő volt. A Gore-Tex®-nek köszönhetően kitűnő szél- és vízállósága az első teszteknél az elvárható módon működött. Nem fülledtem bele és nem nedvesedett át. Szabásának köszönhetően mindvégig kényelmes viselet volt, jó helyen vannak a megerősítések és a könnyítések is. A két zseb elég volt, de lehet, hogy elférne még plusz egy-két darab a combrészen is belőle (valószínűleg a hosszú cipzár miatt nincs rajta). A beépített kamásli viszont nem az igazi.

Verdikt: első blikkre jó választás a Gravity nadrágja. Az anyagválasztás (Cordura® megerősítések és Gore-Tex® membrán) és a szabás megfelelő. Kényelmes viselet, viszont egy-két apróság már az elején szembetűnik. Kíváncsi vagyok, hogyan szuperál majd a beépített kamásli, illetve kisebesedik-e a medencelapátom a kantár patentja miatt. Ha beválik, előnyeivel és árával biztosan megfejeli a hazai piacon beszerezhető darabok jó részét, úgyhogy alig várom, hogy beszámolhassak az eredményekről…

TARTÓS-TESZT: Olang Dakota (?) trekking cipő

2010-05-27T21:41:00.001+02:00

Röstellem, de mivel már a doboza és a papírjai sincsenek meg, nem tudom megmondani, hogy mi a fantázianeve a cipőnek. Leginkább az Olang Dakotához hasonlít, talán annak egy korábbi változatával van dolgunk.

Ami biztos, hogy egy trekking cipőről van szó. Ez a kategória nekem sántít. Sajnálom, egészen kicsi korom óta bakancsban túrázom, úgyhogy mindig is furcsálltam a félcipős, vagy még inkább szandálos turistákat. Elhiszem, hogy könnyebb, akár kényelmesebb is utóbbiak bármelyike, de az is biztos, hogy a bokánkat nem tartják, egy patakon bátortalanabbul gázolunk át, vagy akár azt is mondhatnám – adott környezetben -, hogy kígyómarás ellen sem az igazi. Ettől függetlenül egyre inkább terjednek, hiszen nem csak a hegyen vehetjük hasznát.

A kényelmes és könnyű viseletnek számító trekking cipők rengeteg variációjával találkozhatunk. Anyagukban, felépítésükben és kialakításukban hatalmas különbségek lehetnek, melyeknek kényelmi (tömeg, „puhaság/keménység”) és gyakorlati hatása (vízállóság, szellőzés, talpmerevség és „kapaszkodóképesség”, időtállóság) van. Ennek megfelelően választásunkkor arra kell figyelni, hogy milyen környezetben, időjárási körülmények között és mire szeretnénk használni.

A sok bakancs után/mellett miért vettem trekking cipőt? Mert értelmét láttam egy olyan lábbelinek, mely terepre van tervezve, mégis utcán is kényelmes viselet lehet. Más szemszögből ezzel a cipővel elmehetünk oda, ahol szeretnénk túrázni, viszont odáig nem kell bakancs-kalodába zárni lábunkat. Ráadásul, ha úgy tartja kedvünk, akár könnyebb túrára is elmehetünk benne, arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha bakancsunk épp’ a túrázás közepén mondja fel a szolgálatot.

A cipő kialakítása és anyaga így fontos szerepet játszott a vásárlásnál. Időtálló és időjárás álló, viszonylag merev felépítésű legyen, és lehetőség szerint a bokámat is tartsa. Ez a cipő bőrből van, viszonylag kevés darabból összeállítva. Ennek köszönhetően kisebb az esély, hogy szétmegy a varrások mentén. Szövetet egyedül a nyelvrésznél találunk. A cipőfűzőt fémkarikákon és egy kampón át kell befűzni. A vízállóságot garantálja az Olantex membrán, melyről sok információt nem közöl a gyártó. A cipő talpa Vibram, ami szintén segítség a bolti választásnál.

Természetesen itt is a használat mutatja meg a termék értékét… Ahogy a bakancsokat, úgy a cipőket is illik betörni a komolyabb használat előtt. Na, ez inkább a lábamat akarta magához igazítani, mint fordítva! A sarokrésznél magasított kialakítása majd’ kicsinálta a bokámat az első hónapokban. De nem adtam fel, így utána már egész tűrhetővé vált. Mivel egy merevebb cipőről van szó, ezt a kilométereknél is érezni fogjuk. Ilyen szempontból egy bakancsra hasonlít… egy rosszabb bakancsra. A talpa viszont nem csúszkál, bár ez egy Vibramtól el is várható. Milyen a felső része? Egész jól szellőzik, legalábbis nem sikerült belerohadnom. A vizet pedig meglepően jól állja. Eleinte szkeptikus voltam az ismeretlen és talán megismerhetetlen Olantex membránnal kapcsolatban, de eddigi tapasztalatom szerint nem ázik be (hacsak nem bokánál jön a víz), és az izzadságot is kiviszi. Ápolása a szokásos bőr+membrán kombókhoz való tisztítószereket és impregnálót kívánja. A cipő belsejéről is érdemes megemlíteni, hogy eddig nem kopott vagy szakadt ki, tehát ez is jól bírja. Még egy hátrányával viszont találkoztam, ez pedig a befűzésénél használatos kampóban rejlik. Nem kopik, nem törik, viszont eszi a fűzőt! Jól kell választani, mert különben váratlan helyzetben ér minket a kellemetlen cipőfűző szakadás. Szóval nem hátrány, ha ebből is viszünk magunkkal egy pótot a túrára.

Verdikt: Őszintén szólva az Olanggal szemben nincsenek elvárásaim. Ahogy az áraik is mutatják, nem a felső kategóriából választ, aki ilyen mellett dönt. Viszont ezzel a trekking cipővel nem csinál rossz boltot, aki egy merevebb, keményebb darabot keres (a betörésének minden gyötrelmével), amivel együtt viszont időtállóságot, vízállóságot is kap hozzá. A bőr felsőrészt megfelelőnek találom, a Vibram talpban bízhatunk, és az Olantex membrán is működik, ebben az esetben meglepően jól. Csak ne feledjünk plusz cipőfűzőt vinni!

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Sátorozás a Radnai-havasokban

2010-05-24T17:41:00.008+02:00

Nyakunkon a nyár, a hegyjáró ember fejében bizony egyre gyakrabban felmerül a sátoros vándortúra gondolata. Ezúttal mi is engedünk a csábításnak, és egy újabb hegyigunyhó bemutatása helyett most e nomádabb szállásforma felé fordulunk. Tesszük ezt azért is, mert tőlünk keletre és délre bőven vannak „vadabb” vidékek, ahol ha szeretnénk sem tudnánk menedékházban aludni... Ilyen például a történelmi Erdély és Máramaros határán található Radnai-havasok, ahol a hegység központi régiójában jelenleg egyetlen működő menedékház sincs. Ezt a körülményt hátrányként és előnyként egyaránt el lehet könyvelni, mindenesetre biztosan szerepet játszik abban, hogy nincs tömeges zsibongás fent a hegyen.

A Radnai-havasok felépítéséből adódóan tipikusan gerinctúrára „termett” hegyvonulat. A teljes, mintegy 50 km hosszan elnyúló gerinc (a maga szintkülönbségeivel) csak több nap alatt teljesíthető. Ha nem ragaszkodunk a földrajzi értelemben vett teljes gerinc bejárásához, csak annak egy részéhez, akkor is jó eséllyel fent kell éjszakáznunk a hegyen. Nem mindegy viszont, hogy hol! Egyrészt jogilag, mert nemzeti parkról van szó, ahol csak kijelölt pontokon szabadna sátort állítani (gyakorlatilag a kutya se ellenőrzi, illetve a kutya mégis, de erről kicsit később…). Másrészt a saját kényelmünk érdekében, hisz mégiscsak jobb egy megbízható forrás közelében táborozni, mint kilométereket gyalogolva szomjasan keresgélni valami vízlelőhelyet.

A hegység központi régiójában (a Nagy-Pietrosz és Ünőkő csúcsok között) a következő helyeket jelölték ki sátorozásra (nyugatról kelet felé haladva): Mosolygó-tavi meteorológiai állomás, Rebra-tó, Repedő-csúcs északi oldala, az egykori Puzdra menedékház helye, Ló-havas déli oldala, Kis-Lála-tó. Ezek mindegyike az erdőhatár felett található. Személyes kedvenceim a Ló-havason és a Kis-Lála-tónál lévők. Előbbi helyről pazar kilátás nyílik a hegység déli irányban hosszan elnyúló mellékgerinceire és a főgerinc szomszédos csúcsaira, valamint a környék apró tavacskái is érdekesek. Aki nem bízik annyira a sátra viharállóságában, annak pedig a Mosolygó-tavi meteorológiai állomás melletti táborhelyet ajánlom, gond esetén a meteorológusoknál lehet menedéket kérni (ez nem azt jelenti, hogy turistaházként üzemelnek, csak indokolt esetben fogadják be a bajbajutottakat). A Rebra-tó melletti hely környéke festői látnivalókat tartogat (Bukuly-tavak, Nagy-Pietrosz és Bukuly csúcsok), viszont rossz időben kellemetlen csapdába szorulhatunk itt. Az egyes helyszínekről részletesebb bemutatás a Radnai-havasok weboldalon található, ezért most inkább általános információkra térnék ki.

Táborhelyeinket térkép vagy GPS segítségével, illetve leginkább mások sátraiból azonosíthatjuk be, a helyszíneken ugyanis semmilyen hivatalos jelzés nem utal arra, hogy kijelölt sátorozóhelyre érkeztünk (kivétel a meteorológiai állomás). A táborhelyek láncolata egyébként kényelmes haladást tesz lehetővé, továbbá mindegyik közelében található egy vagy több stabil hozamú vízvételi lehetőség (1800-2000 méteren, a gerinc közelében ez nagy kincs). A kövér füvű legelőkkel benőtt hegyoldalakat azonban nem csak túrázók, hanem pásztorok is hasznosítják, ezért érdemes odafigyelnünk a víz megfelelő fertőtlenítésére (ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni egyik korábbi tesztünket). Jómagam egyszer még a teát is pálinkából főztem víz helyett, igaz nem egészségügyi megfontolásból, hanem mert összekevertem két flakont… :)

Mire kell még odafigyelnünk? Először is, pusztán önvédelemből: lehetőleg erős, kétrétegű, szélnek és víznek minél ellenállóbb sátrat vigyünk magunkkal. Jól jön majd a védelem, ha esetleg kifognánk egy combos vihart a gerinc közelében. Értelemszerűen nem fog senki sem vacsorával várni minket a hegyen, tehát elegendő élelmet is be kell táraznunk. Szükségünk lesz még valamilyen főzőalkalmatosságra és a bele való üzemanyagra is (ebből inkább több legyen, mintsem hogy 5 fokos vízbe lógassuk a teafiltert). Az élelmiszert, ha van mód rá, tároljuk jól elzárható csomagolásban a sátoron kívül. Ez vonatkozik a szemetünkre is (talán felesleges, de azért emlékeztetőül: a hulladékot ugyanolyan természetességgel le kell vigyük magunkkal a hegyről, mint ahogy felvittük oda). Medvének ugyan csak a nyomát láttam egyszer (inkább az erdőben szeret tartózkodni), viszont a pásztorkutyák is szemet vethetnek a kajánkra és a szemetünkre. Talán jobb, ha ők sem néznek be ezek miatt a sátorba…

S ha már itt tartunk, essen pár szó a pásztorkutyák viselkedéséről, hiszen jó eséllyel fogunk találkozni velük a hegyen. Az ő munkaköri leírásukban a nyáj védelme szerepel mindenek felett, ezért módfelett ellenségesen fognak közelíteni felénk, ha úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelentünk a barikákra. Fellépésük erélyessége fordítottan arányos a nyájtól való távolságunkkal, a kellemetlen atrocitásokat tehát leginkább a tisztes távolság megtartásával kerülhetjük el. Előfordulhat, hogy minden igyekezet ellenére váratlanul kerülünk a nyáj közelébe (pl. egy magaslat mögül kibukkanva), ilyenkor pillanatokon belül több megtermett őrző-védő jószág fog vicsorogva felénk vágtatni. Megijedni, futásnak eredni nem tanácsos, a leghelyesebb, ha csoportba összehúzódva erélyes, ugyanakkor nem támadó fellépést tanúsítunk a csaholó ebekkel szemben (s ha engedik, akkor lassan távolodjunk el a nyájtól). A helyzet kulcsa ilyenkor a pásztor, csak az ő szava (kabátja, botja) képes feloszlatni a kutyák fenyegető gyűrűjét. Speciális eset, amikor effektíve a táboron keresztülhajtják a nyájat. Ilyenkor nem számítunk betolakodónak, és ugyanezek a „fenevadak” érdeklődve haverkodnak velünk (azért biztos, ami biztos, semmiképp se vessünk éhes pillantásokat a mellettünk elvonuló bárányokra).

Verdikt: A Radnai-havasok gerincén való végigvonulás működő menedékházak híján igazi nomád vándortúra élményét nyújtja. A nemzeti park által kijelölt sátorozóhelyek elosztása megfelelő, azonban fel kell készülnünk az önellátásra, illetve a vérmes pásztorkutyák jelenlétére. Akit ezek a körülmények nem riasztanak vissza, az bizton élvezni fogja a túrát (pláne ha jó időt fog ki). A sátrazós túrázástól valamilyen okból ódzkodók számára pedig a végére tartogattam egy kedvező hírt. A Magashegyi Menedékházak Egyesület (ACCMME) szervezésében idéntől fogva elindul egy új túraprogram, melynek célja, hogy a nyári hónapok során a gerincút közelében felépített ideiglenes táborokban biztosítsanak szállást és ellátást, ezáltal visszahozva ebbe a régióba a „nyugati típusú”, menedékházról menedékházra történő vándorlás élményét. Sőt, további tervekkel rendelkeznek egy új ház építésére a régi Puzdra menedékház helyén.

Sátorhelyek a Radnai-havasok gerincén nagyobb térképen való megjelenítése

TESZT: RP OUTDOOR Mello Windbloc dzseki

2010-05-21T21:11:00.017+02:00

Kategória: windlayer, advanced midlayer

Tevékenység: túrázás, hegymászás, vadászat

Külső anyag: Polartec Windbloc technical fleece

Laminátum: három rétegű, PU membránnal ellátott poliészter fleece

Tömeg (XL): 647 gramm (saját mérés)

Vízállóság: kiváló

Szélállóság: tökéletes (0 CFM)

Lélegzőképesség: jó

RPék hivatalos verziója: extrém körülmények közé tervezett csúcsmodell, raglán ujj, hosszított hát, cipzárkocsikon hosszabbítók, egykezes csípőösszehúzó, magas nyak, gyorsan szárad. Hogy mi az igazság szerintünk?

A Polartec cég termékei személyes kedvenceim. Nincs olyan cuccuk, ami ne lenne a csúcskategóriában. Anyagai egyszerűek, átgondoltak, sallangoktól mentesen teszik a dolgukat. Amint azt már sokszor mondtam, ennyi azonban nem elég. A Milo Peli és az RP Pittards/Windbloc kesztyű után már nem merek az anyagválasztás alapján ítélni. Apropó anyagválasztás, ez a dzseki Windbloc-ból van, mely elméletileg 0 CFM (tökéletes szélállóság akár 60 km/h szél felett is) szélállósággal, és 20 PSI (14.100 mm) vízállósággal (a softshell változat esetén) bír. Hogy mit tud a gyakorlatban?

Nagyon brutális! Egy órát „hájkoltam” benne nagyon intenzív esőben és semmi. Egyszerűen nem ázott be. Pedig ez nem egy softshell, vagy hardshell, hanem egy polár! A szélállósága persze ezek után nem meglepően kiváló. Azért nem esőkabát, de elég mellé egy vízálló fejfedő, mondjuk kalap, ha nem extrém durván nedves a környezet. Az egyetlen baja, mint ahogyan azt a sapka esetében is tapasztaltuk, hogy nagyon megszívja magát vízzel és elég lassan szárad (mondjuk talán nem annyira lassan mint a sapka…), egy óra eső elteltével már szabályosan nehéz a kabát, érezni a benne felgyülemlett víz súlyát. Kicsavarni membrános mivolta okán tilos, így inkább csak felitathatjuk valami szárazzal a külső polárrétegből a vizet és várunk pár órát, mire kívül is teljesen megszárad. Mindezek mellett, ha nem is eVent módjára, de azért elég jól lélegzik. Nem szabad elkövetni használata során azt a bizonyos túlöltözéses hibát, mert nagyon meleg és ezt fülledtséggel fogja megbosszulni. Négy-öt Celsius fokig egy hosszú ujjú aláöltözettel is simán kényelmes. Egy Classic 100-as polárral pedig akár fagypont alatti aktivitáshoz is elég, azért lesen nem üldögélnék benne egy csípős őszi hajnalon…

Mindezek mellett a szabása kicsit bő. Én konfekció XL méret vagyok, de ebben ez bő, viszont az ujja így passzol, a kisebb L-es ujja már rövid (nagyon), viszont nem bő, szóval kicsit érdekes a szabása, de így legalább jobban aláöltözhető (bár nem tudom, hogy ez egy midlayernél mennyire szempont). A raglánujj teszi a dolgát, semmi extra, viszont a mélyebbre engedett hátrész kellemes extra ücsörgés esetére. Összességében a szabására a „buggyos, de jó” minősítést akasztanám. Ebből következően nem ez a kabát legerősebb pontja. A zsebkiosztás szokásos, két handwarmer és egy napóleon. Belül mindkét oldalon hálós kulacszseb, mely a fast-and-light szerelmeseinek jó hír. Minden zseb nagy, így könnyen szervezhető benne a cucc (mondjuk egy pár órás csúcstámadáshoz egy liter víz, a térkép, az izofólia, a túlélődoboz, néhány energiaszelet, egy pár kesztyű és egy esőkalap, vagy vízálló sapka, mondjuk az RP North Windbloc). Persze maga a dzseki meglehetősen nehéz. Hatszáz gramm feletti tömege nem épp fast-and-light, de képességei azok, mondjuk ennél sokkal könnyebb az Arc’teryx Gamma MX, vagy annak Hoody változata, de ez nem az a kategória. Mondjuk zsebileg igen jól el van eresztve, így viszont megspórolható a táska, övtáska tömege. Gallérja tömött, meleg és magas. Jól zár, így nemcsak kalappal, de sapkával is jól véd az eső és a szél ellen. Cipzárjai YKK Coil-ok, gyorsan járnak, hosszított húzókákkal, melyek jól funkcionálnak. A nem értem miért rovatba már örökre beírta magát az RP hímzésfilozófiája. Mivel ezen is túl nagy a hímzés (pontosan ugyanakkora, mint a kesztyűn, csak ez egy kicsivel azért nagyobb ruhadarab) és még véletlenül sincs másképp megoldva, mint azon, így emellett azért bizony be-beszivárog a víz. Persze a kabát mellkasi részén a függőleges felület okán csak szembeszéllel jövő eső okoz gondot a kesztyűvel ellentétben. Itt ez a hiba tehát nem olyan vészes a gyakorlatban.

Verdikt: RP-ék szerint extrém körülmények közé tervezett csúcsmodell, szerintem is (bár az extrém szerintem a téli Ben-en (Ben Nevis) kezdődik). A raglán ujj, a hosszított hát, a cipzárkocsikon lévő hosszabbítók és a magas nyak mind csupa jó és működő extra, de szerintünk azért annyira nem szárad gyorsan. Kicsit sokallom még az akciós 27.000-et is érte. De amúgy bejön.

MAGAZIN: A túrazoknikról...

2010-05-15T14:48:00.010+02:00

Korábban már többször esett szó a különféle outdoor lábbelikről, ám arról még nem nagyon, hogy milyen zoknit/zoknikat válasszunk hozzá, illetve e zokniknak milyen típusai léteznek. Most következő magazinunkban ennek jártunk alaposabban utána…

Elsőként a zokni-választás fontosságáról: Mindenképpen adjuk meg lábainknak a kijáró figyelmet, hiszen szinte mindenhová ők fognak elvinni bennünket. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a tanácsolt szempontok szerint megvesznek egy kiváló outdoor lábbelit, majd a továbbiakkal nem törődve megfeledkeznek a technikai zokni vásárlásáról. Így azután a túrákon sajgó, vízhólyagokkal teli lábbal érnek célba, elrontva ezzel az élményt, majd bőszen kijelentik, „ez a cipő/bakancs nem jó, folyton feltöri a lábam”. Pedig „a hiba nem az ön lábbelijében van”, csupán a megfelelő zokni-választásban. Mint az outdoor ruházatok szinte minden szegmensében, itt is igaz, hogy a különféle klimatikus körülmények közé, különféle típusú és anyagú zoknik kellenek. A by-foot-típusú outdoor sportokban az a szép, hogy a forró Anatóliától, a jeges Grönlandig gyakorlatilag mindenhová el lehet jutni. Ennek megfelelően természetesen léteznek a legmelegebb és a leghidegebb körülmények közé is zoknik, vagy zokni-rendszerek. Igen rendszerek, de erről majd kicsivel később…

A zoknik tipizálása könnyű. Ennek elsődleges szempontja a szabás, valamint a rendszerben elfoglalt hely. Minden zokni elsőre szembetűnő sajátossága a hossza. A különféle túracipőkhöz (legyenek azok fél-, vagy akár mid-cipők) alacsonyabb, a bokát bőven fedő, de annak felső csontkorong-elvégződésétől maximum 5 centiméterre felnyúló zoknik szükségesek. A magasabb szárú darabok ettől a magasságtól egészen a leggyakrabban vadászok által használt térdmagasságig terjedhetnek, elsődlegesen persze különféle bakancsokba, esetleg hótaposókba ajánlva. Mindezen tulajdonságok mellett megkülönböztetünk, monolayer és multilayer darabokat is. Lényegi különbség a kettő között, hogy mint ahogyan az a nevükből is kikövetkeztethető, előbbi egy rétegben kell nyújtsa azt a komfortot, melyet utóbbi több réteg kombinálásával is elérhet. Itt megjegyzendő, hogy a két típus külön-külön összegzett keresztmetszeti vastagsága nem konzekvensen nő, vagyis a monolayer zoknik összességében gyakran vastagabbak, mint egy multilayer-rendszer. Ráadásul a két kategória átjárható egymás felé, vagyis egy professzionális monolayer túrazokni is lehet egy rendszer eleme, függően természetesen a felhasználási terület igényeitől (bár ez inkább gyakorlati, mintsem szakmai megközelítés). A monolayer zoknik ennek megfelelően sokféle szál- és szövés-típus kombinációjával érik el a lábfej-térkép optimális lefedettségét, mely jelen esetben a tökéletes és maradéktalan használati komfortérzetet jelenti. Ennek mintázatát a legjobb gyártók (például Falke, Bridgedale, Thorlos, Lasting, Icebreaker, Lorpen) gondosan feltárt „bevetési” igényrendszer szerint tervezik és kivitelezik. Szerkezetük erősen függ keresztmetszeti vastagságuktól.

A vékonyabb, melegebb klimatikus körülményekhez, vagy nagyobb fizikai aktivitáshoz (például raid, vagy XC) készített zoknik általában a sarok- és lábujj-környék (esetleg a talp) kivételével nem rendelkeznek extra megerősítéssel, hiszen feladatuk elsősorban a kiváló izzadság-transzfer, mely persze nagyban függ az anyagoktól is (később).

A hidegebb és keményebb használati környezetre (például igazi hiking) készített daraboknál már a szigetelés és a párnázottság is előkerül, mint primer tervezési szempont. Szekunder szempont továbbá a linerekkel való jó együttműködési képesség, mely elsősorban a változó magashegyi környezet kihívásai mellett fontos szempont. Ezek a zoknik a nagy igénybevételnek kitett lábfej-részeken belülről puha (kellően kipárnázó), míg kívülről rendkívül strapabíró szálakat és szövéstechnikát használnak.

A legkeményebb terepre és hidegre (kifejezetten magashegyi környezetbe, vagy poláris-jellegű területre) a gyártók a létező legkomolyabb technológiákat alkalmazzák, szorosan együttműködve a vezető extrém-lábbeli gyártókkal (például Meindl, La Sportiva, Raichle). Nem véletlenül. A statisztikák szerint a magashegyi időjárási extremitások leggyakoribb velejárója a különféle testfüggelékek elfagyásos sérülése, közöttük előkelő helyen a lábujjakkal. Ezek a zoknik a legvastagabb anyagi keresztmetszetűek, a legmelegebbek és legjobban párnázottak. Ennek sokféle általános oka (kevés igazítási lehetőség, nagy impakt kitettség – például hágóvasak berúgása esetén, általánosan rendkívül hideg környezet, …stb.) mellett kiemelendő, hogy az irritált (mondjuk kidörzsölődött, netán vízhólyagos) bőrfelületek sokkal hamarabb kezdenek elfagyni, mint ép környezetük.

A linerek önálló, speciális kategóriát képeznek. Minden esetben a fentebb említett zoknik (elsősorban a vastagabb darabok) alá valók. Szerepük szinte kizárólag két dologra korlátozódik: a nagyon hatékony izzadság-transzfer, valamint az elcsúszási felület lábtól távolabb helyezése. Gyakorlatilag e zoknik a lábak baselayerei. Azzal, hogy a primer elcsúszási felület nem a lábfej bőre, hanem a liner külső oldala, karöltve a jó vezetőképesség miatti szárazabb bőrfelülettel, töredékére csökkenti a nagy igénybevétellel járó hideg és intenzív „by-foot mozgások” során fellépő irritációt és így közvetve a fagyási sérüléseket a lábfejeken.

A felénk ritka, de a tengerentúlon relatíve elterjednek számító oversock kategória lényege, hogy valamilyen vízálló-lélegező membránból (leggyakrabban Gore-Tex) elkészítenek egy zokni-jellegű, de inkább lábbeli-bélésnek számító elasztikus héjat. Ennek létjogosultsága abban rejlik, hogy a legtöbb nagy aktivitású, vagy melegebb (általában a kontinentális éghajlatok nyara, ahol esélyes a nagyobb csapadék a meleg ellenére) éghajlaton aktív sportkedvelő nem szereti a membrános lábbelik (még ha az extrém lélegző eVent, esetleg Gore-Tex XCR is) melegebb és fülledtebb belső mikroklímáját az extrém használat közben, ezzel szemben az időjárás változásaira gondolva szeretne egy ilyen réteget mégis magánál tudni. Mindezek mellett, mivel sok olyan sport létezik, melyek speciális lábbelijei nem szükségszerűen vízállóak (például kerékpáros cipők és motoros csizmák), így bármikor szükségessé válhat egy ilyen réteg a felszerelésben. További nagy előnyük a lábbelikbe integrált membránokkal szemben, hogy elasztikusságukból fakadóan jobban zárják a lábfejet, nagyban csökkentve így a felülről beszivárgás veszélyét. Nem utolsó sorban ezek sokkal olcsóbbak is, mint a membrános és nem membrános lábbelik közötti árkülönbség mértéke (áruk 20€ körül mozog).

Miután sikerült eldöntenünk a megfelelő szabást és szerkezetet, térjünk rá az anyagokra. Itt is a bevetési terület a meghatározó. A nagy izzadság-transzfer igényű felhasználásokban (linerek és vékonyabb túrazoknik) vezető szerephez jutnak a multicsatornás-poliészterszál alapú szövetek, melyekre legjobb példa a CoolMax. A gyapjú, pontosabban a nagyon finom merinói gyapjúszál-alapú szövet itt is kezdi reneszánszát élni. Ennek érthetői okai vannak. A gyapjú nedvesen is szigetel (bár nehezen szárad), természetesen antibakteriális hatású, meleg és jól párnáz, bár sokaknak irritáló is lehet. Legjobb példája a SmartWool. A gyapjú jó tulajdonságait megőrizni, rossz tulajdonságait kiküszöbölni hivatott anyagok között számtalan változattal találkozhatunk. Közös jellemzőik a jó izzadságtranszfer, a jó hőtartás, az antibakteriális kezelés (például ezüstszál), valamint a gyors száradás. Példa az ilyen anyagra a Pontetorto X-Static for socks. Ritka, de létező opció a selyem. Szinte minden zokni tartalmaz elasztikussága érdekében valamilyen extra adalékszálat (még ha kis százalékban is), például Lycrát.

Végül megjegyezném, hogy a pamut alapanyagú (60-80% feletti pamuttartalom) zoknik nem valók a hegyi sportok világába.

TESZT: Kilimanjaro – One Kilo Bag múmia hálózsák

2010-05-11T18:56:00.004+02:00

Típus: múmia hálózsák

Mérete: 216 x 80/55 cm (fej/láb)

Tömege: ~ 1 kg

Külső anyaga: 190 Taffeta Nylon

Töltelék: 2 rétegű üreges rostszál (quatrotermikus), 50 g/m²

Hőmérsékleti tartomány: -5 / +5 / +33 ºC

Arról, hogy milyen hálózsákok léteznek, és hogy mi alapján érdemes választani közülük már megismerkedhettetek két korábbi írásunkból (MAGAZIN: Komolyabb hálózsákok I.; MAGAZIN: Komolyabb hálózsákok II.). Ezek után hogyan eshet a választás egy ilyen „gyenge” hálózsákra? A tényezők közül néhány… cipeljen a fene sokat, amikor úgysem kell a mínuszokra tervezett, ja és persze legyen occsó.

Szóval 4000 magyar pénzért hozzám vágták ezt a zsákot. Nem kell alatta megszakadni, és úgy kell keresni a táska mélyén, mert összecsomagolva és légtelenítve elfér cirka 20x15 cm-es helyen (gyengébbek kedvéért ugyanekkora helyre lehet bepakolni egy 0,7 l-es „gömbszörpöt”, amitől komolyan aludhatunk, meg melegít is… persze mindenki maga választ ;) ).

Külső és belső anyaga nem tartozik a legerősebb, legvastagabbak közé (190T Nylon), tehát figyeljünk rá, hogy ne szaggassuk szét. Víztaszítósága szintén nem a legerősebb, a reggeli harmat akár ébredéshez is vezethet. A hő tartását a két rétegű üreges rostszálra bízták. Az 50 g/m²-től persze nem szabad csodát várni. Annyira nem, hogy szerintem a feltűntetett értékeket csupán messziről ismeri a termék. Lehet, hogy én vagyok a fázós, de elsősorban a magyar nyárra ajánlanám, kimondottan egy évszakosnak ezt a darabot. Még a „magyart” is kihangsúlyoznám, elsősorban arra gondolva, hogy kishazánk legnagyobb részén a nappali meleg után hajnalra sem esik hatalmasat a hőmérséklet. Számokban kifejezve, szerintem 10 ºC felett kimondottan kényelmes a hálózsák, alatta már álmatlanná válhat éjszakánk. Szóval anyaga és hőtartó képessége miatt maradjunk a sátorban!

Na de mit is adnak az alváshoz: kicsomagolva egész kényelmes méretet ölt, még a magamfajta lábdobálós, forgolódós alvónak is egész kényelmes. Persze mindezt kissé korlátozza a múmia forma, de hát aki hálózsákra adja a fejét, annak ezzel számolnia kell. A fentebb leírt anyag tapintásra sem túl vastag, így a dunyha alatti alvás varázsos álomképe rögtön messze illanni látszik. Bekászálódva, szépen magunkra igazítva viszont egész jól átmelegszik, s csak arra kell figyelni, nehogy a súlyos energia befektetéssel megtartott hő elszálljon.

Adnak a kényelemre? Nagyjából igen. Van egy kis belső zsebe, a cipzár két irányban, teljes hosszában nyitható (oldalt), sőt egy tépőzárral a vége le is zárható. Egyetlen baja, hogy könnyen becsíphetjük a cipzárt, amit mondjuk nehézkes gilisztaként tekergőzve kiszabadítani. A kapucnija egyszerű szabású, alakíthatóságát egyetlen zsinór alkotja, mellyel a mell- és fejrész egyszerre húzható össze, vagy lazítható.

Verdikt: A Kilimanjaro One Kilo Bag egy tényleg kicsi, könnyű hálózsák. Szigorúan egy évszakosnak tartom, és nem nagy hőingású területre (pl. Magyarország) ajánlom. Kialakítása elfogadható, előnyei alapján pedig kellemes kelléke lehet nyári néhány napos középhegységi túráinknak, sziklamászó hétvégéknek, vagy bringatáborozásnak.

KÖNYVAJÁNLÓ: Nagy Árpád - 250 TÁTRAI TÚRA (TÚRAKALAUZ)

2010-05-07T22:48:00.005+02:00

Amikor először jártam a Magas-Tátrában teljesen lenyűgözve éreztem magam. Jártam már előtte három-, sőt négyezresek között is, de ez egészen más volt. Amilyen kicsi, olyan erős, olyan tömör érzést kaptam a bolygó legkisebb magashegységétől. A déli oldalról a nagyok (Lomnici-csúcs, Gerlachovka) impozáns képe, a nagy vihar minden pusztításával és a Csorba-tó tükörképeivel. Északról, Zakopane ékszerdoboz-szerű utcácskái, öreg házikói és mégis éber modernsége, a luxus és a tradíció „keleti-blokkos” aromájával. Ez számomra a Magas-Tátra. Ám maga a Tátra szó ennél sokkal többet is takar. Azokat a változatosnál változatosabb lehetőségeket, melyek a különféle outdoor sportok kedvelői számára itt rendelkezésre állnak, ráadásul nyugati társaikéhoz képest meglehetősen kedvező árakon. Azoknak szeretnék most egy használható segédletet ajánlani, akik hozzám hasonlóan beleszerettek ebbe a csodálatos kis óriásba és szeretnének a háza táján kicsit jobban is szétnézni, legyenek ők a télisportok szerelmesei, túrázók, sziklázók, alpinisták, terepfutók vagy XC bringások.

Nagy Árpád témája persze sok régi és új könyvé is egyben, ám ilyen alapos (304 oldal), itineres jellegű alkotás talán a határok leomlása, sőt még a világrend-változás óta sem került igazán (sajnos) egyre fogyó könyvesboltjaink polcaira. A 250 útvonal itinerei mellett az egyes érintett csúcsok és helyek kicsit jobban kifejtett leírása is a gyűjteménybe került. A leírások között történő könnyebb eligazodás jegyében sematikus térképi ábrák is segédkeznek a könyvhöz mellékelt 1:53000 méretarányú Magas-Tátra zsebtérkép mellett. Praktikus még a kis szlovák-magyar földrajzi szótár, az eligazodás elősegítésére. A részletes helyi infókat és szabályozásokat magától értetődően tartalmazza. Fényképekben sajnos kissé szegény a könyv (ám reklámokban szokatlanul nem az), de egy tátrai helyről úgysem nagyon lehet két egyforma képet készíteni (tapasztalat). Menjen el mindenki a Tátrába, fényképezzen maga, és semmi esetre se felejtse ki fotóstáskájából ezt a kis túrakalauzt. Én, ha észak felé visz az utam, mindig bedobom a kesztyűtartóba és ez a tudat nekem minden pénzt megér (főleg, hogy mindössze 3000 forintba került).

TESZT: RP Outdoor Pittards/Windbloc kesztyű

2010-05-04T19:49:00.008+02:00

Mivel törekszünk arra, hogy ne csak a nagy külföldi márkák kínálatát állítsuk csatasorba tesztjeink és útjaink során, így most hazai termék tesztsorozatunk következő elemeként ez a mindig szezonális termék került górcső alá. Amint az a nevében is benne van, ez a kesztyű a méltán híres Polartec márka Windbloc technical fleece anyagából van, a szintén világhírű Pittards cég bőr megerősítéseivel a tenyérrészen. Ez eddig jó ómen, csakhogy…

Amint az a Milo Peli nadrágjánál is tudatosult bennünk, bizony nem elég a jó alapanyag és a jó helyen elhelyezett megerősítés, mert a kivitelezési és befejezési hibák tökéletesen képesek tönkretenni egy felszerelés funkcióját, ami pedig elvileg a lényege mindennek. Itt is ez van. Sajnos. Persze tudom én, hogy nincs nagy költségvetés, de józanész azért lehetne. A zárkózott fejlesztési stratégia nem való az outdoor ipar mély versenyszellemmel átitatott világába. Annyira kicsin múlt az, hogy ez legyen életem kesztyűje, hogy az már nem mérhető forintban, de mégis. Miért is? Most elmesélem…

A kézméretemre stimmelő kesztyű szabása egyszerűen hibátlan. Úgy van a kezemen, mint Chubakkán a bunda. Bármilyen mozdulat nevetségesen könnyen végezhető el benne. Nincs puffancs-érzés, nincs elrontott tenyérméret-ujjhossz-arány. Szóval elvileg tökéletes. Az anyaga nagyon meleg, hiszen Polartec Windbloc technical (poliészter) fleece, melyben egy PU membrán biztosítja (20 PSI, 0 CFM) a tökéletes szélállóságot és a megnövekedett vízállóságot (elvileg). Az erősítések (tenyér, a hüvelyk, mutató- és középsőujj teljesen, a kis- és gyűrűsujj a második ujjpercig, valamint a csuklót összehúzó tépőzáras szűkítőig) a világhírű, Yeoville-ben székelő brit bőripari konszern, a Pittards cég gyakorlatban felülmúlhatatlanul tapadó perforált, papírvékony anyagából készülnek. Mivel az ilyen windlayer jellegű anyagokat csak a komolyabb márkák hegesztik le (Arc’teryx), így nem elvárás, hogy a varrások mentén vízálló legyen az anyag. Ott nem az, viszont ahol nincs szükséges varrás, ott ennek bírnia kéne a szelet és az esőt. Egészen pontosan a kézfejen és a tenyéren. Csakhogy az RP Outdoor valamilyen exhibicionista alap-beállítottság (?!) okán telehímeztette a kézfejet, de olyan ócskán, hogy az már nevetséges. Mivel két pár ilyen kesztyűt is teszteltem, így nem mondhatnám, hogy ez egy hibás darab miatt van (egyszerűen igénytelen). Egyrészt, ki az, aki egésznap abban gyönyörködik, hogy neki egy RP Windbloc hímzés van a kezén. Másrészt, mint azt a mellékelt fotók is mutatják (bár csak az egyik pár kesztyűre jutott belőle, ami nálam külön igényességi aggályokat is felvet, hiszen legközelebb majd a membrán marad ki, mert elfogyott a Windbloc…), kis címkékkel is meglehetett volna oldani, mint ahogyan azt a sokkal komolyabb szintet képviselő Millet vagy Arc’teryx elegánsan meg is teszi. Harmadrészt pedig, ez elvileg egy Gore Windstopper kategóriájú technikai kesztyű, mely szegmensben a vásárlónak lehet némi elvárása. Főleg kilencezer pénzért… Na mármost, ezt a hímzést valószínűleg nem olyan ember kérte erre a kesztyűre, aki életében is hallott a membránokkal ellátott anyagokról (nemhogy azok szerkezetéről). Ugyanis az ilyeneken esetlegesen előforduló hímzéseket vagy lehegesztik, amiről RP-ék csak egyes héjkabátjaik esetében hallottak, vagy címkézik (softshellek esetén maximum szitázzák), de semmiképpen nem lyuggatják szúnyoghálóvá azt a szerencsétlen anyagot. Ebből kifolyólag megbukott az esőteszten, gyakorlatilag semmivel sem vízállóbb, mint egy vastag fleece, ami az RP North Windbloc sapkából kiindulva konkrétan az RP hibája (ott csak kicsi a hímzés, nem is ázik be). Ennél nagyobb baj, hogy a széltesztet is elbukta emiatt, vagyis ez a kesztyű nem a Polartec hibájából nem valódi Windbloc…

Verdikt: Szóval ez itt a tökéletes példája a meggondolatlan fejlesztésnek. Ugyanis, ha ezt a hatalmas, az egész kesztyűt funkcionálisan tönkretevő szarvashibát nem követték volna el, akkor ez lenne életem kesztyűje, de így nem az, nagyon nem… A funkcionálisan pozitív tulajdonságait pedig a Pittards-nak (tapadás) és a Polartec-nek (hőtartás és lélegzőképesség) köszönheti…

TESZT: Quechua Forclaz 900 Soft

2010-04-30T20:22:00.006+02:00

Kategória: windlayer, advanced midlayer
Tevékenység: túrázás, hegymászás, hegyikerékpározás
Külső anyag: microrip felületű poliészter softshell 5% elasztánnal
Laminátum: három rétegű PU membránnal ellátott softshell (?)
Tömeg (XL): 747 gramm (saját mérés)
Vízállóság: meglepően magas
Szélállóság: kiváló (körülbelül CFM~5)

Lélegzőképesség: jó

Mindig meglepődöm a Quechua cuccok “fíldtesztjein”. Amikor nem teljesítenek az abszolút (mondjuk versus Gore-Tex) skálán jól, akkor a relatívon (ár-érték tudás) általában még mindig nagyon rendben vannak. Aztán, amikor mindez fordítva zajlik le, mert a cucc nemhogy a relatívon dob egy nagyot, hanem amúgy is, akkor meg a zsebem csilingel örömében, mint az a jól ismert vegas-i félkarú a három BAR felirattal a kijelzőjén (persze egyvonalban…). Szóval tisztelt olvasóközönség, ne lepődjetek meg, ha bementek a tízpróbásokhoz, és amikor elmentek eme Forclaz 900 Soft darab előtt, hallani vélitek Vegas zsivaját…

Persze a Quechua nem tökéletes. Miért? Mert, bár korrekt cuccokat adnak, korrekt áron és korrekt hozzáállású kiskerben, az adatszolgáltatás, hát hogy úgy mondjam nem üti meg a technikai szegmens célközönségének elvárási lécmagasságát… Igen, ebből ennyi százalék, abból meg annyi, meg Strathermic (ami amúgy mindenféle decathlonos fleece-szerű (itt a bélése, gondolom) anyag gyűjtőneve, meg kiváló szélállóság (Windbreaker) a membránnak köszönhetően, meg satöbbi. Nade’ kérem, még a gyári honlap két sorának adatai sem stimmelnek (nézzétek meg nyugodtan a Quechua gyári honlapján a „technical” és „composition” sorokat). Kell persze egy kis titkolózás a konkurenciával szemben, de nem hiszem, hogy egy ilyen dolog felérne mondjuk a legújabb ötös bimmer iparititok-értékével… Amúgy meg, a konkurenciának ott van a Gore, a Schoeller, meg a Polartec beszállítónak. Szóval itt szólok, kedves dekások, hogy egy technikai ruházatnál az alábbi adatok szükségesek (minimum): denierszám, négyzetmétertömeg, a leggyakrabban értékesített méret teljes tömege, vízállóság, szélállóság és lélegzőképesség, laminálási és strukturális jellemzők és csak végül az összetétel. Ez pedig jellemzően mindössze maximum két sor…

Mindezen bosszantó anyag-nemismereti okok miatt csak annyit tudok mondani a Quechua Forclaz 900 Soft felső anyagáról, hogy fekete. No, azért nem. Van zöld is… Viccet félretéve, ez feltehetően egy PU membránnal laminált, microrip poliészter felületű softshell, monkey phur jellegű többségi Strathermic poliamid fleece béléssel (a panelekben meg csak az elasztán biztos valamennyire). Kár. Nem baj, így is működik. Az igazság az, hogy az otthoni mérés után nem is csodálom, hogy nem közölték le a tömegét. 747 gramm! Nincs rajta kapucni, ez csak egy midlayer. Hihetetlen. Összehasonlítási alap gyanánt (persze tudom én a mocskos anyagiak, de ez akkor is 75 deka) a hasonló szabású Polartec Windbloc softshellek 550-650 gramm tömegűek. Ez a 10-20 deka bizony sok (egy komoly színvonalú Paclite tömege).

A szabása nyugalmi helyzetben passzol, de ismételten tetten érhető az anyag elasztikussága körüli túl-misztifikáció. Ugyanis lehet valamiben elasztán, ha a szabása nem enged teret a karok mozgásának (értsd: nem raglánujjas, vagy angyalszárnyú a szabása). Mondjuk nem is sziklafalak legyőzésére való, de akkor meg minek a microrip felületű külső, meg a nagy vastagság. Képzavar, merthogy hivatalosan meleget és szélállóságot kereső magashegyi túrázóknak tervezték, minden túrakörülmények közé. Végülis, oda jó…

Ez a microrip felület viszont akkor jó, amikor hátizsákot veszünk rá. Brutálisan bombabiztos hatása van az anyagnak, ráadásul vastagsága miatt kvázi kipárnázza a vállat. A másik pozitívuma nanoszinten keresendő. A makro-textúrált felületek ugyanis sokkal tovább képesek megtartani a felszínükre felvitt DWR réteget (függően persze annak minőségétől), mint a sima felülettel rendelkezők. Minél tovább marad a DWR, annál tartósabb a vízlepergetés… Ám erről, majd később.

A két kézmelegítő zseb mellett egy napóleon is rendelkezésre áll (bár ez utóbbi elég szűkös). Belül egy, normál méretű kulacstartó zseb van. Szépen passzol a lapított formájú üvegekhez is, ha értitek… A cipzárak YKK Coil-ok, a főcipzár mögött a szokásos flapni. Tetszenek a húzókák. Összességében a szabása közepes, semmiképpen sem emelkedik a technikai szintre, de gyorsan hozzáteszem nem is az a dolga.

Ellenben az elemekkel szembeni tudása gyakorlatilag hihetetlen. Kezdjük azzal, amit hivatalosan is kell tudnia, mivel Windbreaker-szériás. A szélállósága kiváló. Simán beleillik a technikai windlayer kategóriába. Hivatalos adatot nem közölnek róla, így csak a testfelülettel érzékelhetően tökéletes szélállóságú CFM<5 értékre becsülném. Ezzel a tudással a Windstopper és Windbloc banda ajtaján kopogtat. Csakúgy, mint a hőtartóképesség terén, hiszen ott is gyakorlatilag ugyanannyit tud, mint azok. Tapasztalat. A lélegzőképessége a profibb technikai softshelleknek sem extrém (kivéve C_Change). Hiába, ha valami vastag és strapabíró, akkor áldozatot kell hozni. Ez pedig nem az extrém kategória, így lélegzőképessége mindössze jó, melyen sokat segítenek azok a hosszú és könnyen kezelhető hónaljszellőzők, melyekre bizony szükség is van. Ami viszont váratlanul kiváló ebben a dzsekiben, az a vízállósága. Hihetetlen volt a viharban, gondoltam kibír majd öt percet, vagy hatot. Aztán negyvenhat lett, mert véget ért a zivatar, de nem tudott kifogni a dzsekin. Persze akkor új volt, de ez a tulajdonsága a DWR kopása után is megmaradt, pedig nincs varrat-hegesztve. Nagyon meglepődtem. Gyakorlatilag az összes átmeneti időszakban leválthatja a héjkabátot, mindössze egy vízálló fejfedő kell hozzá (körülményektől függően kalap, vagy sapka). És ekkor jöttem rá, mire is fogom használni. Teljesítménytúrákra, ősszel és tavasszal (0 és 10 fok közé). A hazai viszonyokra kiváló. Itt pedig nem kell megfelelni azokkal az elvárásokkal szemben, melyekhez a nagynevű outdoor-brandek igazából varrnak…

Verdikt: Sokat tanakodtam, mit és miért készítettek ezen a dzsekin úgy, ahogy és amiből készítettek. Aztán leesett. Én nézem rossz szemszögből. A vízállósága és szélállósága tudja a nagyok szintjét, és ez a lényeg. Túrázni egyszerűen kiváló, és amennyiben a kategóriájában kezelem, a legjobbak közé tartozik. Egy biztos. Ennyire vízálló softshellt nem lehet negyvenezer forint alatt kapni (ára 15.990,-). Mi szeretjük…

MAGAZIN: Az EN60529-es szabványról...

2010-04-24T21:19:00.003+02:00

Annak okán, hogy a Tikka Plus tesztjében említett restanciánkat tovább pótoljuk, elmélkedjünk el egy kicsit arról, hogy outdoor elektronikánknak mit is kell elméletileg kibírnia. Erre jó a fent említett titokzatos nevű EN60529-es szabvány, közismertebb nevén az IP XX mutató.

Az IP XX védelmi fokozat arra szolgál, hogy megmutassa a hordozható kültéri elektronikus eszközök strapabíró képességét, legalábbis a szilárd és folyékony anyagokkal szembeni ellenállását. A leggyakoribb probléma ezzel a mutatóval az, hogy nem minden gyártó listázza így termékei képességeit, illetve egyes termékcsoportokra nem jellemző, hogy ezt az egyébként rém praktikus mutatót katalógusaikra és termékeikre véssék…

Az IP XX valójában az IP betűket követő két szám, melyek 0 és 6, illetve 0 és 8 között mozognak egy előre definiált strapabírás-tartományon belül. Az első szám a termék szilárd anyagokkal szembeni felvértezettségét jelzi a következőképpen:

0 – a termék nem védett szilárd anyagok behatolása ellen
1 – a termék háza 50 mm átmérőnél nagyobb méretű testek ellen védett
2 – a termék háza 12,5 mm átmérőnél nagyobb testek ellen védett
3 – a termék védett a 2,5 mm átmérőnél nagyobb testek tokozatba jutása ellen
4 – az eszköz a milliméteresnél nagyobb szilárd szemcsék bejutása ellen védett
5 – a pornemű szennyeződés ellen a termék védett, bár a tokozásba bekerülhetnek szemcsék, de jellemzően nem történik káros lerakodás a készülékházon belül
6 – a termék a szilárd halmazállapotú szennyeződésektől maximálisan védett, még a legfinomabb por sem hatolhat be a tokozásba.

A második jelölés outdoor elektronikánk folyékony anyagokkal szembeni védettségét jelzi:

0 – a termék nem védett semmilyen jellegű folyadékkal szemben
1 – a függőleges cseppekkel szemben a termék védettséget élvez
2 – a termék 15°-os szögben védett a cseppekkel szemben
3 – a termék 60°-os szögben védett a cseppekkel szemben (gyakorlatilag az eső ellen védett a termék)
4 – a termék permet és csepp formájú folyadékokkal szemben teljes felületén védett
5 – a termék hagyományos tömlőből történő befecskendezéssel szemben védve van
6 – a termék erőteljes vízsugarat is kibír a beázás kockázata nélkül is
7 – a termék fél órán keresztül képes 1 méternél nem mélyebb vízben működni a beázás kockázata nélkül
8 – a termék tartós alámerítéssel szemben védett, vagyis egy méternél mélyebbre is meríthető, a gyártók által megadott időtartam erejéig

Az X érték (például IP X7, vagy IP6X) értelemszerűen adathiányt jelent, így lehetséges, hogy termékünk bírja az adott körülményeket, csak azokkal szembeni ellenállását nem vizsgálták, vagy nem az EN60529-es szabvány szerint tették azt. Praktikus információ lehet ilyen esetekben, hogy azok a termékek, melyek legalább IP X7 besorolásúak, általában mindennemű porral szemben is védettséget nyújtanak, hiszen szerkezetük kvázi légmentesen zárt.

Milyen eszközeink lehetnek, melyek esetében kihagyhatatlan az IP XX védelmi fokozat ismerete?

Természetesen mivel ezek minden esetben elektronikus jellegű készülékek, így leggyakrabban azok, melyek általában táskánkon vagy zsebeinken kívül vannak, esetleg használatuk vizes körülményekhez köthető. Persze mivel ez elég relatív, így felsorolnék pár dolgot, melyek rendelkezhetnek, sőt rendelkezniük illene ilyen besorolással.

Az első és legfontosabb ilyen eszköz a fejlámpa. A túrázó és hegymászó darabok nem teljesen vízállóak, csupán vízhatlanok. Besorolásuk általában IP X4 és IP X6 közé esik. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a víz alá merítés kivételével bármilyen időjárási (csapadék és páratartalom) viszonyok között képesek a működésre. A teljesen vízálló darabok már általában barlangász-lámpák. Ezek minden esetben IP X8-asok. Általános információ, hogy ezek mellé minden esetben fel kell tüntetni a „waterproof –X meter” adatot, ahol az X szám a maximális merítési mélységet jelzi, minimum 30 perces alámerítési időhosszig.

A GPS készülékek esetén a túrázók általában a masszívabb darabokat kedvelik. Ezek jellemzően IP X7 besorolásúak, hiszen búvárkodni és barlangászni nincs értelme GPS-el, mivel a készülék úgysem „lát” műholdjelet. A 7-es besorolás inkább csak a patakba, pocsolyába ejtés esetére történő túlbiztosítás okán jellemző. Egyre elterjedtebbek a karóra jellegű GPS-ek. Ezek esetén rendkívüli módon figyeljünk oda az IP XX védelmi fokozatra, hiszen ezek nem vákuumzárt vitorlás vagy búvár karórák. Nem lehet bennük a tengerbe, tóba, vagy folyóba ugrani, hacsak nincsenek az ellen felvértezve (minimum 5 méterig jó IP X8 besorolás kell).

A hordozható rádió adó-vevők között ritka, amelyik a vízbe ejtést bírja. Ezek esetében általában valamilyen IP 54 körüli számot kell feltételeznünk, amennyiben azonban a gyártó ezt az értéket nem adja meg, nem tegyük ki őket még az esőnek sem. Azért az esetek többségében ezek nem olyan csapadék-érzékeny eszközök.

A sportórákra (a barometrikus érzékelőkkel – magasság és időjárás – szerelt darabok esetén különösen) a karóra jellegű GPS-eknél fennálló információk jellemzően megfeleltethetők.

Felszerelésünk sarkalatos pontja a mobiltelefon. Ezek legnagyobb hányada kifejezetten finnyás jószág, így használatuk outdoor környezetben meglehetősen lekorlátozódik, általában IP 30 besorolásúaknál nem jobbak.

A jó digitális outdoor fényképezőgép ismérvei a vízállóság, a leejthetőség, a jó tölthetőségi kompatibilitás és a kis tömeg. A nagyobb gépek rugalmasabb fényképezést tesznek lehetővé, de egy magashegyi, vízi vagy barlangi túrán egyszerűen túl nagyok és nehezek, ráadásul hihetetlenül érzékenyek. A kompakt gépek között elérhetők ma már 14 megapixel feletti darabok is, mely felbontással az utómunkák következtében jól kompenzálhatók az esetleges objektív-hiányosságok. A kis kompaktgépek között keressük az IP X8, vagy IP 68 besorolású darabokat, legalább 1,5 méteres, de inkább 5 méteres vízállósággal és mindezek mellett 2 méteres ejthetőséggel. Jó példa az ilyen gépekre a Panasonic DMC-FT2, mely IP68 10 méteres vízállósággal.

A végére még néhány praktikus tanács:

Az elemcserék és más karbantartási műveletek esetén szigorúan tartsuk magunkat a mellékelt tájékozatóban leírt gyártói instrukciókhoz. A nem megfelelő bánásmód módosíthatja a gyakorlati IP XX besorolást, a garancia-feltételekről nem is beszélve.

A sós víz nem édes. Eddig rendben is van, nem mondtam nagyon okos dolgot, csakhogy ezek az elektronikus alkalmazások nem kedvelik a tengervizet. Nem minden eszköznél lehet hasonló tanáccsal élni, de például a Petzl az IP X8 besorolású fejlámpái esetében azt ajánlja, hogy amikor tengervizes merítésre kerül sor, vegyük ki a lámpából az elemeket, majd bő édesvízzel öblítsük ki a lámpát. Végül hagyjuk tökéletesen kiszáradni.

Verdikt: Ahol van, ott keressük ezt a számot és válasszunk a felhasználási területnek maximálisan megfelelő, vagyis legalább egy kategóriával túlbiztosított készüléket. Érdemes egy víz és ütésálló darabra kicsit többet áldozni, mert egyetlen beázás is sokszor annyiba kerülhet, mint ez az árkülönbség. Így jár, aki szereti a mostoha körülményeket…

TESZT: Petzl TIKKA PLUS fejlámpa

2010-04-22T22:05:00.001+02:00

Típus: fejlámpa

Fényforrás: 4 led

Fényerő: 35 lumen (szórt fény!)

Üzemmód: 4

Üzemidő: ~100-150 óra (3 db AAA elem)

Világítótávolsága: max. 32 m

Súly: 78 gramm (elemmel)

Túráink elengedhetetlen kellékeiről, a különböző fényforrásokról még nem esett szó magazinunkban. Kezdésnek a legelterjedtebb darabok, a fejlámpák közül egy általános, széles körben használható modellel, a Petzl TIKKA PLUS fényforrásával indítunk.

Bevezetőnek egy „érdekes” élményről kell, hogy beszámoljak. Mielőtt megvettem ezt a fejlámpát több más Petzl terméket használtam (használok ma is), többek között sziklamászó felszereléseket. Az első fejlámpám pedig egy – mondhatnánk gagyi – kínai ledes volt. Előbbivel és utóbbival is elégedett voltam, viszont miután a lámpa felmondta a szolgálatot (több évvel a háta mögött) úgy gondoltam, hogy váltok a minőségi Petzl termékek egyikére. Nem kellett csúcsmodell, a túrákhoz, bringázáshoz, estébe nyúló mászások utáni pakoláshoz és a sátrazáshoz kellett egy tábori darab. Vettem egy Petzl TIKKA-t, vagyis a TIKKA PLUS kistesóját. Kettő garanciális csere után inkább váltottam a jobbikra, és másoknak sem ajánlom használtan megvenni a korábbi modellt. Miért? Mert a tolókapcsolója 2-ből kétszer kontakthibás volt (az újabbaknál szerencsére már váltott a gyártó!).

A gyenge kezdés után jött a 4 ledes, 4 üzemmóddal felvértezett TIKKA PLUS. A gyártó kirándulásokhoz, táborozáshoz, kerékpározáshoz ajánlja a terméket, vagyis semmi durvulás (extrém hideg, extrém meleg, extrém fényszükséglet, extrém víz alatti műveletek, stb.). Az elvárás, hogy bírja az esőt, a kirándulásokkor előforduló hideget/meleget, jól szuperáljon táborozáskor, kényelmes viselet legyen, és természetesen ezidő alatt elegendő fényt is adjon.

Nos, nem minden gyártó látja el elegendő információval a vásárlót. A Petzl tömör, lényegre törő, de amit kell közöl, méghozzá egy nagyon informatív lapon.

A lámpa három AAA elemmel működik. Elemestül 78 gramm tömegű. 4 leddel, és 4 üzemmóddal rendelkezik (a fényerősséget nem a világító ledek számával, hanem intenzitásbeli különbséggel éri el): erős – gyengébb - még gyengébb - villogó. Ezek után nem csak az egyes üzemmódok fényerejét és üzemidejét írja, hanem a tesztelési körülményeket (20 ºC), valamint az elemek teljesítményének csökkenésekor várható változást is! Ennek „fényében” legnagyobb teljesítménnyel kb. 100 órát üzemel a fejlámpa, eközben világítótávolsága 32 méterről 5 méterre csökken (aztán persze nullára). Leggyengébb állásban 150 óra az ideális körülmények között mért üzemidő, a távolság pedig 15-9 méter között változik. A villogó mód természetesen egy külön kategória, viszont biztos, hogy bringásként durva élményt nyújthat a szembejövő autósnak, ha a szemébe kapja (legyünk tekintettel közlekedőtársainkra!)!

A lámpát egy 2,5 cm széles gumipánttal tehetjük a fejünkre, méretét természetesen szabályozni tudjuk. A lámpatestet tartó műanyag viseléskor nem zavaró. A lámpa dőlésszögét 5 lépésben szabályozhatjuk, vagyis egész jól idomítható az igényekhez. A be- és kikapcsolást, illetve a módok közti váltást egy gumírozott kapcsológombbal végezzük, ami a lámpatest tetején foglal helyet. Szerencsére ez nem kontakthibás. Ha előre döntjük a lámpát, láthatóvá válik az elemcserét segítő nyitógomb. Megnyomásával előre billen a test, és kicserélhetjük az elemeket. Érdemes még otthoni körülmények között kipróbálni, hogyan is működik, hogy ne „élesben”, a sötétben kelljen szerencsétlenkedni. Az sem baj persze, ha másnál is van lámpa, hogy segíthessen!

A lámpa az eddigi használat során annyira bevált, hogy egy másikat is beszereztünk (egy újabb változatát). Könnyű, kényelmes viselet, sokoldalúan rögzíthető, ráadásul a pántjánál fogva még a sátorban fel is akasztható. A gumipánt nem tágult ki, vagy lazult az idők során. Elegendő, szórt fényt biztosít az éjszakai túrák, táborozás, vagy bringázás során, utóbbi esetben a villogó módot garantáltan észreveszik a szembejövők. Elemet még nem cseréltem benne, de fényerején látszik már a használat. Az esőt és a hőmérsékleti változásokat bírja, sem a kapcsológombnál, sem az illesztéseknél nem jelentkeztek problémák. A lámpatest műanyagja sem öregedett el. A be- és kikapcsolás nem okoz gondot, könnyen rááll a kezünk. A fényerőt pl. mérőszalaggal nem mértem le, de ránézésre teljesíti a leírtakat. Mik a hiányosságai? Az elemek merüléséről kizárólag a fényerő változása tájékoztat, nincs más, egzakt visszajelzője, és talán, hogy kizárólag fehér fénnyel képes a segítségünkre lenni. Esetleg felróható még, hogy egyetlen pánttal rögzíthető, nincs keresztpántja, mely a fejünk tetején futna, így talán bizonytalanabb a rögzítése.

Verdikt: Bár a Petzl TIKKA PLUS kistesójával befürödtünk, ez a darab jól működik, nem lehet rá panasz. A leírt hiányosságokat azóta pótolták, vagy nem tartják fontosnak ebben a kategóriában, tehát elsősorban azzal kell tisztában lennünk a vásárlás előtt, hogy mire szeretnénk használni, mert a Petzl sokféle lámpát gyárt, megannyi célterületre. A másik dolog, amiért szintén érdemes körülnézni, a sokféle kiegészítő és variációs lehetőség, amivel a különböző felszereléseinket kombinálhatjuk. A TIKKA PLUS kirándulásra, táborozáshoz és bringázáshoz jó választás, és a 10000 Ft körüli ára sem lehet elrettentő.

TARTÓS-TESZT: Salewa Bolivar esőkabát

2010-04-18T19:06:00.004+02:00

Kategória: esőkabát (széldzseki)
Tevékenység: túrázás
Anyaga: Raintec® (100% Poliamid)
Laminátum: -
Vízállóság: 2000+ mm
Lélegzőképesség: 100g/m2/24óra

A szabadtéri elfoglaltságok kellemetlen velejárója a csapadék. Mivel egyelőre – és véleményem szerint szerencsére –még nem tudjuk kellően ellensúlyozni az időjárás eme áldását, kénytelenek vagyunk védekezni ellene. Erre találták ki a különböző anyagú és formavilágú poncsók és esőkabátok garmadáját. A tesztelésnek alávetett Salewa Bolivar esőkabát az alsóbb kategóriába tartozik.

Azért erre az esőkabátra esett anno a választásom, mert egy olyan darabot kerestem, ami kicsit komfortosabb az egyszerű PVC-nél (lásd Quechua Forclaz 100 túraponcsó), de megment mindattól a kellemetlenségtől, ami az impregnálandó, membrános cuccok velejárója, plusz szélálló. Az eredmény az alsó középkategória, s véleményem szerint a Saleva Bolivar is ide tartozik.

Anyaga Raintec® (100% Poliamid), ami nem kapna sok jó szót a vízálló-lélegző membrános írás alapján. A 2000+ mm-es vízoszlopnak ellenálló anyag az esőkabátok alsó kategóriáját jelenti főleg, ha hozzátesszük lélegző képességét is (100g/m2/24óra). Mégsem kell rögtön a kukába dobni. Miért? Mert mindennek megvan a maga helye és szerepe. Ez az esőkabát - bár máshol is használtam - például a Magyarországra jellemző időjárási és domborzati viszonyok között jól működik.

Ez többek között a kialakításának is köszönhető. A Salewa Bolivar nem csak anyagában, kialakításában is előrelépés az alsó kategóriához képest. Alja és dereka összehúzható, csuklója tépőzárral állítható, két nagyobb-, valamint két belső zsebe van, hónaljszellőzője cipzárral nyitható/zárható, kapucnija a gallérba csomagolható, fő cipzárja pedig mindkét irányban nyitható. Varratait lehegesztették, így ott biztos nem fog beázni, cipzárját pedig egy patentozható réteg védi. Bélése egyszerű háló, mely az izzadság elvezetését segíti. Kapucnija egy hosszabb ellenzőt is kapott, hogy a sunyi, lapos eső ellen is védjen valamicskét. Sajnos csak a nyakrészen állítható, így szeles időben nehezen illeszkedik fejünkre. Az esőkabát egy övpánttal ellátott kis zsákba csomagolható össze, így nagy helyet sem foglal.

Mire használható? Az egynapos túrák során a kis csomag könnyedén elfér a hátizsákban, vagy akár az övünkre aggatva. Utóbbi a még könnyedebb kiruccanásokkor jön jól, mikor az övtáska mellé köthetjük. Kisebb esők, záporok meg sem kottyannak neki, egész napos esőben pedig csak az elvetemültek indulnak – ezzel – útnak (főleg egy napra), így az ilyen felhasználása alapból megkérdőjelezhető. Intenzív mozgásnál természetesen nem sokat ér az anyag szellőzőképessége, de a hónaljszellőzők enyhítik a kellemetlen érzést. A zsebek elégnek bizonyulnak, a patentos takarók jól zárnak. A cipzár felhúzásánál figyelni kell, hogy ne csípjük oda az anyagot. Egyértelmű pozitívum, hogy kétfelé nyitható a cipzár, ami egyrészt a kisdolgok végzését, másrészt a szellőzést is segítheti. Ami viszont tényleg negatívum, hogy a kapucni alig állítható. Legfőképpen az hiányzik, hogy hátrafelé rögzíteni lehessen, ergo ne lógjon a szemünkbe. Ugyanígy kellemetlen, hogy – esőnadrág hiányában – a víz a combunkra csurog, s teljesen eláztatja a nadrágunkat.

Verdikt: A Salewa Bolivar esőkabát nem csodákra lett tervezve, de nem is a legalsó kategóriába tartozik. Vízállósága hagy némi kívánnivalót maga után, de a napi túrák során, vagy szeles időben nem lesz vele sok bajunk. Kialakítása elfogadható, anyaga nem igényel sok gondoskodást, s az eddigi használat során csupán egy patentjával történt galiba. Azoknak ajánlanám, akik nem engedhetnek meg maguknak egy komoly membrános kabátot, viszont egy esőnadrág így is szükséges lesz hozzá.

Egy kis kritika: Keleti kényelem, avagy egy teleszkóp rugójának beszerzése

2010-04-14T08:08:00.001+02:00

Célunknak tartjuk, hogy a jellemző – és természetesen nem csak kellemetlen – tapasztalatainkat megfogalmazzuk és közzétegyük oldalunkon mindenki okulására. Ez sokszor hálátlan feladat, de reméljük előremutató.

Kissé off topicnak tűnhet írásom az oldalon, mégis a magyarországi helyzet egy mintájaként szolgál azon kívül, hogy a későbbiekben némi kerékpározás is megjelenhet nálunk. A történet egy világmárka terméke, egy Rock Shox Tora teleszkópba való rugó körül forog.

Szerencsére nekem nem lehetnek emlékeim a szocializmus hiánygazdaságáról, mégis sokaknak felelevenedhet a kínálat szabályozta kereslet szelleme az alábbiak alapján. A Rock Shox magyarországi forgalmazójával, és a Decathlonnal váltott levelezésemet kivonatos formában, a lényegi elemek bemutatásával, és némi személyes kiegészítéssel, véleményemmel közlöm, a végén pedig természetesen jön a verdikt.

A történet 2009-ben kezdődött, mikor a Decathlonnál vettem egy Rockrider 8.1-es mountain bike-ot, mely Rock Shox Tora teleszkóppal volt szerelve. Őszre nyilvánvalóvá vált, hogy a teleszkóp gyenge rugózásának oka a rugó keménységében keresendő (a kerékpár teljesítménye ezen felül igényeimnek megfelelő). A Decathlon szerelőjével beszéltem a problémáról, ellenőrizte a kerékpárt, majd felvettem a kapcsolatot az üzletvezetővel:

(A levél 2009. november 14-én ment el a Decathlonhoz.)

…Egy rendkívül jól működő kerékpárhoz tartozó teleszkóppal kapcsolatban keresem. A Rockrider 8.1-es kerékpárt áprilisban vásároltam üzletükben, a beépített Rock Shox Tora teleszkóppal viszont problémám akadt. (A szerelő) segítségének köszönhetően kiderült, hogy az alkatrésznek semmi baja nincsen, egyedül annyi, hogy túl könnyű vagyok hozzá (68 kg). A Rock Shox ezt a teleszkópot a különböző tömegű kerékpárosokra gondolva eltérő keménységű rugókkal gyártja. A Rockrider 8.1-es kerékpárba, mint kiderült, a legkeményebb változat van benne. A használat során, kis tömegem miatt ez azt jelenti, hogy a teleszkóp nem mozog rendesen (nehéz megindítani és az elvi rugóútjának talán felét mozogja ki), a kormányt ki akarja tépni az ütések miatt a kezemből, valamint ízületi és csontfájdalmat is okoz a rázkódás miatt. Tisztában vagyok vele, hogy a kerékpár megbontásával, egy esetleges teleszkóp cserével elveszteném a garanciát. Ezt nem szeretném. Viszont a kerékpározás így balesetveszélyes és a rázkódás miatt komoly kellemetlenséget okoz.

Érdeklődnék, hogy az Önök segítségével, a Decathlonon keresztül megoldható-e a teleszkóp puhábbra cserélése, vagy legalább a rugó kicserélése (mely azonos hatást eredményez)? Természetesen ennek anyagi részét a lehetőségek függvényében vállalom!
Segítségüket előre is köszönöm!

Az első válaszból kiderült, hogy Magyarországon belül nem intézhető el a probléma, majd 2009. december 6-án megérkezett második levele az üzletvezetőnek. Az európai körök lefutása után világossá vált, hogy a cégen belül nem intézhető el a probléma, mert kizárólag ilyen típus áll náluk rendelkezésre. Felajánlották viszont, hogy ha beszerzem a szükséges alkatrészt, a szervizükben beépítik és a garancia megmarad. Nem hangzott rosszul az ajánlat...

Ekkor kezdődött az agónia. A bringaboltos rémhírek után e-mailben kerestem meg a Rock Shox magyarországi forgalmazóját, hogy van-e raktáron a kérdéses rugóból. Nem volt. Megrendelés esetén pedig február végére, március elejére ígérték. Vagyis kb. 2,5 hónap várakozás volt kilátásban. Feltettem kérdésemet:

…Érdeklődnék, hogy megoldható-e, hogy egy szükséges alkatrészt (történetesen a rugót) 2,5 hónapnál rövidebb határidővel – normális szállítási költségek mellett – szerezzenek be az Európai Unión belül, ahol még határok sincsenek? Elnézését kérem a cinikus hangvételért, de ennyi idő alatt akár kerékpárral is meg lehet fordulni Hollandiáig (= európai központ).

Sajnálatos módon a kerékpáromba gyárilag a legkeményebb rugó került, és a garancia és testi épségem megőrzésének egyetlen lehetősége, ha egy eredeti, de puhább rugóra cseréli ki az üzlet a darabot (másik teleszkópot sem tehetek bele!). Futottam már velük pár kört, üzletláncuk megkötései miatt ők nem szerezhetik be a példányt, nekem kell utána járnom.

Kérném, ha csupán szállítási okok miatt kellene várni ennyi időt, találjunk ki valami megoldást, akár én is segítek fuvart intézni, de gondolom megérti, hogy szeretném használni a kerékpáromat!

Segítségét előre is köszönöm!

Még decemberben megérkezett a válasz, melyben részletesen ecsetelték az okokat: a tajvani gyárból érkezik a cucc és nem európai raktárból, ráadásul csak akkor jön, ha egy konténernyi megrendelés összeállt. Innentől kezdve 1,5 hónap a szállítás, a megrendelés teljesítési ideje pedig a kerékpározás szezonális jellegéből adódik. Remélték megértem.

A válaszban rejlő magyarázat előtt úgy gondoltam fejet hajtok és megrendelem a rugót. Végül is télen úgysem használnám nagyon a bringát, február végéig kibírom a várakozást. Ezt hívják naivitásnak.

Az események 2010 márciusában „pörögtek fel”, mikor az ígért határidőre nem jött meg a rugó. Újabb időpontként az év 14. hetét, vagyis 2010. április 5-11-e közötti napokat jelölték meg. Természetesen a tavasz megérkezett közben, és egyre inkább vágytam a hegyekbe a bringával. A kérdést nehezítette, hogy én Pécsen, a forgalmazó Budapesten, a hivatalos csere helye pedig a csömöri Decathlonban volt esedékes. Mivel esély volt az adott időpontban a Budapesten tartózkodásomra reméltem, hogy egy füst alatt elintézhető minden. Újra felvettem a kapcsolatot a forgalmazóval:

(A dátum 2010. március 26.)

…A (kiskereskedővel) egyeztettem megkeresésük ügyében, és a dátum azért érdekes, mert ennek függvényében lehet, hogy én venném át a (forgalmazó) telephelyén.

Az egyszerűség kedvéért 2010. április 2-11. közötti időben biztosan Budapest környékén leszek, tehát ebben az esetben NE küldjék le Pécsre, ez előtti időpontokkor viszont Pécsett venném át a terméket.

A rugó érkezésének idejéről várom tájékoztatásukat.

Köszönettel:

A válasz nem késett sokat. Megtudtam, hogy a rugó a 14. héten érkezik. Egészen meglepett az újdonság, eddig (is) úgy tudtam, hogy a 14. héten érkezik. Ja és nem vehetem át náluk, mert csak kiskereskedőkkel vannak jogviszonyban. Úgyhogy Pécsen érdeklődjek...

Ez kicsit felpaprikázott. A segítőkészség netovábbja! Nem késett válaszom:

…Nem látatlanban, és nem a kiskereskedő tudta nélkül kerestem meg Önöket. Egyrészt – tudtommal – a (pécsi kiskereskedő) az említett okok miatt egyeztetett Önökkel a problémával kapcsolatban, és akkor semmi akadálya nem volt ennek a megoldásnak. Másrészt továbbra is felháborítónak és messzemenőkig elfogadhatatlannak tartom azt a kereskedői és kereskedelmi hozzáállást, ahogy a Rock Shox alkatrészekkel, beszerzésükkel foglalkoznak. Úgy érzem, mintha a Balkánon lennénk! Tehát még egyszer feltenném a kérdést – hosszú, több hónapos várakozás után –, hogy napra pontosan mikor juthat el hozzám végre az a rugó, hiszen – józan paraszti ésszel is – 7 napból áll a 14. hét, és bármily’ furcsa más dolga is akad az embernek, minthogy ilyenek után rohangáljon. Továbbá azért kérdés az átvétel helye, mert a rugót utána garanciális cserére Csömörre kell vinnem, vagyis – ha egy mód van rá – nem szeretnék emiatt ingázni Pécs és Budapest között főleg, ha az adott – homályba burkolódzó – időben Budapesten tartózkodom.

Remélem a probléma európai megoldását!

Segítségüket előre is köszönöm!

Ezek után – mivel válaszra sem méltattak – telefonon vettem fel velük a kapcsolatot. Megegyeztünk, hogy azon a bizonyos 14. héten újra hívom őket a részletek és a budapesti kiszállítás ügyében.

És eljött az a bizonyos nap! Jobban izgultam, mint kiskoromban karácsony előtt, hiszen mégis csak a terepbringázásom jövőjéről volt szó! Egy dolgot viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni: Magyarország továbbra is kelet-e vagy nyugat? Bár komp nem jár át Leningrádba, úgy tűnik a tajvani hajók is léket kapnak egyszer-egyszer. A rugó nemhogy meg nem érkezett, nem is tudják mikor jön, ráadásul a szállítmányt három részre bontották. Nem tudják megmondani melyik részben van a termék, ennek megfelelően továbbra is, hogy mennyit késik.

Nem szoktam ennyiben hagyni a dolgokat, így kihasználva budapesti tartózkodásomat elugrottam a forgalmazóhoz. A rugó érkezési idejét a 18. hétre ígérték. Megkérdeztem, hogy akkor mit fognak ígérni, hiszen már egy ideje játszottuk ezt. Persze szépen átbeszéltük, hogy természetesen az anyacég sem tartja sokra a kis forgalmat hozó térségeket, és hogy nincs is európai raktár, és persze, hogy ők is hibáztak, hogy bizonyos dolgokat nem tettek meg az ügy érdekében, satöbbi. A történet kezdett hasonlítani azokhoz a gyenge trilógiákhoz, amikből már a negyedik részt forgatják, amikor fordult a kocka. A beszélgetés fültanúja volt a ProBike vezetője, aki kb. 10 perc telefonálás után kiderítette, hogy bár a szükséges rugó nincs náluk sem raktáron, de egy olyan teleszkópjuk akad, amit ilyennel szereltek gyárilag. A szükséges körök lefutása után már csak át kellett vennem náluk a cuccot és irány a csere.

Verdikt: A boldog befejezés ellenére azért gondolkodjunk el egy kicsit:

1. miért csak egyféle rugóval szerelik a Decathlonnál a bringát? – költői, hiszen pénzkérdés.

2. ha már így alakult, és a Decathlon nem tehet semmit, akkor is keresi a megoldást, és végig segítőkész! – hozzáállás!

3. tényleg ilyen nagy ez a világ, és tényleg ennyire fehér folt Magyarország a térképen, hogy hónapokat kelljen várni egy alkatrészre? – van benne igazság, hiszen – pénzkérdés (is).

4. miért nem kérdezte meg a forgalmazó a kiskereskedőit (hiszen saját forgalmát ismerve csak van képe arról, hogy hol lehet még egy elfekvő rugó készleten), miért nem nézett utána a nagyobb piacokon (USA, Nagy-Britannia, Németország), hogy van-e egy darab, és miért nem képes válaszolni esetenként a levelekre? – ez megint egyszerű – hozzáállás, csak sajnos negatív példa!

5. és végül a ProBike miért szerelte ki egy eladható teleszkópból a rugót, hogy aztán ő várjon a beérkező darabra, és addig ne adhassa el a terméket, stb? – a válasz itt is egyszerű – hozzáállás, mert így mindenkinek csak ajánlani tudom Őket, ahogy a Decathlont is pusztán a hozzáállásuk miatt!

A vásárlókhoz való hozzáállás erősen befolyásolhatja az üzlet hatékonyságát! Ezt talán jó lenne belátni kereskedői oldalon!

KÖNYVAJÁNLÓ: John „Lofty” Wiseman – SAS TÚLÉLÉSI KÉZIKÖNYV – Hogyan maradjunk életben a vadonban

2010-04-11T20:26:00.005+02:00

A hegyeket-völgyeket járó túrázó, hegymászó, síelő, vadász és horgász pillanatról-pillanatra szembesül a természet hatalmas erejével, és bizony olykor a dolgok rosszra is fordulhatnak. Én nem vagyok hivatásos túlélő szakember (inkább csak megfontolt hobbista), így nem is adok részletes tippeket. Inkább mielőtt elindulnék a vadon veszélyei közé, jól körbejárom a téma irodalmát (és persze, ha tehetem jól be is gyakorlom azt). Ennek az irodalomnak az egyik legalaposabb és legszakszerűbb, ám mégis érthető darabját ajánlom most Nektek az SAS Túlélési Kézikönyv képében.

A mű szerzője – John „Lofty” Wiseman – nagyon komoly szaktekintély a túlélési ismeretek területén. Sokéves SAS (Special Air Services – a brit hadsereg különleges elitalakulata-légiszolgálata) szolgálat után lett az alakulat kiképzőtisztje. Összesen 26 év praktikus, kipróbált és összeszedett tudását írta le ebben a könyvben.

Már sokadszor olvasom el (572 oldal), közben-közben fejezetenként is felcsapom, és mindig ugyanazzal a következetes érthetőséggel, egyszerű ábrarendszerrel találkozom, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember a legkiszolgáltatottabb helyzetben is emlékezzen a leírtakra.

A tizenegy fejezet rendszerbe szedve tartalmazza a felszerelés, az éghajlat, a terepviszonyok és a túléléshez szükséges minden olyan fontos dolog és technika leírását, ami nélkül nem tudnánk erőnket beosztani, testi épségünket megőrizni egy kifejezett túlélési szituációban. Olyan hasznos tanácsokat ad a navigáció, az egészség, a táborozás, a stratégia, az élelemszerzés, a haladás és a megmenekülés témaköreiben is, amelyek minden túrázó életében kötelező ismeretek.

Ezeket a tanácsokat ultralight mániákusként jómagam is gyakran használom, hiszen, ahogyan azt Lofty Wiseman is említi, a tudás és az élni akarás képezi a felszerelés alapját egy képzeletbeli piramisban. Vagyis, értelemszerűen a tudás számos felesleges felszereléstől és így grammoktól szabadítja meg a vadon szerelmesét. Persze csak mértékkel, és mindenben követve a mester utasításait-tanácsait…

Verdikt: Aki bajba kerül, és olvasta ezt a könyvet, biztosan emlékezni fog számos olyan dologra, amelyek közül akár csak egy is megmentheti az életét. Nagyon szeretem az érthető nyelvezetét, a praktikus útmutatásait, a természet iránti alázatra nevelését, az ábráinak érthetőségét és megjegyezhetőségét és mindenek felett a több évtizednyi harctéren is bevált tapasztalatát.

Ez a könyv kötelező tagja minden outdoor fanatikus könyvtárának. Nyugodt szívvel ajánlom!

TESZT: SteriPen Adventurer

2010-04-06T21:04:00.007+02:00

Típus: vízfertőtlenítő-berendezés
Működési elv: UV-C fény
Akkumulátor: 2db CR123A Lithium
Tömeg: 105 gramm (elemekkel együtt)
Tisztítási idő (1L): 90 másodperc (automatikus)
Kiegészítők: napelemes hordtok és töltő, előszűrő egység kulacsokhoz (több méretben)
Ár: 125€

Az Outdoor Advent Kalendárium cikkben, valamint már korábban is említésre került ez a kis kütyü. Sok olvasónk kérdezte, hogy miért is jó ez, vagy jobb ez, mint a többi víztisztító berendezés vagy módszer? Egyszóval mi miért ezt szeretjük? Sőt, miért nem említünk más módszereket? Érdekes, hogy csak erről esik szó és a többi… Az alábbiakban ezekről és még sok másról is szeretnék értekezni, a tisztánlátás végett.

Elsőként arról, hogy miért is csak ezt ajánlottuk nyugodt szívvel. Nos, magazinunk alapelve, hogy olvasóinknak megbízható, tapasztalatokból és tudományosan megalapozott módszerekből táplálkozó tájékoztatást nyújtsunk a felszerelések kiválasztásához. Mivel előfordulhat (sőt vannak olyanok akiknél ez az alapállás), hogy a természetben nem megbízható vízforrást kell használnunk a létfenntartáshoz szükséges folyadék megszerzésére, így ebben a szegmensben nem lehet olyan eszközt ajánlani, amely mondjuk csak fifty-fifty, hogy kiszűri az életünkre törő mikrobákat. Itt csak olyan megoldás alkalmazható, ami nem káros az egészségre, akár még hosszútávon sem. Miért is? Nos, azért, mert aki eltéved, bekésik, balesetet szenved, vagy egyszerűen csak nagyon eldugott helyen van, annak a legkisebb egészségkárosítást is mellőznie kell, mert mondjuk egy kis láz és szédülés is az életébe kerülhet (kitett ösvényeken például). Mivel magazinunk csapatának tagjai közül többeknek van természettudományos szakmája (földrajz, kémia, környezettan, biológia), valamint némi terepi tapasztalata, ebben a szegmensben a létező legkönyörtelenebbül vizsgáltuk ki a kis lámpa tudását. Reméljük ez elég lesz a döntéshez…

A víztisztító felszerelések típusairól, azok működési elveinek vizsgálatával lehet képet alkotni. Jelenleg az eladott legtöbb ilyen eszköz hat típusba sorolható, az alap és legősibb a forralásos eljárás mellett (természetesen a legalább öt percig forrásban tartott víz esetében). A pumpás és gravitációs megoldások általában valamilyen multifilter (több szűrőlapból álló, differenciált mechanikai tisztítást lehetővé tevő sor) segítségével, a pórusok kisebb méretéből fakadóan szűrik ki a baktériumok (például e. coli, salmonella, campylobacter, Leptospira sp.) és protozoák (Cryptosporidium) nagy hányadát. Igen, nagy hányadát, nem az összeset… Vannak közöttük nem filternek, hanem tisztítónak (a multifilterben egy kémiai tisztító lap is van, növeli a tisztítási időt, de növeli a hatékonyságot is) titulált darabok is, melyek nagy előnye, hogy a fent említett kis dögök mellett a vírusok (például hepatitis, rota) okozta szennyezés többségének sem kegyelmez. A kevert oxidáns elven működő tisztítókban a só alapú anyag elektromosságnak kitéve végez antimikrobiális kezelést a vízen. A tabletták tisztán kémiai úton dolgoznak, így előszűrést igényelnek (akár egy vásznon, mondjuk ingen vagy pólón keresztül). Kétféle alapváltozatuk van, az egyik a jód (terhes nőknek és pajzsmirigy-problémákban szenvedőknek szigorúan tilos, ráadásul a Cryptosporidium vígan elvan mellette) a másik a klór-dioxid. Nagyon nagy hátrányuk, hogy csak vészhelyzetben tanácsos őket használni, mert a vízben oldódva bekerülnek szervezetünkbe, károsítva a vesét és más szerveket is.

A SteriPen viszont az UV-fény (pontosabban UV-C) mikrobákra gyakorolt hatásán alapszik. Ez is előszűrést igényel, akárcsak a tabletták, de ez a természetben elvégezhető legkönnyebb feladatok egyike (opciós szűrőfej kapható a legtöbb kulacstípushoz). Működési elve egyszerű. A C hullámhossz-tartományú (100-290nm) UV-fény a mikrobák funkcionális DNS-ét roncsolja, így azok nem lesznek képesek további szaporodásra és fertőzésre. Hogy ez mennyire hatékony? Több hivatalos független laboratóriumi teszt eredménye a következő lett: a vírusok 99,99%-át, a baktériumok 99,9999%-át, míg a protozoák (köztük a Cryptosporidium is) 99,9%-át tette szaporodás és fertőzésképtelenné. Ennyire hatékony, kisméretű víztisztító berendezés jelenleg nem kapható… Azért persze a SteriPen sem mindenható. Nem távolítja el a vízből az olyan kémiai szennyezőanyagokat, mint amilyenek például a toxinok. Nagyon észnél kell tehát lenni a vízvétel helyének megválasztásakor. Még tiszta, amúgy kezeletlenül is iható vízben is lehet tetem, vagy vizelet (elsősorban állatira gondolok). Mindemellett, mivel akkumulátorokkal működik, a nagyon hideget (-30, -40°C alatt) nem bírja. Kemény tokban van, de kissé törékeny. Vigyázni kell rá, de ez opciós hordtokkal (napelemes töltőként is funkcionál) megoldható. Érdemes hozzá széles szájú, jól tükröző falú kulacsot venni (lehetőleg specifikus fél, vagy egy literes méretben).

Verdikt: Ittunk már SteriPen-nel kezelt vizet háztetőről, zavaros patakból, vagy csak simán voda-ni-pitnából. Semmi bajunk nem lett. Bár lehet, hogy amúgy sem lett volna, de itt nem érdemes megkockáztatni a „mi lett volna, ha” esetet… A campylobacter nem viccel, higgyétek el, tapasztalatból mondom...

TARTÓS-TESZT: RP Outdoor Bani C 25l hátizsák

2010-03-31T11:04:00.002+02:00

A hivatalos álláspont szerint „túra modell, biciklis modell, Air Condition hátszerkezet, ergonómikus szabású vállheveder, párnázott csípőheveder, mellheveder, kompressziós hevederek, univerzális rögzítő gumizsinórok, kéziheveder műanyag fogantyúval, 2 belső zseb, 2 előzseb, levehető mobiltelefon-tok a vállhevederen, alsó zsebbe integrált esővédőhuzat, 2 oldalsó hálózseb, víztartály kompatibilis, kivezető nyílással”.

A hátizsák-lépcső egynapos elemei közül egy példa, egy igen jó példa az RP Outdoor 25 literes űrtartalmú BANI C hátizsákja. Ha jobban belegondolok, már vagy 5 éve hordom, és még mindig jól működik! Kisebb hibák természetesen ennél is megtalálhatók, de a mai világ egy időtálló ritkaságát rejti, mely a saját keretei között kitűnően használható.

Az első dolog, ami feltűnik az anyaga: Cordura 600D (vagyis 600-as denier). Ennél jobbat nem is igen találhatnánk, hiszen egy hátizsák esetében a legfontosabb, hogy minél többet bírjon, ne szakadjon szét, stb. Az már csak ráadás, hogy több színben kapható a modell.

Második lépésben a kialakítását érdemes megnézni. Az Air Condition rendszer komoly fém merevítése nem hagy kétséget afelől, hogy a megpakolt táska megtartja formáját. A hátra illeszkedő háló segíti az izzadság elvezetését és biztosítja a szellőzést. A deréktájon és a váll magasságában párnázott részek biztosítják a kényelmet. A háló és a merevítés között pedig egy pánt és egy műanyag csat felel a merevségért. Na ennél a pontnál viszont ugrott a „biciklis modell” elképzelés, ugyanis a csat pontosan illeszkedik a gerinc vonalára, a bringázáskor domborodó hátunk pedig mitadisten éppen felfekszik a csatra. Nem ajánlom senkinek a hosszú távú „tesztelést”, szép sebes csigolyafoltokat eredményez a háton! Természetesen a magyar sufni-tuning csodákra képes. Egy darab polifoam beszabásával orvosolható a probléma, de mégis egy bosszantó apróságról van szó.

A hátizsák vállpántjai erős anyagból, rávarrt pántokkal megerősítve készültek, belső felén némi szellőzést is biztosító hálós kialakítással. A vállpánton mobiltartó (GPS tartó, ha épp’ úgy akarjuk) és vízcső rögzítő is helyet kapott amellett, hogy a nem mindenhol levarrt megerősítés alá is dughatunk dolgokat (így lehet ott pl. a nem szériatartozék karabíner is). Mellheveder és derékpánt is tartozék, bár utóbbit kissé körülményes állítani.

A BANI egy fő tároló résszel büszkélkedik. Mindkét irányba nyitható cipzárral, a könnyű pakolást a hosszú cipzárút biztosítja. Apropó pakolás: ha ilyen táska mellett döntünk, figyelembe kell venni, hogy a hajlított hátrész miatt merev, lapos dolgokat nehezen rakunk bele (pl.: laptop), viszont egy napi túrához okosan rámolva tökéletesen megfelel. A nagy tároló rész belső osztást nem kapott, van benne viszont egy nagyobb hálós és egy kisebb cipzárral zárható zseb. Ezen kívül van még beljebb egy gumis réteg, ami mögé szintén tehetünk lapos dolgokat (nálam pl. ott van a hőtartó fólia, melyet így véletlenül sem hagyok otthon). A kitömött zsákot a kompressziós hevederekkel nem csak összehúzhatjuk, de a cipzárakat is tehermentesítjük (a hosszú élet titka). Természetesen a fő tárolóba – bár nem szériatartozék – a vízpalack is belemegy, a táska felső részén pedig megtaláljuk a jól záródó kivezető nyílást.

A BANI első részén két egymás mögé nyíló, így viszonylag korlátozottan pakolható kisebb cipzáras zseb is van. Ha teli van rakva a nagyobbik rész, ezekbe tényleg nem fér sok dolog, ráadásul a púposodó belső miatt ki- berámolni is körülményes. Javasolt zsebkendőt, apróságokat ide nyomorgatni. A zsebek előtt gumis rögzítő van, amire akasztgathatunk ezt-azt (bringás- vagy mászósisak, mászócucc, stb.).

A "25 liter" kiterjesztéséről a két oldalon található hálós tartók gondoskodnak. Ide jöhetnek az italos flakonok, termosz, vagy az éppen nem kellő sapka/kesztyű. Elhelyezése és kialakítása némi gyakorlás után lehetővé teszi a táska levétele nélküli használatát, vagyis ide tényleg rakhatunk az út közben éppen nem kellő dolgokat. A sokévi használat után megjegyzem ez az egy, vagyis a háló az, ami kezdi felmondani a szolgálatot, de még a felső gumírozása bírja. A táska tetején egy műanyag fogantyús kézi hevederrel emelhetjük meg pakkunkat. A kialakításnak köszönhetően nagyobb súlyok cipelésekor sem fogja vágni a kezünket. Okos apróság!

Szériatartozéka a BANI-nak az esővédő huzat is, melyet egy alsó zsebben rejtettek el. Sajnos fixen hozzávarrták a zsebhez, így eső után nem szárogathatjuk külön, csupán lógathatjuk a táska alján menet közben, vagy kiteríthetjük, ha megálltunk. Pozitívum, vagy a kialakítást vezérlő ötlet lehetett viszont, hogy így el sem hagyjuk. A védőhuzat a megpakolt táskára is rámegy, az alsó és középső részt kiválóan takarja. Sajnos a legfontosabb felső hányadot viszont nem. Helyesebben igen, de mivel nem tudjuk felül rögzíteni, a táska felvétele után a vállpántok kissé megemelik, és szép lassan lecsúszik. Itt is alkalmazhatunk némi sufni-tuningot, de erre már a kitalálásnál gondolhattak volna.

Verdikt: Az RP Outdoor 25 literes BANI C hátizsákja egy napos túrákon kitűnő hordár. Jó a kialakítása, kitűnő a Cordura anyagválasztás, méretéhez és formájához igazodóan pakolható. Nem kimondottan magashegyi vagy mászózsák (nincs pl. jégcsákány tartó hevederje), de ott is megállja a helyét. A kisebb apróságok akár házilag is orvosolhatók, bár az esővédő huzat rögzítési problémáját megoldhatták volna. Ára középkategóriás, így ez nem lehet akadálya a döntésnek. Ha már valamin, akkor a 25 literen érdemes elgondolkodni, ugyanis a 25-30 liter között sok különbség nincs, viszont a nagyobbik kényelmesebben pakolható lehet. Összességében jó választásnak tartom.

HEGYIGUNYHÓ-TESZT: Cojzova koca na Kokrskem sedlo

2010-03-26T17:57:00.023+01:00

ORSZÁG: Szlovénia

HELY: Kamniki-Alpok

MAGASSÁG: 1793 m

KOORDINÁTÁK: 46,34453°É – 14,54706°K

TÁVOLSÁG BUDAPESTTŐL: 470 km

BESZÉLT NYELVEK: szlovén, angol

Amikor először voltam a szlovéniai Kamniki-Alpokban, rögtön nagyzsákkal (70 liter, 20 kiló) tettem azt, ráadásul Kamniska Bistrica felől a Kokrsko sedlo-ba. 1200 szint 6 kilométeren, kemény terepen (a másik út Kokra felől kicsit könnyebb). Így az élményeim sokkal kontrasztosabbak, az emlékek körvonalai, pedig sokkal élesebbek lettek a megszokottnál. Ennek a túrának volt az egyik legnagyobb élménye a Cojzova koca na Kokrskem sedlo. Valószínűleg, amíg élek, nem felejtem el!

A ház amúgy a Grintovec mászások kvázi alaptábora (stratégiai fontosságú nyeregben fekszik). Mint ilyen, meglehetősen forgalmas. Főleg a szezonális időszak péntekjein és szombatjain, valamint a Grintovec futásokkor. Ilyenkor jó fizikumú nyugdíjas szlovének és osztrákok csapata lepi el az épületet és a hozzá vezető ösvények mindegyikét. Megalázóan szaladnak el az ember mellett, hihetetlen, ha nem látom, egyszerűen nem hiszem el (biztosan hozzájuk igazították az útidőket jelző táblákat, mert az átlagos túrázókhoz biztosan nem…). Ők már csak ilyenek, igazi hegyikecskék. Szerencsére, mivel nagyon gyorsak, egy nap alatt befejezik a Grintovec-mászást. Így nem alszanak a házban, ami némiképp csökkenti a napközbeni zsúfoltságot. Általában június közepétől, szeptember harmadik hetéig van nyitva. Télen zárva tart, de van téli szállása, ami igazi magashegyi edzőtáborozást tesz lehetővé.

A konyha van, de nem tudtuk kipróbálni. Sör van! A hosszabb tartózkodásokhoz nagyon fontos adalék, hogy nincs ivóvíz, de még nagyon csapvíz sem, nemhogy meleg. Ahol amúgy Szlovéniában ezt olvassátok: „Voda ni pitna!”. Ott ne nagyon igyatok belőle, mert szó szerint a tetőről jön… Ásványvizet általában lehet kapni (2-3€).

A másik. Szombat esténként gyakran van sramli-buli. Faház lévén a Cojzova koca ilyenkor zeng a tangóharmónika és a köcsög-duda kicsit sem hegymászó-pihenést elősegítő hangjától. Ilyenkor két választás van, a dühroham, vagy a táncoló csapathoz való csatlakozás és sok-sok ivás. Másnap ilyenkor iktassunk be pihenőnapot. Ennek ára amúgy körülbelül 14 euró. Merthogy ennyibe kerül egy éjszaka Kokrsko Sedlo-ban.

A szobák amúgy jók (bár sokallom a nyolcágyasokat, emeletes ágyakkal), nem kiválóak, csak jók és tiszták. Összesen több mint száz ággyal rendelkezik. Nekem tetszettek, bár kicsit sötétek. Ennek oka, hogy nagyon megbecsülendő módon a ház kizárólag megújuló energiaforrásokból látja el magát (szélkerék és napelemek), tehát világításrendszere meglehetősen spóri…

A végére egy jótanács: A ház nyitvatartása pont a legdurvább zivatarszezonba esik. Ebből kifolyólag nagyon figyeljük az előrejelzésket, mert a villámveszély óriási. Komoly esőruházat (tényleg komoly) és a főzőhöz tartozó szélpajzs szinte kötelező! Nem véletlenül termeli a szélkerék a nyeregben oly hatékonyan az áramot!

Verdikt: Összességében a Cojzova koca na Kokrskem sedlo egy jó, egykori keleti mivoltához képest pedig kiváló ház, közepes komforttal (benti angol WC, konyha), de környezettudatosan és megfizethető áron. A panoráma és a hangulat miatt érdemes meglátogatni. Tarika kutyus mindenkit szívesen lát!

Cojzova koca na Kokrskem sedlo nagyobb térképen való megjelenítése

VAKUPAPUCS: The North Face NSE Camo Tent Mule

2010-03-19T14:50:00.005+01:00

Háromféle férfitípus létezik. A papucs, a papucs és persze végül, de nem utolsó sorban a papucs. Tehát abban kiegyezhetünk, hogy vannak papucsférjek is. Sőt, olyan papucsférjek is vannak, akik sokat vannak bakancsban, meg hüttében, meg fázósabb a lábuk és még padlófűtésük sincs. Na ők azok a szegény papucsok, akiknek egy nagyon komoly mamusz hozhat csak vigaszt. Persze az outdoor iparnak rendszerint mindenre van válasza. Ez is az.

Alapfilozófia: amikor tolod a hegymenetet egy kemény bakancsban, bizony utálatos dolog a lábadnak, hiába a legmodernebb memóriahabos bélésrendszer, akkor is szétszívva húzod ki abból a lábbeliből, nincs mese. Ilyenkor aztán vagy egy sátorban nyomorogsz (ahová nem viszed be a bakit és zokniban fagyasztod agyon szegény elgyötört testvégződéseidet), vagy egy vadidegen hüttepapucsba kényszerülsz bele, melybe még Svájcban is zoknit húzol az előtted járó kétezer delikvens tudatában. Vagy, és itt jó ez az újítás (bár ez sokkal olcsóbban is megoldható, de adjunk már a pompának is egy kicsit…), kapsz egy ilyet. Nem veszel, mert azért sok az a nyolcezer pénz egy mamuszért, de akkor is. Amint meglátod, a lábad elkezd cseszegetni a legváratlanabb pillanatokban, hogy kell neki egy ilyen. A sors is kipróbálná, mert pont ekkor szakad el régi lengyelpiacos pacskered. Ezek után már szinte teljesen meggyőzted magad, hogy kell ez neked és akkor megkapod, mert aki szeret tudat alatt legszívesebben papucsot vesz neked ( a kedves mama kivételével persze)…

A létjogosultsága a kempingzuhanyzókéhoz fogható. Igazi tábori luxuscikk. Viszont otthon, meg mondjuk egy kandallós hétvégi házban, vagy síhüttékben, esetleg csillagtúrázós hütteheteken igazán jól fog jönni. Mivel a síelés, meg a sícuccok (hogy a sznobbordozásról már ne is beszéljek) egyfajta divat buli is, így ez különösképpen kelléke egy igazi sítábor felszerelésnek. Mindezekhez persze hozzáfűzném, hogy én is szeretem a téli sportokat. Csak nem azt a tömeges formáját, na sebaj, ugye elnézitek nekem…

Maga a papucs 450-es pehellyel van töltve, melyet egy ripstop polietilén-tereftalát (magyarul PET) héj borít. Sajnos nem pehelyálló az anyag, így olykor-olykor kikandikál belőle egy-két pelyhecske, de nem gáz. Így legalább látszik, hogy nem vatelinnel van töltve, mivel ráírva nincs az inszulésön anyaga. A talpa csúszásgátlós gumimintázattal lett ellátva (anyaga amúgy tartós nylon), a sikamlósabb esetekre. Ami nem árt a kopottabb és a suvickoltabb kunyhólépcsőkhöz. Tök jó, hogy körbe kopásnak ellenálló anyaggal varrták le, hogy a küszöbök ne vághassák el a felsőrészét. Nagyon tuti, hogy a felsőrész egyébként 100%-ig újrafelhasznált anyagokból készült. Beleértem ebbe a plüss bélést is. A kis fül a végén a felhúzást és a rögzítést is elősegíti. Kell, mert adja magát a sarok letaposása, mely nem illendő egy ilyen luxuspapucson ugyebár…

Verdikt: 270 grammos páronkénti tömege, hőtartó-képessége tudatában (mert bizony baromi meleg) nem sok. Én grammhuszár vagyok, úgyhogy a hátizsákos utakra nem vinném el, de az összes bőröndös buliba bekerül. Jó pénzt kérnek érte, de azt megteszik nem jó cuccokért is, ez meg jó, nagyon jó. Nincs is ennél jobb mamusz a világon…

TESZT: Saltic Falco mászócipő

2010-03-13T17:57:00.011+01:00

Minek térjünk el valamitől, ami már bevált? Mikor agyonhasználtam az első mászócipőmet, sőt Loki is megtalpalta és még utána is sokat járattam a falakon (aztán sajnos porosodott és megette az idő a szekrényben), új cipő után néztem. Nem Salticot, hanem megfelelő cipőt kerestem.

Saltic lett. Egy Falco. Sportmászáshoz és boulderhez kellett valami a lábamra, mert a korábbi tényleg kezdett darabokra esni. Nem voltam már kezdő, így jöhetett a banánabb alak, a kicsit speciálisabb kialakítás. De semmi különös.

Ránézésre a cseh pók Falco-ja nem is valami komoly darab. Kicsit hajlított, de semmi extrém megerősítés, kikönnyítés, plusz réteg vagy ilyesmi. Semmi csicsa. Van rajta két tépőzár, három bebújást segítő hurok, egy gumis sarokerősítő, egy sarokakasztást segítő talprész, néhány szellőző vagy design elem a sarok oldalán és a talpon, magasan körbefutó és plafonakasztást segítő gumírozás, egy plusz talpdarab, aztán kész. A színéhez mit lehetne hozzáfűzni? Egyrészt „érdekes” (leginkább a lila), másrészt ragaszkodó, mert az első (jónéhány első) mászást követően hasonló színekben pompázott a lábam. Tehát nem a szépsége miatt vettem, de kinek mi tetszik. Szerintem mászócipőnél ne ez döntsön! …

Inkább találjuk meg az igényeinknek megfelelő darabot: mire kell? Milyen szinten állunk? Milyen a lábformánk? …És még sorolhatnánk. Ennél a cipőnél két lényeges dolgot említenék: tépőzáras (kettő tépőzár) és Extasy talpas. Előbbi biztosítja a könnyebb felvételt, utóbbi a pók falon maradását.

A tépőzárak jól zárnak (két év használat után is). A cipő felvétele – mivel a kezdeti kínzás után nagyjából rááll lábunkra – nem okoz gondot (hacsak nem a hidegben próbálkozunk vele). A kialakítás miatt sokrétűen használható, megállja a helyét. Fő előnye pedig a talpa. Az Extasy valójában egy puhább gumiötvözetet jelent, mely egyrészt nagyobb tapadást, másrészt pontosabb lépést tesz lehetővé a falon / sziklán. Viszont pont ezért nem ajánlom kezdőknek! Amíg nem alakult ki a megfelelő lépéstechnikánk, a cipő tenni fogja a dolgát (vagyis tapad), mi pedig szétkenjük az éleit és az orrát. Végeredményként úgy gondoljuk, hogy ez egy igen rövid életű darab, holott a hibát magunkban is kell keresni.

Ahogy a képeken is látszik, némi home-made megerősítést kapott az egyik cipőm orra. Ez is természetesen az Extasy talp puhaságával áll összefüggésben, de ismét belép a képbe a tépőzár. Nagy melegben ugyanis a tépőzár nem biztos, hogy megfelelő tartást biztosít, és így már kiforrottabb technikai háttérrel is tönkre tehetjük a gumit. A magam részéről ezt megfejeltem azzal, hogy zokni nélkül mászom, és a horvát nyárban mondhatni forgott a lábamon a cipő orra. A pontatlan lépés eredménye látható. A Saltic Falco esetében tehát javaslom a zokni használatát, vagy a láb izzadásának kizárását (előbbit könnyebb megoldani nagy melegben).

Verdikt: A Saltic Falco egy egyszerű, de nem kezdőknek való mászócipő. Nagy előnye a puha Extasy talp, melynek köszönhetően élmény vele mászni. Jól tapad, széles körben használható. Nem hosszú utakra, hanem sportmászásra és boulderre lett kitalálva (ezt a lábunk által továbbított „megérzés” teszi nyilvánvalóvá, ha rajtunk van hosszabb ideig). A tépőzáras megoldás segíti a felvételét, de a puha talppal kombinálva oda kell figyelni minden lépésünkre. S bár Csehország nincs messze, hazánkban mégis ritkább márkának számít a Saltic. Pedig tapasztalatom szerint sok hasonló árú darabot lazán ver! Ha tehetitek, vegyetek a cseh póktól, én pedig viszem Loki-hoz javíttatni az orrát. Jó mászást!

MAGAZIN: Membrános ruházat tisztítása és ápolása

2010-03-09T10:25:00.008+01:00

Az outdoor sportok szerelmesei tapasztalatból tudják, mennyire sok és nélkülözhetetlen tudású ruhadarabot készítenek ma már valamilyen membrános technológia felhasználásával. Ezek a darabok ízig-vérig teljesítményorientált termékek, így – csakúgy, mint például a különféle versenyautókhoz – nagy odafigyelés és karbantartás szükséges a maximális teljesítmény megtartásához. Ráadásul napjainkban gyakorlatilag mindegyik rétegben lehetséges ilyen membrános technikai textília, gondoljunk csak az általunk is tesztelt Windstopper Active Shell-re, Polartec Windbloc-ra és PowerShield-re, valamint természetesen a Gore-Tex-re. Ráadásul ezeken kívül számtalan technológia létezik még, mely finom otthoni bánásmódot igényel. Lássuk tehát, hogyan kell velük bánni, mire érdemes odafigyelni, mik azok az apró trükkök, melyekkel sokáig élvezhetjük szeretett ruháink tudását.

Az első réteg, a baselayer. Relatíve egyszerű, mert itt még meglehetősen kevés a membrános textília, így nem kell sokféle iránymutatásban gondolkodni. Csakhogy más szempontból azonban nehéz is, mert ez a réteg kapja telibe a felhasználó kemikáliákkal kezelt, magas sótartalmú verejtékét. Emiatt pedig sajnos gyakorta kerül a szennyesbe.

TIPP #1: Minden technikai textília esetén igaz, hogy ne tegyük a családi szennyes közé technikai ruháinkat (még a nem membrános típusú, mondjuk hagyományos Polartec anyagúakat sem), mert családunk mosással foglalkozó tagjai nem minden esetben vannak képben, mit is igényel egy-egy ilyen darab mosása-ápolása.

TIPP #2: Soha ne használjunk öblítőt és hagyományos mosószert!

Szóval a membrános baselayer-ek mosásakor maximum 40°C-os vízben, technikai (kifejezetten ezekhez az anyagokhoz kifejlesztett) mosószerrel dolgozzunk (én a Nikwax TechWash-t használom). Bár a legtöbb gyári tájékoztató engedélyezi a mosógép használatát, én ezt nem javasolnám, csak bizonyos, nagyon fejlett és drága technológiát (például méhsejt-mintás dob) felvonultató gyártók (mint mondjuk a Miele, melynek létezik, kifejezetten technikai textíliákhoz kifejlesztett speciális mosási programcsomagja is) mosógépei esetén. Egyszóval a kézi mosás a megoldás.

TIPP #3: Semmiképpen ne a kádban, vagy mosdóban mossunk, hanem egy saját (kifejezetten csak erre a célra félretett, nem sorjás) műanyag lavórban, mert az előbbiekben lerakodó, láthatatlan kemikáliák, tisztítószerek komoly kárt tehetnek a technikai ruházatban (ezért csak erre szabad ezt a lavórt használni).

Az úgynevezett száraztisztítási eljárások (például gőzölés, kefélés) szigorúan tilosak. Bár a gyártók érthető okokból engedékenyebben állnak a vasaló és a szárítógép használatához (persze, náluk veszed a következőt is, ha tönkremegy) én ezeket is kifejezett a tilos kategóriába sorolnám. Szárítsuk aláöltözetünket egyszerűen a megszokott teregetéses módszerrel, de itt is óvatosan, ne a napon és ne sugárzó hővel (például radiátor, konvektor, hősugárzó, padlófűtés), valamint ne lógatva, inkább fektetve a szárító rácsain. Amikor megszáradtak, lehet, sőt kifejezetten ajánlott őket vállfán (lehetőleg nem sorjás és széleslapú) tárolni, ráadásul ezzel, ha nem is tökéletes hatást elérve, de egyfajta vasalódás is lezajlik (kilógja magát). Az aláöltözetekhez nem szükségesek impregnálók, nem kell tehát a DWR-t felfrissíteni esetükben.

TIPP #4: Mindig, minden otthoni körülmények között (még akkor is, ha van akasztó a ruhán) tároljuk technikai öltözetünk elemeit széleslapú vállfán. Különösen figyeljünk az érzékeny bélésű ruhadarabok (például hálós bélés, két és fél rétegű laminátumok) vállfáit! Ha van cipzárja, húzzuk fel!

A membrános midlayerek sokfélék lehetnek. Leggyakrabban ezek softshellek. Itt a történetbe némi engedmény kerül be elsőként. Ez pedig a száraztisztítások egyes fajtáit megengedi. A softshellek felülete finomsörtés kefével tisztítható (ügyeljünk erre, mert a durvasörtés típus tönkreteszi a felületet). Ez azt jelenti, hogy a porosodás jellegű koszt, könnyed ruhakeféléssel megpróbálhatjuk eltávolítani. Ugyanez igaz a kevés sárra is, melyet ne kenjünk el nedvesen, várjuk meg míg megszárad. Így kisebb az esélye, hogy átpréselődik a külső szövet szálai között a szennyeződés a membránig (melynek következtében eltömődés léphetne fel). Amennyiben makacs a szennyeződés, tiszta, csak erre a feladatra elkülönített vizes szivaccsal töröljük le. Amennyiben ez sem elég, következhet a mosás, mely előbbiekben említett követelmények szerint kerüljön lebonyolításra, tehát maximum 40°C-on, speciális mosószerrel, öblítő használata nélkül. A szárítás szintén a fentebb említett módon történjen.

Ritka, de nem kifelejtendő, a membrános héjú bélelt darabok (például Windstopper&PrimaLoft) a legérzékenyebbek. Még napon sem száríthatók (ez a többi ruhadarab esetén sem igazán ajánlott)! Ellenben szélben, vállfán igen. Itt kellemesen és gyorsan száradnak.

A fleece-jellegű membrános textíliák (például Polartec Windbloc, Gore Windstopper Technical Fleece) hasonlóan kezelendők a softshellekhez, annyi különbséggel, hogy itt érdemes a ruha kikefélését meggondolni (bolyhosodás elkerülése végett). Itt még szigorúbban tilos a direkt szárítás!

Ezeknél már jellemzően szükséges a DWR felfrissítése. Mindig a legjobb minőségű impregnálót keressük. Csakis kizárólag technikai ruházathoz valót válasszunk. Figyelmesen kövessük a csomagoláson leírtakat az impregnálás folyamat során.

TIPP #5: Mivel fentebb említett okokból nem ajánlom a szárítógépet, így én kerülném a csak ezzel aktiválható ruhaimpregnálókat. Javaslatom a közvetlenül a mosás után, a nedves ruházatra permetezendő (direct spray-on) impregnáló használata (például Nikwax TX.Direct Spray On). Tartsuk szem előtt a biodegradábilitás kérdését is!

A legfontosabb csoport következik, az esőhéjak, vagyis a hardshellek. Ezek anyagukból fakadóan nagyon érzékenyek. Itt sem javaslom a fentiektől eltérő kezelést (40°C, klasszikus szárítás, vagy ruhakefe). Bár például a Gore ajánlja a szárítógépet, mint DWR aktiváló módszert, én ezzel óvatosan bánnék, ugyanis csak a legfejlettebb szárítógépek képesek kellően finoman bánni ezekkel a ruhákkal. Ebből kifolyólag itt is a mosás utáni, nedvesen felvitt direct spray-on impregnálókat ajánlom. A DWR kopása ezeknél a keményebb felületű laminátumoknál gyorsabb. Azonban ez ne motiválja mosásra a kedves felhasználót! Minél kevesebbszer kerüljön mosásra a ruha. Ilyen esetekre azt javaslom, hogy amennyiben ez lehetséges, egy komolyabb eső után a nedves kabátra vigyük fel a spray-on impregnálót, de csak a megfelelő (vagyis ahol lekopott a DWR) részekre.

TIPP #6: Semmiféle bemosást igénylő kezelési módszert nem ajánlok!

Végül a kiegészítőkről:

A kesztyűk tisztítása a sok varrat miatt szigorúan csak kézzel történjen. Ugyanolyan feltételek (vagyis 40°C, speciális technikai mosószer, öblítő nélkül) mellett mossuk, szárítására, pedig egy speciális fogást használjunk. Figyeljünk a tenyérrész megerősítéseire használt bőrre, mert gyakran fog! Az ilyen, bőrtenyerű kesztyűket, amíg nem égetően fontos, ne mossuk.

TIPP #7: Az ujjak végétől a csukló felé haladva tiszta törölköző segítségével szorongassuk végig, vagyis itassuk erősen fel a kesztyűben maradt vizet. Semmilyen körülmények között ne csavarjuk ki, mert ekkor szinte biztosan sérülnek a membrán pórusai és a varratok. Ez egyébként minden membrános anyagú technikai ruházatra igaz!

A sapkák sajnos gyakrabban kerülnek mosásra. A kesztyűkre is igaz módszerrel mossuk-szárítsuk, ne csavarjuk ki. Ezt követően a szárító rácsára állítva próbáljuk meg elhelyezni, mely viszonylag könnyen fog menni a membrános anyagok vastagsága és erőssége miatt.

Verdikt: Nem hímes tojások ezek, csak áruk és tudásuk miatt érdemes rájuk kicsit odafigyelni. Amolyan a drága kocsinak garázsban a helye módon… Kis odafigyeléssel nagyon meghosszabbítható e ruhák élettartama, funkcionális tudása.

TESZT: RP Outdoor North Windbloc sapka

2010-03-07T20:46:00.006+01:00

Akinek hosszú, összekötött haja van, tudja, mennyire utálatos dolog úgy felhúzni egy sapkát, hogy az ne tépje ki minden egyes hajszálát. Már-már ott voltam, hogy sosem jutok a búrámhoz passzoló technikai sapkához és a füleim egyszer végleg lefagynak valahol a hegyekben. Aztán egyszer egy bolti böngészés során ráakadtam a sapkára. Anyaga Polartec Windbloc, a polár és nem a softshell. Rendben felpróbálom, és lássatok csodát jó. Eddig az összes fülessapka hátsó taktusa túl alacsony volt és letépte a fél fejemet a hajamon keresztül, ez viszont nem. Mintha magamnak terveztem volna. Ott fut végig a pereme, ahol én is meghúznám a vonalát. Kiváló. Akkor vigyük…

A Windbloc-ról már olvashattatok nálunk. A 0 CFM szélállósága mellett nagy előnye fokozott vízhatlansága. A lényeg, hogy két vastag poliészter polár anyag közé egy PU membránt laminálnak. Az eredmény csúcs. A sapka meleg, mint a pokol. Teljesen szélálló, így a windchill nem okoz többé gondot a felhasználónak. Jól lélegzik, nem nagyon lehet beleizzadni. A vízállósági tesztje annak ellenére sikerült kiválóan, hogy ez egy polár, nem pedig egy esőkalap. Erős esőben sem ázott be a belseje, csak a külső polárréteg lett egy csurom víz. Annyira, hogy ki kellett csavarni azt a hat-nyolc hektó vizet, melyet magába szívott. Azt kell mondjam ennyire marha úgysem lesz senki, hogy ezt húzza fel esőkalap helyet, ha nincs nála kapucnis shell, ha meg igen, akkor szárogassa csak naphosszat. Aki meg olykor-olykor bajba kerül, annak úgysem lesz gond a húszkilós átázott fejfedő, mert elég lesz neki menedéket találni. Szóval a tesztben jól vizsgázott. Bár biztosan nem bírja órákig, a vis majorban azonban nem fog cserbenhagyni, hiába lesz erősebb eső…

Verdikt: Nagy előnye, hogy befér a mászósisak alá. Természetesen fülessapka lévén a fülek sem fognak lefagyni. Igazából nagyon jó ez a sapka és a legjobb benne az, hogy RP-san jó áron fut: 5.200 forintért. Vegyétek, vigyétek, mindenhová ahol fúj a szél!

MAGAZIN: Ritka márkák (mármint felénk...)

2010-03-04T16:23:00.005+01:00

Gyakorta előfordul, hogy ismeretlenül csengő márkanevű holmival futunk össze a külföldi webshopok, vagy esetleg boltok kínálatában. Gondoljunk, ez nem valami nagy szám, mert még sosem hallottunk róla, el is megyünk mellette. Amennyiben szerencsénk van, meg-megvillan egy-egy Gore-Tex, eVent, vagy Windstopper biléta és felkapjunk fejünket: Mi van? Örök törvény az outdoor-ruházat vásárlásokkor, ne a márkát nézd, hanem a bilétákat!

Sok kisebb cég tol nagyon komoly termékeket. Most a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni pár általam ismert, vásárlásra érdemesnek tartott, jó minőségű kismárkát, némi körettel a cégekhez. Engedelmetekkel, a tőlünk nyugatabbra híres, ám itt kevéssé ismert néhány komolyabb márkát is megemlítenék.

NORRONA: Ez a norvég cég Európa Arc’teryx-e. Kevéssé ismert, bár a vikingfejes embléma elő-előfordul kis hazánk skandináv cserediákjain. Hát ez a logó, az a logó. Elsősorban télisportok művelőinek gyárt jobbnál-jobb anyagokból (például Gore-Tex) kiváló minőségű termékeket, de a vadász-horgász és a hegymászó vonalat sem hagyja ruházat nélkül. Ami az egyik személyes kedvencem, a cég dizájn-filozófiája.

CRUX: A Franciaországban élő új-zélandi Carol McDermott által alapított Crux hatalmas egyéni tapasztalatra épül. McDermott híres alpinista. Megjárta többek között Patagóniát, a Himaláját, az európai és az új-zélandi Alpokat és a Karakorumot is. Korábban már szabadúszó tervezőként számos cégnek dolgozott. Itt volt az ideje saját buliba kezdenie. Hál’Istennek. Igen jó kis kompromisszummentes kínálata van a cégnek. A Crux minden terméke magashegyi-mászás orientált. A legmerészebb anyagkombinációkkal dolgoznak (például eVent és FP750 pehely, egy kabátban – Crux eVent Plasma Down Jacket).

INOV8: Eredményeik alapján a világ elsőszámú ultralight-lábbeli specialistája. Hihetetlen fejlesztőgárdával dolgoznak a pehelykönnyű outdoor-lábbeliken. Nem is csoda, hogy ők tartják a világ legkönnyebb bakancsának (INOV8 X-Talon 240 – 240 gramm UK8 méretben), a legkönnyebb vízálló bakancsának (INOV8 Roclite 288 GTX – 288 gramm UK8 méretben) és a világ legkönnyebb XC futócipőjének (INOV8 X-Talon 212 – 212 gramm UK8 méretben) rekordját. Mert a lábon minden gramm négynek számít a hátizsákban… Ja, és táskákat is gyártanak (például 30 literes Race Pro és csak 590 gramm)…

MONTANE: A brit ász 1993 óta gyárt úttörő ruházatot. Az eVent technológia egyik első és azóta is legjobban teljesítő felhasználója. Pehely, Polartec, eVent és Sportwool. Önmagukért beszélnek…

RAB: A másik eVent mágus. Csak a legextrémebb körülmények közé terveznek. Ruházat, hálózsákok és pár kiegészítő. Only for expedition use! Amennyiben megfigyeltek egy himalájai alaptábor-körképet, fogtok pár RAB logót látni. Szinte biztosan brit mászók lesznek…

TIERRA: Azért a svédek sem kutyák. Nemcsak jégkorongban, sífutásban, meg nőkben erősek. Persze, ahogyan a norvégoknak, így nekik is van hová cuccot tervezni, meg persze van kinek (értsd lóvés a piac). Amennyiben eléképesztően tartós, Gore-Tex, Pontetorto Tecnopile, Sportwool, Pertex és pehely, holmit kerestek fjell-járáshoz (akár vadásztok, akár horgásztok, akár szikláztok), a Tierra nektek való. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Izlandot egyedül és gyalog átkelő, híres svéd bushcraftos, Michel Blomgren is a Tierra Gore-Tex XCR alsó-felső héjcuccait választotta. Teljes a kollekciójuk, minden réteghez, plusz utcára is…

WESTCOMB: Ahogyan már egyik kommentelőnk is említette, a kanadai Westcomb (merthogy ők ám csak a „truly canadian”) az egyik legjobb téli- és magashegyi-sportruházat gyártó és fejlesztő. Amennyiben adunk a pletykákra, volt is honnan tanulniuk a srácoknak, hiszen úgy mondják az Arc’terx-nél voltak régebben… Persze ez csak pletyka, de a cuccokon látszik. Lényegében a Westcomb az eVent Arc’teryx, innovációs képességében (például egyedülálló módon ötvözik az eVent és a Schoeller C_Change technológiát a Revenant Hoody-ban), kivitelezésében és páratlan minőségében. Nekem a Specter LT Hoody a kedvencem, mert igen könnyű és persze eVent… A világ talán legjobb, ilyen jellegű ruházati gyártója. Köszönjük meg Alan Yiu-nak, hogy volt mersze kilépni és belefogni ebbe a buliba! Munkáját számtalan Editor’s Choice, ISPO- és APEX-díj fémjelzi…

GOLITE: Az amerikai családi vállalkozás leginkább ultrakönnyű sátrairól és hátizsákjairól híres, de készít ruházatot és kiegészítőket is. Aki követi az ultralight élet eseményeit, az tudja, hogy a long distance trail specialista, Andy Skurka neve mellett merül fel a GoLite logója a leggyakrabban. Rajta kívül is szponzorálnak számos ultrást még… Nekem a filozófiájuk jön be nagyon…

BIG AGNES: Jó a neve, akár Nagy Ágnes is alapíthatta volna, de szerintem nem ő tette. A BA neve messzire csengő visszhangban verődik vissza az északi falak hatalmas sziklatömbjeiről, mivel kifejezetten expedíciós célokra készít sátrakat, hálózsákokat és matracokat (valamint kiegészítőket). Egy újabb márka, mely csak nálunk nem közismert…

TIBETAN TITANIUM: Az egyik legkúlabb specialista-cég a világon. Tudtommal kizárólag titánnal dolgoznak. Gyártanak belőle edényeket, csajkákat, evőeszközöket és sátorcöveket (nem vicc) is. Hatásos dizájn, szép kivitelezés, csúcsminőségű alapanyag. Ez jellemzi a Tibetan Titanium termékeit, persze a magas árcédula mellett…

Persze e cégek nagy része kis mennyiségben termel. Ennek előnye, hogy nem nagyon szervezik ki a gyártást a székhelyüktől távolra, ha mégis megteszik, akkor mivel nem engedhetik meg maguknak a hibák elkövetését, komoly kontrolling-rendszert üzemeltetnek (bár inkább előbbi, mint utóbbi a jellemző). Ezek a cégek általában manufakturális jelleggel termelnek, így a minőség és az innováció szinte garantált esetükben. Persze az alacsony példányszámnak komoly hátrányai is vannak. Ilyen például a sokkal magasabb (mondjuk inkább azt, hogy kevésbé versenyképes) ár, vagy a gyengébb beszerezhetőség, elterjedtség. Sajnos legtöbbjük jellemzően csak néhány országban kapható (például a svéd Tierra). A másik dolog, hogy mivel jellegükből fakadóan ezek a cégek jellemzően specialisták, kevés dolgot tudunk egy cégtől beszerezni. Ami, végülis nem is baj. Természetesen nemcsak tőlünk nyugatra, esetleg északra léteznek ilyen kisebb, de nagyon finom dolgokat készítő cégek, hanem szűkebb környezetünkben (például Romániában). Reméljük hamarosan ők is elég tőkeerősek lesznek a terjeszkedéshez és eljutnak hazánkba is. Amennyiben megtehetitek, a fentebb említettekhez hasonló cégektől vegyetek holmit, mert bár a garanciaérvényesítés és a beszerzés macerás, a szaktudás és a minőség garantált, így kisebb a sansz a szívásra…

TESZT: CRAFT Pro Zero Extreme Windstopper aláöltözet

2010-03-01T20:02:00.002+01:00

„Ergonómiailag tökéletes, funkcionális, könnyű aláöltözet sport tevékenységekhez. Az izzadságot elvezeti a bőr felszínéről, ugyanakkor jó szigetelést biztosít. Első rétegként viselhető modell”… mondja a nagykönyv, amiből tudjuk, hogy mindig kimarad valami."

Nyilván nem újdonság a réteges öltözködés hangsúlyozása. Erről mi is írtunk már korábban, de nyilván mindenki él vele, akinek valami tapasztalata van outdoor téren. Hogy hová/mikor/mennyi réteget kombinálunk ez szintén tapasztalat és helyzet kérdése, de abban egyetérthetünk, hogy az első réteg, egy jó aláöltözet, egy baselayer mindennél fontosabb. Miért? Mert télen elvezeti az izzadságot, szárazon tartja a testünket, így megvéd a megfázástól és részben a kihűléstől, az átmeneti időszakban szintén szárazon tart, míg nyáron a jó szellőzést és a leégéstől való védelmet biztosítja.

A CRAFT Pro Zero Extreme Windstopper egy hideg időre tervezett modell, mely némi kiegészítést is kapott. Mi ez a plusz? Ezt a base layert az elején, valamint a vállain egy szélálló Windstopper réteggel toldották meg, hogy – elsősorban – a mellkasi részt óvja a szél általi kihűléstől és a megfázástól. Ötletes. Az aláöltözet kialakítása megfelelő: testhezálló, rugalmas anyagú (100% poliészter), szabásának köszönhetően nem gyűrődik meg és nyom a táskapántok környékén, hosszított formájának köszönhetően pedig derekunkat is garantáltan melegen tartja. A gyári leírások alapján 0 ºC környékén lazán ácsoroghatunk benne (mindenféle plusz felső öltözet nélkül!), de nyilván inkább mozgáshoz találták ki.

Korábban is volt már többféle aláöltözetem, de kimondottan télies darabom nem. Ez önmagában csak a rétegek kombinálásán változtatott, pl. szükséges volt plusz egy vékony polár (nem extrém körülményekről beszélek!). Kíváncsi voltam azonban, hogy mennyire képes egy előírás szerű öltözködési kombináció hozni az elvártakat, így beruháztam a CRAFT aláöltözetére. Jelen állás szerint a teszt felsőruházat felépítése: CRAFT Pro Zero Extreme Windstopper aláöltözet + Columbia Titanium midlayer és héjkabát. Önmagában minimális tömeg és vastagság, maximális kényelem. A tesztelési eredmények nagyjából –10 – 0 ºC környékére értendők. Intenzív mozgásnál elég az aláöltözet, sőt akár soknak is tűnhet. Állja a szelet elől, jól elvezeti az izzadságot és gyorsan szárad. Ha száraz a cucc és a szél sem fúj, tényleg ácsoroghatunk benne 0 ºC-nál. Ha hidegebb van, fel kell rá venni a többi réteget. A fent említett kombináció még akkor is jól szuperált, mikor a hidegben állva az ujjaim rövid idő alatt lilulni kezdtek a kesztyű levétele után. Hogy nem fáztam, az elsősorban annak volt köszönhető, hogy az aláöltözet pillanatok alatt elvezette a mozgás során termelt izzadságot, és megszáradt. Úgy gondolom, a CRAFT ezt az ígéretet teljesítette.

Az élet persze nem fenékig tejfel. Az aláöltözet jó szabású, ergonómikus, elég rugalmas, hosszú fazonú és szélálló. Viszont akadnak észrevételek, gondolkodtató dolgok és bosszantó apróságok is. Szépen sorjában: nagyon jól szuperál a test elejét védő Windstopper réteg, viszont ha kis hátizsákot viszünk magunkkal, a lapockánk közti részt semmi nem védi a széltől. Intenzív mozgás során, emelkedőn felfelé a táska felé nem tudunk rendesen „szellőzni”, így testünk hűtése a szabad részeken erősödik fel. Például pont a gerincünk vonalában, a nyak felé = két lapocka között. Ha ilyenkor hátulról kapjuk a szelet, kellemetlen hűvöset érzünk. Mindezt megoldhatták volna azzal, hogy a vállakat takaró Windstopper réteget hátul egy egyenes, vagy íves vonalban kiterjesztik a szükséges területen. Ugyanígy felmerült, hogy ha csak ezt viseljük, nyakunkat szintén védhetné egy gallér, vagyis jó lenne, ha lehetne magas nyakú, garbó kialakításút kapni (ebből a fajtából nem gyárt a CRAFT).Ahogy fentebb írtam, a háromrétegű kombináció nagyon jól szuperál mozgás közben. De mi történik, ha hosszabb ideig kényszerülünk ácsorgásra, avagy balesetünk van? A válasz egyszerű: viszonylag gyorsan kihűlünk. Ennek elkerülésére nálam mindig volt a táskában – a hőtartó fólián kívül – egy polár vagy softshell felső, melyeket szerencsére nem kellett használnom.

Végül pedig a bosszantó apróságról: ez az aláöltözet nagyon könnyen bolyhosodik! Nem azt mondom, hogy legyen szeder-álló, de erősen furcsának tartom, hogy a fényképezőgép vagy a hátizsák pántvégeitől, műanyag övcsattól, stb. elkezdenek a szálak kijönni. A túrák utáni feladat egy részét az tette ki, hogy óvatosan égettem el ezeket a végeket, hogy ne foszoljon tovább. Mindezt kb. 20 ezer forint normál áron.

Verdikt: A CRAFT Pro Zero Extreme Windstopper egy jó kialakítású, a leírásoknak megfelelő teljesítményt nyújtó aláöltözet, melynek vannak hiányosságai. Biztos vagyok benne, hogy kitűnő felszerelés a hidegebb időkben, extrém körülmények között is. A negatívumok nagy része úgy gondolom inkább fejlesztési kérdés, de ez a fránya bolyhosodás elképesztő! Avagy mire is készült ez a darab, fűtetlen fitness termekre?!

MAGAZIN: A kamáslikról...

2010-02-24T10:50:00.004+01:00

Amikor az ember durva terepre téved (akár egy kis teljesítménytúrázás keretében is) valamilyen tényező biztosan be akar majd jutni a nadrágszárába. Ebben gyakorlatilag biztos lehet, teljesen mindegy, hogy az hó, sár, pióca, víz vagy homok. Ezek közül némelyik ráadásul konkrétan azzal a céllal indul az ember ellen harcba, hogy a fogyasztói társadalom alá adja a lovat, és szépen kirongyolja a gatyaszárat. Mint szinte minden ellen, ezekkel szemben is létezik hatékony védelem. Ez pedig a kamásli…

Csoportosításuk relatíve könnyű, hiszen csak meg kell mondanunk, hogy hol szeretnénk az adott hardvert bevetni és ehhez az alábbi opciók közül kell típust és anyagot választani. Mondjuk ez általában nem is olyan egyszerű…

A kamáslinak alapjában véve nem sok érdemre méltó fő része van. Legnagyobb hányada maga az anyag. Ez mindenképpen ellenálló és erős, vagyis nagy denier-számú szövet kell, hogy legyen. Nem ritkán ezek a kamásli anyagok 400-500, sőt akár 700 denieresek is lehetnek (például Cordura, Keprotec, vagy Amaretta). Ez természetesen befolyásolja tömegüket is, úgyhogy érdemes megtalálni az arany középutat. Funkciójuk kibővítése okán szinte mindig valamilyen vízálló réteggel és persze DWR-rel vannak kikészítve. Hogy ez a réteg lélegző is, nemcsak vízálló, az inkább a drágább darabok privilégiuma. Érdemes azonban forszírozott használat mellett (mondjuk gyakori aktív hegymászás, vagy hajnali vizes-füves vadászat) meggondolnunk egy komolyabb membránnal ellátott darabot is. Akár az eVent-ig és a Gore-Tex-ig is elmehetünk (van itt Paclite-tól a hagyományos Gore-Tex konstrukcióig mindenféle), melyek azonban természetesen nagyon drágák. Az eddig terjedő piac pedig sokféle lehetőséget kínál, különböző igényeinkhez. Természetesen léteznek olyan példányok is, melyek vegyesen alkalmazzák a nagyon erős (általában alsóbb hányad) és a lélegző részeket (rendszerint felül, ahol már nem takarja a bakancs a lábszárat). Nem ritkák ma már az elasztikus anyagok sem, de ezek természetűknél fogva jóval gyengébbek (általában 200 denier körül).

A következő fő elem a cipzáras rész, vagyis a kamásli tulajdonképpeni bejárata. Ennek a helye rendszerint elől van, esetleg kívül, de nem ajánlatos, hogy belül legyen, mert ott kapja a legnagyobb megterhelést, így hamar megadhatja magát. Itt a hagyományos, flapnikkal takart (és tépőzárral oldható) megoldás a leggyakoribb, de vannak modernebb, vízálló cipzáras, vagyis fedetlen bejáratú darabok is. Én itt a hardshellekkel ellentétben pont a flapnis megoldást preferálom, mert a hagyományos cipzárak legjobb fajtái nagyon erősek (YKK Vislon), míg a fedőanyag garancia a vízhatlanságra.

Az egyik komfort szempontból legfontosabb rész a felső zárás, vagyis a kamásli teteje. Az olcsóbb darabokon ez egyszerűen gumírozva van, a drágábbakon komoly hevederrel és csattal, övszerűen lehet a felhasználó számára ideális állapotot belőni. Alapvetés, hogy kerüljük a nagyon erős gumival készített darabokat, mert elszoríthatják a lábszár ereit.

A másik végen, a kamásli alján viszont pont az erős gumikat keressük, hogy jól körbefogják a bakancs bokarészét. Ezt a részt szinte kötelezően kampóval keressük, mely arra szolgál, hogy a cipőfűzőbe akasszuk a kamásli alját, hogy az jól a helyén maradjon.

Végül, de nem utolsó sorban, pedig a kamásli kulcsrésze, a középső lábbelitalp-szegmens alatt átfutó rögzítő. Ennek anyaga szövet heveder, vagy vastag bőrszíj is lehet. Előbbi jobban bírja a nedvességet és pontosabb állíthatóságot tesz lehetővé, utóbbi az éles kövekkel szemben tart ki jobban. A harmadik (nem is olyan ritka), a Jolly Joker, az ultratartós megoldás a rozsdamentes drótsodrony. Na abban aztán van denier…

Kialakításukat tekintve sokféle típus létezik. A belépő darabok, melyek a legrövidebbek (általában ezek elasztikusak), gyakorlatilag a túra- és terepfutó cipőkhöz lettek kitalálva. Könnyűek és általában a vizes fűről jövő nedvesség, vagy a sár, cipőbe jutását hivatottak megakadályozni. A magasabb alpin-, vagy túrakamáslik igénylik általában a legnagyobb lélegzőképességet, hiszen ezek nemcsak havas magashegyi körülmények között kell, hogy bírják a megpróbáltatásokat. Ráadásul ezek gyakran igen sziklás és sáros terepen is bevetésre kerülnek. Az expedíciós kamáslik (melyek között nem ritkák a teljes, úgynevezett overboot-ok sem) komolyabb hőszigetelést is adnak a strapabírás és a kiemelkedő lélegzőképesség mellé. Kiemelt tervezési szempontjaik közé tartozik többek között a hágóvas behatásainak való tartós ellenállás is.

A kamáslik árai meglehetősen széles skálán mozognak. Elmondható, hogy (az overboot-okat kivéve) legdrágább darabjaik sem mozognak nagyon 20.000 forint felett. Márkától és anyagtól függően ez a pénz jó befektetés, főleg egy jó bakancs, egy szeretett nadrág, vagy egy új héjnadrág árait ismerve…